Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-23 / 224. szám

% * KÖRKÉP » 2000. szeptember 24. hírek Tárgyaltak, tüntettek : Prága: A magyar pénzügyminiszter is fel­szólalt tegnap a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves tanácskozásai alkalmából. Járai Zsigmond elmondta, Magyarország nem tervezi a közeljövőben a forint csúszóleértékelésének a felszámo­lását. Egy ilyen lépésért túl nagy árat fizet­ne a gazdaság. A nemzetközi szervezetek képviselői és a globalizáció ellenzői is tár­gyaltak egymással, az utcán pedig több csoport rendezett tüntetést, bírálva a kapi­talizmust és a fasizmust. Ivanov rollert kapott Washington: Madeleine Albright ameri­kai külügyminiszternő fölzárkóztatta orosz kollégáját, Igor Ivanovot a legfris­sebb nyugati trendhez: rollert ajándéko­zott neki 55. születésnapjára, hozzávaló tarka sisakkal. Az ENSZ New York-i köz­gyűlésén részt vevő Ivanovot felvillanyoz­ta az ajándék, és fogadkozott, szorgosan edzeni fog a moszkvai külügyminisztéri­um korridorlabirintusában. Becsületzászló Szegednek Szöged: Az Európa Tanács - az európai in­tegrációs folyamatokban betöltött szerepé­nek elismeréseként - Csongrád megye székhelyének ítélte a Becsületzászlót, en­nek tiszteletére tegnap ünnepséget rendez­tek. Az önkormányzat új díjat is alapított. Az emlékplakettet azok kaphatják meg, akik a legtöbbet tették azért, hogy Szeged visszakerülhessen Európa térképére. Első alkalommal a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertnek posztumusz, valamint Martonyi János külügyminiszternek ítélték oda. Mészárlás Burundiban Bujumbura: 11 polgári személyt, köztük 3 nőt és egy gyermeket mészároltak le a fő­városban burundi lázadók. Az önműködő fegyverekkel és kézigránátokkal felszerelt lázadók találomra hatoltak be a házakba és megölték lakóikat. A gyilkos támadásra két nappal azután került sor, hogy kudarc­cal végződött a Nairobiban rendezett regi­onális csúcsértekezlet, amelyen próbáltak megegyezést elérni a tuszi kisebbség által vezetett hadsereg és a különböző hutu fel­kelőmozgalmak között. Bárom Bush kampányol A republikánus amerikai elnökjelöltet, Busht bátyja (középen), valamint a fia is segíti a választási harcban —HÉWd«» .‘W&SK. - •••• Ha késik a vonat, it a MA ? Utaschartát készítenek a vasútnál Késik a vonat, nincs fűtés az utasfüikében, vagy a mellékhelyiség használhatatlan? Eddig legfeljebb bosszankodhattak a MÁV utasai, ám nemsokára komoly következményei lehet­nek egy efféle bakinak. A vasútnál titokban ugyanis már dolgoznak az utaschartán. Bár az Európai Uniónak nin­csenek konkrét előírásai a belföldi vasúti személyszállí­tás minőségére, a MÁV Rt. ve­zetésé is érzi, hogy jókora az elmaradásunk a közepesen fejlett országokhoz képest is. A fővonalak közül csak a Bu- dapest-Hegyeshalom közötti pálya alkalmas 160 kilométer per óra sebességű közleke­désre - márpedig Magyaror­szágon három európai korri­dorvonal is átfut. Ä jármű­park is elöregedett. A belföldi utasszállító vagonok átlag- életkora 20-30 év. Ha a kom­fortra vonatkozó MÁV-köve- telményeket nézzük, a hagyo­mányos távolsági forgalom­ban közlekedő sebesvonatok és gyorsvonatok több mint fe­le nem felel meg az előírások­nak, s ha betartanák a szabá­lyokat, megbénulna a távolsá­gi személyszállítás. Üdítő kivételek az interci- tyj áratok, ám ezek már egy emelt szintű szolgáltatást képviselnek, s pótdíjat is kell fizetni, miközben Nyugat- Európában ez a természetes. Fehér László, a MÁV Rt. személyszállítási szakigazga­tó-helyettese szerint egyelőre csak lépésenként, mégis kö­zelítenek az uniós szolgálta­tási színvonalhoz. Először a Budapest környéki, elővárosi forgalom minőségének javítá­sát tűzték ki célul. Már elké­szült 40 felújított kocsi, az idén 20-at varázsolnak újjá, a rövid távú cél pedig az, hogy 1-2 év alatt 150 teljesen kor­szerűvé átalakított vagont ál­lítsanak forgalomba. Mindez persze az új kocsik beszerzé­se mellett csak átmeneti meg­oldás, de a jelenlegi állapotok­hoz képest mégis jelentős elő­relépés. A MÁV kétszer öt éves járműfejlesztési tervé­nek végén, 2010-ben elérheti egy közepesen fejlett ország (mint például Ausztria) vas­újának személyszállítási színvonalát.- Nincs más választásunk, “ ................... — — ÍÜI MÁV-személyszállítás I i y i m* összeg (milliárd Ft) felújítás vásárlás jmm®* 8 2,56 52 kocsi­1999-2000 2,029 31 kocsi­2001 2005 (terv) 109 1037 kocsi 170 új kocsi mint a minőségjavítás - jelen­tette ki Fehér László. - Nem engedhetjük meg, hogy ha be­lépünk az Európai Unióba, a külföldi utas a vasúti kocsik si­ralmas állapotáról vegye ész­re, hogy Magyarországon van. A készülő utascharta az egyes vonatokra lebontva tar­talmazza majd az elvárható szolgáltatási minimumot. A tervek szerint amennyiben a tapasztalt színvonal az ebben megfogalmazottaktól elma­rad, a MÁV Rt. akár még anyagi felelősséget is vállalhat - azaz visszafizethet vala­mennyit a jegyek árából, vagy eleve csökkentett tarifát alkal­mazhat. Az utascharta várha­tóan 2001 júniusában lép élet­be, egy időben az új menet­renddel, amely rendhagyó módon másfél évig, 2002. de­cember 31-éig lesz érvény­ben. Azután ugyanis a ma­gyar menetrend - EU-kon- form módon - naptári éven­ként változik majd. Dián Tamás Ma választ Jugoszlávia ■ Ma tartják a parlamenti és az elnökválasztást Jugoszláviában. A voksolásra rendkívüli körülmények között kerül sor, amit jelez az is, hogy a jugoszláv hadsereg a központi választási bizottság felkérésére felügyelni fogja a biztonságot Montenegróban. Az Európai Unió nevében a soros francia elnökség tegnap nyilatko­zatban ítélte el azt, hogy a jugoszláv hatóságok péntek délután 24 órás határidővel kiutasítottak több, az EU-országokból a választá­sokra Belgrádba érkezett újságírót, egy dán férfit le is tartóztatat- tak. Azt követően, hogy a belgrádi hatóságok megtagadták a ví­zumot az EU parlamenti képviselőitől, ez az önkényes döntés- amely ismét megsérti az általánosan elismert szabadságjogokat- jelzi, milyen légkörben kerül sor ezekre a választásokra - olvas­ható a közleményben. A Balkán jövője a jugoszláviai választások­tól függ, Szlobodan Milosevics elnök hatalmon maradása azzal a kockázattal járna, hogy megakadályozza e térség harmonikus fej­lődését - jelentette ki tegnap Gabriel Keller, az EU megfigyelő­missziójának vezetője. (A képen egy Milosevicset éltető idős férfi előre iszik a medve bőrére.) Ukrán puccskísérlet ■ Leonyid Derkacs, a biztonsági szolgálat vezetője tegnap meg­erősítette, Ukrajnában az alkot­mányos rend erőszakos megdön­tésére készültek. A puccsisták több akciótervet dolgoztak ki, harci csoportokat szerveztek, fegyverraktárak elfoglalására ké­szültek, diverziós-terrorista cse­lekmények célpontjait jelölték meg (a csernobili atomerőmű, a kijevi víztározó gátja) és az or­szág helyzetének destabilizálá- sára készültek. Zöld szemüvegen át ■ Az európai zöldpolitika a kör­nyezetvédelem szerepének ki­hangsúlyozása mellett a szociális, kulturális és kisebbségi szempon­tokat is kiemelten kezeli, így ezt a szemléletmódot Magyarországon is mielőbb el kell terjeszteni - mondta Droppa György, a Zöld Demokraták társelnöke a párt teg­napi konferenciáján. Kiemelte: éppen környezetvédelmi és szoci­ális tekintetben mutatkozik ha­zánk legnagyobb elmaradása. Szervkereskedelem ■ Emberi szervek kereskedelmé­vel foglalkozó bűnszövetkezetet leplezett le az orosz rendőrség Krasznojarszkban. A szibériai nagyváros egyik halottasházában a megvizsgált holttestek 90 százalé­kából hiányoztak bizonyos szer­vek. A hatóságok szerint a halot­tasház alkalmazottjai maguk szer­vezték az átültetésre alkalmas szervek feketepiaci kereskedelmét. Keresik az újságírót ■ Mintegy háromszázan gyűltek össze tegnap Kijev főterén azon a tüntetésen, amelyet az egy hete el­tűnt Grigorij Gongadze ellenzéki ukrán újságíró barátai szerveztek. A tüntetők vászonszalagon aláírá­sokat gyűjtöttek, követelve, a ható­ságok tegyenek meg mindent fel­kutatása érdekében. A rendőrség most- elsősorban a politikai indítékokra koncentrál. Hangverseny Rómában | Mádl Ferenc köztársasági elnök is részt vett ró­mai látogatása második napján azon a magyar nyel­vű szentmisén, amelyet Paskai László bíboros, prí­más celebrált a vatikáni Szent Péter Bazilika Ma­gyarok Nagyasszonya kápolnájában. Mádl Ferenc és felesége ellátogatott a jelenleg felújítás alatt álló Santo Stefano Rotondo templomba (képünkön) is. A kerek, Szent István Bazilika néven is ismert épít­ményt egy korabeli szentélyre emelve az V. század­ban hozták létre, és Szent István első vértanúról (tehát nem Szent István királyról) nevezték el. A Vatikán VI. Pál Termében este tartották azt a mil­lenniumi hangversenyt, amelyet a Magyar Köztár­saság adott II. János Pál pápa tiszteletére. A kultu­rális eseményen a katolikus egyházfő, Mádl Ferenc és Orbán Viktor miniszterelnök egyaránt jelen volt. Hornnak nem kell háttérbe vonulnia ■ Az MSZP-nek a kongresszusi előkészüle­tek jegyében széles körű vitát kell indítania saját háza táján, s figyelmet fordítania a jelö­lési folyamatra, hogy a felálló új csapat képes legyen győzelemre vezetni a pártot a 2002-es választásokon - jelentette ki Kovács László az Országos Választmány tegnapi ülését követő sajtótájékoztatón. A pártelnök elmondta: a Fi­desz az elmúlt időszakban minden korábbi­nál átfogóbb támadást indított az MSZP el­len. Újságírói kérdésre válaszolva Kovács el­mondta: az ülésen nem került szóba olyan felvetés, amely azt célozta volna, hogy Horn Gyulának esetleg háttérbe kellene vonulnia. 75 halott a vietnami áradásokban ■ 75-re emelkedett a Mekong deltájában pusztító áradás halálos áldozatainak száma, többségük gyer­mek. An Giang tartományban a Mekong magassága meghaladta az 5,04 métert: ez 40 éve a legmagasabb szint. A deltában folytatódott az esőzés és a vízszint tovább emelkedett. An Giang és Dong Thap tarto­mányok szinte teljes területe víz alá került. Meolódult a lakásépítés Csökken a lakástakarék-pénztárak állami támogatása Takarékpénztári szerződések 1997-2000 (darab) 288 305 A kormány otthonteremtési programjának ki­terjesztése harmadával növelte a lakásépí­tők számát. A pénzügyi tárcánál viszont a la­kástakarék-pénztári kedvezmények jelentős csökkentését tervezik. A négy pénztárnak természetesen nem tetszik az elképzelés. A Pénzügyminisztérium ké­szülő törvénymódosítási ja­vaslata jelentősen csökken­tené a lakástakarék-pénztá­raknak jutó állami támoga­tást. A takarékoskodók ma befizetett forintjaik harminc százalékát, de legfeljebb évi 36 000 forintot kapnak az állámkasszából, így 15 szá­zalékos hozamot érhetnek el. A táíca jövőre 20 vagy 25 íi százalékra csökkentené az államtól kapott hozzájáru­lást, vagyis ahhoz, hogy va­laki a maximális 36 000 fo­rintot megkapja, jelentősen növelnie kell befizetéseit. Ha ezt nem teszi, pénzének hozama szerencsésebb esetben 11, a kevésbé ked­vező változatnál pedig 9-10 százalékra csökken, ami alacsonyabb az átlagos ban­ki kamatoknál. Kedvező változás viszont, hogy a ter­vek szerint négyről három évre csökkentik a kötelező előtakarékosság idejét. Az állami támogatás öt- százalékos csökkentése még elfogadható, a tízszáza­lékos ellehetetleníti a pénz­intézeteket - véli Gergely Károly, a Lakástakarék­pénztárak Egyesületének el­nöke. A szakember ugyanat­tól a jelenségtől tart, amire 1998-ban, amikor 40 száza­lékról 30-ra csökkentették a támogatást, már egyszer sor került. A következő évben hatvan százalékkal keve­sebb új szerződést kötöttek. A pénztárak a takarékosko­dóknak a befizetett össze­gekkel egyezően jövőre vár­hatóan 48, míg 2002-ben 70 milliárd forint hatszázalé­kos kamatozású hitelt nyúj­tanak. A kormány otthonterem­tő programjának július 1-jei kiterjesztése óta dinamiku­san nő a lakásépítési enge­délykérelmek száma. Ek­kortól nem csak a három- gyerekesek és fiatal házasok juthatnak hozzá a nyolcszá­zalékos kamatozású állami hitelhez, hanem minden há­zaspár vagy gyerekét egye­dül nevelő szülő. A Gazda­sági Minisztérium adatai szerint áprilisban még csak 730 ügyfél kapott kiegészítő kamattámogatásos hitelt. Májusra 1500, júniusra 2260, míg július végére 3699 család láthatott neki az ösz- szesen 11,8 müliárd forint hitelből az építkezésnek. Szakértői becslések szerint év végéig tizenkétezer csa­lád 30 milliárd forint támo­gatott hitelhez jut. A Köz­ponti Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első felé­ben 38 százalékkal több épí­tési engedélyt adtak, mint egy évvel korábban. Az új otthonok kétharmada csalá­di ház, átlagos nagyságuk 102 négyzetméter. 1997 1998 1999 2000 * A négy lakástakarék.pénztár július végi új szerződéseinek száma f

Next

/
Thumbnails
Contents