Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-30 / 203. szám
■ " ÉÉ 2000. Augusztus 30., Szerda K A P 0 S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal Pénzbüntetés a rendőrnek Pénzbüntetésre ítélt tegnap egy rendőrt a Kaposvári Városi Bíróság. A vádiratban leírt eset két évvel ezelőtt történt: a vád szerint egy csalási ügyben érkezett feljelentés a rendőrségre. A keresett illető itthon volt, ám a rendőr azt írta a papírokra: a feljelentett személy külföldön tartózkodik. Később ennek alapján meg is szüntették a nyomozást az ügyben. A bíróság hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisításban találta bűnösnek a rendőrt, ezért pénzbüntetést rótt ki rá. Az ítélet nem jogerős. ' ■ Moziműsor 4, 6, 8: GALAXY QUEST - GALAKTIKUS KÜLDETÉS (am.) *19051* Horvát tisztek a városházán Háromtagú horvát katonai delegáció érkezett tegnap Kaposvárra, lvan Mihalina ezredes vezetésével. Mint mondták: látogatásuk célja, hogy a-két hadsereg közti együttműködésről tárgyaljanak, s hogy a NATO-tagsággal kapcsolatos tapasztalatokról is szót váltsanak. Emellett - hangsúlyozták - szeretnének köszönetét mondani azért a segítségért, amit a Horvát Köztársaság történelmének talán legnehezebb időszakában kapott Magyar- országtól, Kaposvártól. Sütő Tamás dandártábornok szerint azért is különös jelentőségű a találkozó, mert a magas rangú katonák a Zágráb mellett állomásozó II. gárdadandártól érkeztek, amely a horvát haderő professzionális elit alakulata. A vendégek azt kérték: szeretnék megismerni Kaposvárt és környékét, s szeremének ellátogatni a városházára is. Tegnap a díszteremben fogadta a delegációt dr. A vendégek kérése volt, hogy megnézhessék a város legdíszesebb termét fotó: török Ozsváth Ferenc alpolgármester, aki zó emlékére a vendégeknek átadott beszélt a város történetéről, neveze- egy díszes, Kaposvárról szóló köny- tességeiről, gazdaságáról. A találko- vet. jakab Ünneprontók Vannak, akik különleges élvezetet lelnek abban, hogy mindent tönkretesznek maguk körül, ami szép. Az az ő örömük, hogy más örömét megkeserítik. A Pipacs-napot öt éve álmodták meg szervezői, azért, hogy kellemesebbé, emberibbé tegyék az életet a panelrengetegben. Barátságok szövődtek a jó hangulatú rendezvényeken, és ha csak egy napra is, de mindenki megfeledkezett hétköznapi gondjairól. Az idei Pipacs-napért a szervezők hetekig, hónapokig dolgoztak, hogy mindenki jól érezze magát. S mindössze néhány órára, valószínűleg némi kábítószerre és alkoholra volt szükség ahhoz, hogy egy 8-10 tagú társaság ezt a hetekig, hónapokig tartó munkát, egy csodálatra méltó kezdeményezést, százak szórakozását tönkretegye. Késő este a rendezvény színhelyétől, a diszkótól alig néhány méterre a lakóknak azt kellett látniuk, hogy részegen tántorgó fiatalok randalíroznak, a Kinizsi iskola udvarán tüzet raktak egy pingpongasztalon, rátámadtak az arra járókra, minden ok nélkül mindenkibe belekötöttek. A lakók „magánnyomozása” kiderítette, hogy a randalírozók nem is környékbeliek voltak. Egyszerűen csak itt volt buli, amit tönkretehettek... A rendőrség szerint nem történt rendbontás azon az éjszakán a Pipacs utcában. Csak éppen sokan keserű szájízzel gondolnak vissza a Pipacs-napra, és azt tervezik: a jövőre inkább elutaznak a rendezvény napján. Mindez néhány jómadár miatt, akik éppen nem tudtak mit kezdeni fölös energiájukkal. Hát, ha úgy vesz- szük, ez tényleg nem bűncselekmény. Csak elgondolkodtató... JAKAB EDIT Kanyarodósáv a ház helyén Ma már csak a hűlt helyét látni az egykori lakóháznak FOTÓ: LANG RÓBERT Minden bizonnyal több városlakóknak is feltűnt már, hogy lebontották az Áchim-Noszlopy sarkon található házat. Mint Sárái Péter, vagyongazdálkodási igazgatótól megtudtuk, egykoron a Zöldért irodája volt az épület, előtte pedig lakóházként funkcionált. Egy ideje a városgondnokság használta, egy hónappal ezelőtt azonban kiköltöztek. A műszaki igazgatóság meghirdette a bontást, a nyertes pályázó végzi most a munkákat. Arra a kérdésünkre, hogy mi épül a telken, Sárdi Péter röviden válaszolt: semmi. Ugyanis közlekedési területet alakítanak ki az épület helyén, egészen pontosan egy balra kanyarodó sáv kap ott helyet. Ez az átalakítás már az Ady Endre utca déli részének rendezésével hozható összefüggésbe, hosszú távon pedig a belváros rekonstrukciójával. A Kossuth tér 4. számú ház lenyúlik egészen az Ác- him utcáig, a magán és az önkormányzati tulajdonú lakások váltják egymást. Ősszel egybefüggő telekként szeretnék megpályáztatni. ■ Kismamák a Változatlanul jó a gyermekvállalási kedv a megyeszékhelyen, ahol jelenleg 380 állapotos kismamát készítenek fel a védőnők a nagy eseményre. Egyre több család vállalja a harmadik gyermeket, s a nők mind gyakrabban halasztják el az első gyermek szülését a harmincadik életévükig. A több évtizede működő Anya- és Nővédelmi Tanácsadóban 26 körzeti védőnő foglalkozik terhesgondozással, most 380 állapotos kismamát látnak el. A várandós nőnek a kilenc hónap alatt legalább négyszer meg kell jelennie az ellenőrzéseken ahhoz, hogy nyugodtan várhassa a kis jövevényt, ám a többség havonta igényli nőgyógyászati szakrendelést - tudtuk meg Káldi Lajosné csoportvezető védőnőtől. Naponta általában 30 kismama fordul meg a terhesgondozóban, a keddi napokon még ennél is többen vannak. A vérképet, vércsoportot megállapító, a hepatitisz B vírust szűrő és gondozóban toxoplazmára irányuló rutinvizsgálatok, valamint a fejlődési rendellenességet feltáró AFP mellett AIDS-szűrést is lehet kérni, | ilyenre azonban még csak egyetlen példa volt Kaposváron.- Tapasztalataink szerint á nők többsége gondot fordít a terhességére - mondta a vezető j védőnő. - Ezt a célt szolgálja a két éve elindított kismamaklub is. Hasznos tanácsot kapnak a helyes étrend és a kelengye ösz- szeállításához, beszélünk az élettani változásokról, a higiénés követelményekről, felkészítjük őket a szülésre és a csecsemőgondozásra. A védőnők tapasztalata szerint mind gyakoribb a három gyermeket J tervező család, s azt is j megfigyelték, hogy a nők szívesen halasztják el az első gyermek vállalását a harmincadik életévükig. A legfiatalabb várandós még csak 15 éves, a legidősebb elkerülte a negyvenet. A nyár elején jött egyébként a világra a város egyik legnépesebb családjának újabb jövevénye, a tizedik gyermek. _____izményi éva I S úlyos árat fizetnek a zajongók Hogy Kaposvár zajos város-e, arról megoszlanak a vélemények. A mért adatok, ellenőrzések szerint nem. Az egyedi ügyekben tett bejelentések száma azonban évről évre emelkedik. Az önkormányzat környezetvédelmi tanulmánya szerint Kaposvár abból a szempontból kedvezőtlen helyzetben van, hogy sűrűn lakott lakóövezeteit két országos főközlekedési út szeli át. Ezt a város az elke- rülőút építésével szeretné kivédeni, mely remélhetően a forgalom jelentős részét kivezeti a belső területekről. Az ipari zaj néhány, lakóövezettel körülvett üzem esetében jelent gondot, melyeknél kisebb mértékű határérték-túllépést mértek - például a Kaposplast, a cukorgyár, a nyomda. Egyre több a városban az olyan szolgáltatóegység is, diszkók, játéktermek, melyek üzemeltetése meglehetős zajjal jár. Dr. Farkas Edit, az önkormányzat közszolgáltatási irodavezetője elmondta: februárban lépett életbe a város új zajrendelete, amely a központi szabályokra épül ugyan, de meglehetősen szigorú.- A várost övezetekre osztottuk: tömör beépítésű lakó- és intézményi övezeteknél 6 és 22 óra között 55,22-től 6 óráig 45 decibel a megengedett határérték. Laza beépítésű ilyen övezetnél ez 50, illetve 40 decibel, egészségügyi, oktatási intézmények környékén pedig még ennél is szigorúbb. Az általános szabály, hogy egy-egy üzlet, üzem létesítése előtt az engedélyeztetési, telepengedélyezési eljárás során be kell méretni a várható zajterhelést. Az üzemeltető csak úgy kap engedélyt, ha ezek az adatok a rendelemek megfelelnek. Az ipari tevékenységeknél a határértékek betartását a környezetvédelmi főfelügyelőség is ellenőrzi. Egyedi ügyekben is érkeznek bejelentések az önkormányzathoz, évente mintegy 20-30. Ezek jobbára szórakozóhelyek működésével, klímaberendezés által okozott zajjal kapcsolatosak. A különféle időszakos rendezvények kapcsán szintén érkeznek panaszok. Ezeket az eseteket nehéz ugyan bizonyítani, de ha vizsgálatok, akusztikai mérések a bejelentőt igazolják, szabálysértési eljárás indítható a zaj okozója ellen. A súlyosabb esetekben az üzemelte tőt először felszólítják a szabálysértés megszüntetésére, s az adott határidőig rendszerint ennek eleget is tesznek a szabálytalankodók. Ha azonban nem, zajvédelmi bírság szabható ki rájuk, sőt akár a működési engedélyüket is bevonhatják. Előfordulhat az is, hogy a mért adatok szerint nem történt szabálysértés, a zaj mértéke a megengedett határon belül van, ám a környéken lakókat mégis zavarja. A hatóság ilyenkor nem sokat tud tenni, de bir- tokháborítási eljárás keretében a sérelmezők még mindig megpróbálhatnak érvényt szerezni igazuknak. A Somogy Megyei Főügyészség az idén részletesen vizsgálta az ön- kormányzatok, így a kaposvári ön- kormányzat zajvédelemmel kapcsolatos tevékenységét. A vizsgálat adatai szerint a helyi rendeletén alapuló zajvédelmi intézkedés 1998- ban 2, tavaly 8 esetben fordult elő. Zajbírság kiszabására nem volt szükség, birtokháborítási eljárást egy ügyben indítottak. Lehetőség a zeneszolgáltatás megtiltása, illetve a nyitvatartási idő korlátozása is: előbbire 1998-ban 2, tavaly egy esetben került sor, utóbbira összesen egyszer volt szükség, és egy üzletet sem kellett bezáratni. Viszont csendháborítás miatt 1998-ban 365, tavaly 312 szabálytalankodót von- tak felelősségre. ___ jakab A ki kevesebbet ígért, az nyert... „Többet ígértek, mégsem nyertek” című írásra dr. Kéki Zoltán jegyző válasza „Kevesebbet ígértek...” címmel jelent meg a lap tegnapi számában. Ezzel kapcsolatban megjegyeznénk, hogy a pályázat veszteseinek nem cégeinket (Kalmár Kft-Korona Kft) tekintjük, hanem Kaposvár polgárait. A pályázati kiírás csakugyan akként fogalmazott, hogy a „pályázat nyertese a licittárgyaláson legkedvezőbb ajánlatot tévő pályázó”. A licittárgyalás alapja az írásban benyújtott pályázat, melyben cégeink ajánlata 31,5 millió forint vételár volt. Ezen ajánlatunkhoz a PTK 211§(1.) alapján kötve voltunk és vagyunk. A licit- tárgyalás a pályázatok ismertetésével és érvényességének megállapításával kezdődött. Ajánlatunknál magasabb összeg a licittárgyaláson nem volt, ennek ellenére a licittárgyalás győzteseként a másik pályázó 30 millió 401 ezer 700 forintos ajánlattal lett kihirdetve. A szócsatákat mellőzve, a számadatok álláspontunk szerint önmagukért beszélnek. A tények ismeretében könnyen eldönthető, hogy ki tette a legkedvezőbb ajánlatot, illetve ki, mennyit nyert. KALMÁR TIBOR ÜGYVEZETŐ AKCIÓS HIRDETÉSI SZELVÉNY (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni! Minden kockába 1 betű (írásjel) kerüljön, és a szavak között maradjon 1 üres kocka. Kérjük a pontos címet vagy telefonszámot a hirdetés szövegében szerepeltetni.) Megrendelem Önöknél a fenti szövegű apróhirdetés megjelenését és kijelentem, hogy a szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Név.:.........................................................................................................Telefon:. Lakcím:............................................................................................... Aláírás:. Ezzel a szelvénnyel az Alpoktól az Adriáig Kaposvári Nemzetközi Kiállítás és Vásár ideje alatt augusztus 30-tól szeptember 3-ig a Somogyi Hírlap standján 40% kedvezménnyel adhatja fel lakossági apróhirdetését. A HIRDETÉSI DÍJ SZÁMÍTÁSI MÓDJA: soronként történik, minden megkezdett sor teljes árú sornak számít. A jelige díja plusz 300 Ft. Amennyiben jeligés levelei postázását kéri, azt további 300 Ft ellenében vállaljuk. FIZETÉS MÓDJA: a helyszínen készpénzben.