Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-20 / 247. szám

2000. Október 20., Péntek SPORT Somogyi Hírlap - 11. oldal Frissíteni akarnak a Rákóczi csapatánál Kaposvár Vasárnap még farkassze­met nézett a Rákóczi táma­dóival, a mezőnyben a leg­jobb teljesítményét nyúj­totta, ő szerezte a csapat egyenlítő gólját, ámbár tudta, hogy egy héttel ké­sőbb ebben a kaposvári csapatban folytatja pálya­futását. Nem nehéz kitalálni kire gondolunk. Igen Bolboaka Agustinra a komlóiak román ide­genlégiós söprögetőjé- re, aki nem utasította vissza a Rákóczi meg­keresését és a most kö­vetkező alapszakasz zárómérkőzése után Kaposvárra költözik. A hírt Illés János a Rákóczi ügyvezető elnö­ke is megerősítette. Mint ismert, az alapszakasz zárásával nem fe­jeződik be az őszi küzdelemsoro­zat. Hivatalosan csak utána kez­dődik meg a 2000-2001 évi baj­nokság, ám előtte október 28 - november 4. között sor kerül egy rendkívüli átigazolásra. így válik lehetővé a komlói labdarúgó megszerzése is. A versenykiírás szerint az NB IB mezőnye két ti­zenkettes létszámú csoportban folytatja és november 5-én, 12- én, 19-én és 26-án lesznek a já­téknapok. Bár e dátumok vasár­napokat jelölnek, vélhetően a Rá­kóczi az eddigi gyakorlatát foly­tatva - legalábbis idehaza - to­vábbra is szombatonként játszik majd. Az ügyvezető elnök elmond­ta még, hogy október 24-én kedden rendkívüli intéző bi­zottsági ülést tart a klub, s azon a bajnoki folytatásra nézve fon­tos döntések várha­tók. Nem titkolta, hogy a csapat megerő­sítése érdekében Agustinon kívül több labdarúgóval is tár­gyalnak, de a hévízi zárómérkőzést köve­tő IB ülésig a neveket nem hoz­zák nyilvánosságra. Az újakkal történő megegyezés függvényé­ben bizonyára lesznek majd tá­vozók is. A novemberi négy baj­noki forduló után ismét csak sor kerül az úgynevezett téli szüneti szokásos átigazolására. Mindebből következik, hogy a klubok most nagyon előnyös helyzetben köthetnek hosz- szabb-rövidebb idejű megálla­podásokat. JUTÁSI Fából ötkarika Hír: Magyarország 2012- ben megpályázza a nyári olimpiai játékok rendezési jogát. A hír nemcsak a hazai, hanem a nemzetközit sportközvéleményt is feltehetően meglepte. Nem ke­vesen vannak (idehaza és határa­inkon kívül) akik megkérdőjele­zik, a szándék realitását. Ismerve a hazai viszonyokat, sportlétesít­ményeink mennyiségét és minő­ségét, no és anyagi lehetőségein­ket, nehéz elképzelni, e terv megvalósítását. Sokan azt mond­ják hogy mindez nem egyéb, mint „fából ötkarika” azaz a kö­zelgő választás egyik kampány­fogása. Hazánk neve immár harmad­szor kerül összefüggésbe olimpia rendezéssel. Az 1896-os első játé­kok előtt - miután a görögök ódz­kodtak, a lebonyolítástól - a NOB először Magyarországnak aján­lotta föl a rendezést, de az akkori kormányzatunk elutasította. Fél évszázaddal később a sikeres londoni és helsinki szereplés után az 1960-as olimpiát valóban kérte hazánk, ám mint ismert, Róma lekörözött bennünket. Az­óta - egész mostanáig - Budapest neve szóba sem került. A hír hallatán a sportkedvelők örülnek és kételkednek, hisz jól ismert, hogy a közelmúltban már visszamondtunk egy megkapott világkiállítást, aztán ugyancsak az infrastruktúránk miatt hiúsult meg a közös osztrák-magyar lab­darúgó EB rendezés is. Nem kis beruházásról van szó. Becslések szerint ezer milliárd (!!) forint fö­lötti összegre lenne szükség, hogy megfeleljünk a követelmé­nyeknek. Rémálom! Rémálom? Egyes becslők szerint megtérül­ne a költség, csupán meg kellene előlegezni és egyébként is ideha­za a sportlétesítmény fejlesztés nem tűr halasztást. Dr. Aján Ta­más NOB tag tévé interjújában lát némi esélyt, de inkább a négy évvel későbbi, azaz a 2016-os já­tékok rendezésére. Kétségtelen, hogy NOB alapítóként, no és az eddigi szereplésünk, mind-mind jó ajánlólevél lehet, miként sokat nyomhatna a latban a jövőre ese­dékes NOB elnök választáson dr. Schmitt Pál befutása. Szép, szép, csak álmodozzunk. De azért az az ezer milliárd valóság és spéci­éi nekem azt a másik közelmúlt­beli hírt is eszembe juttatja, hogy a Ny...-i általános iskola megnyi­tóján több gyerek is összeesett az éhségtől, mert előtte otthon nem futotta reggelire. _____________ JUTÁSI S zázak futottak Több mint kétszázán rajtoltak el a hagyományos utcai futóversenyen Barcs Város Polgármesteri Hivatala kilence­dik alkalommal rendezte meg a két testvér- város közötti futóversenyét. A viadalon 227 fő indult, amely részvételi csú­csot jelentett. A hagyományos versenyen ezút­tal horvát győzelem született Ivica Skopac (Cazma) személyében, aki Torjai Lászlót és Dómján Tibort (Kaposvár) előzte meg. A legeredményesebb női versenyző Gyenesei Judit lett, Forró Zsófia és Berecz Eszter előtt. Eredmények: 7.1 km - 15 év alattiak, leányok: 1. Horváth Gréta '89 (Építők SC Kaposvár), 2. Riklik Eszter '85 (Barcs), 3. Romlás Vivien '87 (Barcs). Fiúk: 1. MóbiuszMárk '86 (Siófok), 2. Hor­váth Tivadar '88 (Építők SC Kaposvár), 3. Or­sós Zoltán '86 (Újudvar). 15 év fölöttiek, leányok: 1. Dunavári Petra '84 (Barcs), 2. Torma Anett '84 (Építők SC Ka­posvár), 3. Tóth Edina '84 (Ibafa). Fiúk: 1. Dejan Orak '83 (Virovitica), 2. Matija Knezevic '83 (Virovitica), 3. Zorán Kosanovic '83 (Virovitica). 17.1 km - 15 év alattiak, leányok: 1. Gyenesei Judit '86 (Építők SC Kaposvár), 2. Berecz Eszter '85 (Építők SC Kaposvár), 3. Barácz Orsolya (Építők SC Kaposvár). Fiúk: 1. Nagy Tamás '85 (Építők SC Kapos­vár), 2. Balogh Attila '86 (Nagykanizsa), 3. Or­sós Gábor '85 (Szedres). _ 16-19 évesek, leányok: 1. Forró Zsófia '84 (Építők SC Kaposvár), 2. FucskárNoémi '81 (Barcs), 3. Menyhárt Csilla '83 (Nagyatád). Fiúk: 1. Alsecz Gábor '82 (Nagyatád), 2. Es­küdt Roland '84 (Építők SC Kaposvár), 3. Miso Velajdzic '82 (Daruvár). 20-29 évesek, nők: 1. Valentina Zupanic '75 (Varasdin), 2. Kovács Anikó '71 (Barcs), 3. Gyurókovics Zsuzsanna 78 (Barcs). Férfiak: 1. Ivica Skopac ' 74 (Cazma), 2. Tar­jai László 77 (Pápa), 3. Dómján Tibor 73 (Ka­posvár). 30-39 évesek, nők: 1. Madarász Katalin '66 (Barcs), 2. Komlós Zoltánná '65 (Barcs). Férfiak: 1. MelvanMirkó '62 (Malo Trojstvo), 2. Zlatko Romanovic '65 (Osijek), 3. Szilágyi Antal '69 (Pécs). Nők: 1. Ivánka Gubán '54 (Cazma), 2. Pressingné Asztalos Mária '57 (Barcs). Férfiak: 1. Mirsad Velajdzic '57 (Daruvár), 2. Antesa Dzomba '58 (Surja), 3. Möbius Uwe '59 (Siófok). 50-59 évesek, férfiak: 1. Vlado Staresinic '48 (Karlovac), 2. Szüts Miklós '41 (Nagyatád), 3. Vladimir Halauk '46 (Bjelovar). 60 év feletti férfiak: 1. Zorán Petkovic '38 (Karlovac), 2. Flaska Sándor '32 (Tab), 3. Mile Galic '36 (Zagreb). Abszolút győztesek: Gyenesei Judit '86 (Épí­tők SC Kaposvár) és Ivica Skopac (Cazma). Legjobb barcsi: Fucskár Noémi. Legjobb viroviticai: Slobodan Kapói (Virovitica). Legfiatalabb induló: Juhász Petra '93 (Barcs). Legidősebb induló: 1. FlaskaSándor '32 (Tab). ■ Tizennégyezren a rajtnál Budapest A fővárosban a Margitszigeten rendezték meg az Avon futás or­szágos döntőjét. A résztvevők há­rom táv közül választhattak. A 3,6 km-es távon a diákok futot­tak, mintegy tízezren, a 2 km-en a nyugdíjasok gyalogolhattak vagy ötszázan, a fő számnak te­kinthető 10 km-en pedig csaknem háromezren vágtak neki a Parla­mentig és vissza, a kijelölt táv­nak, köztük Dávid Ibolya minisz­ter asszony is. Mint ismert, e fu­tásnak megyénként folytak az előkészületei. A jelentkezők szűkebb pátriá­jukban több hónapos felkészíté­sen vehettek részt. Az érdeklő­désre jellemző, hogy az ország ti­zenkilenc megyéjéből és a fővá­rosból - mint a fenti számadatok­ból is kiderül - összesen mintegy tizennégyezren futottak. A foko­zott érdeklődés nem volt véletlen, hisz a jövő év október 14-én Bu­dapest lesz otthona az Avon vi­lágfutás világ döntőjének. Termé­szetesen a somogyiak is ott vol­tak, Kaposvárról a Futó Klub kép­viseletében például huszonöt hölgy vállalkozott erre a megmé­retésre. A pénzdíjas sportesemé­nyen (a győztesnek százezer fo­rint ütötte a markát) a kaposvári­ak közül Mátyás Ildikó érte el a legjobb eredményt. * * * A Kaposvári Tájfutó Klub cross terepfutó versenyt rendez októ­ber 20-án a tókaji parkerdőben. Ez a versenysorozat megyénkben most kezdődik, férfiak, nők és gyermekek részére egyaránt. A távokat is nemnek és az életkor­nak megfelelően jelölik ki 3- 6 km között. Percenként indítják majd a résztvevőket és külön-kü- lön kerül sor az értékelésre is. A jelentkezőket és érdeklődőket a jelzett napon 15 órakor várják Tokajban. JUTÁSI Hírek REPÜLŐMODELLEZÉS. Pécs adott otthont az évadzáró antik repülőmodellező-versenynek, amelyen remek eredményeket ér­tek el a somogyi színeket képvi­selő Taszári Honvéd SE sportolói. Az antik vitorlázó kategóriában Pintér László a második, ifjabb Pintér László pedig a harmadik lett, míg az antik motoros élethű kategóriában Kontságh Sándor az első, Lenhardt Attila a második, Benkő Richárd pedig a harmadik helyet szerezte meg. (fg) SZKANDER. Nagy közönségsi­kert aratott Nagyberkiben a Kaposmenti Sportszervezői Kör­zet által „jegyzett” Roberto Pizzéria Kupa amatőr szkander- verseny. Érdekesség, hogy mind a nőknél, mind pedig a férfiak­nál (mindkét kategóriában) mosdósi siker született. A gyen­gébbik (?) nem képviselőinél a mosdósi Ferenczi Hajnalka bi­zonyult a legerősebbnek, meg­előzve a szintén mosdósi Bóna Katalint és a nagyberki Havasi Mónikát, míg az uraknál a 80 kg alattiak között a mosdósi Hor­váth Zoltán, a nagyberki. Vető [ Balázs és a batéi ifjabb Szilágyi László, a 80 kg felettiek mező­nyében pedig a mosdósi Ferenczi Gábor, a batéi Szilágyi László és a nagyberki ifjabb Kiefer Zoltán lett a sorrend, (fg) ATLÉTIKA. Ezúttal már harma­dik alkalommal rendezik meg Nagyatádon a Kiszely utcai sporttelepen a Mudin Imre nem­zetközi atlétikai (leány és fiú) emlékversenyt. A résztvevők előbb közösen megkoszorúzzák a Mudin Imre-sporttelep utcai homlokzatán található emlék­táblát, hogy aztán utána a pá­lyán bizonyítsanak. A gyerme­kek három, a serdülők négy, az ifjúságiak ugyancsak négy, a ju­niorok hat, míg a felnőttek hét versenyszámban csatáznak majd egymással a minél jobb helyezések reményében, (fg) RÖPLABDA. Szombaton a Gár­donyi Géza Általános Iskola tor­nacsarnokában rendezik meg Ka­posvár város nyüt mini röplabda­bajnokságát, amelyen hat leány és négy fiú csapat lép majd pályá­ra. A lányok lesznek a frissebbek, akik 8.30 órakor kezdenek, míg a fiúk 10 órakor csatlakoznak majd hozzájuk. Az érdeklődők nem igazán panaszkodhatnak majd mérkőzéshiányra, hiszen a két pályán összesen 15 találkozót bo­nyolítanak le. (fg) LABDARÚGÁS. Fonyódon és Ráksiban folytatódik holnap dél­után az amatőr megyei női kispá­lyás labdarúgó-bajnokság. Mind­két helyszínen öt mérkőzést láthatnak majd a nézők, akárcsak rá egy hétre a Kaposhomokon esedékes zárórán, (fg) _______■ V ÍZILABDA OB II - FÉRFIAK Megyei sakk-csapatbajnokság IV. IPA Kupa nemzetközi teremlabdarúgó-torna Vereség a rangadón Nagy arányú győzelmek A pályán is bizonyítanak Egy győzelmet és egy vere­séget könyvelhettek el a bajnokság újabb fordulójá­ban a NOVA-Vízcoop Kapos­vári Vízilabda Klub tagjai. Eredmények: NOVA-Vízcoop Kaposvári Vízi­labda Klub-Pápa SE 7-5 (2-1, 2-2,1-0, 2-2) Az első találkozón magabiztos győzelmet aratott a kaposvári csapat, amelyben a fiatalok is já­téklehetőséghez jutottak. NOVA-Vízcoop Kaposvári Vízi­labda Klub: Berta - Acs, Szabó A. dr. Kishonti (1), Budavári, Varga T. (2), CsutorG., Horváth D. (1), Molnár (1), Szabó T., Bősze G. Varga J. Játékos-edző: Varga Jó­zsef. Jók: Berta, Ács, Varga T. NOVA-Vízcoop Kaposvári Vízi­labda Klub-C.W.G. Nagykani­zsa 7-10 (2-1,1-2, 0-4, 3-3) A forduló rangadóján jól kezd­tek a somogyiak, dr. Radics cen­tergóljaival vezettek, ám a folyta­tásban a házigazdák kiegyenlítet­tek. A harmadik negyed egyértel­műen a hazaiaké volt és ez el­döntötte a találkozót. A négymé­tereseket és emberelőnyöket hi­bázó kaposváriak a jövő heti tata­bányai fordulóban javíthatnak. Ott a Tatabánya és a Székesfehér­vár csapataival mérkőznek Varga József játékos-edző tanítványai. NOVA-Vízcoop Kaposvári Vízi­labda Klub: Berta - Ács, dr. Do­bos, CsutorF., Horváth D., Szabó A. (1), Varga T., Dodog (1), Bu­davári, dr. Radics (2), Plesztovics (1), Molnár, Varga J. (2). Játé­kos-edző: Varga József. Jók: Berta, dr. Radics, Ács. ■ Megkezdődött a megyei sakk-csapatbajnokság; az idei mérkőzés-sorozaton ki­lenc csapat vesz részt. A nyitóforduló eredményei: SzennaPack Zsebe SC Kapos­vár Il.-Somogyjádi SZK 9:1 Bajnokesélyeshez méltóan győ­zött a Somogyjádi SZK együttese ellen az NB I „B” csoportba felju­tott SzennaPack Zselic SC Kapos­vár második csapata. Az első három táblán: dr. Hor­váth János-Németh Attila 1:0; Heinrich Ferenc-Szabó Tibor 0:1; Kadlicskó József-Óvári Géza 1:0. Marcali VSZSE- KSE-Sefag (Kaposvár) II. 8:2 Nagy arányú győzelemmel mutatkozott be a Marcali VSZSE a fiatal játékosokból álló KSE- Sefag (Kaposvár) második gárdá­ja ellen. Az első három táblán: Nádor Zoltán-Fekete Lajos 1:0; Mánfay Máté-Dávid Lajos 1:0; Böröcz Gyula-Vajda Gábor 0,5:0,5. Balatonberény-Balatonszent- györgy-Fonyód 7:3 A Balaton-parti találkozón a kö­zös herényi és szentgyörgyi együttes magabiztosan verte a Fonyódot. Az első háropi táblán: Rázsits Géza-Molnár Roland 1:0; Kóta István-Munkácsy Sándor 1:0; Garai Tamás-Dégi János 0:1. Lengyeltóti-Balatonszemes SE 3,5:6,5 Vereséggel nyitott saját otthoná­ban a lengyeltóti csapat. Az első három táblán: Illosvai István-Gábor Csaba 0,5:0,5; Zics László-Birkás György 0,5:0,5; Haszon Attila-Szappanos Lajos 0:1. FENYŐ Kaposvár A hétvégén, szombaton im­már negyedik alkalommal rendezik meg a somogyi me­gyeszékhelyen az IPA Kupa nemzetközi kispályás terem­labdarúgó-tornát, amelyen négy ország hat rendőrcsa­pata csap össze egymással. Az idei rendőr mérkőzés-soroza­ton az olasz csapatok lesznek túl­súlyban, remélhetőleg azonban nem ők játsszák a főszerepet; a házigazda kaposváriak a már előbb említett olasz Velence, Vicenza és Ferrera mellett a belga Wavre, valamint a horvát Kapronca csapatával is össze­csapnak majd. Amúgy a hagyományos torna mindeme elszánt résztvevői már ma este megkezdik So­mogyaszalóban a „csatározáso­kat” - igaz, egyelőre csak a terí­tett asztal mellett. Szombaton az­tán már a pályán kell bizonyítani­uk a rend derék őreinek. A ka­posvári városi sportcsarnokban 8.30 órakor kezdődik az első der­bi, az utolsó pedig 16 óra felé. A publikum - amely ingyen tekinti heti meg a mérkőzéseket - nem kevesebb, mint 15 találkozót iz­gulhat majd végig, miután min­denki játszik mindenkivel. Az es­ti eredményhirdetésnél és díjki­osztónál aztán - amelynek újra a somogyaszalói Panoráma Panzió lesz a házigazdája - újabb próba­tétel vár a zsarukra, hiszen a hí­rek szerint nemcsak értékes dí­jak, hanem jó fajta nedű is várja őket. Hadd tudják meg a külföld­ről érkezett vendégek, hogy mi az a magyaros vendégszeretet... FENYŐ

Next

/
Thumbnails
Contents