Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-06 / 209. szám

2. oldal - Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2000. Szeptember 6., Szerda Millenniumi ENSZ-ülésszak Százötven ország állam- és kormányfői között felszólal Mádl Ferenc is Az Egyesült Nemzetek Szervezete idén - a millen­nium évében - szintén re­kordokra tör: szeptember 6. és 8. között a tagállamok vezétői minden eddiginél nagyobb számban gyűlnek össze a világszervezet székhelyén. New York Százötvenöt ország jelentette be részvételét: állam-, kor­mány- és koronás fők emelik majd a millenniumi csúcs te­kintélyét. Észak-Korea, Irak, Jugoszlávia és Líbia vezetője azonban nem utazik New Yorkba, Fidel Castro viszont - az utolsó percben tett bejelen­tése szerint - igen. A világ- szervezet székhelyére utazott Gerhard Schröder német kan­cellár és Mádl Ferenc köztár­sasági elnök, és ide várják Vla­gyimir Putyin orosz, valamint Csiang Cö-min kínai államfőt is. Kofi Annan ENSZ-főtitkár számára - ahogy a Los Angeles Times című amerikai lap fo­galmaz - a csúcstalálkozó esé­lyt ad a számos problémával küzdő világtestület súlyának növelésére. Azt szeremé, ha a hét végére a világ vezető poli­tikusai egységesen elköteleznék magukat a csúcstalálkozó alapvető céljainak megvalósí­tása mellett: a „szélsőséges szegénységet” 2015-ig a felére kellene visszaszorítani, 2010- ig megállítani az AIDS-járványt, és megerősí­teni a békefenntartó tevékenységet. Az utóbbi pont fogja várhatóan a legna­gyobb vitákat kiváltani, hiszen hátterében az „Annan-doktrína” áll: a főtitkár forradalmi víziója szerint a határok - háború vagy egy országot érintő katasztrófa esetén - ne legye­nek többé átjárhataüanok, hogy a nemzetkö­zi közösségnek kötelessége legyen beavat­kozni akár polgárháborús, akár belső etnikai villongások esetén is, s hogy a szuverenitás ne legyen többé a saját népüket sanyargató kormányok védőpajzsa. Kína már eleve jelez­te más véleményét (Tibet és Tajvan problé­máját ugyanis belügyének tekinti), Oroszor­szág is fenntartásait hangsúlyozta (a csecsen kérdést maga kívánja megoldani), India pe­dig jelezte, hogy például Kasmír ügyébe nem enged beleszólást. Már a mostani csúcs előkészületei is bo­nyodalmakkal jártak. A záródokumentum Az ENSZ-palota a Hudson folyó partján FOTÓ: EUROPRESS/ARCHÍV előkészítését megnehezítette a Namíbia és Finnország közötti vita. Minden ország képvi­selője ötperces felszólalásra kap lehetőséget (Mádl Ferenc a felszólalók sorában a huszon- hetedik lesz); a megszabott időkeretből szin­tén támadt vita. Hugo Chavez venezuelai el­nök azzal érvelt, hogy az ő gondolatai kifej­tésére öt perc nem elegendő. A The Washing­ton Post szerint személyesen Annan főtitkár kérte meg, hogy tartsa magát a megadott idő­korláthoz. Megfigyelők mindamellett derűlátóak a csúcstalálkozóval kapcsolatban, hiszen a leg­magasabb vezetők jelenléte két- és többolda­lú tárgyalásokra ad lehetőséget. Találkoznak egymással a nagyhatalmak vezetői, valamint - tekintettel a szeptember 13-ai határidőre - célegyenesbe kellene érkeznie ezen a héten az izraeli-palesztin békemegállapodás meg­kötését célzó tárgyalásoknak is. Ehmud Barak izraeli miniszterelnök már hétfőn megérkezett New Yorkba, és találkozott Köti Annan ENSZ-főtitkárral. Az, hogy a közel-ke­leti békefolyamat főszereplői - Hoszni Muba­rak egyiptomi elnök szembeötlő távollétét nem számítva - egyidejűleg jelen lesznek, egyedülálló esélyt nyújt a második Camp David-i izraeli- palesztin-amerikai csúcs júliusi kudarcát követően a béketárgya­lások újraindításához. Ugyancsak jó előre a helyszínre utazott Mohammed Hatami iráni elnök, és iráni származású ameri­kaiakkal találkozott, igyekezvén csillapítani a teheráni rendszer el­leni indulatokat. (Az iráni ENSZ- misszió egyik gépkocsijára tünte­tők vasárnap sárga festéket öntöt­tek.) Egyedül maguk a New York-i la­kosok borúlátóak: 170 konvoj szál­lítja majd a politikusokat a tárgya­lások helyszíne és a szállások kö­zött, s már eddig 91 demonstráci­ót, tiltakozó felvonulást engedé­lyeztek a különböző szervezetek­nek. Mindez alaposan meg fogja keseríteni a város mindennapi éle­tét. Az ENSZ üvegpalotája, a Manhattanben az East River part­ján emelt székház körüli utcákban már hétfőn mindenütt felvonultak a rendőrök: hatezer embert moz­gósítottak, hogy garantálják a világ vezetőinek biztonságát. Jobb vé­delmet fognak élvezni, mint bár­hol másutt a vüágon, még akkor is, ha én magam úgy vélem, hogy szörnyű emberek is vannak közöt­tük” - jelentette ki New York pol­gármestere, Rudolph Giuliani. New York-i látogatása során Mádl Ferenc több kétoldalú találkozón vesz részt. Szerdán megbeszélést folytat Leonyid Kucsma ukrán elnökkel, Valdas Adamkus litván köztársasá­gi elnökkel, Václav Havel cseh államfővel, Stipe Mesic horvát köztársasági elnökkel, Bo­ris Trajkovski macedón elnökkel, Fernando de la Rúa argentin államfővel, Petar Sztojanov bolgár köztársasági elnökkel és Thomas Klestil osztrák államfővel, csütörtö­kön pedig Milan Kucan szlovén köztársasági elnökkel, Bertie Ahem ír miniszterelnökkel, Emil Constantinescu román államfővel és Vadra Vike Freiberga lett elnök asszonnyal. Tartózkodásának utolsó napján, pénteken a magyar államfő előadást tart a Columbia Egyetem Közép-európai Intézetében, majd felavatja és megkoszorúzza a felújított Kos- suth-szobrot. Az esti órákban előadást tart és találkozik a helyi magyarság képviselőivel a New York-i Magyar Házban. EURO PRESS A Somogyi Hírlap szeptember 14-én mezőgazdasági melléklettel jelentkezik. Meghívó A KAPOSTÁJ" MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA értesíti tagjait és kívülálló üzletrész-tulajdonosait, hogy 2000. szeptember 22-én, de. 10.00 órára átalakulást előkészítő közgyűlést hív össze A közgyűlés helye: Művelődési Ház Kaposvár-Toponár (Mikes K. u.) Napirendi pontok: 1. Az Igazgatóság beszámolója a szövetkezet 1999. évi gazdálkodásáról, vagyoni helyzetésről, éves beszámoló elfogadása. 2. A Felügyelő Bizottság beszámolója. 3. Az Igazgatóság indítványa a szövetkezet gazdasági társasággá történő átalakulásáról. 4. Döntés az átalakulással létrejövő gazdasági társaság cégformájáról. 5. Intézkedések az átalakulás előkészítésére, bizottság választása. 6. Egyebek. A napirendi pontok fontosságára tekintettel, kérjük az érintetteket, hogy szíveskedjenek a közgyűlésen résztvenni, vagy magukat írásbeli meghatalmazottal képviseltetni. "Kapostáj" Mg. Szövetkezet Igazgatósága képv.: Baranyai Sándor elnök (21551) ^ J A Szentszék a hitéletről Vatikánváros A jubileumi szentév alkal­mából Rómában nyilvános­ságra hozták a „Iesus Domini” („Jézus Urunk”) című nyilatkozatot, amelyet a hittani kongregáció készített. Két nappal azt követően, hogy II. János Pál pápa az 1818 és 1901 között élt Tommaso Reggio, a Santa Maria nővérek kongregá­ciójának megalapítója, Giugliel- mo Giuseppe Chaminade szerze­tes (1761-1850), valamint Colum­ba Marmion egykori benedek- rendi apát (1858-1923), továbbá két elődje, IX. Pius és XXIII. János személyében öt új boldogot ava­tott, a Vatikán legfrissebb meg­nyilvánulása a katolikus egyház szerepének növelését célozza. A 36 oldalas dokumentum szerint az a gondolat, hogy az egyik vallás olyan, mint a másik, veszélyezteti az egyház küldeté­sét. II. János Pál .a vallások közöt­ti párbeszédet tűzte ki feladatul, ám a kongregáció állásfoglalása szerint ez csupán azt jelenti, hogy a dialógus résztvevői egyenlőek, de ez nem terjed ki a vallások tartalmára. A Vatikán int a „testvéregyhá­zak” kifejezés használatától is, mert ez az „anyaszentegyház” lé­nyegének megkérdőjelezését je­lentené. A kongregáció elnöke, Joseph Ratzinger bíboros vasár­nap egy körlevélben már bírálta ezért a püspököket, keddi sajtó- értekezletén pedig elítélte a vallá­sok viszonyításának tendenciá­ját. Nézete szerint a három alap­elvet - a türelmet, a belátást és a mások szabadságának elismeré­sét - napjainkban manipulálják és tévesen értelmezik. így.) SOUTH-CAR KFT. riM j Péci, Vadász u. 83. Tel.: 72/215-970 "SSrajjár”; HASZNALTÄUTO KINALATA: Alfa Romeo 2000 6.119 EFt ’00/05, select speed váltós, részletre isi (20/333-9280) Ford Mondeo; 1.6i 1.529 EFt '94,4 ajtós (20/333-9280) Nissan Maxima; 3.0/V6 5.200 EFt '97,47E km, automata váltó, full extra (20/333-9280) Opel Astra; 1.4 1.989 EFt ’00/03, részletre isi (30/902-1451) Trabant 601 Limusin 129 EFt 88, (20/333-9280) I CENTRUM KFT. 1 eladásra kínál használt. I gépkocsikat: • Daewoo Ionos SE '98/IX. 1.850.000 Ft | !• Daewoo Lanos SE '98A 1.720.000 Ft • Daewoo Matiz SE '99. 1.525.000 Ft ™ • Daewoo Nexia GLX Klimo '96. 1.390.000 Ft jf ■ • Daewoo Tito SX '97/IX. 1.100.000 Ft •Suzuki Swift 3 Gl '95/11. 990.000 Ft. H »FordEscort 1.1 '85. 399.000Fti ^ • Lada 2107 benzin+góz '90. 415.000 Ft •Renouhll 1.6D '84. 299.000 Ft» I« Wortborg '87. 99.000 Fti Hosznóltoutó-beszómttós | | és részletfizetés lehetséges. ® Pécs, Komlói út 111. j 1 Tel.; 238-467, 238-079 1 IMI55AN Hiezl és Társa Kft. ’ 6500 Baja, Kölcsey u. 73. Tel.: 79/422-422 30/9839-749 §§§§§§ Használtautó-kínálatunk Peugeot 1061,5D 1995-ös Ára: 1.399.000 Ft Ford Orion 1,4 1993. XI. hó Ára: 1.150.000 Ft Ford Curier 1,3 1994- es. Ára: 784.000 Ft+áfa Fiat Unó 1.0 ie 5 ajtós 1995- ös Ára: 999.000 Ft BMW 524 TD 1985-ös . Ára: 560.000 Ft Nissan Aimer a 4 ajtós 1997-es Ára: 2.000.000Ft VW Golf 1,4 N.O. 1994. IX. hó Ára: 1.600.000 Ft Renault 25 2,1 TD 1989-es Ára: 720.000 Ft Nissan Terrano II. 2,7 TDi SR 1997-es Ára: 3.880.000 Ft Mitsubishi Lancer 1,5 GLXi 1989. XI. hó Ára: 875.000 Ft Opel Astra 1,7 D 5 ajtós 1992. XI. hó Ára: 1.250.000 Ft Nissan Almera 1.4 GX 5 ajtós 1999-es Ára: 2.350.000 Ft Helyszíni ügyintézés | AuTÓsziqET KFt. Pécs, Siklósi út 122. Tel.: 72/450-505; 72/446-855 PEUGEOT Telepünkön lévő használt autók eredetvizsgálattal rendelkeznek! Opel Astra; 1.4i Opel Astra Club; 1.6Í/16V Nissan Sunny; 1.6i Peugeot 306 Sedan; 1.41 5 a. kpz., el. abl., gyári r.mag. 2 Izs., r.magnó, plüssk., ködl. 4 ajtós kpz., el. abl., légzsák, szervó ’92 1.030 EFt ’97 1.880 EFt ’91 999 EFt ’98 1.850 EFt Mercedes Benz 308; 2.5D tgk. ’93 1.440E,afa Mazda E2200; 2.2D tgk., platós, ponyvás ’97 1.300E+áfa Renault Express; 1.21 tgk. ’94 700E+áfa Részletfizetés és használtautó-beszámítás. Bizományosi értékesítésre autót átveszünk. 0 Vörös Autóház Pécs, Megyeri út. 80. AuÖl Tel.: 72/444-066; 30/9367-433 Audi 200 Quattro; 20V Audi A4; 1.6 Audi Coupe; 2.6/V6 Chevrolet Lumina; 3.0 Ford Mondeo; 1.8 Mazda MPV; 3.1 (Toyota Carina E XLl; 1.6 VW Bora; 1.4/16V VW Polo Classic; 1.9TDÍ VW Transporter T4; 2.4D j VW Transporter T4; 2.5TDÍ 204E km, ezüstmetál, full extra metálszürke, klíma stb. 135E km, metálzöld 115E km, metálbordó egyterű, 7 sz., kisebb csere lehetséges 95E km, met. söt.püspökl., 1. túl. 115E km, sötétkék, egyterű, 7 sz., kisebb csere lehetséges 41E km, metál antracit 6600 km, grafitmet., sérülésment. 60E km, metálzöld 135E km, fehér, 6 sz. tgk., rövid 152E km, fehér, 102 LE, 6 sz. tgk., hosszú, szervizkönyv, 1. túl. stb. » jfttttt ,'•$ j§g§tttt§%8 «8 TliiuiTh 90 1.990 EFt 96/io 3.190 EFt 93 2.190 EFt 95/ia 2.990 EFt 96/ot 2.090 EFt 95/12 2.990 EFt 95/12 2.120 EFt 00 3.490 EFt 98/oe 3.100 EFt 95/oe 2.320E+áfa ’97 3.200E+áfa j wm

Next

/
Thumbnails
Contents