Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-14 / 242. szám

2. oldal - Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2000. Október 14., szombat Pattanásig feszült helyzet Merénylethullámtól tartanak Izraelben, Európában és a világban Izraeli rendőrségi akció zavarta meg pénte­ken a mohamedán imádkozást Jeruzsálem­ben, az incidenstől eltekintve azonban viszonylagos nyugalomban telt el az iszlám pihenőnap. Ehud Barak izraeli miniszter- elnök a korábbi erőszakhullám kirobbaná­sáért Jasszer Arafatot tette felelőssé. A pa­lesztin vezető az izraeli rendőrök meglin- cselésének kivizsgálását helyezte kilátásba. meg a feszültséget, hanem az egész térségben. A jemeni Áden kikötőjében csütörtökön öngyil­kos merénylet következtében felrobbantott ÜSS Cole amerikai hadihajón a halálos áldozatok száma pénteken tizenhétre nőtt. Az ország fővá­rosában, Szanaában bomba robbant a brit nagy- követség előtt. Egy külügyi szóvivő szerint tete­mes az anyagi kár. Washington és London attól tart, hogy az egész világon minden amerikai és Közel-Kelet Jeruzsálemben 45 év alatti pa­lesztinok egy csoportja igyeke­zett a Templomhegyre, hogy a zárlat ellenére pénteki imára gyülekezzék az Al-Aksza me­csetben, amikor az izraeli rend-, őrök gumibotokkal akarták megakadályozni őket útjuk folytatásában. A palesztinok kövekkel és palackokkal dobál­ták meg a rendfenntartókat. Az összecsapásnak sérültjei vannak. Az incidenstől eltekintve vi­szonylagos nyugalom uralko­dott Jeruzsálem óvárosában, ahol a Templomhegy környé­két több száz izraeli rendőr vet- ■ te körül. Ciszjordániában a pa­lesztinok az utcákra vonultak, hogy így tiltakozzanak a csü­törtöki izraeli helikopter-táma­dások miatt. A két elfogott zsi­dó katona meglincselése miatt az izraeli kormány lezáratta Rámalláht, Gázát és Jerikót. Az izraeli katonaságot teljes ké­szültségbe helyezték, mivel az iszlám imanapot péntek este, az esthajnalcsillag feljövetele­kor nemcsak a szombat váltja fel, hanem a zsidók egyiptomi kivonulása után negyven évig tartó sivatagi vándorlásra emlé­kező sátoros ünnep is. Ilyenkor a hívők az időjárásnak kiszol­gáltatva úgy élnek, mint őseik a sivatagban a függetlenség első negyven évében, mielőtt elfog­lalták Kánaán országát. Ehud Barak miniszterelnök azt vetette Jasszer Arafat szemére, hogy támogatja a terro­rizmus fellángolását. „Arafat a Dzsihád és a Hamász ismert terroristáit futni hagyja, zöld utat ad az erőszaknak” - jelentette ld a politi­kus, arra utalva, hogy a palesztin vezető csütör­tökön szabadlábra helyezte az iszlám szerveze­tek szélsőséges tagjait, miután Izrael légitáma­dásokat hajtott végre a palesztin autonóm terü­letek ellen. Arafat kilátásba helyezte, hogy ki­vizsgáltatja a lincselés körülményeit, a felelősö­ket pedig szigorúan felelősségre vonják. Az ígéretek ellenére Barak politikai tanács­adója, Roby Náthámon a közel-keleti konfliktus kiszélesedése miatt nem lát esélyt a békefolya­mat felújítására. Közölte: a helikopter-támadá­sok csak figyelmeztetésül szolgáltak arra az esetre, ha a zavargások folytatódnának. Amre Mussza egyiptomi külügyminiszter viszont mindaddig ldzárta egy közel-keleti csúcsérte­kezlet összehívásának esélyét, amíg, Izrael le nem állítja katonai akcióit a palesztinok ellen. Ugyancsak feltételként jelölte meg, hogy a palesztin területek katonai megszállását Izrael oldja fel. Az incidensek nemcsak Izraelben növelték Rámalláhi utcakép „csata" után FOTÓt EUROPRESS/LIAISON brit érdekeltség potenciális célpont lehet, ezért készültségbe helyezték a biztonsági és titkos- szolgálatokat, állampolgáraikat pedig fokozott óvatosságra intették. Újabb terrorhullámtól tart Izrael is. A félelmet támasztja alá, hogy péntekre virradóra Francia- ország negyven zsinagógájából ötöt felgyújtot­tak Párizsban, és az egyik elővárosban Molotov- koktélt hajítottak egy zsidó iskolára is. A me­rénylet abban a negyedben történt, amely fő­ként észak-afrikai betelepülteidnek és kiterjedt zsidó közösségnek nyújt otthont. Franciaország­ban egyébként 4-5 millióra teszik a muszlimok számát, miközben csupán hétszázötvenezer zsidó vallású él az országban. A közel-keleti helyzettel foglalkoztak biarritzi csúcstalálkozójukon az Európai Unió állam- és kormányfői is. A Tizenötök arra szólították fel a konfliktusban érdekelt feleket, hogy a fegyverek helyett térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz. Biarritzban megjelent a Nobel-békedíjas Simon Perez volt izraeli miniszterelnök is, hogy első kézből nyújtson tájékoztatást a feszültség okai­ról. Az összecsapások és a merényletek hírére a világpiacon ismét emelkedtek az olajárak. GYŰ LAY ZOLTÁN Harry Potter-láz Berlin Tegnap este ismét divatba jött a sorban állás Németországban. A könyvesboltok előtt jókora sorok kígyóztak, és várták az éjfélt. A nyitva tartó üzletek nul­la óra egy perckor kezdték el árusí­tani Joanna K. Rowüng legújabb, németre fordított - immár negye­dik - kötetét Harry Potter és tűzke- hely címmel. A könyvesboltok egy része megkönyörült a szülőkön, s előre közölte: csak hat órakor húz­za föl a rolót, azaz lehet néhány órát tovább aludni. Ám a roham alighanem még hetekig eltart. A terjesztők valóságos haditervet dol­goztak ki, hogy megszervezzék a több mint egymillió példányban ki­adott, elsősorban gyerekeknek szánt kötet célba juttatását. A brit írónő, aki Harry Potter- történeteivel Magyarországon is hallatlanul népszerű, hétkötetesre tervezi a kis varázslóinas kalandja­it. Közben megkezdték az első Potter-film forgatását, s a rajongók immár az interneten is klubba tömörülnek ( http://www.potter-fanclub.de ], A webhelyen - magyar nyelven is - tájékozódhatnak, kommunikálhat­nak egymással. A Harry Potter- mánia érdekessége, hogy bár az if­júságnak szánt történetekről van szó, mind több felnőtt körében hó­dítanak az írónő művei. Ami épp­úgy köszönhető a modern nyelve­zetnek, mint a izgalmas, humorral átszőtt cselekménynek. A Rowling-kötetek diadalme­nete mindamellett nemcsak a könyvkereskedőknek öröm, ha­nem mindazoknak is, akik fon­tosnak tartják az olvasást. A szak­értők nemrég még a könyv halá­lát és a számítógép végső győzel­mét jósolták, Harry Potter azon­ban a sötét prófécia eleven cáfola­ta: bagolypostát használ - sms helyett. (toronyi) A LEGROSSZABB NOVELLA. Minden idők legrosszabb íróját keresik Finnországban. A győztes jutalma egy ganajhányó vasvilla lesz. A pályázatot a Rossz Iroda­lom Finn Társasága hirdette meg. Olyan szerzőt keresnek, aki a le­hető legnagyobb pongyolasággal fogalmaz, végtelenül hosszú írá­sokkal terheli az olvasót dögunal­mas témákról és szétszórt, telje- sen zagyva stílusban. ________■ K UKORICA, GABONAFÉLÉK és EGYÉB VETŐMAG­ÉRTÉKESÍTÉSBEN érdekelt kereskedelmi vállalat bel­földi területi rendszerű értékesítési hálózatának bővítéséhez keres VÁLLALKOZÓKAT teljesítményarányos progresszív díjazással. Jelentkezéseket szakmai önéletrajz­zal, „Közös érdekeltség” jeligére az alábbi címre kéijük: Inform Stúdió, 1054 Budapest, Báthory u. 7. Mozgásba lendült a gépezet „EU-trojka” Biarritzban: Lionel Jospin, Jacques Chirac és Romano Prodi Az EU-tagországok első szá­mú vezetői szerint az egy­hangúság helyett minősített többséggel eldöntendő kér­dések körének kibővítése a decemberi nizzai csúcs- találkozó sikerének egyik kulcsa, ha nem éppen „a” kulcsa lesz - közölte Pierre Moscovici európai ügyekkel foglalkozó francia miniszter, aid a soros elnökség nevében számolt be a csúcs- találkozó péntek délelőtti eseményeiről. Hubert Védrine külügyminiszter­rel közösen tartott sajtóértekezle­tén Pierre Moscovici elmondta, hogy az eddigiekben kialakult ál­talánosabb egyetértés alapján az állam- és kormányfők hozzákezd­tek annak a megvitatásához, mi­lyen feltételekkel lehet az úgyne­vezett többségi döntési mechaniz­must kiterjeszteni a kényesebb­nek számító kérdések - mint a bél­és az igazságügyek, az adózás, a közös külkereskedelem-politika, valamint a diszkrimináció elleni intézkedések - körére is. „Egyetértés mutatkozott abban is, hogy az úgynevezett megerősí­tett együttműködés elvének alkal­mazásával a tagországok hangol­ják jobban össze döntéseiket” - fűzte hozzá Moscovici. A politikus hangsúlyozta: hasonlóan fontos­nak tartják a tagországok, hogy az elv megvalósítása illeszkedjék az Unió intézményi kereteibe, ami mindenekelőtt a bizottság és az Európai Parlament szerepének tiszteletben tartását jelenti. „Problematikusabb a bizottság reformjának az ügye, amelyben továbbra is két alapvető választási lehetőség osztja meg a tagországo­kat” - közölte a miniszter. Az egyik szerint megszabnák a bi­zottsági tagok létszámának felső határát, s ezzel megőriznék a kö­zöttük fennálló egyenrangúság el­vét. A másik alternatíva az volna, hogy minden tagország delegál­hasson egy bizottsági tagot, ez vi­szont a testület működésének mélyreható reformját követelné meg. „Üdvözlendő mozzanat ugyanakkor, hogy a várakozások­kal ellentétben az erről folytatott pénteki vitákban a választóvonal nem a kis- és a nagy tagországok között rajzolódott ki” - hangsú­lyozta Moscovici. Több delegáció hajlott annak elfogadására, hogy a végleges megoldás a bizottsági ta­gok létszámának korlátozása és valamilyen egyenrangúságon ala­puló rotáció bevezetése legyen. A másik, hasonlóan összetett­nek minősített problémát, a taná­csi szavazatok újrasúlyozását il­letően Moscovici tájékoztatása szerint a tagországok csekély többsége az egyszerű újrasúlyo­zást részesíti előnyben más meg­oldásokkal, elsősorban az úgyne­vezett kettős többséggel szem­ben (amelynél a szavazati súlyok mellett a népességi arányokra ve­títve is többséget követelnének meg). Az Európai Tanács péntek dél­előtti eszmecseréinek eredmé­nyét Moscovici két mozzanatban összegezte. Egyfelől az Uniónak feltétlenül sikerre kell vinnie a kormányközi konferenciát, s eh­hez meg is van a szükséges politi­kai akarat. Egyetlen tagország sincs, amely politikai, ideológiai vagy elvi megfontolások miatt meg akarná akasztani a konferen­cia munkáját. Másfelől egyetértés van abban is, hogy az év végén Nizzában nem szabad „minima- lista” megállapodást kötni; vala­mennyi tagország ambiciózus szerződést akar, még ha nem pon­tosan ugyanazt értik is ezen a jel­zőn. ■ IPARI SZERELVÉNY ÉS — GÉPGYÁR KFT. TABI GYÁRA ÁLLÁSAJÁNLATA Az Ipari Szerelvény és Gépgyár Kft. Tabl Gyára felvételt hirdet • Vállalkozási vezető • TMK vezető • Gyártástervező • Minőségellenőr • Anyaggazdálkodó • Villamos karbantartó • CNC szerszámgép és hegesztőrobot kezelő munkakörök betöltésére. Feladat: Az egyik legnagyobb német építőipari állvány-, zsalugyártó és forgalmazó cég által tabra telepített korszerű építőipari zsaluelemgyórtó technológia elsajátítása, továbbá a gyártósorok CNC megmunkálógépeinek és ipari hegesztőrobotjainak üzemeltetése és karbantartása, gyártás-előkészítés és logisztikai feladatok. Az egyes munkakörök betöltéséhez a Jelentkezés feltételei: VÁLLALKOZÁSI VEZETŐ Felsőfokú műszaki végzettség, német nyelvtudás. TMK-VEZETŐ Gépész,- vagy villamosmérnöki végzettség, szerszámgép karbontartási gyakorlat, német nyelvtudás. GYÁRTÁSTERVEZŐ Gépgyártástechnológiai felsőfokú végzettség, számítógépes ismeret, német nyelvtudás. MINŐSÉGELLENŐR Középfokú gyártástechnológiai végzettség, számítógépes ismeret, német nyelvtudás. ANYAGGAZDÁLKODÓ (Loglsztikus) Gyártástechnológus felsőfokú végzettség, számítógépes ismeret, német nyelvtudás. VILLAMOS KARBANTARTÓ Középfokú szakirányú végzettség, szerszámgép-, esetleg CNC szerszámgép karbantartói gyakorlat. CNC SZERSZÁMGÉP ÉS HEGESZTŐROBOT KEZELŐ CNC szerszámgép ős hegeszlőrobot szerszámgép kezelői, forgácsoló vagy hegesztő szakmunkás bizonyítvány és ilyen irányú gyakorlat. Bérezés: megállapodás szerint. Próbaidő: 3 hónap Egyéb juttatások: útiköltség, étkezési hozzájárulás, szükség szerint szállás biztosítása. Pályázat benyújtható: Ipari Szerelvény és Gépgyár Kft. Tabi Gyára, 8660 Tab, Pf. 6. Telefon és fax: 84-325-022 A pályázatokat Kiss József vállalkozási igazgatónak kérjük benyújtanil

Next

/
Thumbnails
Contents