Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-23 / 224. szám

6. oldal - Somogyi Hírlap TÁJAK 2000. Szeptember 23., Szombat fjf( . ÚJ ISKOLAIGAZGATÓ. Meny hártné Huszár Hajnalkát nevezte ki az ordacsehi képviselő-testület az alsó fokú oktatási központjá­nak igazgatójává. Az alsó tagoza­tos iskola tantestületében kiváló pedagógusközösség dolgozik, a gyerekek később a felsőbb évfo­lyamokon is megállják helyüket a szomszédos városokban. FEJLESZTÉSRE 155 EZER. A somogytúri féléves önkor­mányzati mérlegben a körjegy­zőség pénzügyeseinek könyve­lése szerint 155 ezer forint jutott beruházásra, fejlesztésre, felújí­tásra. A bevételek időarányosan befolytak a községi kasszába. A saját bevétel például 64,3, az ál­lami támogatás pedig 84,2 szá­zalékra teljesült. A helyi adók­ból 437 ezer forintot fizettek be a polgárok. FELÚJÍTOTT BEKÖTŐÚT A megyei közútkezelő kht felújítot­ta a gamási bekötőutat. A kátyú­zások után burkolattal látták el az úttestet. A községbeliek sze­rint 1985 táján volt utoljára fel­újítva a falu egyetlen bekötőútja. GAZDÁLKODÁSI EGYENSÚLY. Minden nehézség ellenére egyensúlyban van a látrányi községi költségvetés gazdálko­dása. A falubeliek összesen 2,3 millió forint adót fizettek be az idén az önkormányzatnak a kü­lönböző adónemekben. GAMÁSI KÖZHASZNÚAK. Az őszi nagytakarítást végzik most a gamási önkormányzat által foglalkoztatott közhasznú mun­kások, szakemberek. Jeszensz­ky János polgármester elmond­ta, hogy tizennyolcán dolgoz­nak a község közterületein; egyebek között a csapadékvíz­elvezető árkokat tisztítják ki a Széchenyi utcában az őszi-téli esőzés előtt. Emellett a tüzelőt gyűjtik az intézményekbe. Ti­zenöten az agrártelepen végzik el a karbantartási munkákat. Az önkormányzat ugyanis bérbe vette a telepet az Agrofema cég­től, mert agrárközpontot kíván itt létesíteni. ■ Oldalszerkesztő: GÁLDONVI MAGDOLNA SOM O G Y I Harangot hozott a víz Kevés helyen lát­ni annyi ötletet a virágültetésre, mint ennek a kis falunak a közterületein. Kevesen élnek itt, de szépítik, óvják környeze­tüket, mert jól akarják érezni magukat a dom­bok közötti völ­gyekben. Gyugy Nekiláttak az emberek az építkezésnek; parkot is kialakítanak a domboldalon fotó, kovács tibor A titkot Jelenka György polgár- mester az elmúlt hetekben fejtette meg. Sokáig nem hagyta nyugodni: mi lehet az oka, hogy ez a kis falu valaha nagy búcsújáró hely volt. Marcaliból és távolabbi helyekről is zarán­dokoltak ide. Sándor János árulta el a zarándok­latok okát: harangot hozott a víz! Ez már az idős helybéliek emlékezetét is megnyitotta: a török- dúlás idején történhetett, amikor az emberek mindent elrejtettek az idegen seregek elől. A ha­rangot föltehetőleg a templom közelében ásták el. A tizenkét méter széles, hétméteres árokból aztán egyszer csak kimosta a víz. Ezt a harangot azonban 1848-ban beöntötték. A mostani vi­szont 1752-ben készült Grazban. A polgármester 8 éve telepedett erre a vidékre Alföldről. A Dunán­túl hegyvölgyei után vágyott, s megpályázta a szőlősgyöröki tsz főállattenyésztői állását. 1992-ben ment nyugdíjba, s két év múlva in­dult a polgármester-választáson.- Azért jelentkeztem - mondta -, mert úgy gondoltam, ha megvá­lasztanak, talán tudok még annyit tenni, hogy gyugyivá váljak. Az első nagy csalódásom - talán az utolsó is - az volt, amikor bementem a len­gyeltóti körjegyzőhöz, hogy megnézzem, ugyan mennyi pénz jut a költségvetésben a különböző fejlesztésekre. Azt mondta: ha rettenetesen spó­rolunk, akkor marad évi 3-400 ezer forint. Lovassy Zsuzsanna, a körjegyzőség akkori Ötmillió forintért park műszaki osztályvezetője volt az első, akivel meg­osztotta a terveit: az egykori bánya átalakítását parkká, kellemes kirándulóhellyé. Az osztályve­zető szépen meghallgatta, és megkérdezte: Gyuri bácsi ilyen álmodozó tetszik lenni? Ezen Tóthné Szabó Erika, a Legyen Szebb a Mi Falunk Egyesület elnöke is jót mosolyog. S hozzáteszi: Jelenka György mindent elér, amit akar. Nem volt nehéz megválasztani, mondta, egy hónap alatt meg lehet ismerni, mert párja nincs. Ha nem őt választják, nem itt tartana a fa­lu. A fiatalok aggodalommal gondolnak arra az időre, amikor már nem vállalja a feladatot, lesz-e méltó utódja? A park fölötti dombon áll az az Ár­pád-kori templom. A feltárások befejeztével a műemlékvédők kellemes gondja a felújítása. A polgármester egy keresztelő körkápolnát álmo­dott a szomszédos domboldalra, s ezt Deák Var­ga Dénes kitűnően megtervezte. Valóban a követ­kező évezrednek szóló üzeneteket hordoz. 2001 karácsonyán itt szeretnék tartam az éjféli misét. Az önkormányzat szerény berendezésű ta­nácskozótermében beszélgetünk Tóthné Szabó Erikával és Jelenka Györggyel, aki ragaszkodik ahhoz, hogy mellőzzük a polgármester titulust. Ki nem fogynak a történe­tekből. Az egyesület megala­kulása is kész kaland. Szó­val Gyuri bácsi elment Pécs­re a Soros-alapítvány egyik tréningjére, ott mondták, hogy elsősorban civil szer­vezeteket támogatnak. Ha­zajött, s mondta a képvise­lőknek, nincs más hátra, egyesületet kell alakíta­ni. Szóltak néhány fiatalnak, s már akkor megle­pően sokan elmentek arra a zord téli fórumra. S a következő testületi ülésen Tóthné Szabó Erika letett 117 százast az asztalra: ennyien adták be a jelképes évi tagdíjat. Azóta békés egyetértés­ben teszi mindenki a dolgát; a képviselő-testü­let az egyik bástya, a másik az egyesület. Szé­pen gyarapodnak a fejlesztésre, falu­szépítésre fordítható pályázati forin­tok. S álmaik valóra válnak. Segítik is őket. Lengyeltóti például kölcsönzött, hogy megépíthessék a két település közti utat. A helyiek egérútnak hív­ják, mert megszűnt a község zsákte­lepülés jellege. A 14 helyett mára 2 kilométeren elérhető a város. Néhány éve ki mert volna arra gondolni, hogy Gyugy egy 25 millió forintos beruhá­zás részese lehet? S íme! A falu címerében a medve az első birtokost, a Bő nemzetségbeli Izsépet idézi, a diófaág a kör­nyék diósaira utal. A zömét mára kivágták, de az akácerdőben rendre cseperednek az új hajtások. Őseink a diót Gyugnak lu'vták, föltehetőleg a tö- rökdúlás után a kihalt faluba telepített délszlá­vok használták először mai lágyabb formájában. Mint a diófák, a község is öregedőben van, de sok új hajtás jelzi a jövőjét. Amit sokan a turiz­musban, az üdülőfaluban látnak. Mindenesetre úgy gondolják, érdemes tenni azért, hogy jól érezzék magukat otthonukban, szépülő környe­zetükben. ■ Falunévjegy: Syugynak 295 lakosa van. Területe 1531, ebből a belterület 75 hektár. Kiépült a vízvezeték, villamos és telefonhálózata van. Útjainak a 65 százaléka szilárd burkolatú, de járdája nincs. Közintézményei: a hivatal, az or­vosi rendelő és a művelődési ház. A műszaki osztályvezető akkor ötmillió forintra becsülte a park költségeit, ez elérhetetlennek látszott. Nos, nemrég avatták a millenniumi parkot a felhagyott bánya 4,3 hektáros területén. 4,8 millió forintot nyertek hozzá. Az avatást a tavaly alakult egyesülettel közösen rendezték. Itt adták át először a községi kitüntetéseket, elismerve az elődök tetteit. Csizma­dia László korábbi polgármestert Gyugy díszpolgárává avat­ták és Salamon Jánosné Gyugy Községért kitüntetést kapott. Szorító gond a pénztelenség Visz A község támogatási kérelmeit rendre elutasítják a megyei pá­lyázatokon - méltatlankodott Hujder Ferenc polgármester. A néhány tízezer forintos támoga­tás a megyének talán nem lenne sok, a kis falunak azonban szinte | kigazdálkodhátatlan. - A kulturá- j lis bizottságnál pályáztunk, s nem I is kértünk sokat, csak 80 ezer fo­rintot - mondta. - Elutasították a szabadidős központra benyújtott pályázatunkat is, pedig csak a gyerekeinknek szerettünk volna jobb körülményeket. Azt a 80 ezer forintot alig lehet kigazdál- I kodni az önkormányzat havi ellát­mányából, ami nem több 3-400 ezer forintnál. S ebből kell fizetni a körjegyzőség és az iskolák fenn­tartását, a község működtetését és a szociális juttatásokat is. A polgármester minden nehéz­ség ellenére büszke arra, hogy a gyerekeknek és az időseknek mindig tudtak valami többletet nyújtani, de ez egyre nehezebb. Az idén az állami költségvetéstől - mindent egybevetve - százezer forinttal kevesebbet kap a községi költségvetés, mint tavaly. A pá­lyázatok kiírásai a néhány száz lelkes falu számára szinte teljesít­hetetlenek. Tervet kell készíteni, ami pénzbe kerül, s letenni a saját erőt. Igen kevés esélyt ad ez a bol­doguláshoz. És a lakosság terheit sem lehet tovább növelni. ■ Kezdik a gázberuházást Babod-Somogytúr-Visz Jelentős állomásához érke­zett a három szomszédos falu gázbevezetése: kedden kezdik a munkát a kivitele­zők. A 150 milliós beruhá­zást keszthelyi cég nyerte. Sokan most jelentkeznek, látva a kivitelezés kezdését. A három falu gázberuházását a jövő héten, kedden kezdik el. Ak­kor adják át ugyanis hivatalosan a munkaterületet - tudtuk meg Morácz Józseftől, a keszthelyi Unigép kft ügyvezetőjétől és.mű- szaki vezetőjétől. A belső közép- nyomású hálózat építésére már | megkapták az engedélyeket, a 11 kilométeres nagy-középnyomású vezeték és a három fogadóállo­más engedélyeztetése is folya­matban van. Á kivitelező cég 150 millió forintos beruházásra szer­ződött a Kögáz Rt-vel, s két hó­nap alatt befejezi a munkát. A há­rom faluban összesen húsz kilo­méternyi középnyomású és 11 kilométer nagy-középnyomású vezeték épül. Hét kilométernyi bekötés készül majd el a jelenleg tervezett 703 ingatlanra. Az ügyvezető igazgató el­mondta: várhatóan többen is je­lentkeznek majd, hogy igényel­jék a szolgáltatást, mert látják, hogy megindult a munka. Máris többen érdeklődnek. Hartung György somogybabodi polgár- mester jóvoltából szerződhetnek a Lakástakarék-kasszával is, így kedvező feltételekkel juthatnak pénzhez. A lakosság ugyanis por­tánként 110 ezer forintos érde­keltségi hozzájárulást fizet. Az önkormányzatok számára is nagy nehézségeket okozott a saját erőforrások előteremtése, de megoldották a környezetvédő beruházás és a települések kom­fortosítása érdekében. , ■ H PENTA UNIÓ OKTATÁSI CENTRUM iy) 7400 Kaposvár, Rákóczi tcr 12/a. Tel.: 82/422-480,411-763 Induló tanfolyamok: középfokú szakképzések számviteli ügyintéző pénzügyi ügyintéző társadalom-biztosítási ügyintéző számítástechnikai képzések számítógép-kezelő (ECDL bizonyítványt adó) / Részletfizetés y Szakkönyv-értékesítés y Vizsgáztatás y Pályaválasztási tanácsadás felsőfokú szakképzések mérlegképes könyvelő adótanácsadó pénzügyi és számviteli szakellenőr okleveles könyvvizsgáló Új szakképesítés! nonprofit ügyintéző-menedzser kiegészítő képzések valutapénztáros Kérje díjmentes tájékoztatónkat A Széchenyi István Főiskola pécsi konzultációs központja Somogy Megyei Munkaügyi Központ által finanszírozott képzések Pénzügyi és Számviteli vizsgaszervezési jogosítvány SZÖLÖSGYÖRÖK Sági Istvánné újabb öt évre kapott megbízást az iskola- igazgatói feladatok ellátására. Két ciklus után megvált a he­lyi képviselőségtől, mazsorett- táncot tanít a gyerekeknek. Gyermekkora óta készült a tanári pályára; a somogyvári iskolában több olyan pedagógus tanította, aki számára példakép volt. Annak ide­jén Szőlősgyörökön segítették a fia­tal pedagógusok letelepedését, és Sági Istvánné itt teremtett otthont. Mint mondta, Szőlősgyörökön jó dolog iskolát vezetni, mert támo­gatják a szülők, a képviselők. A vi­ták is a gyerekek fejlődését szolgál­ják. Nyolc évig volt helyi képviselő, míg úgy nem gondolta, hogy több idő és erő kell az iskolai feladatok­ra. Most egyik kolléganője képvise­li az iskola érdekeit is; ha úgy tet­szik, beosztottja s főnöke egyaránt.- Szeretem jól végezni a dolgom - mondta. - Ha úgy látom, hogy nem tudok sokfelé tenni, akkor vál­tok. A tánc sokáig kimaradt az éle­temből. Két éve elmentem egy tánc- tanfolyamra, és megszerveztem a mazsorettesoportot. Minden ren­dezvényen ott vagyunk, és nagyon sok helyre hívnak bennünket. Néhány éve felrémlett az iskola megszüntetése is, mert megcsap­pant az önkormányzat anyagi ere­je. Mára a viharfelhők eltűntek, és nyugodt alkotómunka folyik az in­tézményben. Az igazgató asszony elkészítette a következő évek köz­oktatási intézkedési tervét; a mai 108-as gyermeklétszámmal számol középtávon. Egyébként bejáró diá­kokat is fogadnak: Gyugyról és Fo­nyódról is. Sági Istvánné elmondta: a törvény előírásai szerint kell biz­lok szervezésével is gyűjtenek pénzt a diákközösségek támogatá­sára. Karl Wippberger, aki Győrök­ben vett házat, nem bírta nézni az igazgatói iroda elavult bútorait. Azt mondta, húsvétin hozza az újat. S úgy is tett: tetszetős és kényelmes bútorzatot szabott a szobába. ■ tosítani az oktatás tárgyi feltételeit. Szerencsére nincs nagy lemaradás. Amit szeretnének megvalósítani a következő években: a zuhanyozók építése az öltözőknél, számítógé­pek vásárlása, a logopédiai terem és az iskolai könyvtár berendezése. Jól cseng a szőlősgyöröki iskola neve a középfokú intézmények­ben. Gyerekeik kiválóan szerepel­nek a megyei és orszá­gos tanulmányi verse­nyeken, nemcsak itt, hanem a középiskolá­ban is. A tehetségek gondozása mellett leg­alább akkora gondot fordítanak a felzárkóz­tatásra. A kis létszámú osztályokban ez egyre sikeresebb, hisz az is érték számukra, hogy tavaly csak egy diák bukott meg. És sokféle se­gítségre számíthat az iskola: a gye­Sági Istvánné 1952-ben született Szentgáloskéren: Somogyváron lárt általá­nos iskolába. 1975-ben végezte el a kapos­vári tanítóképző főiskolát, s 1996-ban a bu­dapesti Műszaki Egyetem kihelyezett tago­zatán szerzett közoktatás-szervezői diplo­mát. Első és egyetlen munkahelye a szőlős­györöki Gárdonyi Géza Általános Iskola, amelynek 1990 óta Igazgatója. rekek a napok­ban di­ót szed­tek, így növelik az osztálypénzeket. A szü­lők nemcsak a Szőlősgyörök Lám­pásai alapítvány révén, hanem bá­Szőlősgyöröki lámpások Növelnék a kis falvak esélyét A délnyugat-balatoni kistérség tizenhárom településének kép- viselő-testületei együttes ülésen fogadták el a térség agrárstruk­túra- és vidékfejlesztési stratégi­ai programját. Ennek fontos sze­rep jut a kis falvak fejlesztésé­ben. A13 képviselő-testület sza­vazásakor a döntő többség egy­hangúlag voksolt, mindössze egyetlen nem hangzott el - a somogybabodi testületben. Harsányi Ferenc önkormányzati képviselő a Somogyi Hírlap munkatársának elmondta: alap­vetően nem a közös program el­len szavazott, hanem eddigi kedvezőtlen tapasztalatai alap­ján így fogalmazta meg kétségét a kis települések esélyeiről. Több fórumon is részt vett már a program előkészítése során, és mindeddig hiányolja az érdemi változásokat, ■

Next

/
Thumbnails
Contents