Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-19 / 246. szám
2000. Október 19., Csütörtök S P O R T Somogyi Hírlap - 9. oldal Pál Tamás a VB-n Harkány Amúgy a népszerű kaposvári November 3-a és 5-e között Csehországban, Prostejov városában rendezik meg az egyéni lábtenisz-világ- bajnokságot. Hogy a magyar színeket ki képviselheti majd a VB-n, az a napokban dőlt el Harkányban; öten pályáztak a részvételre, s közülük a kaposvári Pál Tamás lett a befutó. A Kaposvári Futball-Tenisz SE •iválósága mind a négy ellenfelénél jobbnak bizonyult; klubtársát, Földi Mihályt, a vád Kovács Jánost és a harkányi Nagy Norbertét is egyaránt 2-0-ra verte, míg a harkányi színekben induló Korányi Andrást 2-1 arányban győzte le. így a kaposvári Pál Tamás utazhat majd november elején Csehországba a vüágbajnokságra. labdazsonglőr nem számít már kezdőnek a szakmában. Pál Tamás - akinek az edzőpartnere Rapka Péter, a felkészülését pedig Berkes Mihály és a somogyvári önkormányzat támogatja - korábban két EB-n és egy VB-n is szerepel(hetet)t már, méghozzá nem is akármilyen eredményekkel. Az Európa-bajnoksá- gokon három éve Franciaországban, Grenoble-ban a párosban és a hármasban is bronzérmes lett, két évvel később pedig Törökországban, Isztambulban egyéniben szerzett ezüstérmet. 1988-ban Szolnok volt az egyéni lábtenisz-vüágbaj- nokság házigazdája, ahol az ötödik helyen zárt. Ezzel az eredménnyel aligha lenne elégedett Prostejovban... _______ fenyő _______Labdarúgó Arany Ászok Kupa______ V astaps a játékért Industrie FC Marcali-MTK Hungária FC 0-1 (0-0) Marcali Bár elbúcsúzott tegnap a labdarúgó Arany Aszok Kupa további küzdelmeitől az Industrie FC Marcali együttese, a másfél ezer főnyi szurkolósereg mégis vastapssal jutalmazta a csapat lelkes játékát. A rekordszámú nézősereg előtt nagy lendülettel kezdett mindkét csapat. A hazaiak nem tisztelték jó nevű ellenfelüket; meglepően, bátran támadtak. Gyors passzok és oldaladogatások követték egymást, de 25 perdg egyik kapunál sem alakult ki gólhelyzet Az első nagy lehetőség a 29. percben a vendégek előtt adódott, amikor is Ferenczi elfutott a bal oldalon, de a balösszekötő helyéről 12 méterről a bal kapufa mellé lőtt. A félidő befejezéséig aztán valamivel többet támadtak a vendég fővárosiak, a jól szervezett marcali védelem azonban jól állt a lábán. A 40. percben ismét Ferenczi futott el, de most a jobb oldalon, s a középre lőtt labdáját Fűzi Á. nagy helyzetben nyolc méterről a kapu mellé lőtte. A második játékrészben is nagy elszántsággal vetette magát a küzdelembe mindkét együttes: lüktetett a játék, igazi kupaküzdelem alakult ki. Az 58. percben aztán a vendégek enyhe mezőnyfölénye góllá érett; Elek elfutott a bal oldalon, mintaszerűen középre adott labdáját pedig Ferenczi magasra felugorva a kapu bal oldalába fejelte. A hazaiak ezután sem adták fel, egyenrangú ellenfélként játszottak, de az egyenlítésre már nem futotta az erejükből. A tegnapi kupamérkőzés remekül szolgálta a sportág népszerűsítését. A marcaliak csak nagy küzdelemben adták meg magukat nagy nevű ellenfelüknek akiknek amúgy igencsak meg kellett küzdeniük a továbbjutásért -, folytatva ezzel az eddigi kupahagyományaikat, s méltán szolgáltak rá a mérkőzés végén szurkolóik vastapsára. így játszottak Marcali, 1500 néző. V.: Megyebíró (Gyarmati, Varga L). Industrie FC Mamái: Németh V. - Bozsó, Salamon, Kovácsevics - Horváth Cs„ Farkas N„ Máté, Fonnyadt - Lukács, Csehi, Tősér. Edző: Menczeles Iván. MTK Hungária FC: Végh - Komlósi, Kuttor, Szamosi, Schindler -BükSzegi, Erős, Elek, FüziÁ. -Ülés, Ferenczi. Edző: Pölöskei Gábor. Csere: Schindler helyett Kincses az 54. percben, Bükszegi helyett Szilveszter az 54. percben, Lukács helyett Csíkvár a 63. percben, Fűzi A. helyett Balaskó a 66. percben, Tősér helyett Tolnai a 75. percben, Horváth Cs. helyett Nokta a 81. percben. Sárga lap: Komlósi a 61. percben, Kovácsevics a 87. percben, Máté a 89. percben. Gólszerző: Ferenczi (az 58. percben). Szögletarány: 6-6 (3-4). Jók: Salamon, Csehi, Bozsó, Máté, illetve Ferenczi, Kuttor. Menczeles Iván: - Küzdöttünk, hajtottunk, mindent megtettünk a továbbjutásért. Ez most nem sikerült, mégis gratulálok a csapatomnak ezért a küzdő szellemért és a tísztes helytállásért. Pölöská Gábor: - A nagyon lelkesen és szervezetten játszó Marcali igencsak megnehezítette a dolgunkat. Dr. Sütő László, Marcali polgár- mestere; - Szépen, szervezetten játszott a csapat, s ezzel nagy örömet szerzett a szurkolóknak; továbbra is számíthat a város támogatására. _______________IVUSZA ISTVÁN Ri tmikus gimnasztika utánpótlás országos bajnokság ás Magyar Kupa Aranyérmes az Attitude RSG SC Budapest A csepeli sportcsarnokban rendezték meg a ritmikus gimnasztika országos bajnokságot, majd azt követően a Magyar kupát. Az utánpótlás nagy seregszemléjén részt vettek a kaposváriak is, méghozzá szép sikerekkel. A Somogyot képviselő Attitude RSG SC versenyzői a serdülők mezőnyben érték el a legjobb eredményt. A kétnapos bajnokság csapatversenyében a Boldizsár Natália edző által irányított Nagy Eszter, Mamnduk Xenia, Lelkes Gabriella, Borbély Dominika összeállítású csapat korosztályában megnyerte a magyar bajnokságot. E korcsoportban az egyéni összetett versenyek során Nagy Eszter a negyedik, Maranduk Xenia pedig a nyolcadik helyen végzett. A szerenkénti döntők során is került két érem Kaposvárra. Mindkettőt Nagy Eszter hozta, aki szabadgyakorlatával ezüst, karikával pedig bronzérmet nyert. A gyermek korosztályban (9-10 évesek) Stickel Franciska volt az éremhalmozó. A szerenkénti döntők során kötéllel, karikával és szabadgyakorlatával egyaránt bronzérmet nyert és az egyéni összetettben is a dobogó harmadik fokára állhatott. Egy nappal később ugyancsak a fővárosban került sorra a Magyar kupa versenysorozata. A főszerep ennek során is a magyar bajnokságon sikereseknek jutott. A serdülők mezőnyében a csapatversenyen az Attitude RSG SC Nagy Eszter, Borbély Dominika, Lelkes Gabriella összeállításban a második helyen végzett. A szerenkénti döntőben Nagy Eszter karika és kötél gyakorlatával egyaránt harmadik lett. Egyéni összetettben ugyanő negyedik, Borbély DominiStickel Franciska öt érmet nyert. ka hatodik, Lelkes Gabriella pedig hetedik lett. A gyermek korosztály szerenkénti döntőjében Stickel Franciska kötélgyakorlatáért bronzérmet kapott, egyéni összetettben pedig a nyolcadik he- lyen végzett.__________________________jutási ______Úszó Olimpiai Reménységek Versenye - harmadik forduló______ A döntőre is esélyesek a kaposváriak PÉCS A baranyai megyeszékhely uszodája adott otthont az Olimpiai Reménységek Versenye harmadik fordulójának. A somogyi úszósportot a Kaposvári Sportiskola és a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE tagjai képviselték. A sportiskolások Földvári Péter és ifjabb Kovács László edzők irányításával összesen 21 érmet nyertek, az Adorján SE sportolói (edzők Kovács László és Hajdú Sándor) pedig 12 medállal gazdagodtak. Eredmények: I. korcsoport. Leányok. 50 m hát: ...2. Bakk Meggi (KKASE). 100 m pillangó: 1. Kiss Nóra (Kasi). 200 m mell: ...3. KishonüRebeka (KKASE). 100 m gyors: 1. Kiss Nóra (Kasi). 4x100 m gyorsváltó: ...2. Kaposvári Középületíuvitelező Adorján SE (Bakk Meggi, Kishonti Rebeka, Kovács Zsófia, Lelovics Nikolett), 3. Kaposvári Sportiskola (Nagy Noémi, Horváth Cintia, Kiss Nóra, Bálint Zsanett). A pontversenyben: ...2. Kasi, 3. KKASE. Fiúk. 200 m mell: ...2. Bekker Dávid (KKASE). 4x100 m vegyesváltó: ...3. Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE (Szili Tamás, Bekker Dávid., Nagy Márk, Ladovics Bence). A pontversenyben: ...3. KKASE. II. korcsoport. Leányok. 50 m gyors: 1. Soós Bianka. 100 m pillangó: 1. Mletchenkov Zsanett (Kasi). 400 m gyors: ...2. Hebbache Szabrina (Kasi). 100 m hát: ...2. Mletchenkov Zsanett (Kasi). 100 m mell: ...2. Ladovics Kata (KKASE). 400 m vegyes: ...3. Hebbache Szabrina (Kasi). 4x200 m gyorsváltó: 1. Kaposvári Sportiskola (Fér- lindis Petra, Soós Bianka, Mletchenkov Zsanett, Hebbache Szabri- na), 2. Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE (Tóth Alexandra, Tóth Renáta, Ladovics Kata, Kátai Laura). A pontversenyben: 1. Kasi. Fiúk. 400 m gyors: 1. Nógrádi Ádám (Kasi). 400 m vegyes: 1. Nógrádi Ádám (Kasi). 4x200 m gyorsváltó: ...3. Kaposvári Sportiskola (Nógrádi Ádám, Kalamász Kevin, Murányi Ferenc, Bakondi János). A pontversenyben: ...3. KKASE. III. korcsoport. Leányok. 50 m mell: ...2. Bekker Krisztina (Kasi). 50 m pillangó: ...3. Wirtz Melinda (KKASE). 100 m gyors: 1. Gyenesei Judit (Kasi). 200 m hát: ...2. Horváth Petra (Kasi), 3. Wirtz Melinda (KKASE). 4x100 m gyorsváltó: ...2. Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE [Wirtz Melinda, Juhász Melinda, Kiss Eszter, Fullér Noémi), 3. Kaposvári Sportiskola (Horváth Petra, Bekker Krisztina, Szita Ágnes, Gyenesei Judit). A pontversenyben: ...2. Kasi, 3. KKASE. Fiúk. 50 m mell: ...3. Nagy Balázs (Kasi). 50 m pillangó: 1. Egly Dániel (Kasi), ...3. Gréczi Attila (KKASE). 100 m gyors: ...3. Nógrádi András (Kasi). 1500 m gyors: 1. Line Balázs (Kasi), ...3. Maries Balázs (KKASE). 200 m hát: ...2. Gréczi Attila (KKASE). 4x100 m gyorsváltó: ...3. Kaposvári Sportiskola (Romvári Róbert, Egly Dániel, Nógrádi András, Line Balázs). A pontversenyben: ...2. Kasi. Az eddig elért eredmények alapján a Kaposvári Sportiskola két, a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE egy csapata esélyes az ORV decemberi országos döntőjébe kerülésre, ahol korcsoportonként a legjobb nyolc együttes szerepelheti_______________KUN Röplabda nb i NB I, férfi Extraliga Az alapszakasz állása: 1. Kazincbarcikai VRC 4 2 2 8-8 6 2. Nyíregyházi VSC 4 2 2 8-9 6 3. Kometa Kaposvár SE 3 2 18-55 4. Medikémia-Szeged 3 2 17-55 5. Kecskeméti RC 3 12 5-64 6. Dunaferr SE 3 12 3-64 Hétközben játszották: Nyíregyházi VSC Szabolcs-Gabona- Kazincbarcikai VRC 1-3 (-17,22, -20, -23) Labdarúgás A Somogyjádi SZKSE az idén - először Somogybán - női kispályás labdarúgó-bajnokságot szervezett, amelyen küenc csapat lép rendszeresen pályára. Az első forduló mérkőzéseinek Kadarkút és Somogy- vár, a második forduló összecsapásainak pedig Zselicszentpál és Zselickislak adott otthont. A nyitóforduló eredményei: Kadarkút-Kaposújlak 1-4 (0-1); Ráksi-Fonyód 2-4 (2-3); Zselic- szentpál-Zselickislak 3-0 (2-0); Somogyvár-Barcs 3-3 (0-3); Zselickislak-Kaposújlak 1-2 (0-0); Barcs-Ráksi 4-2 (3-1); Kadarkút- Zselicszentpál 0-2 (0-2); So- mogyvár-Ráksi 3-3 (3-1); Zselicszentpál-Kaposújlak 5-1 (3-0); Fonyód-Barcs 0-1 (0-0). A 2. forduló eredményei: Zselic- szentpál-Fonyód 0-0; Kaposho- mok-Somogyvár 4-1 (2-0); Fo- nyód-Kaposhomok 1-1 (1-0); So- mogyvár-Zselicszentpál 0-5 (0-2); Fonyód-Somogyvár 5-0 (0-0); Ráksi-Kadarkút 7-0 (2-0); Barcs- Zselickislak 6-1 (4-0); Rák-si-Ka- posújlak 2-0 (1-0); Barcs-Kadar- kút 2-0 (2-0); Zselickislak-Ráksi 1-3 (0-0); K.újlak-Barcs 1-3 (1-3). A bajnokság állása: 1. Barcs 6 5 1 - 19- 6 16 2. Zselicszentpál 5 4 1 — 15— 1 13 3. Ráksi 6 3 12 19-12 10 4. Fonyód 5 2 2 1 10- 4 8 5. Kaposújlak 5 2 - 3 8-12 6 6. Kaposhomok 2 1 1 - 5-2 4 7. Somogyvár 5 - 2 3 7-20 2 8. Zselickislak 4--4 3-14 0 9. Kadarkút 4 - - 4 1-15 0 Labdarúgás Kék-tó öregfiúk labdarúgó-bajnokság. A 8. forduló eredményei: Fo- nyód-Jakob-Lengyeltóti 2-6; Bala- tonszemes-Somogyvár 2-2; Tab- Balatonkeresztúr 1-1; Balatonföld- vár-Balatonlelle 5-2; Balatonbog- lár-Diego-Balaton-lelle 12-0; So- mogyvár-Balaton-berény 2-3. A bajnokság állása: 1. Balatonföldvár 8 7 - 1 35- 9 21 2. Jakob-Tóti 7 6 1 - 38-15 19 3. Balatonberény 8 5 - 3 20-18 15 4. Balatonboglár 8 4 1 3 28-16 13 5. Balatonlelle 7 4 1 2 24-20 13 6. B.keresztúr 8 4 1 3 20-18 13 7. Tab 8 3 2 3 21-16 11 8. Balatonszemes 8 2 3 3 10-19 9 9. Somogyvár 8 2 2 4 19-25 8 10. Somogyjád 8 1 3 4 16-24 6 11. Diego-Lelle 8 116 16-48 4 12. Fonyód 8-17 16-35 1 _______Karate_______ S zárszói sikerek Sikeresen szerepeltek a balaton- szárszói karatékák a Barcson harmadik alkalommal rendezett gyermek, ifjúsági és felnőtt Kö- zép-Európa kupa elnevezésű nemzetközi versenyen. A Bala- ton-parti egyesület nyolc indulója közül nem kevesebb, mint heten nyertek érmet. A legeredményesebb közülük a tizenkét éves Richter Zsuzsanna volt, aki formagyakorlatokban és a küzdelemben is a dobogó legfelső fokára állhatott. Eredmények: Leányok. Kata, 12 évesek: 1. Richter Zsuzsanna. Kumite, 12 évesek: 1. Richter Zsuzsanna. Fiúk. kata, 11 évesek: ...2. Nagy Mátyás. Kumite, 10 évesek: ...3. Nagy János. 12 évesek: ...3. Kiss Attila. 13 évesek: 1. Györkös Szabolcs, ...3. Kenyér Zoltán. ________icz. K őbán Rita „bűne” Jól fontoljuk meg, hogy hol, mikor és főleg mit mondunk, mert egy rosszul formált mondattal tüstént elássuk magunkat. Kőbán Rita olimpiai világ- és Európa-bajnok kajakozónk is így járt. Sydneyben, percekkel a kajak négyesek versenye után - amikor még kapkodta a levegőt - az orra alá dugott mikrofonban próbálta indokolni a „miértet”, azaz a második helyet. Mondta szegény a magáét... ami szívén az a száján, hogy ő ugye még bírta volna, de hát a többiek... Nyilatkozatára egy ország kapta föl a fejét. Sokan fejezték ki nemtetszésüket, mások fölhá- borodásukat. Rita, a sportszerető milliók (volt?) kedvence, a női kajaksport „nagyasszonya”, pillanatok alatt kegyvesztett lett. Mindez egyetlen át nem gondolt mondatáért. A nagyérdemű nyomban ítélkezett, s miként alkalmasint a magasba emel, úgy most a sárba taposott. Kőbán egyetlen mondatával ugyan szemben áll másfél évtized fényes sikere, zsáknyi aranya, egy talicska medáliája. Hangversenytermet lehetne kitapétázni oklevelivel, ám mindez most sma- fu. A jelek szerint az az egy mondata megbocsáthatatlan. Lám milyen feledékenyek vagyunk és szívesen haragszunk mások helyett is. Pedig tizenöt éven át vele örültünk, helyette is büszkék voltunk, az ő sikerei révén és mi könnyeztünk amikor győzelmei után az egész földkerekség tanulta a magyar Himnuszt. Rita most magyarázkodni kényszerül, pedig nem történt egyéb, megint csak győzni akart, s fájt neki az a második hely, ami a többieknek örömet jelentett. Meg kell értenünk, hogy a győzelemhez szokott Kőbán más kategória, akinek a második hely is alkalmasint kudarc. Jó jó, aláírom, elhamarkodott volt a kijelentése, lehetett volna diplomatikusabb. De hát az vesse rá a követ, aki hasonló szituációban kényszerült már véleményt formálni. Ne feledjük, hogy az utolsó lehetősége volt. A múlt sportnagyságainak ennél nagyobb „bűnt” is megbocsátottak már. Kőbán is joggal igényelheti. Sydney zászlóvivője a magyar sport büszkesége. Aki a vízen mindezt utána csinálja egyszer talán elszólhatja magát, annyi gesztust akkor is megérdemel, hogy nem nyomjuk a víz alá. JUTÁSI Világ Gyalogló Nap - Indra Zöldtusa Részvételi rekord született _ Kaposvár K ellemes idő örvendeztette meg az Indra Zöldtusa versenysorozat hetedik kihívására, a Kapos Volán gyalogtúrára jelentkezőket. A Kaposvári Zöldpont Életmódklub jóvoltából a somogyiak egyúttal a Világ Gyalogló Nap eseményeibe is bekapcsolódhattak. Mint ismert, nyolc évvel ezelőtt a Rio de Janeiro-i Föld konferencia rendezvénysorozatához kapcsolódva indították útjára ezt az immár negyven országban egy időben zajló szabadidősportos mozgalmat. A kiváló időt kihasználva már reggel sokan jelentkeztek a Matula-tanyán, hogy teljesítsék a reájuk váró feladatokat. A kilenc órai rajtig összesen 495 próbázó nevezett, ami új részvételi rekordot is jelent egyben. A 25 km-es túrán hetvennyolcán, a míg a 8,5 km-es gyalogláson háromszáz- hetvenöten vettek részt. Az óvodások programja negyvenkét indulót vonzott. A hagyományos - 1.2 millió forint összdíjazású - mozgósítási verseny harmadik fordulójában a Táncsics gimnázium végzett az élen száz fővel, a Bartók általános iskola (88 fő) és a Toldi gimnázium (54 fő) előtt. Ezzel véglegessé vált - a kaposvári városi sportbizottság által - a különböző szabadidősportos eseményekre kiírt pályázat őszi összesített eredménye is. A három fordulóban a Bartók iskola (146 fő) mozgósította a legtöbb résztvevőt. A második helyen a Toldi gimnázium (120 fő), a harmadikon a Táncsics gimnázium (112 fő) áll. KUN