Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-20 / 221. szám
Somogyi Hírlap 2000. Szeptember 20., Szerda • • T| T| / • rfi • • "■ • • Földvári Tűkor 7. OLDAL Szőlőpréselésben kiválóak Negyvenmillió az uszodára Első ízben rendezték meg a földváriak találkozóját, ezúttal Dunaföldváron. A szüreti virtuskodást a balatonföldváriak nyerték. Háromnapos programsorozatra hívták a földváriakat a Duna partjára, s az eseményen meg is jelentek a balatonföldváriak és a tiszaföldváriak. Pusztaföldvár legénysége azonban otthon maradt. A szüreti virtuskodásban hordóba bújt csapattagot kellett görgetni, illetve szőlőt préseim, diót szedni, tojást hajigálni, s mindebben a Somogy megyeiek bizonyultak a legjobbnak Szabó József csapatkapitány vezetésével. Lengyel Tibor és társai ugyanakkor fogasfiiét főztek bográcsban, és csuszatésztával tálalták - mindenki megelégedésére. A polgármesterek is tanácskoztak, s megállapodtak abban, hogy jövőre a rendezvény házigazdája Balatonföldvár lesz. c.a. Tágas, világos zsibongók Amíg jó az idő, a zsibongó helyett az udvaron játszanak a diákok Százhúszmillió forintba került eddig az általános iskola bővítése, felújítása. Ezzel azonban nincs még vége az intézmény fejlesztésének.- Sötét, barátságtalan folyosóink voltak korábban, a tanulóink ott nem érezték jól magukat - mondta Kieb Zoltán igazgató. - A negyedik éve tartó iskolafelújítás során a nyáron érkeztünk el oda, hogy erre megoldást találtunk; tágas folyosókat és zsibongót alakítottunk ki. Ezt megelőzően korszerűsítettük a tornatermet, elkészült a tetőtér átalakítása és az új vizesblokkok. Könyvtárat, számíBALATONFÖLDVÁR VÁROS JEGYZŐJE pályázatot hirdet pénzügyi főmunkatársi állás betöltésére Feladatkör: helyi önkormányzat költségvetési gazdálkodásával kapcsolatos feladatok. Illetmény: a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szerint. Pályázati feltétel: pénzügyi és számviteli főiskolán szerzett felsőfokú iskolai végzettség, és szakképesítés vagy államháztartási szakon szerzett mérlegképes könyvelői szakképesítés. Pályázat tartalmazza: pályázó szakmai önéletrajzát, végzettséget és szakképesítést igazoló okirat másolatát, erkölcsi bizonyítványt. Pályázat benyújtásának határideje: 2000. szeptember 30. Pályázat elbírálásának határideje: 2000. október 15. Az állás betölthető: pályázat elbírálását követően azonnal. Pályázat benyújtásának helye: Balatonföldvár város jegyzője (Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1. Tel.: 84/340-340. Fax: 340-395) FOTÓ: ESZES tástechnikai és nyelvi termeket létesítettünk a tetőtér bővítése során. Aki most belép, annak már szembeötlők a változások. S a kulturáltabb környezet - örömünkre - fegyelmezettebb viselkedésre ösztönzi a diákokat. Az igazgatótól tudjuk: felújítottak erre a tanévre öt tantermet, a többi a jövő nyáron kerül sorra. Azt tervezik, hogy megnövelik az iskolához tartozó területet, mert a háromszáz tanulónak szűkös a mozgástere. A most betonos udvart parkosítanák, az iskola melletti területen pedig sportpályát, játszóteret alakítanának ki. FÓNAI A földvári képviselők elszánták magukat az iskolához tartozó terület, a temető és az okmányiroda bővítésére, s beszáll a város az uszodaépítésbe is. Ugyanakkor a pénzügyi bizottság elnöke pesszimista, mert eddig nem a kívánt mértékben folytak be a helyi adók a város kasszájába.- Jelentős mobilizálható vagyona van a városnak, a gázközmű-vagyonból pedig mintegy nyolcvan- millió forint várható, még ha egy része kötvényben is - mondta Berkes László polgármester a képviselő-testület legutóbbi ülésén. - 580 milliós a költségvetésünk, nem tartok attól, hogy felborul a gazdálkodásunk, mert eddig a vártnál kevesebb helyi adó folyt be. Az idegenforgalmi adó beszedése, még inkább az ellenőrzése nehézkes. Nem merném garantálni, hogy a tervezett összeg, a 63 millió forint meglesz az év végéig. Leültünk tárgyalni a szállodákkal, s ezt folytatni kívánjuk.- Várhatóan kevesebb lesz az idegenforgalmi adó a tervezettnél, mert az első félévben csak 28,8 millió forint folyt be - fűzte hozzá Máté László, a pénzügyi bizottság elnöke. - Még a múlt évi hitelt sem fizettük vissza, s már az első félévben újabbat kellett fölvenni. A fejlesztések nagy része még nem valósult meg. Pesszimista vagyok.- Kétéves költségvetése lesz az országnak, mert a kormány ezt akarja; nekünk is fel kell készülnünk tehát arra, hogy két évre előre meghatározzuk, mit vállalunk föl és mit nem - vette vissza a szót a polgármester. - Vannak terveink; az iskolaterület növelése, uszodaépítés, orvosi rendelő, a közösségi ház felújítása. Most kell meghatározni, hogy melyik mellett kötelezzük el magunkat. Az általános iskola területét csak a szomszédos Képviselők marcipánból A szentendrei marcipánmúzeumból jött a meghívás a földvári képviselők részére. Megmintáznák Földvár nevezetes épületeit is, ottani mintára. Szabó József képviselő a testületi ülésen fölvetette: mi lenne, ha a képviselők arcmását készíttetnék el marcipánból? Hozzátette: már nagyon régóta szeretnének tablót csináltatni az első két önkormányzati ciklus városatyáinak fotóiból, ám ők többszöri felszólításra sem adták le a fényképüket. AZ OKMÁNYIRODÁK TEUESITMENYE JÚLIUS 31-Ifi Működés Munkatársak ideje/hó Kiadott száma lakcím ig. Forrás: önkormányzatok ingatlan rovására növelhetjük. Ennek tárgyalásánál Berkes Lászlónak az volt a véleménye; nemcsak idegenforgalomból él a város, hanem térségi szerepből is, és az iskolának nagyon jelentős feladata lehet a következő időkben. A pénzügyi bizottság ülésén fölmerült - tudták meg a testületi ülés résztvevői -, hogy érdemes-e az intézményre további súlyos milliókat költeni (százhúszmillió forintot áldozott az önkormányzat az elmúlt négy évben az iskolaépület bővítésére, korszerűsítésére), már csak azért is, mert a diákság számának közel a fele nem földvári, hanem a környező településekről jár be. Zöldterületük viszont alig van, ezért szükségessé vált az udvar bővítése. A képviselők végül úgy határoztak: ad hoc bizottságot alakítanak az előkészületek (kisajátítások stb.) lebonyolítására. Szándéknyilatkozatot is elfogadtak, miszerint 2001-ben és 2002-ben az önkormányzat 20-20 millió forinttal segíti az uszodaépítést a Jogar hotelnél. Ugyanekkora összeget ad a beruházáshoz a Belügyminisztérium és a megyei közgyűlés is. Ha pályázati úton sikerül pénzt nyerni, akkor kevesebb lehet a kiadás. Vita azon kerekedett, hogy kérjen-e tulajdonjogot a város a felépülő sportlétesítményben. Ha erről lemondanának, akkor az elképzelések szerint a Jogar ingyen biztosítaná a földvári iskolásoknak és óvodásoknak az uszoda igénybe vételét. Több képviselőnek az a véleménye: érdemes lenne tulajdonjoghoz jutni. Szabó József például azt a költői kérdést tette föl: - Ha ezt nem tesszük meg, az utókornak hogyan számolunk el a negyvenmillió forinttal? Ugyanakkor dr. Kelemen Zoltán arra figyelmeztetett: jelentősek lehetnek az uszoda üzemeltetési költségei, s ebből a tulajdonosoknak részt kell vállalniuk. A döntés értelmében az iskolához hasonlóan ez ügyben is ad hoc bizottság alakult, s rövid időn belül tisztázza a vitás kérdéseket, hogy a beruházás támogatásához szükséges pályázatot minél előbb benyújthassák. A Városatyák döntése értelmében bővítik a temetőt és az okmányirodát is. Ez utóbbinak az esetében több lehetséges változat közül azt fogadták el, hogy a városháza udvarába illesztenek egy 30 négyzetméteres, jórészt üveg építményt. Az ügyfelek ezt a főbejárati széles folyosóról közelíthetnék meg. A három-négymillió forintos költségekre a Belügyminisztérium fedezetet ad. fówai imre Kiadott szem. ig. Lakosság száma Újra változik a közlekedési rend Megszüntetik október elsejétől három utcában a jobbkéz-sza- bályt - erről is döntött legutóbb a képviselő-testület. A közlekedési rend néhány hónapja bevezetett változása ugyanis nem mindenhol állta ki a próbát. Az illetékes városházi iroda felülvizsgálta a rendszert, s a testület úgy határozott: az Ady és Gábor Áron utcában, valamint a Radnóti-Zrínyi utca torkolatánál ismét táblák szabályozzák majd a haladást. Berkes László polgármester azt mondta: ha az Ady utcában autózva mindig betartotta volna a jobbkéz- szabályt, akkor valószínűleg már nem élne... Dolgos János képviselő (egyben a gamesz vezetője) azzal állt elő: most új jelzőtáblákat kell beszerezni. Több képviselő csodálkozott, hogy hová lettek a néhány hónapja leszerelt régiek. Azok azonban - mint kiderült - már nincsenek meg. A közlekedési rend felülvizsgálatát egyébként lelkesen üdvözölte az ülésen jelen levő Bornemissza Károly, a helyi üdülőtulajdonosok egyesületének elnöke. ■ AZ ÖNKORMÁNYZAT HÍREI VIZET KUTATNÁNAK. Bala tonföldvár nem mondott le végleg arról, hogy meleg vizet keressen, s ez meghosszabbítaná a nyári szezont. Most is van ilyen ajánlat az önkormányzat előtt: talajvizsgálatra ajánlkozott egy vállalkozás, a kutatást egymilliókétszázezer forintért végezné el. SZÍNPAD A TAVON. Víziszín pad létesítését tervezték nyugateurópai mintára; komolyzenei előadásokra a Balaton vizén a földvári part előtt. Az önkormányzat pályázott is, de nem kapott támogatást, így az idén nem lett belőle semmi, de elképzelhető, hogy jövőre megvalósulhat. Az állami költségvetésből is juthatna pénz a színpadra; a létesítmény megtérülési lehetőségeit most vizsgálják. TESTÜLETEK A GYEPEN. Ki lene település képviselő-testületét hívták meg futballtornára a földváriak. A sportpályán szombaton kiderül: melyiknek az elöljárói a legjobbak zöld gyepen. Előzőleg persze az is kiderül, akad-e olyan, amelyik nem fogadja el a kihívást. ■ Kevés a pénz segítségre A gyermekjóléti szolgáltatást és a családsegítést csak helyben, ügyeleti jelleggel végzi a IV. Béla Alapítvány. Felmondták ugyanis a körjegyzőség hat településével kötött ellátási szerződést. Táblázatunkban összesítettük, hogy az érintettek idén mennyit fizettek az alapítvány két szolAZ ONKORMANYZATOK IDEI BEFIZETÉSEI FORINTBAN Összes bevétel: 2 028 150 Ft gáltatására; Földvár 1 002 000, Szólád 160 000, Szántód 232 750, Bálványos 246 800, Kereki 269 600, Pusztaszemes 117 000 forintot. Dr. Barátit Borbála, az alapítvány vezetője azt állította: a kétmillió forint a költségeik töredékét sem fedezi. Ezért is szüntették meg munkaviszonyukat a főállású szakembereik. Ehhez még hozzátette: kész a tárgyalásokra, nem elképzelhetetlen az együttműködés az ön- kormányzatokkal 2000-től. fu. I- Vágja ki, mert szüksége lehet rá! 1 Somogyi Hírlap hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton Somogyi Hírlap irodája Siófok, Szabadság tér 2.1/1. Tel.: 84/311-668, fax: 84/311-861 Molnár Géza Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 84/354-528 Hirdető Centrum Balatonboglár, Sétáló u. 5/1 Tel.: 85/450-104 A takarékszövetkezetek balatonföldvári, kőröshegyi, zamárdi, balatonszárszói, I balatonszemesi, ádándi, j-LP ságvári, J ___irodájában^ T isztelt Előfizetőnk!-----------------------------------------------------------------------Megrendelőlevél a Somogyi Hírlap előfizetésére 2000..........................-tői C ímzett: a Somogyi Hírlap Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Somogyi Hírlap-nak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok a jelenlegi előfizetőink akik új megrendelőt szerveznek lapunknak, ajándékot kapnak. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. 1 Előfizetési időszak: Előfizetés díja: Az árus árhoz viszonyított kedvezmény Beszervező előfizető: Név ........ La kcím: egy hónap Beszervezett előfizető: Név......... L akcím:. L. Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Zöldszám: 06-80/200-434. Adószám: 1Ö462933-2-11, cégjegyzék szám: 11-09001415. . J KIVÁGTÁK A FÁKAT. Megrítkították a fákat a városban. Több utca is „csupasz” lett, a terebélyes fák gyökerei ugyanis felpú- posították, gyűrték az aszfaltutat. Tavasszal ide, az Ady utcába is díszfákat ültetnek. fotó! eszes