Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-05 / 234. szám

2000. Október 5., Csütörtök N Y ü G D í J A S 0 K Somogyi Hírlap - 11. oldal Árnyék az ünnepeken Június végén kis fényképes tudósítást írtam az egyik Balaton-kör- nyéki nyugdíjas egyesület idényzáró összejöveteléről és bizony ezt nagyon rosszul tettem, mert a cikk felkeltette a Magyar Szer­zői Jogvédő Iroda Egyesület éber munkatársának figyelmét. (A település neve azért nem fontos, mert az eset bármikor, bárme­lyik klubbal előfordulhat.) Az iroda felszólította a faluház vezető­jét: „jelölje meg írásban irodánk felé a rendező szerv pontos ne­vét és címét”, mert a találkozón énekelt nóták után jogdíjat kell fizetni. Küldtek egy műsorközlő ívet is, amelyben kérik felsorolni az elhangzott dalok címét, szerzőjét, és mellékelték a vonatkozó törvényi passzust. A nyugdíjas egyesület megdöbbent elnöknője nem tagadta a történteket, bevallotta, hogy az év első felének eseményeit idéz­ték fel a megyei szövetség vezetőinek jelenlétében és utána saját gyönyörűségükre valóban eldaloltak néhány nótát. Leírta vélemé­nyét is, miszerint az ilyen összejöveteleket ösztönözni, támogatni kéne büntetés, bírságolás helyett és az iroda megértő jóindulatát kérte. Az őszinte megbánás elérte célját. Az iroda újabb levelében ugyanis felajánlotta, hogy az 1100 forint (plusz 12 százalék áfa) jogdíjból 20 százalékos kedvezményt tud adni, de azt is hozzáte­szik miheztartás végett, hogy ezentúl az utólag felderített esemé­nyek után a jogdíjon felül még költségátalányt is kell fizetni. A nyugdíjasok takarékosan élnek, szeretik tudni, miért meny­nyit fizetnek. Jó lenne, ha az iroda közölné azt is, mibe kerül, ha tangóharmonikán kísérik a nótákat, olcsóbb-e, ha sűrűfésűre tett selyempapíron zümmögnek. Azt sem ártana tudni, hogy mi az ára például a „Kék nefelejcs virágzik a tó partján” kezdetű szo­morú nótának, netán a hangulat tetőfokán, fergeteges jókedvük­ben megengedhetik maguknak a János bácsi, szokeresz a va­keresz, jaj de nagyon kamelom az anyósom”-at is... A tragikomikus eset bármikor megismétlődhet Somogy két­száz valahány nyugdíjas szervezetének bármelyikével, ezért dr. Csákabonyi Balázs, a Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetsége ügyvezető elnöksége tagjának véleményét és segítségét kértük. Az országgyűlési képviselő szerint vagy rossz a törvény, vagy rosszul értelmezik. Megígérte, megvizsgálja az ügyet és közben­jár - akár törvénymódosító indítvány benyújtásával is -, hogy ne váljon gyakorlattá a nyugdíjasok sarcolása. _________________■ S ikeresen vizsgáztak Házi ünnepséget tartottak a Megyei Nyugdíjbiztosító Igaz­gatóságon, harminchét mun­katárs vette át ez alkalommal a társadalombiztosítási szak- képesítést igazoló oklevelet.- Az eredményes vizsgával nehéz időszakon jutottak túl intézetünk munkatársa - tájékoztatott Ikafalvi- Fakasné Kisdeák Mária igazgató­nő. - Korábban a megfelelő iskolai végzettség után házi tanfolyamo­kon sajátították el kollégáink a munkájukhoz szükséges ismerete­ket. Az év elején azonban kormány- rendelettel szabályozták a köztiszt­viselők képesítési előírásait, a nyug­díjbiztosításban dolgozóknak is kö­telezővé tették a társadalombiztosí­tási szakképesítés megszerzését. Az igazgatóság zavartalan működését biztosítanunk kellett, az oktatást ezért munkaidő alatt nem engedé­lyezhettem. Péntek délutánjukat és a szombati pihenőnapot áldozták munkatársaink fél éven át a tanulás­ra. A képzésben részt vevő Perfekt Oktatási és Konzultációs Központ vezetője, dr. Kolbemé Temyák Te­rézia megértette helyzetünket, iga­zodtak az igényeinkhez és készség­gel segítettek a hétvégi előadások megszervezésében. Az Apeh, a Tákisz és a mi igazgatóságunk szak­emberei is szabadidejüket, sokan a nyári szabadságukat áldozták az oktatásra, ezért nagy elismeréssel tartozom. A hallgatók három fordu­lós vizsgán tettek tanúságot az elsa­játított ismeretekről. Központilag meghatározott kérdésekre írásban válaszoltak, majd gyakorlati felada­tokat oldottak meg, végül a bízott- | ság előtt szóbeli vizsgát tettek a tan­folyam résztvevői. Nemcsak a négy - járulék-, egészség-, nyugdíjbiztosí­tási és családtámogatási - társada­lombiztosítási ágazat szakanyagé- | ból, de a Munka Törvénykönyve vonatkozó paragrafusainak, a köz- tisztviselői törvény, a közalkalma­zotti törvény és a foglalkoztatáspo­litikai törvény ismeretéből is szá­mot kellett adni. Nagy örömmel mondom, a tanfolyam minden hallgatója minden munkatársunk sikeres vizsgát tett, így most min­den kollégánk rendelkezik a fel­adata ellátásához szükséges szak- képesítéssel. Egy-egy munkatár­sunk képzése közel százezer fo­rintba került, ehhez pályázat útján sikerült anyagi támogatást szerez­ni. Az élet persze nem áll meg. [ Egyre több külföldi nyugdíjas vá­lasztja Somogyot lakóhelyül, az igazgatóság ügyfelei között is gya­koriak már a nem magyar anya­nyelvűek, ezért nyelvtanfolyam szervezését fontolgatják - tudtuk meg Ikafalvi-Farkasné Kisdeák Má­ria igazgatónőtől. ■ MILLENNIUMI ÚT. A Balatonboglári Nosztalgia Nyug­díjas Klub legutóbbi kirándulásán történelmi emlékek nyomában jártak. Visegrádon a királyi palo­tát és a fellegvárat, Esztergomban a Bazilikát, a keresztény múzeum és az egyházi kincstár gyűjtemé­nyét tekintették meg. Útjukat a megyei közgyűlés elnöke és a vá­ros önkormányzata támogatta. Köszönet a gondozóknak A Nemzetőr sori óvodások műsorát nagy tetszéssel fogadták a megnyitó vendégei Hétfőn a Petőfi utcai klubban Szita Károly pol­gármester nyitotta meg a kaposvári idősek hó­napja Őszi Fény című rendezvénysorozatát. Köszöntő szavaiban elmondta, a megyei jogú város nem csak októberben fordul az idősek fe­lé, a gondoskodás az önkormányzat egész éves megkülönböztetett feladata. - Kötelességünk biztosítani a méltóságteljes öregkort és ez alól nem adhat felmentést a nehéz gazdasági hely­zetre való hivatkozás sem - hangoztatta a pol­gármester és elismeréssel szólt az intézmény- hálózat munkatársairól, akik nagy lelkiismeret­tel, figyelemmel törődnek a gondjaikra bízott idősekkel. Az ünnepségen részt vettek a kapos­vári idősek klubjainak képviselői, a városháza szociális és népjóléti igazgatóságának, valamint FOTÓ: TÖRÖK ANETT a gondozási központ vezető munkatársai. A megnyitón a Nemzetőr sori óvoda apróságai adtak hangulatos, nagy tetszéssel fogadott mű­sort. Simon Lászlánétól, a gondozási központ ve­zetőjétől megtudtuk, 660 idős ember számára főznek Kaposváron naponta ebédet, többségük a négy klubban fogyasztja el, százötven öreg­nek házhoz szállítják az ételt. Az ebéd teljes té­rítési díja 208 forint, de az alcsony nyugdíjjal rendelkezők kevesebbet fizetnek, 170 forint kö­rül alakul az átlag. Negyvenötén veszik igénybe a napi háromszori étkezés lehetőségét, házi gondozásra kilencvenhárman szorulnak. A gondozási központ által ellátott idős emberek átlagéletkora 68 esztendő. _________________■ O RVOSMŰVÉSZ. A kaposvári egyesület hétfői klubdélutánján dr. Csapiáros Zsuzsa főorvosasz- szony mutatkozik be, ezúttal szobraival. A találkozón megem­lékeznek az aradi tizenhárom vértanú haláláról is. A klubdél­után 3 órakor kezdődik a Szent Imre utcai székház félemeleti nagytermében. ÉSZAKI TÁJAKON. A Fonyódi Nyugdíjasok és Egyedül Élők Egyesülete négy napon át Észak- Magyarország szépséges tájain járt. Párádon a gyógyvízből, az egri Szépasszonyvölgyben a bika­vérből vettek kevéske mintát. Vé­gül Matyóföld fővárosában, Me­zőkövesden a Zsóri-fürdő vizé­ben találtak gyógyulást fájó ízüle­teik. A szép út költségeihez az önkormányzat is hozzájárult. Az oldat írta és szerkesztette: KATONA CSONGOR Hírek KÖZGYŰLÉS. Kedden délelőtt tanácskozást tart a Nyugdíjasok j Szervezetei Somogy Megyei Szö- | vétségének küldöttközgyűlése. A testület értékeli az idén végzett munkát és meghatározza a követ­kező fél év feladatat. Nyugdíjak a költségvetési tervezetben Az időseket köszöntik or­szágszerte októberben. A Magyar Nyugdíjasok Orszá­gos Szövetségében az ünne­pek idején is az idei nyug­díjkorrekció mértékét, a kö­vetkező két év emelésének tervezett összegét vizsgálják a szakértők - tájékoztatta lapunkat dr. Csákabonyi Ba­lázs, a NYOSZ ügyvezető el­nökségének tagja.- Novemberben 2,4 százalékos visszamenőleges emelést kíván ad­ni a kormány, tizenegy hónapra 0,6 százalék kamattal megtoldva - mondta a somogyi országgyűlési képviselő. - A NYOSZ véleménye szerint ez az összesen három száza­lékos kompenzáció kevés a nyugdí­jak reálértékének szinten tartásá­hoz, mert a megállapításánál nem vették figyelembe a nyugdíjasok speciális fogyasztói kosarát. Az alapvető élelmiszerek - a tej, a ke­nyér, a hús - árának növekedése a hivatalosan regisztrált | növekedését javasolja és szerint a nyugdíjalapba befolyik az infláció mértékét jóval I elképzelésünkkel egyet- az összeg, amiből a 10,3 százalé­meghaladta, a KSH ada- „ Jf I ^rI több kormánypárti kos emelést végre lehet hajtani. De tai szerint is elérte a húsz J képviselő is. A mi indítvá- más kifogásunk is van a következő százalékot. A parlament nyunk is alatta marad a két év költségvetési tervezetében. MSZP-frakciója egyetér- I törvényben előírt ősz- Nem intézkedik ugyanis az 1999­tett a nyugdíjas szövetség szegnél. A minimálbér 40 ben a nyugdíjasoktól elvett köriil­elemzésével, ezért ezer forintra történt eme- belül ötven milliárdról. H/3207. számon ország- l'iilfnÉTríl £51 lése és a várhatónál - A sokat emlegetett húsz száza- gyűlési határozati javas- szembetűnően alacso- lékről van szói latot nyújtott be a Ház elnökének és nyabbra tervezett pénzromlás leg- - Igen, mert ez az elmaradt az illetékes bizottságnak, amelyben alább 12 százalékos nyugdíjeme- pénz a nyugdíjak összegét jogo- azt kéri a frakció, hogy a 2000. évi lést igényelne. (Köztudott, hogy a sült egész életén át hátrányosan kiegészítő és visszamenőleges eme- törvény a bérek és az infláció ará- csökkenti. A Magyar Nyugdíjasok lés mértéke, fentiekre tekintettel, ér- nyában rendeli el a nyugdíjak éves Országos Szövetsége javaslatával je el az öt százalékot. Ez jelentené növekedését.) Örömmel fogadjuk, egyetértve ezért a szocialista frak- azt, hogy valami kicsi, talán fél szá- hogy kormányoldalról is támoga- ció továbbra is szorgalmazza a zaléknyi többlethez jutnának a tást kapott javaslatunk, annak 13. havi nyugdíj bevezetését. Ez nyugdíjasok. azonban már kevésbé, hogy szem- az évenkénti rendszeres többlet- Most tárgyalja a parlament a be állítják a vállalkozói réteget a kompenzálná szerintünk az elvett következő két év költségvetését, nyugdíjasokkal. Azt mondják összeget, talán még valami érez- Nyugdíjak vonatkozásában mit ugyanis, hogy a különbözet fedeze- hető mértékű életszínvonal-, élet- tartalmaz az előterjesztés? tét úgy tudják előteremteni, ha a minőség-emelkedést is jelentene.-2001-re 7,3 százalékos emelést vállalkozók a tervezett három szá- Indítványunk elfogadása bizo- tartalmaz a költségvetés, ezzel zalékpontos járulékcsökkentés he- nyithatná a kormány sokat (tan­szemben a mi benyújtott javasla- lyett csak két százalékpontos ked- goztatott családbarát, polgárbarát tunk a nyugdíjak 10,3 százalékos vezményt kapnak. Számításunk szándékát. __________ ■ I smerjük meg a nyugdíjrendszert Két héten át a rokkantsági nyug­díjazás feltételeivel kapcsolatos kérdésekre kaptunk választ a nyugdíjbiztosítási igazgatóság segítségével. Alábbiakban a té­makör befejező részét közöljük.-Hogyan alakul a mkkantsági nyug­díj összege, ha a nyugdíjigénylő nem kizárólag a társadatombiztosítási nyugdíjrendszerben fizetett nyugdíj­járulékot és a magánnyugdíjpénztár­ban egyéni számláján levő összeget - saját döntése alapján - nem utalták át a nyugdíjbiztosítási alap részére?- A kiszámított összeg 75 százalé­ka jár rokkantsági nyugdíjként.- Mi az eljárás, ha az ellátást igénylőnek a pgosultsághoz szüksé­ges és figyelembe vehető szolgálati ideje rövidebb az ún átlagszámítási időszaknál?- A havi átlagkeresetet a rövidebb idő alatt elért (legalább 30 napi) jöve­delmekből kell megállapítani. 30 nap hiányában a nyugellátás megállapí­tását megelőző naptári hónapban ér­vényes minimálbért kell havi átlag- keresetnek tekinteni.- Megállapítható-e a rokkantsági nyugdíj a munkaviszony, köztisztvi­selői, közalkalmazotti jogviszony fennállása alatt?- Csak abban az esetben ha mun­kát rendszeresen nem végez és táp­pénzben, baleseti táppénzben nem részesül vagy lényegesen kisebb ke­resetű munkakörben dolgozik.- Vállozike a rokkantsági nyugdí­jas ellátása az öregségi nyugdíjm jo­gosító életkor betöltésekor?- A folyósított rokkantsági ellátás az öregségi nyugdíjra jogosító élet­kor betöltésével nem változik át öregségi nyugdíjra, hanem élete vé­géig a rokkantsági nyugdíjasokra vo­natkozó kedvezményeket élvezi.- Melyek a rokkantsági nyugdíjjo­gosultság megszűnésének az eseté?- Ha a nyugdíjas az illetékes orvo­si bizottság szerint már nem rok­kant. Ha a rokkantság fennáll, de a nyugdíjas rendszeresen dolgozik és keresete 4 hónap óta lényegesen nem kevesebb annál, amit a megrok­kanása előtti munkakörében rok­kantság nélkül elérhetne.- Hogyan állapítják meg az ellá­tást, ha feléledés helyett az igénylő új igényként történő elbírálást kér?- Az új igényként történő elbírá­lásnál a korábbi nyugdíjazásnál fi­gyelembe vett és a nyugdíjasként szerzett szolgálati időt is figyelembe kell venni. Nem ismerhető el viszont szolgálati időként a biztosításban töl­tött időnek az a tartama, amikor az igénylőnek keresete, jövedelme alap­ján nyugdíjjárulékot nem kellett fi­zetnie. Az új igényként való elbírá­láskor úgy kell megállapítani a nyu­gellátást - tekintettel az esetleges jog­szabályi változásokra is - mintha ko­rábban nem lett volna nyugdíjas.- Mikor kell módosítani a rokkantsági nyugdíj mértékét?- Ha a rokkantsági nyugdíjas álla­potváltozás miatt más rokkantsági csoportba kerül. Az öregségi nyug­díjkorhatár betöltése után azonban a rokkantsági nyugdíj mértékének ál­lapotváltozás miatti módosítására már nincs lehetőség.-Mikor indul el az állapotváltozás iránti vizsgálat?- A rokkantsági nyugdíjas az egészségi állapotával, munkaképes­ségével összefüggésben bekövetke­zett változásra való tekintettel kérhe­ti a rokkantsági nyugdíja módosítá­sát. Annak a rokkantsági nyugdíjas­nak, akit az illetékes orvosi bizottság nem véleményezett véglegesen rok­kantnak, időszakos orvosi vizsgála­ton kell megjelennie. A felülvizsgálat eredményeként a rokkantsági cso­port változásának megfelelően mó­dosításra vagy az ellátásra való jogo­sultság megszüntetésére kerülhet sor. ■ KŐ AZ ÚT KÖZEPÉN. A Család Önkéntes Keresztény Misszionári­usok Közössége Kő az út közepén címmel tartott előadást kedden Kaposváron a Szigetvári utcai idősek klubjában, a kedves mese arról szólt, hogyan lett a szeretet erejével boldog királyság a szomorú ki­rályságból. A klub tagjai házi tárlaton mutatták be a századelő, ma már nagyrészt elfeledett tárgyait: házilag főzött mosószappan, fasze­nes vasaló, ódon színházi látcső, kék zománcos tejes kanna, félpen­gős regények, szúette mángorlófa, káposzta- és tökgyalú emlékezte­tett az idő múlására. foto török anett

Next

/
Thumbnails
Contents