Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-02 / 231. szám
4. oldal - Somogyi Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2000. Október 2., Hétfő Hírek NYUGDÍJAS SZAKVIZSGA. Társadalombiztosítási szakképesítésről szóló bizonyítványt vehettek át a Somogy Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság munkatársai. A nyugdíj-ágazat köztisztviselőinek az Országos Képzési Jegyzékben szereplő társadalombiztosítási szakké- pesítést tanfolyamon kellett megszerezniük, amelynek vizsgái után harminchétén vehették át a járulék-, egészség- biztosítási-, családtámogatási- és nyugdíjbiztosítási ismereteket tanúsító bizonyítványt, (tz) CSOMAIAK CSOMÁN. Csorna község önkormányzata a testvérközség meghívására 24 személyből Sió delegációval tett látogatást a szlovákiai Camovce (Csorna) településre. A testvérfalu első írásos említése már 760 éves, s ebből az alkalomból megszentelték a szlovákiai község címerét, zászlaját és pecsétjét. Ezen esemény megünneplésére hívták meg a magyar testvérfalut. A csornaiak nem csak Camovce településen jártak, hanem a szomszédos Ajnácskő község újonnan épült templomát is megtekin- tették. (tz)_________________■ ú| Audi A3 1.6 ezüstmetál elektromos klímával alufelnikkel 5 300 000 Ft helyett 4 680 OOP Ft KARG AUTÓ Kft. Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. Telefon: 06-82/529-571 Nyitvatartási héttő-péntek: 8-17-ig, szomb.-vas.: 9-16-ig UPO Direct Égből kapott szórakozás. A UPC Direct bárki számára elérhetővé teszi a legkedveltebb TV csatornákat, jobbnál jobb tudományos és ismeretterjesztő műsorokat. Filmek, gyermeksorozatok és mesék digitális minőségben, magyar nyelven. Hivatalos forgalmazó: ~ Műszaki bolt, Szóló'sgyörök. a Tel.: 30/2-883-583, 85/330-545 EGY NAP AZ ÁLLATOKÉRT. Kecske, szamár, vadászgörény, madárpók, fehér egér, tengerimalac, kutyák, cicák - ilyen állatokkal vonultak fel gazdáik tegnap a kaposvári sétáló utcán. A rendezvényt a dr. Foltényi Imre Természet- és Állatvédő Egyesület szervezte az állatok világnapja alkalmából. A gyerekek szavazással döntötték el, hogy melyik állat a legszebb, ebben a megmérettetésben egy szürke színű cica nyert. Ezen kívül volt még rajz- és tápevő verseny is. ______________________________fotó, tőrök anett L elle napja szépen ragyog ' Balatonlelle nak, a kiváló sportembernek, a hoz, hogy megragadja a történe----------------------------------------------- futballcsapat sikeres edzőjének, a lem adta lehetőséget. A templomi A művelődési ház nagytermében nyugdíjas pedagógusnak. A ki- harangszóra indították el harcu- ünnepelte tegnap Lelle önálló vá- tüntetéseket Szűcs László polgár- kát a város lakói, népi kezdemé- rossá válásának 9. évfordulóját. A mester adta át. nyezés eredménye, hogy 1991. ház falain ugyanis a Lölle Hagyó- Fordulópontot jelentett Lelle október 1-jétől újra önálló telepü- mányőrző Egyesület hímző szak- életében az 1991-es év, mert a kö- lés Lelle. körének alkotásai láthatók. A ha- zös ügyek intézésének rabságá- Az ünnepet tegnap új hagyo- gyományőrző egyesület elnökét ból és kiszolgáltatottságából fel- mányt teremtve szüreti felvonu- Dolbert Ferencet Balatonlelle Vá- szabadult, mondta a polgármes- lássál kezdték, majd a Lelle tánc- rosért Emlékéremmel tüntette ki tér ünnepi köszöntőjében a Bog- együttes és az I-es számú Nyugdí- a képviselő-testület. Ezt a kitünte- lártól való elszakadásra utalva. A jas Egyesület énekkara adott mű- tést adományozta Cser Sándor- város történelme adott erőt ah- sort.__________________oAldowyi L opásokért börtönt kapott Nem kevesebb, mint tizennégy- ba jutott be a nő, s onnan névre előző kivételt igazoló lapokat ollórendbeli különféle vétség és bűn- szóló takarékbetétkönyvet vitt el. val kivágta, így akarta újra kivenni cselekmény - zömében lopás - mi- Nem csak elvitte, megpróbálta be- a pénzt. Csakhogy a postai alkal- att állt a bíróság előtt egy 27 éves váltani. A postán a nevet aláhamisí- mázott itt figyelmesebb volt, és ész- kunmadarasi nő. „Főfoglalkozás- tóttá, és igazolta magát a tulajdo- revette a csalást, ban” Újvárfalva környékén tört be - nos személyi igazolványával is, mi- A kunmadarasi nőt az összesen társával - házakba, egyebek mellett vei azt is elvitte a lakásból. A postai 14 rendbeli - lopás és egyéb - bűn- a mezőcsokonyai italboltba is. Ősz- alkalmazott nem vette észre a csa- cselekményekért egy év 10 hónapi szesen 336 ezer forint értékben lást, elfogadta az igazolást és kifize- szabadságvesztésre ítélte a Kapos- zsákmányolt készpénzt, különféle tett 58 ezer forintot. Talán sohasem vári Városi Bíróság, és három évre kisebb értékeket. derül ki az ügy, ha a tolvaj néhány eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ügyek közül azonban a legfi- héttel később egy másik postán új- Ezt másodfokú ítéletében a megyei gyelemreméltóbb egy kaposvári ra csak nem próbálja meg beválta- bíróság is helybenhagyta, eset volt. A Béke utca egyik lakásá- ni a takarékkönyvet. Az első, az ________________________4**«° K incskeresők Megyei körkép A nyáron Nemesviden történt a megye eddigi legnagyobb kárt okozó templomi betörése, a minap pedig a somogyvári műemlék kálváriából tűnt el négy stációkép. Valószínűleg mindnek van már gazdája. Az elkövetőket azóta is keresik. Az ilyen és hasonló betörésekből származó értékes tárgyakat azonban csak óriási szerencsével találhatják meg a rendőrök. A sikertelenség oka az, hogy hazánkban még mindig nem működik az az adatbázis, aminek a segítségével pontosan nyilvántarthatnák a bűncselekményekből származó műtárgyakat éppúgy, mint azokat amik eltűntek valahonnan. így tehát például a nemesvidi rablásból származó templomi szobrokat hiába találná meg a rendőrség, nem tudná kinek hiányzik. Sőt, akár legális engedélyekkel ki is vihetnék őket az országból, hiszen azok, akik az engedélyeket kiadják, szintén a nyilvántartás hiánya miatt nem Orgazdák árfolyama tudják a tárgyakról, hogy honnan származnak. Az ORFK-án két éve működik a vagyon és műkincsvédelmi alosztály. Fennállása óta még ennek ellenére is, 220 millió forintos értéket találtak meg. Az ott dolgozó rendőrök azok, akik leginkább siettetik egy országos rendszer létrehozását. Vukán Béla, az alosztály vezetője elmondta: a katalogizáláson kívül nagy szükség lenne műkereskedelmi törvényre is ahhoz, hogy az egyébként szervezett, illegális műtárgy kereskedelmet vissza lehessen szorítani. A nyilvántartási rendszer létrehozásához egyébként körülbelül 40 millió forint kellene, de nincs. Annak dacára, hogy mondjuk két templomi betörésnél nagyobb kár keletkezik ennél. Egy év alatt több száz olyan betörés történik Magyarországon amit kimondottan a műkincsek megszerzéséért követnek el. Legtöbbet a magánlakások sérelmére, de például a tavalyi évben több mint 80 templomot is kifosztottak. A műkincsek legnagyobb része Svájcba, Németországba, Hollandiába és Angliába keiül, de idehaza is egyre könnyebb őket a nyugat- európaihoz hasonló áron eladni. Vukán Béla, a műkincsvédelmi alosztály vezetője azt tanácsolja az egyházközségeknek és a magánszemélyeknek egyaránt: értékes tárgyaikat őrizzék és készítsenek házi katalógust amelyben a tárgyak pontos leírása mellett a fényképük is szerepel. így pontos körözést adhat ki a tárgyakról a rendőrség ha szükség van rá. FÁBOS ERIKA 1997-ben 53, 1998-ban 79, tavaly pedig 87 templomot raboltak ki. Somogybán is alig van olyan falusi templom, amit legalább egyszer ne látogattak volna meg tolvajok. Legnagyobb értéke a középkori fából készült szobroknak és a nemesfém kegytárgyaknak van. Egyméteres szoborért például 2,5-3 millió forintot is kifizetnek az orgazdák. Az üzleten legtöbbet egyébként a kereskedők nyernek. Ugyanezért a szoborért az, aki a legtöbbet kockáztatott és ellopta, legtöbbet százezer forintot kaphat. SS Banki kamat nélküli részletfizetési lehetőség! * 200 000,- Ft—700 000,- Ft-ig 4 éves részletre * 800 000,-Ft—10 000 000,-Ft-ig 10 éves részletre ingatlanra, gépre, lakásfelújításra, házra, telekre, vállalkozásra, stb. Gép- és ingatlan lizing konstrukciók. 7400 Kaposvár, Múzeum köz 4. alagsor 4. Tel.: 82/416-263 8600 Siófok, Somogyi B. út 4. s Tel.: 84/319-411, 30/9166-006 f SPRANZ SÉRVKÖTŐK (60) ÉS FŰZŐK SZAKORVOSI JAVASLATRA IS! Bízzék az 0RKI által minősített, kiváló német sérvkötőben és fűzőben! Egyedi méretre, rugó és combszij nélkül, mm-re pontosan a sérvkapura beállítható. Teljes védelem minden sérvre. Információ (levélcím): Spranz Kft. 2097 Piisborosjenő, Fő út 3. Tel/fax: 06-26-336-322,336-122 MÉRETRE RENDELHETŐ: 2000. OKTÓBER 5. ÉS NOVEMBER 2., CSÜTÖRTÖK KAPOSVÁR, 11.30-12.30 h. Őrangyal Patika, Kisfaludy u. 21. SIÓFOK, 14.00-15.00 h. Főnix Patika, Fő utca 174-176. g Csiky Gergely Színház Kaposvár 2000. október havi műsor 9. hétfő 14.30 Lúdas Matyi D-bérlet 10. kedd 14.30 Lúdas Matyi E-bérlet 11. szerda 14.30 Ludas Matyi F-bérlet 19.00 Megbombáztuk Kaposvárt Vörösmarty bérlet 12. csütörtök 14.30 Lúdas Matyi G-bérlet 19.00 Megbombáztuk Kaposvárt Táncsics bérlet 13. péntek 14.30 Lúdas Matyi Gy-bérlet 19.00 Megbombáztuk Kaposvárt Csíky bérlet BEMUTATÓ 14. szombat 19.00 Megbombáztuk Kaposvárt Somlay bérlet 18. szerda 19.00 Vízkereszt, vagy amit akartok Vörösmarty bérlet 19. csütörtök 14.30 Lúdas Matyi l-bérlet 19.00 Vízkereszt, vagy amit akartok Táncsics bérlet 20. pénteken 14.30 Lúdas Matyi J-bérlet 19.00 Megbombáztuk Kaposvárt Katona bérlet 21. szombat 19.00 Megbombáztuk Kaposvárt Ódry bérlet 25. szerda 14.30 Lúdas Matyi K-bérlet 19.00 Vízkereszt, vagy amit akartok Komor bérlet 26. csütörtök 14.30 Lúdas Matyi L-bérlet 19.00 Vízkereszt, vagy amit akartok Petőfi bérlet 27. péntek 14.30 Lúdas Matyi M-bérlet 28. szombat 19.00 Háztűznéző Bérletszúnet 31. kedd 14.30 Lúdas Matyi Ly-bérlet Jegyek válthatók a jegyirodában Kaposvár, Fő u. 8. • Telefon: 82/311-113 A Somogyi Hírlap október 11-én informatikai és távközlési melléklettel jelentkezik BALATONFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 40 éves Születésnapi ajándéka Önnek + 1% kamat mindazoknak, akik a Takarékosság hónapjában október 1-31* között takarékszelvényt váltanak Balatonföldvár Kőröshegy Zamárdi Ádánd Ságvár Zics Törökkoppány Tab Siófok Bedegkér egységeinkben. TÉRJENEK BE HOZZÁNK BIZALOMMAL! EGYÜTT TOVÁBB JÖVET-MENET!