Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-19 / 246. szám

2000. Október 19., Csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal VÉLEMÉNYÜNK Lelkesedést a tankba? Somogy mentette meg a régió balatoni szezon bűnügyi statisz­tikáját. Kevesebb bűncselekmény történt a Balatonnál, viszont kétszer annyi jómadarat fogtak el a rendőrök. Biztonságban és nyugalomban tölthették a nyaralás napjait a vendégek. Jó hal­lani ezeket. De már nem ilyen kellemes hallani a választ a kér­désre: mindezt milyen áron? Most azt kellene mondani: pár százmillió forint az egész; a legkorszerűbb technikai eszközökkel, „emberi” munkarendben dolgozó, kipihent, energiától duzzadó rendőrökkel, akiket jócs­kán meg is fizetnek munkájukért, mindez nem nehéz. Nehéz viszont úgy, ahogyan az a valóságban történt... Ezt az eredményt ugyanis a somogyi rendőrök minden idők legnehezebb anyagi, technikai és személyi feltételei között ér­ték el. A létszámot ugyan megduplázták, de csak úgy, hogy a megye más településeiről irányítottak át rendőri erőket. (Rossz belegondolni, hogy mi lett volna, ha erre a bűnözők is rájön­nek...!) Azoknak, akik végigdolgozták a szezont, erejükön felül, éjjel-nappal őrködve, csak augusztusban tudtak némi túl­órát fizetni. Jutalmazásra, elismerésekre már nem jut. Nyolc­van rendőr hiányzik most is a somogyi állományból. A jármű­park rozoga, le kellene cserélni. Persze, minek, amikor benzin­re már úgysem jutna pénz... Somogybán egy hónapban egy rendőrautóra - kimondani is szégyen - 30 ezer forintot költhet­nek üzemanyagra. A helyzet nem lesz jobb. Ugyanis az idei „szűkös esztendő” is azért ilyen, mert a 144 millió forintos saját bevételi keretet nem tudta teljesíteni a megyei főkapitányság. A jövő évi kötele­ző „penzum” 204 millió lesz... És persze jövőre is lesz balatoni szezon. De hogy a pénzt akkor is pótolja-e a lelkesedés...? __________ jakab ebit A kadémikusok Kaposvárról Szita Károly: Egyensúlyt a régió települései között A Magyar Tudományos Akadémia pécsi területi bi­zottsága kihelyezett ülést tartott tegnap Kaposváron. A nyitóelőadást Szita Ká­roly polgármester tartotta, a tanácskozás fő témája a megyeszékhely tudomá­nyos, kulturális élete, a vá­ros gazdasága, a fejlesztés irányai. Szita Károly szerint a település fennállása óta a legizgalmasabb korszakát éli, hiszen sikerült ész- revetetnie magát, nemcsak sza­vakban, látványban is megmutat­kozik a dinamizmus. A fejlődést három pontban határozta meg; püspöki szék­hellyé, egyetemi várossá és régi­ós társközpont­tá vált Kaposvár.- Utóbbi je­lentősége nem mérhető, nem látható, de remé­lem, segít megtalálni a régió tele­pülései között az egyensúlyt, si­kerül a feladatokat és a munkát is ésszerűen megosztani. Ennek függvényében már lehet regioná­lis politikát folytatni. Horn Péter, akadémikus, a Ka­posvári Egyetem rektorának véle­ménye szerint erősíteni kellene a régióban meglévő szellemi kohé­ziót. Előadásában kiemelte, ah­hoz, hogy nagy koncepciók való­suljanak meg, elég egy olyan kis egyetem is, mint a kaposvári, a lényeg a versenyképesség. A diá­kok száma az elmúlt években nem csökkent, a beiskolázás az egész országra kiterjed. Az agrár hallgatók 60 százaléka a régión kívülről érkezik, hasonló a hely­zet a pedagógiai karon is. Elhang­zott: a piacorientált szakok és a képzési szerkezet egyre több fia­talt vonzanak. Az intézmény fel­készült a jövő kihívásaira, erőben nem lesz hiány, remélik ehhez az anyagi finanszírozás is meglesz. Még nagyobb hangsúlyt fektet­nek a kutatásokra, melyek az Eu­rópai Unióhoz való csatlakozás és az egész nemzet szem­pontjából is meghatározóak lehetnek. Horn Péter kiemelte: ! arra töreked­nek, hogy a hallgatók hasz­nálható tudással jöjjenek ki az egyetemről, hiszen így jóval könnyebben boldogulnak az élet­ben. Van még azonban javítani va­ló az oktatók és a diákok arányán. Míg Amerikában egy hallgatóra két pedagógus jut, addig nálunk fordított a helyzet, sőt egyes intéz­ményekben jóval rosszabb. A bi­zottság tagjai abban valamennyi­en egyetértettek, hogy ennek megváltoztatására tudatosan kell törekedni. szabó kínba Az egyetemi oktatásban főként az oktatók és a hall­gatók arányán kellene változ­tatni. Egy diákra legalább két pedagógus jusson. Biztonság saját erőből Megyei körkép A balatoni szezon ugyan rontja a somogyi bűn­ügyi statisztikát, de az idén Somogy „mentette meg” a régió balatoni bűnügyi mérlegét. Az érintett megyék közül ugyanis itt volt a legked­vezőbb a helyzet.- Somogybán csökkent az ismertté vált bűncselekmé­nyek száma, a szezonális bűnözés - mondái dr. Dégi Endre ezredes, bűnügyi igazgató tegnap, amikor a nyári balatoni bűnügyi­közbiztonsági helyzetet ér­tékelte. Hozzátette: a bala­toni szezonban a lakosság biztonságérzetét megzava­ró súlyos bűncselekmé­nyek nem történtek, és a „kisebb” ügyek száma is csökkent. Somogy eze­ket az eredményeket úgy érte el, hogy minden eddiginél súlyosabb anyagi gondokkal kellett szembenéznie. Dr. Herke Tamás rendőr-alezredes, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztályá­nak vezetője arról szólt: a bűncselekmények szá­ma 9 százalékkal csökkent, ezen belül a betöré­ses lopásoké 26, a zseblopásoké 40, a gépkoc­silopásoké 15-17, a tiltott kéjelgés ügyében tett szabálysértési feljelentés 25 százalékkal. Mindez annak köszönhető - vélte az alezredes - hogy időben sikerült „hatástalanítani” egyes társaságo­kat. A betöréses lopások számát például nagyban „befolyásolta”, hogy rendőrkézre került egy bara­nyai csapat, a besurranásokét pedig hogy elkap­tak egy somogyi társaságot, amely Fejér megyé­ben is tevékenykedett. A gépkocsitolvajok közül három, különböző területről érkezett és más-más módszerekkel dolgozó bandát füleltek le, de jó fogás volt az az elektronikus berendezés is, amel­Dr. Herke Tamás (jobbról), dr. Dégi Endre és Horváth József FOTÓ: LANG RÓBERT lyel a nagy értékű autók számítógéppel vezérelt biztonsági rendszerét lehet hatástalanítani. Aztán a nyári szezon súlyosabb bűncselekményei közé tartozott egy részvénytársaság ügye, amely erede­tileg csalás-sorozatnak indult, de vannak adatok, amelyek nagyobb volumenű pilótajátékot sejtet­nek. Amivel azonban - ezt sem titkolják - nem tudtak mit kezdeni a rendőrök, azok az alkalmi lopások, strandlopások. Horváth József alezredes, közrendvédelmi osztályvezető szerint a folyama­tos, „szolgáltató jellegű” közterületi rendőri jelen­lét egyrészt hozzájárult ahhoz, hogy kevesebb bűncselekmény történt, másrészt talán kedvezően alakította a rendőrségről kialakított képet. Az elfo­gások száma a tavalyi duplájára emelkedett. A sú­lyos és könnyű sérüléses balesetek száma valame­lyest nőtt, a halálos közúti balesetek száma vi­szont 12-ről 5-re csökkent. A „fekete mérleghez” tartozik az is, hogy az idén tizenegyen fulladtak a tóba. Viszont 185 embert mentettek ki a halál kar­maiból a vízimentők. JAKAB EDIT MSZP: barátságos költségvetést! Kaposvár Komolyabb támogatásra lenné­nek jogosultak az önkormány­zatok, kulcskérdés az infláció, a szabadon felhasználható pénzek csökkennek, néhány területen visszalépés tapasztalható - ilyen kifejezéseket hangoztatott a Bal­oldali Önkormányzati Közösség Somogy Megyei Szervezete teg­napi sajtótájékoztatóján. Lassü István, a BÖK megyei elnöke elmondta: azzal egyetér­tenek, hogy a 2001/2002-es ön- kormányzati költségvetés terve­zete elkészült, így a települések egy évnél távolabb láthatnak, de ennek - szerinte - csak akkor van értelme, ha az irányszámok időközben nem változnak. Reál­értékben az önkormányzatok­nak juttatott források akkor nö­vekednek, ha a tervezett infláció mértéke nem növekszik. A bér­kiadásokra fordítható összeg 8,75 százalékkal emel­kedik, de egyúttal két százalékos létszámle­építéssel kell számol­ni. Lassú István felhív­ta a figyelmet, hogy a legtöbb intézmény a minimálisan előírt lét­számot sem éri el. Ugyancsak probléma­ként említette a tervezett 40 ezer forintos minimálbért. A BÖK me­gyei elnöke hangsúlyozta: ezzel a lépéssel elkéstek, ezt 1998 után lehetett volna meglépni, most fe­szültséget fog gerjeszteni. Mi­közben az önkormányzatok do­logi kiadásai egyre emelkednek, az állami finanszírozás változat­lan.- 2003-ig az intézményeknek meg kell vásárolniuk a szüksé­ges eszközöket, de erre a célra már nem lesz mit átcsoportosíta­ni. Az előírás szerint azokban az oktatási intézményekben, ahol száznál több diák tanul, ki kell alakítani az orvo­si szobát. A kötelező fel­adatok ellátásra csak a központi költségvetés adhat fedezetet. Farkas István, kapos­vári önkormányzati kép­viselő kiszámolta, hogy a tervezett létszámleépí­tés 70 dolgozót érintene a me­gyeszékhelyen, ennyit pedig már nem lehet nélkülözni. Szerinte a belső úthálózat jelentős felújítá­sát kellene szem előtt tartani. Szólt arról is, hogy a színház épületére ugyan növekednek a fenntartási összegek, ellenben a művészeti tevékenységre csök­ken az előirányzat, ez a tény pe­dig komolyan befolyásolhatja az intézmény jövőjét. Kiutat a BÖK megyei szervezete a szabadott felhasználható pénzeszközök növekedésében lát. _________________________ SZABÓ KINGA Hí rek MŰVÉSZETRŐL IDŐSEKNEK. Orvosi előadást hallhattak teg­nap a segesdi szociális otthon kastélyban élők az időskori problémákról. Patalomban nép- művészeti bemutatót és foglal­kozást szerveztek a szociális ott­honban. Mesterek segítségével sajátíthatták el az érdeklődők a fafaragás, a szövés és a korongo­zás művészetét. Ugyancsak az idősek hónapja rendezvénysoro­zat egyik állomása volt tegnap az a zenés teadélután Mosdóson az Őszi Napfény Idősek Ottho­nában. (szk) SEGÍTSÉGET KÉRNEK. Kül- földi támogatókat keres a négy éve működő fonyódi SOS Gyer­mekalapítvány, mely az izom- sorvadásos gyerekek gyógyulá­sáért küzd. Az egyesület vezető­it Gerda Fischer, a német kül­ügyminiszter felesége is támoga­tásáról biztosította, s azt remé­lik, hogy hamarosan évente öt kisgyerek kiutazhat Kaliforniá­ba, ahol egy osztrák származású professzor gyógyítja őket. So­mogybán csaknem húsz gyerek [ szenved a súlyos betegségben, de ebben az évben mindössze egy beteg juthatott ki az Egye­sült Államokba, (szg) ELŐADÁS AZ IFJÚSÁGRÓL. Az ifjúkor változásai és a válto­zások társadalmának harmóniá­ja, valamint A fiatalkorúak társa­dalmi elköteleződésének családi gyökerei címmel tartott előadást tegnap Vaski Ferenc mentálhigié- nikus a Kaposvári Szabadelvű Kör rendezvényén. A vitaindító előadáson a fiatalság problémái­ról, a hatalomhoz, hithez, va­gyonhoz, tudáshoz való viszo­nyukról esett szó. (tz) LEMONDÁS. Fonai Tibor Ráksi volt első embere, a TÁKISZ igaz­gatói székének elfoglalása után összeférhetetlenség miatt le­mondott a polgármesteri riszté­ről. Utolsó intézkedésként még aláírt egy szerződést a közútke­zelő kht-vel két buszöböl kiala­kítására. A munkákat tegnap el­kezdték. Ráksiban a polgármes­ter választás várhatóan január elején lesz, addig a jelenlegi al­polgármester irányítja az önkor- mányzat munkáját, (száj ■ Új Audi A3 1.6 ezüstmetál elektromos klímával alufelnikkel 5 300 000 Ft helyett 4 680 000 Ft KARG AUTÓ Kft. Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. Telefon: 06-82/529-571 Nyitva tartás: héttő-péntek: 8-17-ig, szomb.-vas.: 9-16-ig ÁA \ RENAULT r^íoosss . 0813* 10 000 km-ig mi tankolunk Ön helyett! Minden, 2000. október t. és 31. között megrendelt és átvett Renault Mégane és Renault Seénie modellhez, egy 200 000 Ft értékű Arai Privát Chipkártyát adunk, így Ön akár 10 000 km-t autózhat anélkül, hogy a tankolásért fizetett volna*. Várjuk Önt márkakereskedésünkben! * Az ajánlat minden október 1. és 31. között megrendeli: és átadott benzinüzemű Renault Méga?tt>ra és Renault Scénkre vonatkozik, Az ajánlat Renault Scénic RX4-es modellekre, valamint flottavásárlásra nem vonatkozik, Á ehipkártya csak az Arai töltőállomásokon használható fizetőeszközként 245,9 Ft/I benzinárral H a Seénie RX! 2,0 vegyes használat esetén történő 8 t/tűö km átlagfogyasztással számolva. KAPOSVÁR-CAR. KFT. 7400 Kaposvár, Fő utca 45. Tel.: 82/422-132; 30/9861-622 Közel 1 millió forint értékű nyereménnyel További információ várja olvasóit a műsormagazin! ön is a nyertesek között lehet, ha megvásárolja a j||||||ÉjÍ műsormagazint, most kedvezményes áron 110 Ft-ért! A pályázók között 15 darab 51 cm-es, színes televíziót és 50 darab 3000 Ft értékű julí w Meinl utalványt sorsolunk ki, közel 1 millió forint értékben!

Next

/
Thumbnails
Contents