Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-11 / 239. szám
10. oldal - Somogyi Hírlap HAZAI TÜKÖR 2000. Október 11., Szerda -t 0 Szociális kiadásokra kevesebb jut Az MSZP alternatív költségvetést nyújt be a jövő héten A kormány első ízben alkotott egy évnél hosszabb kitekintésű költségvetést, ennek előkészítő vitája ezen a héten zajlik a különböző országgyűlési bizottságokban. A gazdasági bizottság már zöld jelzést adott a kétéves büdzsének,-ugyanakkor a szocialista frakció alternatív költségvetést terjeszt majd a Ház elé. Hírek MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY. Kövér László visszautasítja az ellenzék ama vélekedését, miszerint a Fidesz siettetné az olajbizottság munkájának befejezését. A legnagyobb kormánypárt elnöke kedden Nyíregyházán az ostobaság és a rosszindulat keresztezésének nevezte azt a feltételezést, hogy a koalíció pártjainak az érintettsége okán szeretnék gyorsan lezárni az olajügyeket. Ugyancsak tegnap az MSZP-frakció nevében Gál Zoltán képviselő módosító indítványokat nyújtott be az olajügyek vizsgálatáról szóló határozati javaslathoz. Az indoklás szerint a munka lezárása után a bizottság összegző jelentésének nem lesz előterjesztője a parlamenti vitában, ha a javaslatot a jelenlegi formájában szavazza meg az Országgyűlés. GÁZÁRAK. A lakosság nem viselne el jelentős gázáremelést, de a Mólnak piaci viszonyok között kell működnie, így a társaság sem viselhet minden, ezen az üzletágon keletkező veszteséget - mondta Latorcai János, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke. KÖLTSÉGEMELKEDÉS. Jövőre megállhat a tejtermelés három éve tartó növekedése, mivel jelentősen emelkedtek a termelési költségek - közölte Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke kedden Budapesten egy szakmai fórumon. JELÖLÉS. Parragh László, a Parragh Rt elnök-vezérigazgatója elfogadja a jelölést a november 1-jétől önkéntes alapon működő országos kereskedelemi és iparkamara elnöki posztjára - derült ki azon a keddi budapesti sajtótájékoztatón, amelyen Parragh László ismertette programját. ________________■ Bu dapest Minden jel arra utal, sínen van a kétéves költségvetés. A gazdasági bizottság már áldását adta az államháztartási törvény zárszámadási törvényjavaslatába ágyazott módosításra, amely lehetővé teszi a több évre szóló költségvetés megalkotását. A kétéves büdzsé gondolata nem szokatlan a fejlett országokban. Előnye, hogy a költségvetési intézmények gazdálkodása kiszámíthatóbbá válik, a bevételi oldal tervezése viszont fokozottan kockázatossá válik. Az Állami Számvevőszék elnöke, Kovács Árpád az utóbbi véleménynek adott hangot amikor kijelentette: a jövő évi, illetve a 2002. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatból nem látszik, hogy az elkövetkezendő két évben ténylegesen mennyiben módosulnak az egyes bevételi előirányzatok; az előterjesztés ugyanis nem tartalmazza az idei évre várható teljesülést sem. Az ÁSZ szerint a 2002. évi előirányzatok kidolgozottsága elmarad a 2001. évitől. Nincs mechanizmus a költségvetés aktualizálására abban az esetben, ha az állami feladatok előre nem látott módon változnak. Kovács Árpád szerint a tervezett kétéves büdzsében nem sikerült megteremteni az önkormányzatok finanszírozási garanciáit. A költségvetés természetesen rendelkezik a tárcák elkölthető forintjairól is. Jövőre a Miniszter- elnöki Hivatal kiadási előirányzata emelkedik a legnagyobb mértékben, összesen 69 százalékkal. A több mint 50 milliárd forintos növekmény nagyrészt abból ered, hogy az általános tartalékként elkülönített 27,5, a köztisztviselői életpálya kialakítására szánt 26, valamint a Nemzeti Földalap létrehozására előirányzott 5 milliárd forint is ebben a fejezetben jelenik meg. A tárcák közötti pénzügyi verseny vesztese kétségkívül a Szociális és Családügyi Minisztérium. A kormány által meghirdetett családtámogatási politika ellenére az SZCSM 8 százalékkal kevesebbet költhet el 2001-ben, mint idén. A szociális tárca megkurtítása azért is figyelemreméltó, mert Járai Zsigmond pénzügy- miniszter nemrég az életszínvonal javítását nevezte a kétéves költségvetés fő céljának. Reálértéken csökkenő büdzsé jutott a közlekedési, a kultusz- és a környezetvédelmi minisztériumnak. Kovács László, a szocialista párt elnöke a demokrácia megcsúfolásaként értékelte a kormány javaslatát. Az ellenzéki honatya szerint a költségvetési javaslat nemcsak megalapozatlan és korlátozza a parlament ellenőrző szerepét, hanem benyújtása is törvénysértő, célja pedig az, hogy követhetetlenné tegye a közpénzek elköltését. Kovács úgy véli, az Orbán-kabinet szándékosan alultervezte az inflációt, hogy az így keletkező többletbevételekkel szabadon elkölthető pénzekhez jusson. Emiatt az MSZP valós számokra épülő és átlátható alternatív költségvetést terjeszt be jövő héten az Országgyűlés elé. A szocialisták büdzséje 250-300 milliárd forintos átcsoportosítást tartalmaz a kormány előterjesztéséhez képest. így több pénz jutna az oktatásra, a nyugdíjakra és a családtámogatásra is. _________________________________1*3*1 8 996 A MINISZTÉRIUMOK 2001. ÉVI KIADÁSI TERVEZETE A KORMÁNY DÖNTÉSE ALAPJÁN 39% ,! I * Miniszterelnöki Gazdasági Pénzügy- KOUgy- Hadügy- FöWműveteügyi Oktatási Ifjúsági is Balügy- Igazságügyi Egészségügyi Nemzeti Közlekedési Szociális és Környezetvédelmi Hivatal Minisztérium minisztérium itüntotírium minisztérium és Vidékfejlesztési Minisztérium Sport minisztérium Minisztéilum Minisztérium Kulturális Örökség és Vízügyi Családügyi Minisztérium Minisztérium Minisztérium Minisztériuma Minisztérium Minisztérium 2000. Október 11.. Szerda - Televízió-műsor m1 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel (benne: 6.30 Körzeti híradók; 8.00 Körzeti híradók), 8.30 Ezredforduló, 8.35 A bestia (brazil sorozat, 227.), 9.0011.25 Naprakész magazin, 11.25 Mindent a szerelemért (brazil sorozat, 233.), 12.00 Híradó délben (benne: 12.10 Körzeti híradók), 13.00 Hrvats- ka krónika (horvát nyelvű nemzetiségi magazin), 13.25 Ecranul nostru (román nyelvű nemzetiségi magazin), 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 Millenniumi filmtár, 14.20 Ember a híd alatt (magyar film), 15.40 Világvédett lehetne..., 15.50 Ezredforduló, 16.00 English 4U (angol nyelvi sorozat, 20.), 16.30 Magyar Katolikus Rádió - Eger, 17.00 Találkozunk Sydneyben RTL KLUB 6.30 Reggeli (telefon: 382-8394. Benne: Mire gondolok?), 9.00 Recept Klub (ismétlés), 9.15 Szeretni bolondulá- sig (mexikói sorozat, ismétlés), 9.45 Julieta (mexikói sorozat, ismétlés), 10.35 TopShop, 11.30 Delelő, 13.00 Híradó (déli kiadás), 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor), 13.30 Kalandos nyár (francia sorozat, 38.), 14.20 Haver, haver (amerikai bűnügyi vígjáték), 16.00 Julieta (mexikói sorozat, 28.), 16.50 Joker (telefonos villámjáték), 16.55 Szeretni bolondulásig (mexikói sorozat, 82.), 17.20 Joker (telefonos villámjáték), 17.25 Hegylakó (amerikai kalandfilmsorozat, 29. A bárány. Fsz.: Adrian Paul, Stan Kirsch, Jim Byrnes) TV2 m2 5.45 Reggeli kiadás, 6.25 Jó reggelt, Magyar- ország! (színes hírmagazin), 9.00 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat), 9.30 Csupa-csupa élet (német sorozat), 10.00 Hetes csatorna (magyar sorozat), 10.30 Segíts magadon!, 11.00 Közvetlen ajánlat, 11.25 Magyarország holnap, 11.55 Anya csak egy van (amerikai vígjátéksorozat), 12.25 Jó barátnők (német sorozat), 13.25 Lángoló part (francia-német-olasz kalandfilmsorozat), 15.10 Mókás hekus (amerikai krimisorozat), 16.00 Sunset Beach (amerikai sorozat), 16.25 Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat), 17.10 Camila (mexikói sorozat), 1740 Espe- ranza (mexikói sorozat) 18.00 Híradó hatkor 18.15 Miénk a vár... 19.05 Alaphangok __ 2 0.00 Nem jogerős 20.30 Önök kérték!__ 2 1.30 MMM_______ 2 2.00 Híradó este 22.10 Aktuális____ 2 2.40 Alaphangok 22.50 Panoráma 23.20 Amikor a disznók repülnek (Almi 0.50 Ezredforduló 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is mil- ____Momos]______ 1 9.25 Fókusz______ 2 0.00 Barátok közt 20.25 Csíííz!_______ 2 1.30 Aranyeső Yuccában (film) 23.10 Híradó______ 0 .00 Brian Benben- show______ 0 .25 Fókusz 0.55 Divatklip EUROSPORT 16.00 Sunset Beach 18.30 Tények______ 1 9.00 Gyerekszáj 19.30 Szerencsekerék 20.00 Vad angyal 20.30 Forró nyomon 21.20 Legjobb védekezés (am. vígjáték) 23,10 Jó estét, Magyarorszáa!______ 0 .10 Csiszár.hu 0.55 Esküdt eílen____ségek_______ 1 .45 Hálóvilág 8.30 Millenniumi Mesék, 9.00 Szent Kristóf kápolnája, 10.40 Tabulatúrák, 11.00 Rahmanyinov: Éjszakai virrasztás Op. 37, 12.05 A mi kis családunk, 13.00 Híradó délben, 14.00 Aranyfüst, 15.25 ...hol nem volt..., 16.00 Iskola utca, 17.30 Sorstársak (rehabilitációs sorozat), 18.00 Ketten a könnyek szigetén, 19.25 Zenelánc, 19.45 Magyar népmesék, 20.00 Híradó este. Sport 20.45 Századfordító maavarok 21.40 Beszéljünk a DUNA TV 4.10 Virradóra, 9.10 Gazdakör, 9.40 Napóra, 10.15 Családi tűzfészek (magyar film), 12.20 Pop- sa-rock, 12.50 (kis) Mamaklub, 13.20 Forrásvidék, 13.50 Anziksz, 14.05 „Mi nemes czéhek” (film), 14.45 Csángó kánaán..., 15.15 Európa legszebb kertjei, 15.50 Különleges állatok nyomában, 16.20 Etűdök építészetre, 16.50 Gyerekek a nagyvilágból, 17.05 Szóról szóra magyarul, 17.35 Mesefilmek, 18.00 Napóra, 19.00 Régiók, 19.30 A 20. század... KAPOSTV 21.55 A bolygó neve: (francia sorozat) Föld 19.50 Bűvölet főt. sor.) 22.40 Sem csellel, sem erővel (dokumen- tumfilm) 20.45 Police 21.30 Híradó. Soort 22.05 A remény útja 23.25 Záróra (francia film) 0.30 Hallo, itt vaavok! 2.05 Éjszakai választék 22.55 Különleaes... 23.50 Híradó. Vers HBO SPEKTRUM 8.30 Labdarúgó-vb, selejtező, 10.30 Női golf, USA, 11.30 Vitorlásvilág, 12.00 Országúti ifjúsági kerékpár-vb (élő közvetítés), 14.00 WTA tenisz, Zürich (élő közvetítés), 15.30 Országúti kerékpár-vb, 17.00 ATP tenisz, Bécs, 18.30 WTA tenisz, Zürich, 20.00 ATP tenisz, Bécs, 22.00 Labdarúgó-vb selejtezők, Korea, 0.00 Sportautók versenye, 1.00 Falmászás, Franciaország (ismétlés) 6.30 A végzet hollywoodi asszonyai, 700 Mozi! 7.30 A csók, 9.10 Egetverő szenzáció, 10.50 Meghasadt dallamok, 12.20 Rés a pajzson, 14.05 Hét év Tibetben, 16.20 Hollywoodi csemegék, 16.50 Maffia!, 18.20 Sítúra a halálba, 20.00 A sötétség harcosa, 21.40 A szentfazék, 23.35 South Park, 0.05 Sebzett vad Magyar ATV 5.50 Nap-kelte, 19.00 ATV-híradó, 20.00 Miss Universe, 21.00 Érted?, 22.40 HQ 2000, 23.30 Kulturális kalauz, 23.55 Színházi látcső A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. 15.00 Amerikai Egyesült j Államok, 15.30 Kertek az Antillákon, 16.00 AI Capone, 17.00 AKaribten- ger vonzásában, 17.30 Pekingtől Párizsig..., 18.00 Titkos történelem, 18.55 ínyenctúrán..., 19.25 Jinés Jang, 20.00 Vihar, vihar, vihar, 20.30 Élet a harmadik évezredben, 21.00 Állatok nyomában, 21.30 Terra Australis, 22.00 Kultikus kedvencek, 23.00 Az élet hullámai N. GEOGRAPHIC 15.00 Járatlan úton, 16.00 A nagy fehér medve birodalma, 17.00 Vadvilág, 18.00 Hurrikán, 19.00 Kis pandák, 20.00 Munkakutyák, 20.30 Amerika tengeri teknősei 8.00 Pótkerék 8.30 Képújság 13.00 Fórum 13.30 Képújság 15.00 Truck Triál 15.50 Képújság 18.25 Kimba 9. rész 18.50 Meskete 19.00 Kapos Tv Híradó 19.20 Játék 19.30 Kapos Sport 19.45 Géniusz ismétlés 20.00 Azonosítás - magyar film 2125 Házibuli exkluzív - Auguszt Bánó műsora 22.25 Éjszakai műsor CSURGÓ TV 0-24.00 óráig: Képújság - hírek, információk, közérdekű közlemények lakossági hirdetések 19.00 Csurgói Híradó - ismétlés 19.30 TV-mozi: Azonosílás-magyar film KAPOS RÁDIÓ Fogható a 99,9 MHz-n 5.3010.00 Jó reggelt Kaposvár! Balogh Ferenccel Hírek, időjárás, úünfbrm, műsor-és programajánlók, lapszemle, könyvajánló, évfordulók, KaposSport 7.15 Tipp-Top játék 9.35 Kávészünet - munkahelyi kívánságok 10.00 Kávéház Király Erikával Horoszkóp, sztárok élete, BBC, tőzsde, KaposSport 11.15-12.00 Az évszázad dala 13.0013.10 Napló - hírösszefoglaló 14.0018.00 Délutáni Turmix Vajay Andrással Telefonos játék színes hírek tőzsde 18.00 Lelátó: Budapesti' Honvéd - Klíma-Vili Purina Kaposvár - SMAFC kosárlabda mérkőzés 18.0023.00 Flöri Marival és Motivál Benne: 18.0019.00 Kívánságműsor, játékok Telefon Top 10, Lemezbörze plusz 23.05 Esthajnalcsillag SOMOGY RÁDIÓ Foghatóa91,2MHz-en 6.00 Reggel a Somogy Rádióban Bogdán Szeverinával enne: hírek időjárás útinlbrm, lapszemle, sport, ügyeleti hírek, névnaposok, születésnaposok az éjszaka születettek köszöntése 11.05 Horváth Tamás műsora 13.15 Útin- form 16.05 Gulyás Lóránt műsora 16.15 Útin form 1700-19.00 Élő kívánságműsor Telefon: 51088419.30 Mese 19.45 Sport 21.00 Főnix - A rock halhatatlanjai Lukics József szerkesztésében PÉCSI RÁDIÓ ____ 5 .559.00 Hajnaltól reggelig - inforniádós magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na matern jemjeziku Bérfeszültség az iskolákban Budapest A köz- és felsőoktatási érdekegyeztetés összehangolásáról, egy okta-. tási unió létrehozásáról állapodtak meg tegnap egymással a terület legnagyobb szakszervezeti tömörüléseinek vezetői. Két további érdekképviselet is jelezte csatlakozási szándékát. Az érdekvédők támogatják a kormány minimálbér-emelési tervét, ugyanakkor kifogásolják, hogy a közalkalmazotti bértábla nem ennek megfelelően változik. így jelentős bérfeszültséggel kell számolni az iskolákban - hangzott el a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), valamint a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) tegnapi közös tájékoztatóján. Borbáth Gábor, a PSZ főtitkára szeretné elérni, hogy a kormány által a közszférának ígért 5 százalékos reálkereset-emelés valósággá váljon. A nem pedagógus iskolai dolgozók érdekében a szakszervezeti vezetők azt javasolják, hogy jövőre a 8,75 százalékos béremelés mellett új bérszorzókat is alkalmazzanak, különben alig lesz különbség a képzetlen és a felsőfokú végzettséggel rendelkező dolgozók között. Kis Papp László, az FDSZ elnöke elfogadhatatlannak ítéli a szaktárca felsőoktatási életpályaprogrammal kapcsolatos elképzelését. A pedagógusok érdekvédelmi szervezetei a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának pénteki ülésén várják a kormány válaszát az oktatás területén dolgozók béremelésével kapcsolatban kifejtett önálló javaslataikra. ______________km. A munkamánia veszélyei Budapest Meg kell tanulni lazítani, mert a munkamánia felőrli az ember testi és lelki egyensúlyát. Egészség- neveléssel foglalkozó szakemberek ismerkedtek tegnap a kérdés pszichiátriai tapasztalataival. A pszichiáterek szerint egyre több embert fenyeget a kóros munkamánia, ami teljesen aláássa az érintettek magánéletét. Ezek az emberek elsőként a barátaikat veszítik el, később a családjuktól is eltávolodnak. A tapasztalatok szerint nemcsak a magánnyal, hanem előbb-utóbb alkoholizmussal, gyomorfekéllyel, sőt szív- és érrendszeri megbetegedésekkel is számolniuk kell. Sajnálatos módon egyre több az olyan cég, amely a „munkaalkoholistákat” keresi, s miután kiégett, beteg emberekké válnak, szélnek eresztik őket. Ellenpéldák főként a nagy, multinacionális cégeknél akadnak, ahol tervszerűen gondoskodnak a dolgozók jó közérzetéről, lelki egészségéről. Dr. Németh Attila pszichiáter szerint a munka világában különösen a nők helyzete nehéz, akiktől a társadalom nemcsak azonos munkateljesítményt, hanem az anya, háziasszonyi feladatok ellátását is elvárja. A különféle munkakörök közül azok viselik meg legjobban a dolgozók lelki egészségét, amelyek lényege, hogy más embereken segítsenek. Ilyen foglalkozás a többi között az orvosi, nővéri, szociális gondozói pálya, a pedagógusoké és az ügyfélszolgálatokon dolgozóké. Amennyire veszélyes a munkamánia, épp olyan káros, ha valakinek nincs munkahelye. N.ZS.