Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-20 / 221. szám
ft MEGYEI KORKÉP 2000. Szeptember 20., szerda Somogyi Hírlap - 3. oldal Közös nyelv a házasoknak Barcs Elsősorban a horvát-magyar vegyesházasságokban élőknek szól az a képzés, amely Barcson kezdődik rövidesen. Horvátul tanítják majd a magyar anyanyelvű házastársakat, hogy könnyebben szót értsenek párjukkal. A felnőttoktatás elindítását a helyi horvát önkormányzat kezdeményezte, többek között az ezzel kapcsolatos feladatokról tárgyaltak tegnapi ülésükön is.- Fő törekvésünk a horvát nyelv megismertetése. Ezért vágunk most bele kísérletképpen az oktatásába - mondta dr. Iliásics Károly, az önkormányzat vezetője. - Persze elsősorban a vegyes házasságokban élőket várjuk, de bárki részt vehet rajta, aki horvátul szeretne tanulni. A felnőttek mellett már több közép- iskolás is érdeklődik, őket is szívesen látjuk a kurzuson. A barcsi horvátság képviselői most tárgyalnak a képzés beindításáról a Széchényi Ferenc gimnázium vezetőivel. A iskola közreműködésével szeretnék elindítani, és már több gimnazista is jelezte: örömmel részt venne a tanfolyamon. Bár jelenleg 400 horvát él Barcson, s a kereskedelem fő nyelve is ez, még sincs egyszerű dolga, aki horvátul szeretne tanulni a határvárosban. Ritkán indul nyelvtanfolyam, és oktató is kevés van. Részben ez vezette a horvát önkormányzatot a felnőttképzés elindítására. A két éve alakult kisebbségi önkormányzat másik fő tevékenysége a művelődési és sport- szervezetek segítése. Eddig többek között a Boróka táncegyüttesnek, a városi fúvószenekarnak, a Deák Ferenc általános iskolának és a sportegyesületeknek tudtak támogatást szerezni. HAGYLASZLO Szennyvízprogram: jövőre Somogyjád tot nyert a szennyvízprogramra----------------------------------------- az öt település. M integy négyezer somogyjádi, Lőrinczné Kiss Ilonától, agesz- várdai, somogyaszalói, magyar- torságot vállaló Somogyjád pol- egresi és kaposvári lakos kom- gármesterétől megtudtuk: a fenn- fortérzetét növelheti a jövő év maradó 254 millió 236 ezer forin- elején elkezdődő, 1,19 milliárd forintos szennyvízberuházás. A négy falu első embere tegnap Somogyjádon a polgármesteri hivatalban találkozott, hogy előkészítsék a Környezetvédelmi Alaphoz benyújtandó pályázatukat, ugyanis az önkormányzatok azt szeretnék, ha minél kevesebb hitelfelvétel mellett kezdődne el a határidőket betartva legkorábban beruházás. A sok lobbizás után - is csak 2001 február végén dől el, amelyben jelentős szerepet vál- hogy ki lesz a kivitelező. Iáit Szita Károly országgyűlési A beruházás valamennyi teleképviselő (Fidesz-MPP), Kapos- pülésen egy időben indul, és a vár polgármestere - céltámoga- tervek szerint 2003 tavaszára az fásként 764 millió 565 ezer forin- egész rendszert átadják, lörincz A kamara küldöttei tot önerőből kell biztosítaniuk. Az önkormányzatok ingatlanonként egységesen 100 ezer forintot gyűjtenek be a lakóktól. A beruházás már ebben az évben megkezdődhetett volna, de a törvénynek megfelelően közbeszerzési pályázatot kell kiírni. Ez pedig meglehetősen időigényes. A (Folytatás az 1. oldalról) Az azóta eltelt időszakban a jelölteknek nyilatkozatot kellett tenniük, hogy elfogadnák-e a tisztséget, vagy nincs-e összeférhetetlenség, továbbá a kamara is megvizsgálta, hogy a jelöltek eleget tettek-e a jogszabályban előírt kamarai kötelezettségüknek. Voltak, akik nem feleltek meg mindezeknek a feltételeknek, úgyhogy végül a szavazólisták ezzel módosultak. Eredetileg 32 küldöttet választottak volna ki a jelöltek közül: az ipari és a kereskedelmi tagozat 12-12 küldöttet, a kézműves tagozat nyolcat. Volt azonban olyan osztály, ahol a jogszabályi előírások alapján csökkenteni kellet a jelöltek számát, így nem volt annyi jelölt, mint ameny- nyi mandátum, úgyhogy végül a 32 küldött helyet 30-ra csökkent a választható küldöttek száma. A vállalkozók, illetve a vállalkozások képviselői tegnap a megyében négy helyen adhatták le voksa- ikat: Kaposváron, Nagyatádon, Siófokon és Marcaliban. Az érdeklődés meglehetősen mérsékelt volt: a szavazás 8-tól 18 óráig tartott, délután a szavazásra jogosultaknak még csak töredéke járult az urnákhoz. A szavazás azonban érvényes volt, a most megválasztott küldöttek az október 5-i voksoláson választják meg a kamara elnökét, alelnökeit, elnökségi és bizott- sági tagjait. ___________ j.e. A víz klorofilltartalmát mérő műszert holnap telepítik Barcsra FOTO: ESZES ANDREA Öt prioritásnak kellene érvényesülnie a környezetvédelemben a szakemberek szerint. A tizennegyedik országos környezetvédelmi tanácskozáson dr. Sinoros-Szabó Botorul, az Országos Területfejlesztési központ vezetője azt mondta: a környezetvédelem nem csak a politikusok ügye. Siófok Az öt prioritás dr. Marton Gyula, a veszprémi egyetem dékánja szerint: az ökológiai kutatások, vagyis hogyan élhetünk együtt hosszú távon a környezetünkkel, a szennyeződések ártalmatlanítása amivel ugyancsak sok feladat van, a hazai természetes anyagok hasznosítása, új hazai nyersanyagforrások feltárása különösen az olajárrobbanás tükrében és a nanotechnológia.- Az energia felhasználását ületően Európában talán Magyarország a legpazarlóbb - mondta dr. Marton Gyula. - A tennivalókat illetően azonban eddig a tanácskozásokon sajnos mindig arra jutottunk, hogy üres a zsebünk. A kormány most tenni akar, s megszólította a lakosságot és a, versenyszférát is. A siófoki tanácskozás mintegy négyszáz résztvevője előtt dr. Sinoros-Szabó Botond, az országos területfejlesztési központ vezetője arról is beszélt, hogy a környezetvédelem ügye mostanában különösen előtérbe került, s egyre fontosabb szempont a területfejlesztésben is. A környezetvédelem meghatározza az egész világ s benne Magyarország jövőjét is. A szakkiállításon bemutattak egy olyan szerkezetet is, amely folyamatosan méri a vizek klorofill tartalmát. Távirányítással működik, számítógép dolgozza fel és továbbítja öt- ven-hatvan kilométer távolságra az adatokat. A készüléket az országban először csütörtökön a Dráva mellé, Barcsra telepítik. czene Mérik a Dráva vízminőségét A környezetvédelem fontos szempont a területfejlesztésnél Készülnek a népszámlálásra Somogybán is befejeződött az üdülők és a nyaralók felmérése, s folyamatosan készülnek a 2001. február 1-jétől esedékes teljes körű népszámlálásra. Az előkészületekben fontos partnerek a települési önkormányzatok, melyek a Központi Statisztikai Hivatal szakmai irányításával és a jegyzői kollégiumok bevonásával, a területi előkészítést, a címek és személyek listájának összeállítását, a kérdezőbiztosok toborzását és az adatfelvételt végzik. Megkezdődött a munkacsopor- biztosok nyelvismerete, hiszen a tok összeállítása, a népszámlálás- KFOR jelenléte, a Balaton-parti ban résztvevők felkészítése. Az és a zselici idegenforgalom meg- eddigi gyakorlattól eltérően 2001- követeli ezt. Az adatgyűjtést, a ben nem a pedagógusok kötelező személyazonosságukat és a meg- feladata lesz az adatgyűjtés. Az bízatást igazoló kártyákkal, köreire alkalmas személyeket az ön- zetenként végzik majd, általában kormányzatok a jól képzett, lehe- a késő délutáni és az esti órák- tőleg idegen nyelvet is beszélő, ban. A népszámlálás alkalmat erkölcsileg feddhetetlen közalkal- adhat a visszaélésekre, és a bű- mazottak közül választják ki és nözésre is, ezért a KSH munkamunkájukat díjazzák is. Somogy- társai arra kérik a lakosságot, ban különösen fontos a számláló- hogy segítsék a biztosok munkáját, de csak a kártyával sze- mélyazonos2000. július 1 -je és augusztus 31 -e között Somogy- ságukat és ban 21 településen 105 összeíró összesen mintegy feladatukat 32 ezer üdülőingatlant írt össze. A 2001. évi teljes i g a z o 1 ó k a t körű népszámlálás alatt 137 jegyzőséggel és körjegy- engedjék be a zőséggel tart kapcsolatot á KSH megyei igazgatósá- lakásukba, ga. 1400 számlálóbiztos 130 ezer somogyi lakásba A négy ol- látogat el, s egyenként 250-300 személy adatait rög- dalas kérdő- ziti.A kitöltött kérdőíveket 200 felülvizsgáló ellenőrzi. íven szereplő Számok a számokról személyekre és a lakásállományra vonatkozó kérdésekre - az etnikai, nyelvi és vallási hovatartozás kivételével - kötelező a válaszadás. Arról azonban már az adatközlő dönt, hogy személyesen tölti ki az ívet, vagy rábízza azt a kérdezőre. Az adatok végső ellenőrzését a felülvizsgálók végzik. Dr. Horváth József a KSH megyei igazgatója hangsúlyozta: a 2001-es népszámlálásnál különös gondot fordítanak a személyes adatok védelmére. A névtelenség megtartása érdekében a számlálóbiztosoknak nyilatkozatot kell aláírni arról, hogy ezekről senkinek sem adnak tájékoztatást. A feldolgozás során pedig, az adatvédelmi jogszabályok előírásainak megfelelően a KSH is bizalmasan kezeli ezeket, majd meg is semmisíti. A népszámlálás előzetes eredményéről tájékoztató gyorsjelentést várhatóan 2001 áprüisában teszik közzé. A teljes adattár és a publikációs rendszer négy átfogó témakörben - a demográfia, a foglalkozás, a háztartás-család és a lakás - adattár, könyv és különböző elektronikus adathordozók révén válik majd elérhetővé. VÁRNAI ÁGNES Hírek A KOMMUNIKÁCIÓRÓL. Dr. Szabó Tamás, a püspökkari titkárság vezető munkatársa Egyház és kommunikáció címmel tartott előadást a kaposvári püspöki székház nagytermében. Az előadáson az esperes-kerületek megbízott képviselői vettek részt. (Is) KOSZORÚZTAK. A kaposvári Táncsics Gimnázium tanulói tegnap a megemlékezés virágait helyezték el a belvárosi Kossuth-szo- bomál, születésének 198. évfordulója alkalmából. A 9/D osztály 36 tanulója vett részt az ünnepségen, s két nap múlva a Széchenyi-szo- bomál tartanak hasonló rendezvényt. Hosszú évek óta hagyomány, hogy a neves évforduló kapcsán az elsős gimnazisták koszorúznak. Csütörtökön a 9/C- esek keresik fel a szobrot, (hm) FELVESSZÜK A RITMUSÁT £ CIB BANK 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 2. telefon:(82) 529-090 7570 Barcs, Pólus Ring Bevásárlóközpont Erkel Ferenc u. I. TELEFON:(82) 565-940 Érvényes: 2000. szeptember 4-től BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉBE Lekötési idő Éves kamat. 1M Ft telett (%) (EBKM) 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hét 7,250 (7,35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8,000 (8.11) 6 hó 7,750 (7,86) 12 hó 7,250 (7,35) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft felett Lekötési idő éves kamt 9t (%) EBKM éves kamat (%) EB KM éves kamat (%) EBKM 1 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 3 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 6 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 12 hó 7,750 (7,86) 7,875 (7,98) 8,000 (8,11) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sévos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 2,500 2,56/2,56 100ER-1 MFt 3,000 3,08/3,08 1 MFt felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 2,500 2,56 50 E Ft—1 M Ft 6,500 6,79 1 M Ft felett 8,500 ■ 8,97 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM* 1 hó 8,500 8,50 3 hó 8,500 8,50 6 hó 8,500 8,50 12 hó 8,000 8,00 Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK Érvényes: 2000. szeptember 4-től Folyószámlahitei Éves kamat (%) 20,00 Betétőrző hitel 15,00 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamat 16,00- egyéb célú hitel kamat 18,00 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 10,50 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett HUF prime rate Éves kamat (%) 13,25 Cl B^\o6 40 242 242 A BANCA COMMERCIALE ITALIANA-CSOPORT TAGJA A HÓNAP KÉZBESÍTŐJE Motor hozza a friss hírt __ Nagybajom A nagybajomi Törő László lett a hónap kézbesítője, aki 1994 óta hordja a Somogyi Hírlapot; öt éve a falu két körzetében. Reggel fél 4-kor kel és harminc kilométert tesz meg, hogy valamennyi előfizető ládájában időben ott legyen a lap a legfrissebb hírekkel. Egyszer már volt a hónap kézbesítője, s amikor átvette a másik körzetet, tizenhéttel több Somogyi Hírlapot olvastak a nagyközségben. Legutóbb öt új előfizetőt szerzett. Mint mondta: az olvasótoborzásnak a beszélgetés a legjobb módja. Törő Lászlót pedig mindenütt szeretettel fogadják. Nemcsak ügyes-bajos dolgaikat mondják el nekik a nagybajomiak, hanem azt is, hogy először a helyi eseményeket keresik a lapban, csak azután „kóstolgatják” az ország és a nagyvilág híreit és az alkalmi felmérésből az is kiderült: a mezőgazdasági információkon kívül a kultúra is érdekli őket. Általában kismotorral járja az utcákat, s főleg esős időben bosszankodik, amikor a csahos ebek összefröcskölik. Az újságkihordáson kívül nagy feladatot jelent az előfizetési díj begyűjtése. Szinte mindig szedi a pénzt, hiszen csak az ő lakhelyén, a Rózsa utcában, ahol ötven előfizetője van, négyféle időpontban kézbesítik a nyugdíjat. Az olvasók nyolcvan szá- ziéka pedig nyugdíjas.- A fokozatos szegényedés miatt egyre nehezebb újabb előfizetőket toborozni - állítja Törő László. - Sajnálom, ahol lemondják a lapot, mert tudom, hogy szeretik. A megélhetéshez kell a pénz; először kenyeret, tejet vesznek az emberek, kifizetik a villanyt és utána jön csak az újság. Törő Lászlóról azt tartják: nemcsak megbízható kézbesítő, hanem ügyes terjesztő is, hiszen újabb és újabb előfizetőket szerez. Munkája a somogyi és a nagybajomi olvasók körül forog, de méhészkedik, sonkolyt főz és jégelhárítással is foglalkozik. ___________ls. Tö rő László FOTÓ: KOVÁCS TIBOR TOJi konzumbank felvételt hirdet kaposvári fiókjába FIÓKVEZETŐ munkakörbe. Feltételek: felsőfokú végzettség, banki gyakorlat. Az angol-/német nyelv-tudás előny. A pályázatokat szakmai önéletrajzzal, a megjelenéstől számított j munkanapon belül, a következő címre kérjük küldeni: 1)69 Budapest 1., Pf. )oo