Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-06 / 209. szám

2000. Szeptember 6., Szerda HAZAI TÜKÖR Somogyi Hírlap - 7. oldal Több új adótábla-javaslat készül A kormány terveit még a koalíciós partnerek is kifogásolják A parlament tegnap foly­tatta a jövő évi és a 2002- es adótörvényekről hét­főn megkezdett vitát. A képviselőcsoportok közül egyedül a Fidesz támo­gatja fenntartások és mó­dosító javaslatok nélkül a kormányzati terveket. Budapest A parlamenti frakciók ve­zérszónokai közül a fideszes Domokos László azokat az érveket ismételte meg, amelyeket már Varga Mihály államtitkár is felso­rolt az adótörvények expo­zéjában. Ezek szerint a mostani módosítások ered­ményeként minden adózó részesedik a gazdasági nö­vekedésből, csökken a köz­ponti jövedelemelvonás, mérséklődik a személyi jö­vedelemadó-terhelés . Ezekkel az érvekkel szemben a másik öt párt vezérszónokai ko moly kifogásokat fogalmaztak meg. A kis­gazdapárti Csúcs László - koalíciós partner­ként - egyenesen kijelentette, hogy „ezzel a meglehetősen beszűkült, fiskális szem­pontokat követő csomaggal félő, hogy rom­MSZOSZ-kritika A legnagyobb szakszervezeti szövetség szerint a kormány adótörvénytervezete az ország kettészakításának programja. Sán­dor László, az MSZOSZ elnöke kijelen­tette, hogy a kormány tervezete alapján a gazdasági növekedés pozitív hatásait csak a magasabb jövedelműek érzékel­hetik. Nálunk az átlagjövedelmek már a legmagasabb adósávba tartoznak, míg az uniós országok többségében ezek után a középső dósávban kell adózni. A fideszes Kovács Zoltán a haderőreform végrehajtása ügyében interpellált boljuk saját választási esélyeinket”. Megis­mételte, hogy továbbra sem döntötték el biztosan az adótörvények megszavazását. Csúcs Lászlóhoz hasonlóan az MSZP és az MDF vezérszónoka is kilátásba helyezte, hogy olyan módosító javaslatot nyújtanak be a parlamentnek, amely megemelné a 30 százalékos személyi jövedelemadó-sáv ha­tárát. A kormány javaslata szerint 1 millió 50 ezer forintos jövedelem fölött már min­denki a legmagasabb kulcs szerint adózna. Az FKGP ezt 50 ezer forinttal, az MDF 150 ezer forinttal szeretné megemelni. Az MSZP pedig a héten nyújtja be saját adótábla-javaslatát. Bárány Sándor úgy ér­tékelte az ország jelenlegi helyzetét, hogy a magyar gazdaság növekedéséből az állam­polgárok semmit nem érzékelnek. Az SZDSZ vezérszónoka, Kuncze Gábor Csúcs Lászlóhoz hasonlóan kifogásolta, hogy FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMRE a kétéves költségvetés terveinek ismerete nélkül kellene dönteniük az adótörvények­ről. A MIÉP-es Lentner Csaba pedig a kül­földi társaságok adóterheinek növelését ja­vasolta, hogy ők is vegyék ki részüket a közterhekből. Az MDF nevében felszólaló Font Sándor az egészségügyi járulék össze­gének csökkentését szorgalmazta. A parlament délután interpellációkkal és kérdésekkel folytatta munkáját. Kovács Zoltán és Kövér László (Fidesz) a vezérkari főnök pápai felszólalását bírálta, a hon­védelmi miniszter válaszát csak „szoli­daritásból” fogadták el. Este törvényt hoz­tak, amely korlátozza a fővárosi önkor­mányzat adókivetési jogát. A számviteli törvényjavaslatról, valamint a nemzetközi egyezmények elfogadásáról és kihirdetésé­ről lapzártánkat követően tervezték a szavazást. ■ Az erdő nem kárpótlási alap Az Országgyűlés tegnapi ülésén Barkóczy Gellért so­mogyi képviselő (FKGP) kárpótlási ügyben interpel­lált Torgyán József agrármi­niszterhez. A kárpótlásról szóló 1991. évi XXV. tv. 17. paragrafusa értelmé­ben, az állami gazdaságoknál az alkalmazottak részére földtulaj­donhoz juttatása végett földalapot kellett képezni - mondta Barkóczy Gellért. - Erről az akkori Földmű­velésügyi Minisztérium erdészeti és faipari főosztályának valameny- nyi állami erdőgazdaság vezér- igazgatóját Dauner Márton főosz­tályvezető 1992. június 30-án írás­ban tájékoztatta. E szerint termő­föld helyett kárpótlási területként - a megadott ossz aranykorona ér­tékig - erdőt is ki kell jelölni. A Mecseki Erdő- és Faipari Gazdaságnál, a Vadex Mezőföldi Állami és Erdőgazdaságnál, a Gyulaji Erdészeti és Vadászati Rt­nél, továbbá Somogy megyében a Somogyi Erdészeti és Fafeldol­gozó Rt-nél és máshol is az erdő- gazdaságok alkalmazottai részé­re földalap jogerős kijelölése megtörtént, de annak kiosztására nem került sor. Megbízóim és vá­lasztóim megkeresésére kérem a miniszter urat, szíveskedjék tájé­koztatni, mikorra várható a mi­nisztériumi iránymutatás alapján a kárpótlásra kijelölt földalapok kiosztása. Torgyán József, földművelés- ügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint nem kerül sor sem a kije­lölésre, sem az erdők kiosztására. A szakminiszter ezt azzal indo­kolta, hogy az 1992-ben hatályos földtörvény az erdőkre nem vo­natkozott, azokra speciális szabá­lyok érvényesek. A kárpótlási tör­vény továbbá kimondja: az erdő­gazdálkodási alkalmazottakat alanyi jogon termőföld nem illeti meg. Barkóczy Gellért elfogadta a szakminiszter válaszát. ■ Védőoltás baktériumok ellen Budapest A 2 évesnél fiatalabbak és az idő­sek, valamint bizonyos betegsé­geket hordozók körében immár a vezető halálokokhoz csatlakoz­tak a pneumococcus fertőzések. Dr. Straub Ilona, az Országos Epidemiológiai Központ főigazga­tó főorvosa elmondta: a cseppfer­tőzéssel terjedő, javarészt tüdő- gyulladást, agyhártyagyulladást, középfülgyulladást okozó baktéri­umok ellen hatásos védőoltások léteznek.Ezek 5-10 évre nyújtanak védettséget. Dr. Szalka András, a Szent László Kórház orvos-igazga­tója arról tájékoztatott, hogy a ve­szélyeztetettek köre igencsak szé­les. Ide tartoznak a 2 évesnél fiata­labbak, a 60 évesnél idősebbek, továbbá a cukor-, a szív-, a tüdő-, a máj-, a vesebetegek, valamint a zárt közösségben lakók, a lép nél­kül élők, az immunrendszeri rendellenességben szenvedők, az alkoholisták, a leromlott szerveze­tű egyének. Kevesen tudják azt is, hogy ez a baktériumfajta többször okoz gennyes agyhártyagyulla­dást, többek között az idén év ele­jén pusztító meningitis-járvány is ennek a rovására írható. A több mint 20 féle pneumo- coccus-típus ellen védelmet adó oltás évszaktól függetlenül bead­ható, de most, az influenza elleni védőoltások szezonjában külö­nösen tanácsolják a szakembe­rek. CS. B. J. FELVESSZÜK A RITMUSÁT $ CIB BANK 7400 KAPOSVÁR, KOSSUTH LAJOS U. 2. TELEFON:(82) 529-090 7570 Barcs, Pólus Ring Bevásárlóközpont Erkel Ferenc u. 1. TELEFON:(82) 565-940 Érvényes: 2000. szeptember 4-től BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési Idő Éves kamat, 1M Ft letett (%) (EBKM) 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hét 7,250 (7,35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8,000 (8.11) 6 hó 7,750 (7,86) 12 hó 7,250 (7,35) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft telett Lekötési Idő éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 3 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 6 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 12 hó 7,750 (7,86) 7,875 (7,98) 8,000 (8,11) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 2,500 2,56/2,56 100EFM MFt 3,000 3,08/3,08 1 M Ft felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 2,500 2,56 50 E Ft—1 M Ft 6,500 6,79 1 M Ft felett 8,500 8,97 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM‘ 1 hó 8,500 8,50 3 hó 8,500 8,50 6 hó 8,500 8,50 12 hó 8,000 8,00 Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HTTÉLÉK Érvényes: 2000. szeptember 4-161 Folyószámlahitel Éves kamat (%) 20,00 Betétőrző hitel 15,00 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamat 16,00- egyéb célú hitel kamat 18,00 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 10,50 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett HUF prime rate Éves kamat (%) 13,25 Cl B^\o6 40 242 242 A BANCA COMMERCIALEITALIANA-CSOPORT TAGJA VASUTAS-EGYEZTETES. Élté rően értékelték a hároméves munkaügyi megállapodás időará­nyos teljesítését a MÁV Rt., illetve a reprezentatív vasutas-szakszer­vezetek vezetői a Vasúti Érdek­egyeztető Tanács ülésén. A szak- szervezetek kifogásolták, hogy nem kaptak pontos adatokat a vasutas-átlagkeresetek alakulásá­ról, a társaság vezetői pedig azt hangsúlyozták, hogy a megálla­podásban rögzítettnél kevesebb dolgozót küldtek el az idén. ■ Vass és Társa Bt. Kaposvár, Dombóvári u. 1. Tel.: 82/510-398 AKCIÓ Citromlé 1 l-es 69 Ft Hypo 11 32 Ft B rizs 1 kg 125 Ft Araink áfásak. Nyitva: h-p 8-16.30 _______szó. 8-12 (21467) 1 A z Eötvös Loránd Műszaki Középiskola Oktatási Központ 7400 Kaposvár, Pázmány Péter u. 17. Tel.: 82/419-246,82/528-197 a 2000/2001 tanévben a következő' szakképesítést adó tanfolyamait ajánlja:- építési Műszaki Ellenőr l.-ll. (szeptemberi.)- nehézgépkezelő (szeptember 14.)- műanyagfeldolgozó- könnyűgépkezelő- alapfokú hegesztő- minősíteti hegesztő- NC-CNC gépkezelő- auto-CAD számitógépes szerkesztő-rajzoló | Szívonalas oktatással, kedvező áron képezheti magát vagy munkatársait. Tanfolyamaink a Munkaügyi Központ akkreditációjával rendelkeznek, támogatásuk regisztrált munkanélküliek számára igényelhető. 2000. Szeptember 6., Szerda - Televízió-műsor mi RTL KLUB TV2 m2 DUNA TV 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész (informáci ós műsor). 8.30 Ezredfor­duló, 8.35 A bestia (brazil sorozat), 9.00-12.00 Csak ma! (szórakoztató délelőtti magazin), 9.30 Forma-1 (francia-kana- daknagyar sorozat 219), 11.25 Mindent a szerele­mért (brazil sorozat), 12.00 Híradó délben, 12.10 Körzeti híradók, 13.00 Hrvatska krónika (horvát nyelvű magazin), 13.25 Ecranul nostru (ro­mán nyelvű magazin), 13.58 Hírek, 14.00 A Browning-változat (angol film), 15.25 Alpok-Duna- Adria, 15.55 Ezredfordu­ló, 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 English 4U (angol nyelvi sorozat), 16.30 Ró­mától Esztergomig, 17.00 Találkozunk Syd­23.25 Négy nap... 18.00 Híradó hatkor 18.25 Alaphangok 18.35 Az Én Olimpiáim 20.00 Nem jogerős 20.30 Jazz + Az ­Koncert + storv 22.05 Híradó este 22.15 Aktuális _____ 2 2.35 Théma______ 2 2.50 Alaphangok 22.55 Rajongó______ 23.25 Négy nap szept­emberben 6.30 Reggeli (telefon: 382-8394), 9.00 Re­cept Klub (ismétlés), 9.10 Barátok közt (ism.), 9.40 Celeste (argentin sorozat 179.), 10.30 Top Shop, 11.30 Delelő (vi­dám show - ebédidő­ben. Benne: Ünnepnap­tár), 12.50 Mire gondo­lok? (nyári különkiadás), 13.00 Híradó - Déli ki­adás, 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor), 13.30 Leo és Beo (olasz vígjáték 2/2 - 84’), 15.20 Kalandos nyár (francia sorozat), 16.10 Julieta (mexikói sorozat. Fsz.: Letícia Calderon, Cesar Evora, Francisco Cattomo), 16.55 Mire gondolok? 17.00 Szeret­ni bolondulásig (mexikói sorozat), 17.30 Mire gondolok? 17.35 Cobra 11 (német akciófilm-so- rozat) 18.30 Híradó 18.50 Fókusz______ 19.25 Üzenet ______ 1 9.30 Barátok közt 20.00 Csiiiz_______ 2 1.00 Legyen ön is mil­liomos!______ 2 1.55 Halálos fotók (amerikai film) 23.50 Pont hu 0.20 Antenna 0.50 Fókusz______ 1 .20 Divatklip 6.00 Reggeli kiadás, 6.30 Jó reggelt, Magyar- ország! (színes hírmaga­zin), 8.30 TV2 Matiné (Mila, a szupersztár, Ma­dison), 9.20 7-es csator­na (magyar sorozat), 9.50 Csupa-csupa élet (sorozat), 10.20 Állatkli­nika, 10.45 Közvetlen ajánlat, 11.10 Kakuk! 11.35 Én történetem, 12.30 Moll Flanders sze­relmei (amerikai film), 14.45 A klinika (német sorozat), 15.30 Sunset Beach (amerikai soro­zat), 16.30 Sonadoras - Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat), 17.15 Esperanza (mexikói so­rozat. Fsz.: Edith Gon­zales, Fernando Colun- ga), 18.00 Camila (mexi­kói sorozat), 18.30 Té­nyek, 19.00 Szerencse- kerék. 19.30 Gyerek­száj. 19.40 Vad angyal (ar- aentin sorozat) 20.10 Forró nyomon 21.00 Piedone Egyip­tomban (olasz kri- mi)__________ 23.00 Jó estét, Magyar­orszáa! ______ 2 3.50 Végtelen határók 0.40 Esküdt ellen­____ségek_______ 1 .30 Hálóviláa 2.40 Vers éjfél után 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 8.30 Delta, 9.00 Klausi Zenei Feszti­vál, 9.30 Századfordító magyarok, 10.20 Az iro­dalom nyelve, 10.30 TVklinika, 11.00 A jövő Magyarországa, 11.30 English 4U, 12.05 A mi kis családunk (német té­véfilmsorozat), 13.00 Parlamenti Napló, 14.00 Közvetítés a parlament üléséről, 16.00 Iskola ut­ca, 17.30 Ugye kicsit is­merős? 18.00 TS (fut- ballhétfő), 19.40 Tévé­torna Norbival, 19.45 Es­ti mese, 20.00 Híradó 20.30 A magyar líra az ezredfordulón 21.25 Mennyei teremt­mények (úFzélandi film) 23.05 Záróra _______ 0 ,00 Nikodémuszok... 6.30 Hollywoodi akcióhő­sök, 7.30 Egy hölgy arc­képe, 9.55 Apám a hős, 11.30 Tommy és a vad­macska, 13.15 Végső zu­hanás, 14.50 Mindenem a tánc, 1700 A három kismalac, 18.00 A diszkó végnapjai, 20.00 Indián nyár, 21.40 Good Will Hunting, 23.50 South Park, 0.20 A katona, 2.00 Van kegyelem? Magyar ATV 5.50 Nap-kelte, 18.00 Napnyugta, 19.00 ATV- híradó, 19.30 U.K. Today, 20.00 Miss Universe Hungary, 21.00 Buda­pest, 21.30 Mustang/ Autósvilág A műsor és a kezdési időpont vál­toztatásának Jogát minden tévé­adó fenntartja, s ezért lapunk fele­lősséget nem vállal. 4.10 Virradóra, 9.10 Gaz­dakör, 9.40 A világörök­ség kincsei, 9.55 Szavak zenéje, 10.05 Mai kéz­művesek, 10.20 A nagy Fausto, 12.00 Lapozó, 12.20 Pop-sa-rock, 12.50 Amiről a kövek mesélnek, 13.10 Pop-sa- rock, 13.40 Heuréka! Megtaláltam! 14.10 Mu­zsika-szó, 14.40 Föld kö­rül az Equator vitorlással, 15.10 Az élet szele, 16.00 Különóra, 16.50 A világörökség kincsei, 1705 Csillagjel, 17.35 Mesefilmek, 18.00 Nap­óra, 18.55 Hej, hej, he­lyes beszéd! 19.45 A papa szolgálati útra ment 22.00 Ezredforduló 22.05 Navigátor 23.00 Különleges uta­zások _______ 2 3.55 Híradó 14.00 Repülősök, 15.00 Múltidéző utazások, 15.30 Szülök iskolája, 16.00 Las Vegas történe­te, 17.00 Búvárok felfede zőúton, 17.30 Kalandra fel! 18.00 Titkos történe lem, 19.00 ínyenctúrán... 19.25 Jin és Jang, 20.00 Vihar, vihar, vihar, 20.30 Csodák világa, 21.00 A Seychelles-szigetek, 21.30 A flamingó utolsó tánca, 22.00 Kultikus kedvencek N. GEOGRAPHIC 15.00 Az átépítés mű­vészete, 16.00 Vadvi­lág, 17.00 A cápák, 18.00 Hadikutyák, 19.00 Kula: a varázs­gyűrű, 20.00 Valódi vészhelyzet, 21.00 Ve­szélyzóna, 21.30 Tűz! 22.00 Aszteroidák _____________EUROSPORT_____________ 8 .30 Spanyol kerékpáros körverseny, 10.00 GTFIA bajnokság, 11.00 Extrém sportok, 12.00 IAAF atlétikai verseny, 13,00 Lovaglás, 14.00 Vitorlásmagazin, 14.30 Női golfverseny, 15.30 Lovaglás, 17.00 Triatlon, 17.30 Extrém sportok, 18.30 Olimpia, Sydney, 19.00 Indítsátok a motort! 20.00 Cart-sorozat, 21.00 Sumo/Basho, 22.00 Harci művészetek, 23.30 Olimpia, Sydney HBO SPEKTRUM KAPOS TV 8.00 Műsorismertetés 8.05 Pótkerék ismétlés 8.40 Képújság 13.00 Fórum Ismétlés 13.30 Képújság 15.00 Thalassa 44. rész 15.25 Képújság 18,25 Thalassa 45. rész 18.50 Meskete 19.00 Kapos Tv Híradó 19.20 Játék 19.30 Kapos Sport 19.45 Géniusz ismétlés 20.00 BUÉK - mag­yar film 20.30 Kaposvári Rákóczi - Csepel labdarúgó-mérkőzés 21.25 Pótkerék ismétlés 21.55 Kaposvári Rákóczi - ZTE labdarúgómérkőzés 23.30 Éjszakai műsor: Kapos Tv Híradó, Kapos Sport CSURGÓ TV 0-24.00 Képújság, hírek, Információk, közérdekű közlemények, lakossági hirdetések 19.00 Csurgói Híradó ismétlése 19.30 TV-mozi: BUÉK - magyar játékfilm KAPOS RÁDIÓ 5.30 Jó reggelt Kaposvár! Balogh Ferenccel - hírek, időjárás, útinform, műsor- és programajánlók, lapszemle, könyvajánló, évfordulók, KaposSport 10.00 Kávéház Király Erikával, horoszkóp, sztárok élete, BBC, tőzsde, KaposSport 14.00-18.00 Délutáni Turmix: telefonos játék, színes hírek, tőzsde 18.00-23.00 Flört, benne: 18.00-19.00 Kívánságműsor, játékok, Telefon Top 10 - Lemezbörze plusz 23.05 Esthajnalcsillag SOMOGY RÁDIÓ Fogható a 91,2 MHz-en PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig - informá­ciós magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku

Next

/
Thumbnails
Contents