Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000. október 1. ★ SPORT ★ 11 Sikeres volt a rajt Klíma-Vili Purina Kaposvári KK-Nyíregyházi KE-lsobau 85-61 (23-20,16-10, 24-9, 22-22) FOTÓ: TÖRÖK ANETT Lelle rangadót nyert n I Három somogyi együttes volt érdekelt az NB l/B, Illetve NB II tegnapi fordulójában. Az Industrie FC-Marcali idegenben szenvedett vereséget, míg az alacsonyabb osztály megyei rangadóját a Bala- tonlelle együttese nyerte. Százhalombatta-Indiustrie FC-Marcali 2-1 (2-1) A közepes színvonalú és iramú mérkőzésen a hazai csapat kezdett jobban és negyed óra elteltével két góllal elhúzott. A vendégcsapat Csehi révén egy szerencsés találattal szépített. így egy gólos hazai előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A második játékrészben a hazai gárda több száz százalékos helyzetet dolgozott ki, de a battai játékosok nem tudták bevenni Németh kapuját. Maradt az egy gólos hazai győzelem, amely a látottak alapján reálisnak mondható. így játszottak Százhalombatta, 400 néző. Vezette: Dubraviczky (Filus, Tumó). Százhalombatta: Nagy E. - Simon, Sztanó, Tolnai, Móra - Szabó, Kovács B., Bencze (Domokos 63. p.), Kun (Jakab, 86. p.) - Csák, Károlyi G. (Bubcsó, 72. p) Edző: Gálvölgyi István. Industrie FC-Marcali: Németh - Nagy A., Salamon, Kovácsevics - Horváth (Farkas 46. p.) Máté, Lukács, Fonnyadt (Horváth P, 91. p.) - Csíkvár (Tősér, 78. p.) Csehi., Piri, Edző: Menczeles Iván. Gólszerzők: Károlyi G. a 8. percben, Kun a 12. percben, illetve Csehi a 25. percben. Sárga lap: Salamon a 26. percben., Csák a 42. percben., Bencze a 44. percben., Kovács B. a 87. percben. Kiállítva: Piri a 87. percben, Nagy A. a 89. percben. Jók: Sztankó, Tolnai, Kun, ill. Németh, Csehi. Gálvölgyi István: - Jól játszottunk, de a helyzetkihasználásunk katasztrofális volt, és ezért a játékunk nem érte el a kívánt hatást. Menczeles Iván: - A két gyors gól hamar eldöntötte a mérkőzést, s így nincs más dolgom, csak gratulálni a Százhalombattának. Balatonlelle-Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki 2-1 (1-1) Mindkét csapat gyenge teljesítményt nyújtott, mezőnyben sokat hibáztak, a hazaiak az idény leggyengébb játékát nyújtották, de a látottak alapján a győzelmük megérdemelt. így játszottak Balatonlelle, 350 né/.ő, Vezette: Németh J. Balatonlelle: Gyenes - Czubelák, Gosztonyi, Buzsáki, Hosszá, Takács Gy., Kolovits Pécsi, Somogyi, Takács A., Silimon. Edző: Kenéz István. Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki: Tánczos - Kadarkúti, Pék, Búzás, Károlyi, Hanus, Dravecz, László, Lajtos, Brunczvig, Lassú. Edző: Hanusz János. Csere: Takács helyett a 78. percben Bakó, Gosztonyi helyett Hajmási a 60. percben, Somogyi helyett Himics a 88. percben Hanus helyett Miskovics 35. percben, Dravecz helyett Rofrics Zsolt a 72. percben, Lajtos helyett Rofrics Roland a 75. percben. Gólszerzők: Takács Gy. (a 28. és a 72 . percben), ill. Hosszú (öngól a 18. percben). Jók: Takács Gy. ill Brunczvig, Károlyi és Búzás. Kenéz István: - Csak a győzelemnek örülök. Hanusz János: - Gyengén játszottunk, megérdemelten nyertek a hazaiak. Kenéz István Formában a hazaiak Nafa RC Kaposvár-Georgikon SE Keszthely 3-0 (14,15, 21) Többször hiába sáncolt a vendégcsapat FOTÓ: TÖRÖK ANETT Sikerrel rajtolt tegnap az NB I „A” csoportos férfi kosárlabda-bajnokságban a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK együttese. Benczéék az újonc Nyíregyházi KE-lsobau gárdáját verték 24 ponttal. A 2000/20001-es bajnoki szezon Mérész T. találatával kezdődött, amire Halimics azonnal triplával válaszolt. Ivkovics a tőle megszokott pincérrel becsapta Krivacsevicset és máris 7-4 állt az eredményjelzőn. A hetedik percben csereként érkező amerikai Nunnary azonnal kosárral mutatkozott be, a nagyobb arányú különbséget pedig honfitársa Ricks hármasai akadályozták meg. A második negyedben aztán a felkészülési meccseken megszokott védekezést láthattuk a hazaiaktól, akik a megszerzett labdákból rendre újabb pontokat szereztek. Előbb Ivkovics fűzte be az „oktatófilmet”, majd Nunnary csent el villámgyorsan egy labdát Rickstől. A szünetig kilenc pontosra nőtt a kaposvári előny. A Somogyi Hírlap hagyományos kosárdobó versenyét Gosztonyi András nyerte. A folytatásban még összefogot- tabb lett a somogyiak védekezése, ennek nyomán pedig egyre több lett a szerzett labda. Gyors, látványos kosárlabdát játszottak Ivkovicsék, mindezt vastapssal jutalmazta a szépszámú közönség. Még nagyobb volt az ováció, amikor egy felívelt labdát Nunnary lehetetlen magasságból tépte a nyírségiek gyűrűjébe. Ekkor már 59-37-et mutatott az eredményjelző. A negyedik játékrészben valamennyi cserejátékos lehetőséget kapott. Az izgalommentes végjáték után megérdemelt 24 pontos kaposvári sikerrel zárult a mérkőzés. Ma Dorogon játszik a Rákóczi, ahova szép emlékekkel kelhet útra, hisz ellenük az augusztusi kaposvári találkozón remek játékkal hat góllal nyertek Bamáék. A Bőzsöny János edző külön felhívta a figyelmet arra, hogy a dorogiak az utolsó négy mérkőzésükön tíz pontot kasz- szíroztak, ami azt sejteti, hogy feljövőben vannak. A középpályán Marczinkó és Takács, valamint Csapó, elöl a gólveszélyes Hollik és a Kaposváron nem szerepelt hátvéd Borsos, rendre csapata legjobbjai közé tartozik. Ők érdemelnek elsősorban odafigyelést. A Rákóczinál változatlanul hiányzik majd az eltiltott Jéger, mellette a húzódással bajlódó Nunnary jó játékkal hálálta meg a bizalmat így játszattak Kaposvár, városi sportcsarnok, néző. Vezette: dr. Várhalmi, Téczely. Klíma-Vili Purina Kaposvári KK: Simon (8), Halimics (19/9), Bencze (6/6), Ivkovics (19/3), Filipovics (6). Csere: Nunnary (19/6), Gémes (3), Varga R. (-), Szőke (5/3), Ágfalvi (-). Vezetőedző: Földi Sándor. Nyíregyházi KE-lsobau: Ricks (20/12), Pavlovics (13/3), Mérész T. (5/3), Krivacsevics (12), Korcsok (8). Csere: Czakó (3), Herczku (-), Boczkó (-). Vezetőedző: Rezák László. Az eredmény alakulása: 3. perc (7-4), 7. perc (16-13), 14. Rajczira sem számíthat a szakvezető. A többiek viszont harcra készek. Ismét az a csapat kezd, amelyik a Százhalombatta ellen kifutott a pályára. Tehát: Balajcza - Finta, Deme, Novák, Bama-TóthG., TóthB., Horváth Z., Szabó M.- Marcsek, Neubauer. Tartalékként Házi, Mező, Tamás, Bruncvig, Lassú, Erdei és Nagypál utazik a csapattal. Jutási * * * Az NB I B nyugati B csoportjának utolsó helyezettje, az MTÉ Motim látogat ma Siófokra. A délután három órakor kezdődő összecsapás abszolút esélyese tehát Strausz László vezetőedző gárdája. A szakvezető szerint nem lesz könnyű dolguk, hiperc (32-25), 18. perc (39-30), 22. perc (48-37), 29. perc (61-39), 34. perc (70-48), 38. perc (83-57). Kipontozódott: Filipovics (a 40. percben). Jók: Simon, Ivkovics, Bencze, Nunnary, illetve Ricks, Krivacsevics. Földi Sándor: - Megilletődöt- ten kezdtünk és az első félidőben gyengébben is védekeztünk. A folytatásban mindenkinek szerettem volna játéklehetőséget biztosítani. Rezák László: - Átestünk az „A” csoportos tűzkeresztségen. Egy félidő erejéig tudtuk tartani magunkat. Kun Zoltán szén valószínűleg a mosonmagyaróváriak még nem törődtek bele a kiesésbe, meg akarják ragadni az utolsó szalmaszálak egyikét. A Siófok összeállítása több ponton is kérdéses még. Szabó János három sárga lap miatt nem szerepelhet, Varga Endre próbajátékon tartózkodik Németországban, a kettős igazolású Hosnyánszki pedig tegnap játszott a Videotonban, így ma várhatóan nem léphet pályára siófoki színekben. A Balaton-parti legénység várható kezdő összeállítása: Csemyánszki - Soós, Hungler, Grósz, Boda - Tóth Cs., Vojtekovszki, Sallai (Szabó A.), Dűli - Földes, Lendvai (Jerson). Fónai Győzelemmel mutatkozott be hazai közönsége előtt a férfi röplabda NB l-ben a Nafa RC Kaposvár együttese. Farkasék ötven percnyi játék után szettveszteség nélkül vonulhattak le a pályáról. Sokáig kérdéses volt, hogy az elmúlt szezonban nagy rivális keszthelyi csapat ki tud-e állni a pontvadászat kezdetére, végül sikerült hét röplabdázót „összeszedni” a kaposvári találkozóra... A Balaton-partiakat erősítő Demeter György két blokkjával kezdődött a mérkőzés, majd sorozatban születtek a hazai poénok. Az első szettgyőzelemre sem kellett sokáig várni, hiszen a pontosabban energikusabban röplabdázó Nafa csak az időkérések idejére állt le. A folytatásban Farkas jól szolgálta ki az ütőket, akik rendre ponttal fejezték be a kaposvári akciókat. A harmadik játszmában már figyelmetlenebbé vált a hazaiak játéka, így egyre több lehetőséget használhatott ki a vendégcsapat. Már 22-20 állt az eredményjelzőn, amikor a jobban nyitó Nafa megszerezte a találkozó megnyeréséhez szükséges pontokat. így játszattak Kaposvár, városi sportcsarnok, 50 néző. V.: Dravecz, Farkas. Nafa RC Kaposvár: Farkas L., Torma, Tóth T., Erdei, Nyári, Porkoláb. Csere: Szentes (liberó), Farkas R., Lakos. Játékosedző: Jezeri Tibor. Georgikon SE Keszthely: Péter, Déri, Demeter, Horváth B., Miszori, Szabó T. Csere: Suba (liberó). Játékos-edző: Suba Zoltán. Jók: Farkas L., Torma, Tóth T., illetve Demeter. Jezeri Tibor: - Az első két szettben remekül küzdöttünk, a harmadik játékrészben azonban már hiányzott a megfelelő figyelem. Suba Zoltán: - A rengeteg nyitásrontás akadályozta meg azt, hogy szorosabb eredményt érjünk el. Kun Siófokon a sereghajtó Bemutatkozik a bajnokcsapat ÁLLÁST KÍNÁL KAPOSVÁRHOZ közeli telephellyel rendelkező kft, mérlegképes könyvelői végzettséggel, számítógép kezelésben jártas munkatársat keres. Önéletrajzot, fizetési igény megjelölésével 22979 számra a kiadóba kérjük.-22979INGÁTLAN * BARCSON vagy 50 km-es körzetben családi házat vagy lakást keresek. Fenyősi, 06- 30/242-0797. KAPOSVÁRON, a Pipacs u-ban cirkó-gázos, 62 m!-es, 1+2 félszobás, étkezős, erkélyes lakás eladó. Tel.: 82/310-811, 70/214-3979.-----,-------- -22951Ü DÜLÉSI ingatlanok értékesítési és marketing munkájára jelentkezőket keresünk. Tel.: 19- 21 óra: 82/420-741. •23048* JÁRMŰBÖRZE FORD Escort 1994-es, extrákkal, jó állapotban, hitel lehetőséggel eladó. Wartburg, Trabant csere is érdekel: 82/498-408. Ma 17 órás kezdettel a városi sportcsarnokban hazai közönsége előtt kezdi a 2000/2001-es férfi röplabda Extraliga küzdelmeit a Kometa Kaposvár SE csapata. A hatszoros bajnok és hatszoros kupagyőztes gárda változatlan célkitűzésekkel rajtol. Tagadhatatlan, hogy a kaposváriak legnagyobb vesztesége a feladó posztról - tíz évnyi játék után - távozó Mészáros Péter, valamint a Németországba igazoló Koch Róbert távozása. Mint ismert előbbi éppen az egyik legnagyobb riválist, a Medikémia-Papiron zeged együttesét erősíti majd. A Tisza partjáról érkező Neizer Zoltán a felkészülési tornákon egyre jobban szolgálta ki társait, kérdés, hogy mindez a bajnoki mérkőzéseken miként működik majd. Szerencsére a Nemzetközi Röplabda Szövetségtől megérkezett dr. Szergej Szajfulin játékengedélye is, így a legjobb összeállítási együttest küldheti harcba Demeter György vezetőedző. Az ellenfél az a Kecskeméti RC lesz, melyet a felkészülés alatt kétszer is megvert a Kometa Kaposvár SE. Előbb az alföldi városban 3-0-ás eredmény született, majd egy héttel később, a somogyi megyeszékhelyen 3-1-re végeztek a küzdő felek.- Nagy volt a mozgás a Kecskemétnél a nyáron - kezdte az ellenfél jellemzését Demeter György. - A Kaposváron is megfordult Rácz László mellett Buday Balázs, Szűcs Imre, és az Egyesült Államokból hazatérő Kodácsi érkezett Nagy Péter edző együttesébe. Az új arcok nagyobb önbizalmat és önbecsülést adtak a kecskemétieknek. Az utóbbi években kiemelkedő tudású utánpótlás játékosok - Csala, Szekeres - kezdenek beérni és egyre jobban számolni kell velük. Amennyiben nem figyelünk száz százalékos intenzitással könnyen meglepetés érhet bennünket. A kezdőcsapat mellet mindenképpen szeretnék játéklehetőséget biztosítani a jó formában lévő Dávid Zoltánnak és a kiemelkedő edzésmunkát végző Bánhegyi Istvánnak is. A várható kezdőcsapatok Kometa Kaposvár SE: Neizer Zoltán, dr. Szergej Szajfulin (orosz), Pásztor Attila, Wang Csi (kínai), Urfi Csaba, Gelencsér Balázs. A liberó poszton Zarka Péter szerepel. Kecskeméti RC: Kása Róbert, Szűcs Imre, Szekeres Tamás, Tóth Ákos, Csala Bernát, Somodi István. A liberó poszton Rácz László játszik. * * * Ma 13 órától második bajnoki összecsapását vívja a kaposvári városi sportcsarnokban a BITT Kaposvári Női RC gárdája. Az ellenfél a BSE FCSM csapata lesz, amelyből bokasérülés miatt hiányozni fog a kínai Li Csüan. A Biki Mária vezetőedző által irányított hazai együttes az Egerben elszenvedett 3-0-ás vereség után próbálhat javítani. Kun VASÁRNAPI Somogyi Hírlap Az Axel Springer Magyarország Kft lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: Faludy Miklós. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176