Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-07 / 236. szám
Somogyi Hírlap 2000. Október 7., Szombat Hétvége 11. OLDAL Egy pohár ausztrál bor, és ami mögötte van Van, aki felsóhajtott, hogy végre véget ért az olimpia, s vele a csúcsforgalom, ami már-már elviselhetetlenné tette a közlekedést Sydneyben. Az öbölben reggeltől estig hullámzott a tömeg. A Coca-Cola ezúttal jelvényőrületbe vitte a nagyérdeműt egy 14 részes sorozat kibocsátásával. Mindennap kiadtak egy-egy különleges formájú jelvényt, amit a végén Coca- Cola üveg formára lehetett összerakni. A történet pikantériája, hogy jóval az utolsó darabka megjelenése előtt már a komplett sorozatot árulták a jelvénypiacon. S nem csak azt! Az üzbég csapat formaruháját, edző felszereléseit kínálta a mindent gyűjtő turistáknak. Ugyanúgy házaltak, mint mi annak idején az orosz pezsgővel és kaviárral, meg a téliszalámival Bécsben. És ezen senki sem ütközött meg. Mint ahogy általában semmin se ütköztek meg a házigazdák, pedig aztán náluk bővében vannak az érthetetlen dolgoknak. A sort az alkohol vásárlás vezeti. Az alkoholról szóló törvény logikája csaknem követhetetlen. Mint ahogy a dohányzás tilalmai is megérnek egy misét. Új-Dél-Walesban, melynek fővárosa az olimpia városa, szeptember elseje óta drákói szigorral sújtanak le a dohányosokra. Ha valakit egy étteremben azon kap a hatóság , hogy rágyújtott, 250 ausztrál dollárt fizethet. A tulajdonos sokkal rosszabbal számolhat: neki 5000 dollár büntetést kell fizetnie. Ismerősünk felesége megjegyzi, hogy egyszerű a megoldás: le kell szokni a dohányzásról. Maya hozzáfűz egy tanmesét is: annak idején mindennap félretette az egy doboz cigaretta árát, s a végén az egydollárosokból csinos kis gyémántnyakék lett. A történet ma alighanem másképpen szólna, már csak azért is, mert egy doboz Marlboro, vagy Dunhill 9 dollárba, megközelítőleg 1500-1600 forintba kerül. A szenvedélyes dohányosok többsége maga sodorja a cigarettáját. Már ha kap dohányt, mert nem mindenhol lehet venni. Bármennyire is harcolnak az alkoholizmus ellen Ausztráliában, a nagyvárosok utcáin gyakran látni ittas, whiskys üveget szorongató hölgyeket és urakat. Meglepő viszont, hogy sötétedés után kihaltnak tűnnek a kisvárosok. A vendéglők korán zárnak, viszont a zártkörű klubokban zajlik az élet, de este 9 óra után már ott se rajonganak az új vendégért. Főleg, ha az papucsban érkezik, mert a rövid nadrágot elnézik, s a nyakkendő hiányát is, de a papucsot azt nem. Az egyik felszolgáló, aki magyar családba született Svédországban, s itt próbált szerencsét, meséli, hogy régebben még rosszabb volt a helyzet - már mint az európai viszonyokhoz képest. Ausztráliában minden megtörténhet - ezt már Lee Dezső, a melbourne-i Brighton Savoy tulajdonosa jegyezte meg a minap. Lee Dezső a Melbournebe zarándokló magyarok számára valóságos intézmény. Népszerűségének bizonyításához csak két adalékot említsünk! Puskás Öcsi neki ajándékozta azt a sípot, amelyet a játékvezető fújt a legendás 6:3-as mérkőzésen. Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnökhelyettese pedig egy dedikált papír százforintost adott neki. Most a háttérből irányítja a város egyik legújabb idegenforgalmi beruházását; a tengerparton épülő komplexumban a fedett fürdő pontosan olyan lesz belülről, mint a Gellért Budapesten! Lee Dezső, aki tízévesen háromszor menekült meg a haláltáborok gázkamráitól, Ausztráliában egy vágóhídon kezdett dolgozni. Szerencséjét azzal alapozta meg, hogy a vágóhídon értéktelennek tartott belsőségekből főzött a szegény sorú honfitársainak. Hasonlóan a nulláról indult Melbourne egy másik érdekes alakja, Ted Lustig is. 1917. április 16-án született Bécsben, s 1956- ban, s éppen az akkori olimpia idején érkezett Ausztráliába. Ő építette többek között Melbourne két Hyatt szállodáját. 1989-től a Magyar Köztársaság tiszteletbeli konzulja Melbour- neben. Meséli, hogy amikor a magyar kormány meghívására Budapesten járt Bob Hawke, az ausztrál miniszterelnök, a kíséretében ott volt ő is. Az egyik vacsoránál felvetődött, hogy főkonzulátust kellene nyitni Melbourneben. A miniszterelnök őt javasolta. Másnap már hivatalos beszélgetésre várták a külügyminisztériumba, s nem sokkal később átvehette megbízólevelét is. Nem beszél magyarul, de szereti a magyarokat, s tenni akar a két ország kapcsolatainak javításáért. Míg el nem felejtem: a tiszteletbeli konzul egy fillér tiszteletdíjat sem kap, viszont saját zsebből fizeti a konzulátus bérleti díját és az alkalmazottját is - immár tizenegy éve. Különböző okokból fontosnak tartja, hogy támogassa az ausztrál operát és balettet, az alzheimer-kór kutatásait, a paralimpiát és nem utolsó sorban Balázs ezredes ausztráliai útját. Amikor leültünk beszélgetni a déli félteke legdrágább vendégfogadójában, a Park Hyatt-ben, részletesen faggatta a kerékpáros utazót arról, hogy miként tekert le 3400 kilométert 16 nap alatt. Errefelé rángja van minden teljesítménynek, mint ahogy mi is fejet hajthatunk az itteni teljesítmények előtt. Erről már Bercsényi Lászlóval, az Agrármarketing Centrum vezetőjével beszélgettem. A vezérigazgató szerint tanulhatunk abból, amit az itteniek tettek az ausztrál borok világpiaci bevezetésével. Régen ismeretlen volt a szőlőtermesztés a kontinensnyi országban. Ma világhírű borokat palackoznak. Nagyon jó marketingmunkával - jegyzi meg a magyar szakembere, s mindjárt hozzáfűzi, hogy hiába lettek jobbak a magyar borok, ha itt is csak a legalsó polcon találhatók meg. Még a bolgár borok is szem- magasságban vannak, igaz, a bolgárok ezért keményen megdolgoztak a piacon. Nem szabad kishitűnek lennünk, de felületesek sem lehetünk. Bercsényi László említette, hogy évekkel ezelőtt együttműködési megállapodást kötött a sydneyi egyetem egy magyar kutatóintézettel. A magyar származású ausztrál professzor próbálta komolyan venni a leírtakat, levelekkel ostromolta az intézetet, de választ egyetlen egyszer sem kapott. Charles Kövess, azaz Kövess Károly, az Ausztrál-Magyar Gazdasági és Kereskedelmi Kamara elnöke azt mondja, hogy a magyar gazdasági embereknek meg kellene mutatni magukat Ausztráliában, ha üzletet akarnak kötni. Ők most azon dolgoznak, hogy a nagy világcégek üzleti rendezvényeit, továbbképzéseit elvigyék Magyarországra. Mert ha már egyszer ott vannak, akkor körül is néznek, s esély lehet arra, hogy üzleteket is köthessenek. Tény és való, hogy Ausztrália és Magyarország távol van egymástól. Ám nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a kontinensnyi ország négy évtized alatt elképesztő fejlődésen ment keresztül. Sokan még ma is azt gondolják, hogy Ausztrália Nagy- Britannia szerves része. Formailag ugyan ez igaz, ám a gyakorlat egészen mást mutat. Anglia különösképpen nem akar bábáskodni Ausztrália fölött. A déli félteke legnagyobb kiterjedésű és ásványi kincsekben hihetetlenül gazdag országa is a maga útját járja. Dacára annak, hogy az ausztrálok 1999-ben Népszavazáson döntöttek úgy elsöprő többséggel, hogy a brit korona fennhatósága alatt maradnak. Ausztrália legújabb kori történelme megér egy alapos elemzést, mert valóban tanulni lehet belőle. Országnévjegy: Területe: 7 682 300 négyzetkilométer. Lakossága: 17 mllllé 483 ezer fő. Népsűrűsége: 2,3 fő/négyzetkilométer. Fővárosa: Canberra. Államforma: államszövetség. Közigazgatási beosztása: 8 szövetségi állam (astate), 2 szövetségi terület (territory). Pénzneme: 1 ausztrál dol- lár=100 cent. Hivatalos nyelve: angol. Népek: európai (98 százalék), őslakos, mesztlc (2 százalék). Vallások: protestáns (55 százalék), római katolikus (31 százalék), egyéb (14 százalék). Gazdasága: Ipari-agrár ország. Egy főre jutó GNP: 17 ezer 070 dollár. A társadalmi össztermék megoszlása ágazatonként: mezőgazdaság 4,3 százalék: ipar 32,1 százalék; kereskedelem, szolgáltatás, hírközlés 19,6 százalék; egyéb 44 százalék. Legfontosabb termesztett növényei: búza, árpa. kukorica, zöldségfélék, napraforgó. Legfontosabb tenyésztett állatok: Juh, szarvasmarha, sertés, lé, baromfi. Szeretünk Ráhel! F 1. A lőször járt zsinagógában Szigma. A küszöbön csak kerek fejfedővel léphetett át. Ez nagyon hasonlított a katolikus püspökök vörös sapkájára. Ezenkívül a zsinagóga belseje is emlékeztette saját vallására, hosszú padsoraival, oltárszerű építményével. Ez kicsit meglepte, de aztán arra gondolt: nincs mit csodálkozni, hiszen az Újszövetség úgy épül rá az Ószövetségre, mint a templomok kövei egymásra. Hol van már az az idő, amikor gyerekként kerülnie kellett főként a zsidók vallási rendezvényeit. Elfújta a szél ezt a fajta idegenkedést, a „bűnös zsidó nép” elméletét, amely a krisztusi tanítással is ellenkezik. A zsinagógában éppen istentiszteletet tartottak. A hívők buzgón imádkoztak Mózes istenéhez. Az Ószövetséget idéző hangulatban Szigma szinte arcról arcra vizsgálgatta őket. A gyökerekre gondolva latolgatta: melyikükhöz hasonlíthatott Illés próféta, Szűz Mária, Mária Magdolna, József, az ács vagy János evangélista. Eközben akadt meg a szeme egy hatvan év körüli nőn. Nyugdíjas kora ellenére még mindig csinos volt. De nem ezért időzött rajta a tekintete, hiszen tapasztalatból tudta: a zsidó nők között az átlagosnál jóval több a szép. Azért figyelt fel rá, mert Ráhelre, egykori kisiskolás osztálytársára emlékeztette. Gottlieb zsidó fűszeres lányára, akit a szüleivel együtt hurcoltak a nácik haláltáborba a háború alatt. Ő volt az első szerelme. Különös, tiszta érzés fűzte őket egymáshoz, amely legerőteljesebben abban nyilvánult meg, hogy egymás társaságát keresték, és már az is nagy elégtételnek számított, ha Ráhel a többinél jobban odafigyelt arra, amit ő produkált. Ráhelt nagyon lehetett szeretni. Apjával ellentétben mindig életvidám volt. Az öreg Gottlieb - a falu minden igényét kielégítő nagyszerű boltosa - őt arra a gazdaemberre emlékeztette, aki ugyan még csak a bárányfelhőket látja, de már a közelgő vihart érzi. A vihar pedig egyszerre csak ott volt. Előbb a ruhára kitűzendő, megalázó sárga csillag képében, aztán az elhurcoltatás formájában. Jól emlékezett arra a szörnyű napra, amelyiken Gottliebékat lovas szekérre pakolták. Élesztőért ment a boltba, amikor meglátta az idegeneket. Egyszerre úgy érezte, őt is kifosztják: holnap iskolába sem lesz érdemes menni, hiszen Ráhelt már hiába keresi. Amint ott téblábolt, hajmeresztő ötlete támadt. Arra gondolt, hogy a kert felől el lehetne lopni Ráhelt az egyenruhásoktól, akik mellesleg a talált, gyorsan elfogyasztott italoktól egyre figyelmetlenebbek lettek, és azon fáradoztak, mit csúsztathatnak saját zsebükbe a család értékeiből. Áz ötlet kivitelezésén törte a fejét, és hirtelen Türki, az okos és ravasz szamár jutott eszébe. Türki húzta azt a kétkerekű kordét, amivel az uraság teheneinek tejét szokták a szomszéd falu feldolgozójába szállítani. A feladatot legtöbbször rá meg Zoli barátjára bízták, és ezért Türki már szinte haverként fogadta őket. Ha kellő pillanatban a kordéba rejthetnék Ráhelt, észrevétlenül eliramodhatnának vele innen. Aztán meg sem állnának Franciska néniig, akinek olyan zegzugos padlása van, hogy még az egerek sem ismerik ki magukat. Jobb rejtekhelyét az egész faluban sem lehetne találni. Egyszerre csak azon kapta magát, hogy már rohan is Türkiért abban bízva, hogy a légiriadó miatt senki sem veszi majd észre a szamár szolgálatainak rendkívüli igénybe vételét. Zolival könnyű dolga volt, most is ellenvetés nélkül követte. Ám mire a bolthoz értek, a Gottlieb család már a szekéren volt. A kocsis nagy hanggal a lovak közé csapott, azok meg veszettül vágtatni kezdtek. Ők meg - valami csodában bízva - utánuk eredtek. A lány nevét kiáltozták, de úgy látszott, a repülőrajok zúgása és a szekér rakoncátlan zöreje elnyomta az emberi hangot. Ráhel szálfaegyenesen ült a kemény deszkán, haját arcába fújta a szél. Türki - mintha csak érezte volna, hogy itt nagy disznóság történik és rá most igazán szükség van - szinte robogott. Csakhamar utol is érték az „emberrablókat”. Ekkor szólt Zolinak, hogy a kordé sarkában látott száraz mészkődarabbal írja a kétkerekű oldalára: „Szeretünk Ráhel!”. Igenis, szeretünk téged akkor is, ha az első sárga csillag megpillantásakor csak suttogva mertük elítélni a szemétséget. Pedig tudhattuk volna, hogy a gazemberek mindig a tisztességesek meghu- nyászkodására építve mernek támadni. Még egyszer megbiztatta Türkit, és sikerült megelőzni Gottliebékat. Ekkor - mintha ösz- szebeszéltek volna - Zolival szinte egyszerre kiáltották: Ráhel! A lány lassan a hang irányába fordította arcát, szemében szomorúság ült. Ám amikor a feliratra mutattak, és kibetűzte: „Szeretünk Ráhel!” kicsit elmosolyodott, és hosszú haját a szeméhez dörzsölte. Az egyik fegyveres - felfedezve a furcsa kontaktust - a levegőbe lőtt, és félreérthetetlenül tudatta: vissza! ... Vissza a jelenbe! A csodálatos jelenbe, hiszen Ráhel él! - lelkendezett Szigma, és csak most eszmélt rá: gondolatban mily sokat időzött a múltban. Ahogy a nő arcát fürkészte, egyre biztosabb volt a dolgában: csak Ráhel állhat előtte. Pulzusa egyre jobban vert, a viszontlátás várható csodája ezernyi gondolatot korbácsolt benne. Amikor azt a kis barna anyajegyet is megpillantotta szép hosszú nyakán, szinte minden kétsége eloszlott. Igyekezett mind közelebb furakodni hozzá, hogy szem elől ne tévessze. Hiába! A ki- tódulók között elveszítette. Már majdnem elnéptelenedett a környék, amikor ismét megpillantotta: éppen egy mellékutcába fordult be. Utánaeredt. Nemsokára újra a közelébe került. Vajon hová tarthat? Férjhez, gyerekhez, unokához? Hát mégis csak lehetett része mindabban, amihez minden embernek joga van? Az élethez, a boldogsághoz! Már csak néhány méter választotta el. Még egy lépés... aztán még egy... Hirtelen megragadta az asszonyt, és maga felé fordította:- Ráhel! - tört fel belőle, és most a szívéig hatolt a név. Az döbbenten bámult rá, de amikor látta, nincs veszélyben, azt mondta:- Én Judit vagyok... Sajnálom, uram! De ha szabad kérdeznem: ki az a Ráhel?- Ráhel?... Ráhel egy kislány- volt. De ez hosszú történet... Elnézést - rebegte Szigma. Aztán megfordult, és tétován elindult arra, ámenül jött. Amikor visszanézett, hogy még egyszer felidézze az emléket, az asszonyt már nem látta. Megsemmisülten állt az elnéptelenedett utcán, és a kék eget nézte, amelyen nagyon messze bárányfelhők úsztak... SZEGEDI NÁNDOR t
