Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-02 / 179. szám

2000. Augusztus 2., Szerda KAPO S VÁR Somogyi Hírlap - 5. oldal A zsűri munka közben FOTÓ: LANG RÓBERT Virágos Kaposvár negyedszer vesz részt a Virágos Magyaror­szágért pályázaton. Az ut­cák, parkok állapota mel­lett az építészeti és termé­szeti környezet harmóniá­ját is pontozzák. Hazánkban csaknem 400 telepü­lés nevezett be a versengésre, a megtisztelő címért komoly küz­delem folyik. A szakemberekből álló zsűri alaposan megnézi az adott várost, községet, Kaposvárt tegnap keresték fel. A belváros mellett a külső városrészeket is meglátogatták. Zöldi Arankát, a nagyatádi városgondnokság igaz­gatóját és Rutiné Csicskár Editet, a kommunális részleg igazgatóját Hartner Rudolf a városgondnok­ság vezetője és munkatársa, De­meter Györgyné kalauzolta. Ka­posvári kőrútjukat a Kossuth té­ren kezdték, s többek között a Fő, a Kossuth, a Bajcsy-Zsilinsz­a város ky utcában jártak. Településen­ként legfeljebb 90 pont adható, részletesen kidolgozott szem­pontok alapján dolgoznak. Egye­bek mellett az önkormányzat ál­tal fenntartott zöld- és virágos fe­lületek állapotát és a közterületek parkosítását értékelik, de arra is kíváncsiak, hogy miként gondoz­zák a fasorokat, parkokat. A me­gyeszékhelyen egyébként mint­egy 1,5 millió négyzetméter zöld­felület található, s a három és fél ezer négyzetméternyi köztéri vi­rágfelület mellett több mint 200 villanyoszlopon is elhelyeztek egy-egy muskátlit. A település tisztaságát és gyommentességét is megvizsgálják, s a millennium kapcsán az emlékhelyek esztéti­kus megjelenítésére is kíváncsi­ak. A városszépítészeti munká­ban komoly szerep hárul a lakos­ságra, ezért a magán- és utcaker­tek kialakítását is felmérték. HARSÁNYI MIKLÓS Olajat vettek, vizet kaptak Két ügy, fél tucat gyanúsított - a kaposvári olaj-ügyek valamennyi feltételezett elkövetőjét kihallgatta a rendőrség. A csalás „tárgya” mindegyik esetben a gázolaj, és az is közös, hogy a delikvensek az olaj árának emelését használták ki, hogy átvágják a jóhiszemű „ve­vőket”. A módszer viszont más volt. Egy 40 év körüli nagykanizsai férfi egyszerűen fellapozta a tele­fonkönyvet, szállítók, fuvarozók számát tárcsázta. Gondolta: nekik valóban jól jönne az olcsó gázolaj. Több ezer literes tételekről be­szélt, hihetetlenül alacsony áron. Még tartályt is ígért a vevőknek. A találkák helyszíne mindig egy benzinkútnál volt. A férfi átvette a pénzt, majd azzal, hogy szól a ku­tasnak, eltűnt a színről. Aztán már elő sem került többet. A kaposvári társaság 120 forin­tos literenkénti áron kínált gázola­jat a vevőknek. Le is szállították, tartályokban. Olajat azonban csak a tartály tete­jén és csak egy-két liter­nyit találtak a becsapott ügy­felek, egyéb­ként vizet kap­tak a pénzü­kért. Persze, mire ezt észre­vették, a csa­lók árkon-bokron túl jártak. A rendőrség szerint mindkét társaság április-május óta „bonyo­lította” üzleti ügyeit Kaposváron és környékén. Amikor elcsípték őket, az egyik ügyben négy, a má­sikban kilenc károsultról tudott a rendőrség, és több százezer forin­tos kárértékekről. Azóta még töb­ben jelentkeztek. A gyanúsította­kat kihallgatta a rendőrség, a nagykanizsai férfi nem tagadta tet­tét, a kaposvári társaság tagjai kö­zül is voltak, akik beismerték a csalást. A nyomozás folytatódik. ■ Irtják a patkányokat Bár Kaposvár egyes pontjain ál­landóan feltűnnek a patkányok, a városgondnokság tavaszi megelő­ző programjának köszönhetően a veszélyes rágcsálók száma keve­sebb, mint tavaly. Pintér András, a városgondnokság munkatársa el­mondta: eddig megközelítőleg 400 ezer forintjába került a városnak, hogy megszabaduljon a veszélyes rágcsálóktól. A mérget porból pré­selt korongok alakjában azokban a víznyelőkben függesztik fel, ahol korábban feltűntek. Mintegy ezer helyre helyeztek ki a szerből. Most már csak olyan pontokra ke­rül ki, ahol az állatokat a lakosok észlelik. A megelőző program si­kerét bizonyítja, hogy idén alig egy tucat lakossági bejelentés ér­kezett. A méreg sem az emberre, sem a környezetre nem ártalmas. A kaposvári szennyvíztisztító ne­gyedévenként rendeli meg a Jövője lehet Eredményes volt a múlt heti jet skys bemutató a Desedán. Mint arról beszámoltunk a Kapos Jet Sportegyesület néhány hajóval megmutatta mire képesek, mek­kora zajjal jár ezen járművek üzemeltetése. Juhász Tibor alpolgármester közölte: ezek a jet skyk már any- nyira korszerűek, hogy nem szennyezik a környezetet, mini­mális zaj kibocsátásúak. A bemu­tatót a gátőrháznál tartották, a mo­torok hangját a kempingnél már egyáltalán nem lehetett hallani. Ezért is döntöttek úgy a szakem­berek, hogy az egyesület nyújtson be kérelmet a városhoz, melyben egy újabb próbaüzemet helyeznek kilátásba. Szeptember közepéig egy hétig működik majd a pálya, ahol bárki kipróbálhatja jet skys tudását. Az anyagnak tartalmaz­nia kell a pontos időpontot, nap­szakokra lebontva, külön ügyelve patkányirtást, a városgondnokság megbízásából pedig a belváros csapadékelvezetőibe tesznek mér­get. A rágcsálók azonban a pe­remkerületeken okoznak problé­mát, ahol állatokat tartanak, és sok esetben nem merik kihelyez­ni a mérget. Az ÁNTSZ-nél minden lakos­sági bejelentést kivizsgálnak. - Ha a szomszédok vagy a lakók patkányokat jeleznek egy helyen, helyszíni szemlét kell tartanunk - mondta dr. Fadgyas Erzsébet, vá­rosi tisztifőorvos. - Amennyiben a panasz jogos, rovar és rágcsáló- irtást rendelünk el a tulajdonos­nál. Társasházakban a bérlőket az irtás tűrésére kötelezzük. Néha előfordul, hogy a lakó nem enge­di be a rágcsálóirtókat. Legutóbb a Pécsi utcából jelentettek patká­nyokat, s a kivizsgálás még fo­lyjk. _____________SZÉLESI SAN DOH a jetskynek a hétvégi strandolókra. Az önkor­mányzat elképzelése szerint hét­köznapokon délelőtt 9-10 órától délután 17-18 óráig hódolhatná­nak ezen sportág szerelmesei szenvedélyüknek, szombaton és vasárnap pedig csak délután 14 órától. Amennyiben hét nap eltel­te után is pozitívak lesznek a visz- szajelzések, a fürdőzőktől, a hor­gászoktól valamint a közelben élőktől, akkor jövő nyárra kiépül- | hét a pálya. Jet skyzni akkor is csak egyesületi keretek között le­het. Szabályozni szeretnék azt is, hogy a tavon egyszerre csak maxi­mum 6 motor közlekedhessen. A profik fejében már most megfogalmazódott a versenyzés gondolata, tervezik, hogy az egy hetes időszak alatt szerveznek egyet, így azok is megismerked­hetnének a jet skyk működésé­vel, akik eddig esetleg vonakodva szemlélték. sz. k. Leghosszabb busz az utakon Új, különleges műszaki felépítésű autóbuszt indítottak útnak tegnap az állomásról. Kaposvár és kör­nyékén használják a csaknem 90 utas szállítására alkalmas jármű­vet. A Tömegközlekedési Rt mel­lett a Kapos Volán Rt is folyamato­san gondoskodik a járműpark megújításáról, az idén tizenkét buszt vásároltak. A részvénytársa­ság csaknem 210 járművet üze­meltet, a legújabb szerzemény egy Rába Contact 102. Ez az első hazánkban gyártott és forgalomba helyezett 12 méternél hosszabb autóbusz - tudtuk meg Torma Kálmántól, a részvénytársaság ve­zérigazgatójától. Az autóbuszba 195 kilowattos motort építettek, ami az Euro-2-es környezetvédel­mi normákat is teljesíti, a vázszer­kezetet a korróziónak kitett helye­ken rozsdamentes acélból gyártot­ták. Kaposvárra egyébként egyre több utast szállítanak, a várost övező 20-30 küométeres körzet­ből jönnek a legtöbben. A helykö­zi és távolsági járatok mellett je­lentős a helyi forgalom. A megye- székhelyen naponta 40 autóbusz vesz részt a közlekedésben, a leg­többen a belvárost és az észak- nyugati városrészt összekötő 12- j es járatot veszik igénybe. Naponta csaknem 60 ezer utazást tartanak nyilván. Az új járművek vásárlása mellett az idén is több felújítását tervezik, s ennek nyomán évekkel nőhet az autóbuszok futásteljesít­ménye;___________________H.M. Megszépül a park is a villa körül A Rippl-Rónai Emlék­múzeum az év minden szakában eladható. Évente tízezren kere­sik fel az eredeti búto­rokkal berendezett villát. Három évvel ez­előtt teljesen felújítot­ták, rövidesen a par­kot teszik rendbe. Dr. Király István Sza­bolcs, a megyei múze­um igazgatója el­mondta: a '70-es évek végén még 40-80 ezer forintért lehetett Rippl-Rónai festmé­nyeket vásárolni, ma értékük 15-20 millió körül mozog. Szakér­tők szerint a művész több, mint kétezer ké­pet készített. Életmű- Korra, nemre való tekintet nélkül látogatják a villát vének keresztmetsze­te látható a villában, csaknem száz alkotása dí­szíti a falakat. Főként a tíz évnyi párizsi időszak munkái csodálhatók meg. A látogatók végigjár­va az épület hat szobáját, a nappalit, valamen­nyi alapinformációhoz hozzájutnak a világhírű festőről.- A vüla valamennyi helyisége megtekinthe­tő, a bútorokon kívül figyeltünk arra is, hogy a FOTÓ: LANG RÓBERT \ Rippl-Rónai Emlékmúzeum múltja A villát 1868-ban Gundy György, Kaposvár szülötte építette. Korának neves operaénekese volt. Amikor az opera épülete leégett, hazatért szülővárosába. Megvásárolta a Róma-hegyen lévő birtokot, s felépítette rajta a villát. Végrendeletében a terü­letet a kaposvári gimnáziumra, az épületet pedig - gyermeke nem lévén - testvérének gyermekeire hagyta. A házat később Brandt József nyugalmazott alezredes, tőle pedig 1908-ban Rippl-Rónai József vásárolta meg. falak eredeti színükben pompázzanak, még a nyílászárók is a művész korát idézik. A közeli melléképületben kapott helyet a konyha és mosdó. 1978-ban munkatársunk Horváth Já­nos, aki egyébként nagy Rippl-Rónai szakértő, elképzelései alapján rendeztük be a szobákat. Húsz év alatt azonban leromlott a birtok álla­pota, vizesedtek, dohosodtak a falak, főként az elavult fűtés miatt. 10 millió forint kellett nem­csak a villa, hanem a hozzá kapcsolódó műte­rem felújításához is. Mostanra a park rendbeté­tele vált időszerűvé, a szükséges összegre ugyancsak pályázatot nyújtottunk be - tudtuk meg dr. Király István Szabolcstól. Az épületet körülölelő park hely­reállítása kertészmérnök segítségé­vel történik. Miután a villa a város egyik legfontosabb idegenforgalmi vonzerejének számít, már csak a lá­togatók száma miatt is fontos, hogy kívül-belül vonzó látványt nyújt­son. Az eredeti bútorokat is folya­matosan restaurálják, volt rá példa, hogy egy-egy festmény segített a helyreállításban. A teljes történethez hozzátarto­zik, hogy 1927-ben hunyt el a művész, így a vil­lát felesége Lazarin örökölte, aki haláláig 1947- . ig lakott benne. A bútok 1947-től 1978-ig a mű­vész nevelt fia dr. Martyn Róbert tulajdonában volt. 22 évvel ezelőtt ugyanis a „hegyi tanár” a megyei tanácsnak ajándékozta, a letétbe helye­zett bútorokkal együtt. Ma a múzeumba belépve különleges hangulat fogadja a látogatókat. A képekről „visz- szaköszönnek” a villa beren­dezési tárgyai, körülveszik a belépőt a századelő Kaposvár­nak lakói. A fogasra akasztott kalap, a hanyagul „odavetett” kendő pedig olyan érzést kel­tenek, hogy tulajdonosaik mindjárt belépnek a szobák­ba, hiszen csak rövid időre tá­voztak el. A századforduló egyik leg­nagyobb alkotójának művei ma is keresettek. Másfél év alatt három kiállítása is volt. Párizsban, Brüsszelben és Frankfurtban találkozhattak az érdeklődők munkáival. Jó néhány kiadvány is napvilágot látott az elmúlt időszakban, melyek Rippl-Rónai József életéről, munkásságáról szól­Már csak az épületet körülölelő parkot kell helyreállítani nak. SZABÓ KINGA __________Hírek__________ E MLÉKTÁBLA. Még az idén fel­avatják dr. Nyíri Tamás teológus és filozófus professzor emlék­tábláját is. A közgyűlés döntése értelmében a millennium évé­ben két táblát helyeznek el ne­ves kaposvári, illetve a városhoz kötődő személyiségek emléké- nek megörökítésére, (szk) ■ VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Telefon 422-590: - A polgár- mesteri hivatalba beadott ké­relemre, panaszra hány na­pon belül kell intézkedni? Jú­nius 19-én adtam be ugyanis panaszomat. Választ máig nem kaptam, és ellenőrizni sem jöttek ki. Kihez fordulha­tok ez ügyben? Dr. Nadrai Norbert, titkársági igazgató: - A kérdésből nem dé­lül kr, hogy milyen ügytípusba tartozik a kérelme, panasza, így konkrét válasz nem adható. Az általános ügyintézési határidő harminc nap, melyet indokolt esetben egy ízben legfeljebb har­minc nappal hosszabbíthat meg a közigazgatási szerv vezetője. Erről a panasztevőt értesíteni kell. Hosszabb határidőt csak törvény, törvényerejű rendelet vagy kormányrendelet állapíthat meg (pl. építési, hatósági ügy esetén hatvan nap). Konkrét pa­naszával az adott szervezeti egy­ség vezetőjéhez fordulhat, aki tá­jékoztatást ad az ügy állásáról. Telefon 424-401: - A cseri sorompónál balesetveszélyes az átjáró. A napokban a me­nyem és az unokám kerékpár­ral hajtott rajta keresztül, s a kerék a betonlapok közé szo­rult. Mikor javítják meg? Schiszler László, állomásfő­nök: - A cseri átjáró gyalogos átjáró. Sem kerékpárral, sem kismotorral nem lehetne rajta áthaladni. Kerékpárutat pedig nem építhetünk, mert a közle­kedési főfelügyelőség nem adott rá engedélyt. Az átjáró azonban valóban botlásveszé­lyes. A helyszín megtekintése után az üzemeltető rövid időn belül megjavíttatja. Telefon 318-512: - Kinek a feladata az Ezredév utcai há­zak csatornáinak tisztítása? A magasra nőtt fák miatt ugyan­is kéthetente eldugulnak az ereszek, a tisztítás pedig na­gyon drága. Demeter Györgyné, a város- gondnokság munkatársa: - A csatornák tisztítását a házak la­kóinak kell elvégezni, hiszen az ingatlan kezelése mindig az in­gatlan tulajdonosának a felada­ta. ■ Moziműsor ___ 4 ,6,8: A MARS MENTŐAKCIÓ : (amerikai film)_________«17362-

Next

/
Thumbnails
Contents