Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-22 / 196. szám

4. oldal - Somogyi Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2000. Augusztus 22., Kedd Új a színpad, régi a Nem ez lesz a legmelegebb nap a szezonban - így fo­galmazott Babarczy László a Csiky Gergely Színház igazgatója tegnap arra utalva, hogy a hagyományok­hoz híven ismét erős, munkás évad elé néz a társu­lat. Az évadnyitó ülésen a csalhatatlan mérceként működő kollégák Kocsis Pálnak szavazták meg a szakmai sikert jelentő Komor-gyűrűt. A Hűség a színházért alapítvány díját Bezerédi Zoltán kapta. Új színpadon dolgozhat mától a Csiky Gergely Színház társulata: Kaposvár önkormányzatának 10 millió forintos támogatásával sikerült kicserélni az el- gombásodott padozatot, s megújult a nézőtér is. Lehet tehát dolgozni, mond­ta az igazgató, s máris sorolta a társulat előtt álló feladatokat. Az évad végén el­kezdték próbáim, s most újult erővel folytatva a munkát októberben mutat­ják be a Joseph Heller művéből készü­lő Megbombáztuk Kaposvárt című elő­adást, amit Mohácsi János rendez. Réthly Attila állítja színpadra ezt köve­tően a János vitézt, majd - immár nem időrendben - Gombrovicz Operettjét Keszég László, Goldoni Chioggiai csetepatéját Zname- nák István, Moliére Don Jüanját Ascher Tamás rendezi. t Babarczy László Jó- * kai Aradi hősnők cí­mű színművével ké­szül. Nagysikerű stúdió-bemutató után a nagyszínpadon is játsszák majd Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok című darabját, a színész Kele­men József első rendezését. Műsoron marad a fesztivál nagydíjas Ascher-ren- dezés, a Sweeney Todd is, amiben Spindler Béla és Molnár Piroska az évad talán legnagyobb alakításait nyúj­tották. A Háztűznézőt is játsszák még, vala­mint a stúdióban a Platonovot, ami a Bárkába is elutazik. A Kokainfutárt a kö­zönségtetszés írta bele újabb évadra a repertoárba. A két gyerekelőadás a Lúdas Matyi, valamint a Hétszögletű ke­társulat rek erdő lesz; Fazekas Mihály meséjét Várnái Szabolcs és Némedi Árpád dol­gozta föl, míg Lázár Ervinét Bodor Er­zsébet viszi színre. A stúdiószínházban Radoszlav Milenkovic két előadást is rendez: a Kínlandiát és Havel Koldus­operáját. A Störr kapitányt Bezerédi Zol­tán, a Molnár-egyfelvonásosokat Almási-Tóth András, Brian Friel Phila­delphiáját Léner András állítja színpad­ra. A direktor bemutatta a társulatnak a Balta a fülbe című előadás Miskolcon nyert díját, egy bronzplasztikát, s el­mondta, Réthly Attila rendezése némi pénzt is hozott a konyhára. A társulati ülésen Szita Károly polgármester kö­szönte meg a balatonboglári nyári szín­házban dolgozók munkáját. Ezt követő­en szavazta meg a társulat: Kocsis Pál - egyebek mellett a stúdiódíjas és a nyári színházi darab főszereplője - viselheti egy éven át a Komor-gyűrűt. A pénzdíj egyik felét a színház megemelte: ezt az üzenetet a megyei önkormányzat hiva­Babarczy László igazgató (jobbról) a Miskolcon nyert díjat mutatja be a társulatnak fotó: török anett tálát képviselő Dr. Riez Ferenc főosztály- ződik új tag a társulathoz: Kalmár Ta- vezető vitte el a somogyi közgyűlésnek, más, aki a Merlinből jön, visszatérőnek A 2000/2001-es évadban nem szer- számít. ______ balassa tamás Hí rek SEGÍTSÉG AZ ÖNTÖZÉSHEZ. Visszamenőleg, az év elejéig ér­vényes az a rendelkezés, amelyet most kaptak meg a megyei FM- hivatalban. Az aszálykárok eny­hítésére szolgáló, az öntözővíz díjához adott 10 forintos köbmé­terenkénti támogatást azok a so­mogyi gazdák vehetik igénybe, akik a hivatalnál már korábban regisztráltatták magukat. A tá­mogatás a kalászos növényeknél hektáronként 200 köbméter, más kultúráknál 100 köbméternyi víz felhasználásáig egészíti ki a víz­díjat. (vs) MEGÚJULT A RENDELŐ. A szabadi önkormányzat mintegy százezer forintot költött az orvo­si rendelő felújítására. A mű­anyagpadló és lambéria felraká­sával már elkészültek, a napok­ban a festés és mázolási munká­kat végzik. A betegek ellátását, a rendelési időt a felújítás nem be­folyásolja. (szá) SOMOGYI TÁRLAT. Pályázatot írt ki a kaposvári Vaszary Képtár a két évente megrendezendő, harmadik Somogy Megyei Kép­ző- és Iparművészeti Tárlaton való részvételre. A jövő évi kiál­lítást a millennium jegyében, a Tavasz Fesztivál idején szerve­zik. A pályázatra tematikai és műfaji megkötés nélkül alkothat minden Somogybán élő képző- és iparművész, s összesen há­rom, két évesnél nem régebbi mű küldhető be. A pályaműve­ket szakmai zsűri válogatja majd. (bt) BÁRDIAK TÁRLATA. Az el­múlt hetekben egymást váltot­ták Bárdudvarnokon a Goszt- hony-kúriában a nemzetközi üvegművészeti alkotótelep prog­ramjai. AIV. ifjúsági és a napok­ban véget ért X. nemzetközi szimpozion után a Rippl- múzeumban nyílt tárlat a Ferenczy-díjas Vida Zsuzsa alko­tásaiból, s most a 10 éves alkotó­telep készül tárlatra, amit egy hét múlva a fővárosi Olof Palme Házban nyitnak meg, (bt) ■ Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a FÓKUSZ KÖNYVESBOLT a Fő u. 20. sz. alatt (volt íródeák) 2000. augusztus 23-án újra megnyílik! Könyvek, videokazetták, térképek nagy választékban. A nyitás hetében 30-40-50%-os engedmény! Törzsvásárlóinkat a megszokott kedvezményekkel várjuk. Mindenki aki a nyitás napján 1000 Ft felett vásárol sorsoláson vesz részt. A palacsintás,királyt keresi Atád Ilyen se volt még Somogybán: Hotel Solár igazgatójától, a ki- ... hirtelen itt a sohasem remélt, keresik a palacsintás királyt! Aki rályválasztás legfőbb ceremónia- csodálatos alkalom, amikor bár- persze lehet, hogy királynő, hi- mesterétől. Azoknak se kell bús- melyikükre rámosolyoghat a sze­szen nem biztos, hogy férfiem- lakodniuk, akik most nem ülhet- rencse, ha elég ügyes és kiállja a bér kezében áll a legjobban a pa- nek majd a trónra, mert értékes próbát! Ugyan, miért is ne állná? lacsintasütő. No, de szeptember díjak várnak minden kategória Nem is olyan ördöngős dolog pa- 9-én, a Hotel Solár parkolójában győztesére és helyezettjeire. Ám lacsintát sütni; minél többet, an- minden kiderül, ugyanis itt vá- ahhoz, hogy esélyük legyen a jó nál jobban belejön az ember lá- lasztják meg a somogyi palacsin- szereplésre, előbb ki kell tölteni a nya, ha csak nem valami sete-su- tás királyt. A Kü- mellékelt je- ta, gyámoltalan..." A fenti idézet lönleges asztali lentkezési la- Fésűs Éva A palacsintás király cí­örömök So- f i f jTH^J| pót, s azt au- mű meséjéből való. A Kaposvá­mogyban ren- Bd ijMaHtaaMil gusztus 25-ig ron élő írónő ugyanis már elme- dezvénysorozat vissza kell kiil- sélt egy palacsintáskirály válasz­szervezői ide deniük a Hotel tást, így aztán a legtermészete­várják a vállal- ^ Solár címére, s sebb dolog, hogy ő is vendége kozó kedvű Iá- W össze kell cső- lesz a nagyatádi versengésnek, s nyokat, asszo- I magolniuk a pa- találkozhat a gyerekekkel, akik nyokat, legénye- k lacsintasütés közül a nagyobbak bizonyára él­ket és urakat, legfontosabb vezettel nézik meg a mese mese­hogy eldöntsék, kellékeit, mert film változatát. A rendezők gon­ki készíti a leg- mindenki abból doltak a felnőttekre is, de idő gyorsabban, a és azzal süt, előtt bűn lenne minden meglepe­legmerészebben és a legízlete- amit magával hozott - mondta a tést elárulni. Egyszerűen el kell sebben a palacsintát. Pontozzák királyválasztás ceremóniameste- jönni szeptember 9-én 9 órára ugyanis, hogy öt perc alatt ki sü- re. "Lett is erre felbolydulás, lel- Nagyatádra, a Hotel Solárba, s ha ti ki a legtöbbet, méghozzá úgy, kesedés, álmélkodás! Felcsillan- kedvük tartja, akkor akár már hogy abból egyetlenegy el nem tak a leányszemek, megdobban- most be is nevezhetnek a pala­szakad és egyetlenegy le nem ra- tak a szívek, kipirultak az arcok, csintáskirály választásra. _____■ gad ! Ügyesnek is kell lennie, • mert pontokat ér a legmagasabb- T 1 ra feldobott palacsinta amely a J elentK0Z6Sl IclD sütőbe egészben, s a másik olda- a iára ér vissza, a zsűri díjazni fog a Nagyatádi palacsintáskirály választásra ja az ízeket, s különdíj vár a leg­különlegesebb palacsintára is. A ^000. szeptember 9. puding próbája, hogy megeszik- g KT(4v. I e. Éppen ezért a gasztronómia * * háza táján jártas zsűritagok azt is § Qm:....................................................................................................| mérik, hogy adott idő alatt ki tud- “ ~ ja megenni a legtöbb palacsintát. 1 Telefonszám:......................................................................................1 A sok-sok pont alapján kerül a A fenti jelentkezési lapot kérjük elküldeni a Hunguest Hotel Solár legjobb palacsintakészítő fejére a címére levélben, vagy faxon 2000. szeptember 6-ig. Postacímünk: királyi föveg, s kezébe a királyi 7500 Nagyatád, Széchenyi tér 28. Telefax: 82/ 553-809. A rende­palacsintasütő - tudtuk meg zők a 82/553-809-es telefonszámon adnak további felvilágosítást. Limbek Csabától, a Hunguest mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mJ Kedvenc lapjára most Maggi- pántokkal fizethet elei A pontos részieteket megtalálhatja az újságban és meghallgathatja a Maggmfo 6-os menöpontjábant. ■ AA KK AR 7C m A LEGOLVASOTTABB NŐI MAGAZIN f f I Jó bornak is kell a cégér Ötszáz kiváló terméket az EU-csatlakozásig Szántód Számos kiváló magyar ter­mék 5-7-szeres mennyiség­ben fogy, amióta arra buzdít­ják a belföldi fogyasztókat, hogy a munkahelyek meg­tartását segítve ezeket vásá­rolják - mondta dr. Tamás Károly, az FVM államtitkára. Vége annak a világnak, hogy azt lehessen mondani: a jó bornak nem kell cégér.- A piacon csak állami szubvenció segítségével vagy kiváló minőség­gel lehet jelen lenni. Előbbit illető­en nem bírjuk a versenyt a gazda­gabb országokkal, ezért a minő­ségre kell helyezni a hangsúlyt - mondta dr. Tamás Károly. - Jelen­leg 141 kiváló magyar termék van, szeretnénk, ha a számuk az EU- hoz való csatlakozásig ötszázra emelkedne. A német turisták né­met, a franciák francia árut keres­nek és vesznek külföldön is, Ma­gyarországon szemléletváltozásra van szükség, amit egyelőre nem látok. Pedig a magyar termék is van olyan jó, mint a külföldi. Az államtitkár elmondta azt is: nem engedik, hogy a termékek csak a bemutatókon bizonyítsák kiválóságukat, folyamatosan ellen­őrzik azokat; tizenegytől meg is vonták eddig a védjegyet. Az első nagy cég a Csopak Rt volt, amely felvállalta, hogy nép­szerűsíti a turisztikai főszezonban a magyar termékeket. Dr. Markovszky György, a Csopak Rt vezérigazgatója elmondta: tovább szeretnénk lépni; mintegy húsz to­vábbi üzlet bekapcsolását tervez­zük a magyar termékek népszerű­sítő akciójába, amelyek egész év­ben nyitva tartanak s a Balaton- parttól távolabb vannak. Erősíteni kell a mezőgazdaságot, amely ter­mékei vüágszerte eddig is jó pro­pagandája volt az országnak.- Egyelőre sajnos, nem tudja megvásárolni sok belföldi fogyasz­tó a kiváló termékeket; a bérből és fizetésből élőknek ugyanis erre ke­vés a pénzük - állította Barkóczy Gellért országgyűlési képviselő (FKGP). Hozzátette: sajnos, a me­zőgazdasági termelő nem kaphat­ja meg munkája ellenértékét, mert bizonyos számítások szerint en­nek következményeként megug­rana az infláció. czene attha Lassan enyhül a forróság (Folytatás az 1. oldalról) A rekordmeleg ellenére nem lett több a mentők munkája Somogy­bán. Sőt... A siófoki mentőállomás illetékességi területén a tavalyinál kevesebb volt a meleg okozta rosszullét és baleset. Dr. Kovács Zsolt, a siófoki mentőállomás ve­zető főorvosa mindezt az idei ki­sebb Balaton-parti forgalommal magyarázza. A szokásosnál lénye­gesen kevesebb volt a szív- és ér­rendszeri problémák száma, és a fürdőzők is óvatosabbak voltak, hiszen napszúrás miatt sem kel­lett beteget szállítani Dr. Szerémy György, a megyei mentőszervezet főorvosa szerint a szokatlan hő­ség óvatossá tette az embereket, akik igyekeznek betartani a nagy melegben javasolt életviteli szabá­lyokat. A gépkocsikban mért 50 fokos hőség nagyon megviseli a mentősöket, akik még szomjukat is csak a saját pénztárcájuk terhé­re enyhíthetik. Védőitalt ugyanis nem kapnak. Bár a nagy hőség kedvez a kü­lönböző eredetű, fertőzéses has­menések kialakulásának, az idei szezonban ezeknek a száma sem volt jelentős. Dr. Szőüősy József megyei tisztiorvos szerint csak né­hány esettel találkoztak. Legtöbb­jüket a háziorvos gyógyította meg. Somogybán egyébként idén 2945 felnőtt és 390 csecsemő szenve­dett fertőzéses hasmenésben. Végh Sándor, a megyei munka- biztonsági- és munkaegészség­ügyi felügyelőség igazgatójától megtudtuk: szakmák alapján nem kötelező a védőital adása. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a speciális hőmérsékleti számítások alapján mért 37-39 Celsius fokot elérő, illetve azt meghaladó hőmérsékletű, úgy­nevezett meleg munkahelyeken a munkaadónak korlátlan meny- nyiségben kell biztosítani az egy- tized százalékos konyhasót tar­talmazó szódavizet. Ilyen mun­kahely például egy pékség, ahol az emberek tartósan 60-80 fokos melegben dolgoznak. A kánikulában jelentősen megnőtt az ásványvíz-fogyasztás; egyes boltokban időnként teljesen kiürül a raktárkészlet. A Fonyódi Ásványvíz Kft ügyvezetője el­mondta, ezekben a napokban 4-6 kamionnyi, 80-120 ezer liter ásványizet gyártanak. Egy átlagos tavaszi naphoz képest kétszeres teljesítménnyel dolgoznak. A 40 fokhoz közeli, tartós hő­ség az utak burkolatát is rontja, ami növeli a balesetveszélyt. Sza­bó Tibor, a Közútkezelő Kht fő­mérnöke elmondta, az elsőrendű utakat most is naponta ellenőrzik, s ahol a „burkolat izzadását” ta­pasztalják, ott zúzalékszórással igyekeznek javítani a helyzeten. A nagyobb tehergépkocsi-forgalom­nak kitett útszakaszokon a nyom­vályúk is megjelennek, ami szin­túgy fokozottan balesetveszélyes, mondta a főmérnök. b. t. - v. á.

Next

/
Thumbnails
Contents