Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-26 / 226. szám

I 2000. Szeptember 26., Kedd KAPO S V A R Somogyi Hírlap - 5. oldal Hírek BURKOLNAK. Új, speciális burkolatot kap a kaposvári fono­da. Csaknem 1000 négyzetmé­ternyi falfelületet borítanak be. így ezután jóval kisebb lesz a zajkibocsájtás, illetve a hőveszteség. A munka mintegy 8 millió forintba kerül, a kivite­lező a következő hónapban ad­ja át. Most tartják az utolsó helyszíni szemlét, ahol alaposan átvizsgálják az eddig végzett munkát. A Kaposfil az idén több mint kétmilliárd forint árbevé­telt tervez, s csaknem 3600 ton­na fonalat gyártanak. Rövidesen megkötik a negyedik negyed­éves szerződéseket, a cég ter­mékeit - közvetve - exportálják. Javában tart az ISO-14000 kör­nyezetvédelmi minőségbiztosí­tási rendszer kiépítése is. (hm) Moziműsor 4, 6, 8: OLTÁRI VŐLEGÉNY (amerikai film) __________-ami­R övidesen új tetőt kap a könyvtár épülete Hamarosan tetőt kap a megyei és vá­rosi könyvtár régi épülete. Egy téká­nak az adott hely sosem elég, ezért is húztak rá egy tetőteret. A nyílászáró­kat a napokban szállítják, tehát rövi­desen azok is a helyükre kerülnek. A könyvtár új része a nyár közepe óta várja a látogatókat, akkor zárták le az eredeti épüle­tet. Varga Róbert, az intézmény igazgatójától tudjuk, hogy a munkák a terv szerint halad­nak. Végeztek a tartó oszlopok megerősítésé­vel, így biztonságosan építhették rá az újabb szintet. A korszerűtlen vasból készült nyílás­zárók helyett jó hőszigetelő műanyagokat raknak. Amikor a tető is elkészül, a külső szemlélő már a végső formáját láthatja. Ak­kor kezdik el a belső munkálatokat. Az utol­só lépés, de egyáltalán nem elhanyagolható, a berendezés lesz. A könyvtár vezetése sze­retné, ha legalább a közszolgálati és a hely­ben olvasói térben modem, új bútorok len­nének. A fenntartóval közösen határoznak majd ennek költségeiről. A fűtési idényre a kazánokat is üzembe helyezik. Az ormon a kivitelező elképzelései szerint egy virágláda kapna helyet, melybe „csupán” 50 köbméter föld fémé el. A kérdés már csak az: ki gon­dozná a jövőben a beleültetett növényeket? A zajokkal már megbarátkoztak a látoga­tók és a környéken élők is. Bizonyára felis­merték, hogy a felújítás és az átalakítás min­denki érdeke. 2001. márciusában a következő látvány fogadja az olvasni és kölcsönözni vá­gyókat. A megújult intézmény földszintjén lesz a kölcsönző pult és kialakítanak egy köz- szolgálati teret is, melyek megfelelnek a mo­dem könyvtári elveknek. Az emeleten kibő­vül a gyermekkönyvtári részleg, és nagyobb lesz az olvasótér is. A tetőtér egyik részébe tervezik a raktárt, a másikba pedig még bősé­ges teret a téka látogatóinak. A könyvtárhoz egy kisebb épület is tartozik majd közlekedő­vel, melynek földszintjére a könyvkötészetet és az egyik raktárt tervezik, emeletére a hely­ben használatos kézikönyvtárat és a helytör­téneti részleget, tetőterébe pedig még egy rak­tárhelyiséget. Gondoltak a mozgáskorlátozot­takra is, felvonó segíti majd közlekedésüket az emeletre. Többek között lehetőség nyílik Egy tékának az adott hely sosem elég, ezért is húztak rá egy tetőteret fotó: török anett majd számítógép bérlésre, a könnyebb eliga- vasóterem. Az előadóterem „kamarává” zsu- zodást segíti a régóta áhított közszolgálati gorodik, de továbbra is helyet ad kiállítások- pult, sőt mi több panorámát kínál a leendő ol- nak valamint irodalmi esteknek. ______sí k. Mi t szól hozzá? Ledőlt az obeliszk Hat óra alatt sikerült a kaposvári Berzsenyi parkban talál­ható szovjet hősi emlékművet ledönteni. A tömegsírokat exhumálták, a maradványokat újratemették, már csak az obeliszk állt. Két oldalról kihegyezték, majd drótköteleket erősítettek rá, három munkagép meghúzta. A tetején lévő csúcsdísz több méterre repült. (Hír a Somogyi Hírlapból) Bakonyi Beáta vállalkozó: - Várható volt, hogy előbb-utóbb elbont­ják az emlékművet. Bár először furcsa, hogy nem lesz ott, de nyilván hamar megszokjuk az új állapotot. Kíváncsi vagyok, hogy miként hasznosítják majd a területet. Egyébként rendszeresen felkeressük a Berzsenyi parkot, hatéves kislányommal gyakran sétálunk arrafelé, szívesen töltünk el néhány órát az árnyas fák alatt. Szerintem eddig is az egyik legszebb kaposvári pihenőhely volt, különösen azóta, hogy rendbe tették a játszóteret. Ahogy hallom, az egykori emlékmű környékét is átalakítják és korszerűsítik a szökőkutat. Ha elkészül­nek, nyilván még többen látogatják majd a parkot. Kiss János asztalos: - Szerintem megfelelő döntés született az ügy­ben. A tömegsírokat exhumálták, a maradványokat újratemették, mindezt humánusan tették. Az emlékmű évtizedekig a város egyik meghatározó helye volt, a második világháborút juttatta az emberek eszébe. Amikor elmentem mellette, én is gyakran gondoltam az el­esett katonákra, s persze az egyik családtagomra, aki a harcokban vesztette az életét. Az elmúlt időszakban azonban sok változás tör­tént, számítani lehetett, hogy átalakítják a pihenőhelyet. Ponikfor Zoltán középiskolai igazgató: - Meggyőződésem, hogy méltó helyükre kerülnek. Tisztességes eljárás keretében örök nyug­vóhelyet kerestek és találtak, az eljárás szerintem végig kegyelettel­jes volt. Nyilván sok mindenre kellett figyelni, de számomra úgy tű­nik, hogy sikerült jól lezárni az ügyet. Vélhetően először furcsa lesz, hogy nem lesz ott az emlékmű, de hamarosan felújítják és az eddigi­nél is barátságosabbá varázsolják a belvárosi pihenőhelyet. Szerin­tem olyan környezetet kéne kialakítani, ahol a kikapcsolódásra vá­gyók nyugodtan tölthetnek el néhány órát. A háború előtt is ilyen le­hetett. Csatos Sándor kaposvári kertész: - Hosszú ideig hozzá tartozott a városképhez, de érthető okok miatt lebontották. Évek óta várható volt a döntés, s nyilván ezzel tovább folytatódik a környék megúju­lása. A pihenőhelyek látványos változáson mentek át az utóbbi idő­ben. Úgy gondolom, hogy a Berzsenyi park is hasonló építkezés színhelye lesz, mint legutóbb a sétálóutca, ahol nemrégiben átadták az Európa parkot. A formálódó új városképhez szervesen hozzátar- toznak az ápolt pihenőhelyek, nagy zöld felületek. _____________■ F igyelmetlen fékezés A belvárosban az idén 25 autó­busz baleset történt. A járművek rendszerint szemléygépkocsival ütköztek, a hét végén újabb ka­rambol történt. Ketten könnyeb­ben sérültek meg, ám a figyel­metlenség tegnap is kis híján bajt okozott.- A gépkocsivezetők rendsze­resen részt vesznek elméleti és gyakorlati oktatáson, ám az úton gyakran kellemetlen meglepetés éri őket - mondta Csapó József, a Tömegközlekedési Rt vezérigaz­gatója. Ahhoz már hozzászok­tak, hogy a gépkocsivezetők többsége segítség helyett inkább hátráltatja a munkájukat. Külö­nösen a szűkös belvárosi utcák­ban nehéz a kikanyarodás, de gyakran a tiltott helyen parkoló autók nehezítik a közel 12 méter hosszú jármű haladását. A mos­tani 25 baleset közül egyébként tizenhetet a másik járművezető idézte elő, nyolc saját hibás volt. Most egyetlen halálos, illetve sú­lyos kimenetelűt sem tartanak nyilván, ám számos alkalommal könnyebben sérült meg az utas, valamint a másik jármű vezetője. Az egyik autóbuszvezető rutin­ján múlott, hogy tegnap nem tör­tént újabb koccanás. Egy kiste­herautó ugyanis váratlanul féke­zett, ám a busz gyorsan megállt, noha csúszós volt az út. A legfrissebb felmérés szerint különösen veszélyes - többek kö­zött - a Szent Imre utca kereszte­ződés, a Pázmány Péter-, a Tallián, illetve az Áchim András utcai csomópont. A sebesen érke­ző gépkocsi nem tud időben megállni, elkerülhetetlen az üt­közés. Tavaly mintegy 2,3 millió forint kárt jegyeztek fel, ennek döntő részét a biztosító megtérí­tette. A közelgő tél miatt újabb felkészítést tartanak a 42 járniű- vet üzemeltető közlekedési vál­lalatnál, ahol naponta mintegy 60 ezer utazást tartanak nyilván. HARSÁNYI Az összes iskolában megoldották a délutáni foglalkozást FOTÓ: TÖRÖK ANETT Változatlan a napközisek száma Az oktatási törvény értelmében az iskolák köte­lesek a felügyeletre szoruló tanulóknak a 10. év­folyam befejezéséig napközis, illetve tanulószo­bai foglalkozást szervezni. Az alsó tagozatban 4 és fél, a felsőben napi 3 óra áll rendelkezésre. Tóth Lajos oktatási irodavezető elmondta: az el­múlt években stagnált a napközisek száma a vá- ' rosban. Valamennyi általános iskolában megol­dott a délutáni foglalkozás, a csoportokat a diá­kok számhoz igazították. Hatodik osztályig 26, a tizedikig pedig 33 a ma­ximális létszám. Az eny­he értelmi fogyatékos, to­vábbá a beilleszkedési zavarokkal, tanulási ne­hézségekkel küzdő gyer­mekeket függetlenül at­tól, hogy a diák a többi­ekkel együtt vagy külön vesz részt az iskolai, kol­légiumi nevelésben ket­tő, középsúlyos értelmi fogyatékos gyermeket három tanulóként kell fi­gyelembe venni. Az önkormányzat három évvel ezelőtt hozott határozata lehetővé teszi, hogy az oktatási intézmények vezetői a beiratkozásokat követően, az igényeket felmérve döntsenek újabb csoportok indításáról, netán megszüntetéséről. Források eszközbeszerzésre Idén a Közoktatási Közalapítvány 103 millió forin­tot irányzott elő Somogy valamennyi oktatási intéz­ményének eszközbeszerzésére. Az összegre pá­lyázni lehet, de felmérve az iskolák helyzetét, ez a pénz csepp a tengerben. Készült ugyanis egy eszközjegyzék rendelet, mely kimondja, hogy 2Q03. szeptember 1-jéig a rajta szereplő tárgyak­kal az induló és a működő iskoláknak is rendel­kezniük kell. Az az elképzelés is napvilágot látott, hogy szakértőkkel kellene felülvizsgáltatni az isko­lák helyzetét, akik összevetnék az igényelt listát a valós helyzettel. Kaposvár ebben az évben 18 mil­lió forintot szánt az önkormányzati fenntartású alap és a középfokú iskolák eszközbeszerzésére. Az 1997/98-as tanévtől napjainkig a napközis létszámingadozás ellenére az egy nevelőre jutó diákok számának csökkenése mellett tízzel nőtt a csoportok száma. Az emelkedésnek több oka is van: az értelmi fogyatékosokat nevelő Bárczi Gusztáv általános iskolában a túlzsúfolt napközis csoportokban foglalkoztatottak létszáma a tör­vény adta lehetőségek figyelembevételével csök­kent. A kedvező tendenciához hozzájárult az a tény is, hogy a fejlesztő osztályokat működtető intézményekben a napkö­zis csoportok is kisebb lét­számúak. Néhány iskolá­ban pedig több kisebb csoportot alakítottak ki, példa erre a II. Rákóczi, a Toponári valamint a Ber­zsenyi általános iskolák. A legideálisabb állapot - tud­tuk meg az irodavezetőtől, amikor a csoportokat egy osztály, illetve egy évfo­lyam tanulóiból alakítják ki. A jövőben - az ésszerű gazdálkodást is figyelem­be véve - az átlaglétszám­nál kevesebb diákkal működtetett napközis fog­lalkoztatást továbbra is csak bizonyos speciális feltételek között dolgozó intézményekben támo­gatják. Ebbe a kategóriába tartozik a Bárczi, a Pé­csi utcai iskola és a fejlesztő osztályokat kialakító intézmények. A délutáni elfoglaltságok miatt a napközis foglalkozásokon a beiratkozott tanulók egy része bizonyos időközönként nem vesz részt. Tóth Lajos közölte: a napközis ellátás ingyenes, ezért külön a szülőknek nem kell fizetni. Ebben a tanévben a Kodály és a Bárczi vezeti a napközis listát, a legkevesebb délutáni tanulót a Pécsi utcai és a Kaposfüredi intézményben szá­molták. A legtöbb napközis csoport értelem sze­rint a Kodályban működik (12), míg a második helyen a Kinizsi (11) áll. A kaposfürediben há­rom, a Németh István fasoriban és a Pécsi utcai­ban négy-négy csoportot alakítottak ki. Érdekes adat még, hogy a II. Rákóczi iskolába járó diákok 71 százaléka napközis, a Berzsenyiseknél ez az arány csaknem 67 százalék, ellenben Kaposfüreden 100 százalék. _________szabó kihga N APKÖZIK ALAKULÁSA Megerősítik az iskolákat Javában tart a Táncsics gimnázi­um felújítása és végéhez közele­dik az építőipari tanműhely átépí­tése. A két munka több mint 180 millió forintba kerül.- A fő épület egyik sarka meg­süllyedt, ám a váratlan hibát ha­marosan kijavítják - mondta Mihályfalvi László, a Táncsics gimnázium igazgatója. Ez egyéb­ként csak akkor derült ki, miután leverték a vakolatot. A váratlan hi­ba azonban nem okoz jelentős időveszteséget, az épület oldalát hamarosan megerősítik. A szak­emberek folyamatosan dolgoz­nak, a decemberi hivatalos határ­időt tartják. A mintegy 160 millió forintos beruházás keretében mintegy 25 tantermet, ezen kívül tucatnyi szertárat, tanári szobát és kisebb-nagyobb helyiséget kor­szerűsítenek. Most már csak az el­ső emelet keleti oldalán levő né­hány szaktanterem és folyosó fel­újítása maradt vissza, ám a kar­bantartó csapat hamarosan bútok­ba veszi a területet. A burkolás mellett időszerű az elektromos há­lózat átépítése, ezzel tovább javul a belső információs összeköttetés. Egyébként úgy néz ki, hogy belát­ható időn belül a két melléképület felújítását is elkezdhetik. A munka csaknem 50 millió forintba kerül­ne, az ügyben még számos egyez­tetés vissza van. A cseri városrész is látványos építkezés színhelye. Az építőipari szakközépiskola közelében most készült el az új futballpálya, a be­ruházás több mint egymillió fo­rintba kerül. A diákok is segítet­tek a tereprendezésben, s több nagy teljesítményű gépet állítot­tak munkába. Csaknem 500 köb­méter földet hordtak el, a héten kezdik el a füvesítést. S a tanmű­helyben is dolgoznak, már az át­adás időpontját is kitűzték: októ­ber 26-án tartják meg. A munká­latok több mint 90 százalékát el­végezték és csaknem 19 millió fo­rintot használtak fel eddig. Most a szobafestők és a burkolók dol­goznak. ____________HARSÁNYI Zártkerti ellenőrzések A mintegy 1600 mérőórából csak­nem ezret ellenőriztek a hét vé­gén a vízművek dolgozói. Ezúttal a kaposvári, illetve a környékbeli zártkerti ingatlanokat keresték fel. Ift Miklós, a Kaposvári Víz­művek Kft ügyvezető igazgatója tegnap elmondta: csaknem 20 szakember vett részt az átfogó vizsgálaton. A legnagyobb elma­radást a Zselickertvárosban ta­pasztalták, ám hamarosan újabb leolvasást tartanak. Az akciót to­vább folytatják, legközelebb októberben keresik fel a zártkerti ingatlanokat. _____________ki«.

Next

/
Thumbnails
Contents