Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-02 / 179. szám

2000. Augusztus 2., Szerda Somogyi Hírlap - 3 . oldal MEGYE KÖRKÉP A határátkelőről pro és kontra Barcs-Gyékényes Barcs polgármestere, Feigli Fe­renc megkereste gyékényesi kol­légáját Csordás Józsefet, váltsa­nak szót a tervezett közúti határ­átkelőről. A látogatásáról beszá­molt a barcsi képviselő-testület legutóbbi ülésén is, amikor a két ülés közötti polgármesteri mun­káról szóló írásos előterjesztés kapcsán kérdezték a városatyák. Mint mondta, azért tar­totta fontosnak a talál­kozót, mert szerinte ha mindenki a saját határ­átkelőjének a fejleszté­séért lobbizik, akkor egymás esélyeit ront­ják. A gyékénye- sieknek ezért jobb len­ne megvárniuk, amíg befejeződik a barcsi át­kelő fejlesztése, s csak utána kel­lene előhozakodniuk tervükkel: a vasúti határállomás mellett le­gyen közúti átkelő is. Mellesleg - jegyezte meg - szerinte felesleges a berzencei határállomástól 10 kilométerre egy másik közúti át­kelőt építeni, nem az ő dolga azonban, hogy erről véleményt alkosson. Gyékényesen viszont éppen arról beszélnek a határál­lomás építése mellett érvelők, hogy annak idején elhibázott döntéssel nyitottak átkelőt Berzencén. Eredetileg is náluk kellett volna határt nyitni. Azt már a VPOP munkatársai jegyez­ték meg az egyik helyszíni bejá­ráskor, hogy két átkelő tényleg luxus egymás mellett. Ennek el­lenére nem mondanak nemet az újra. Már csak azért sem, mert mindkét oldalon erőteljes lobbi­zásba kezdtek. Csordás József gyékényesi polgármester kérdé­sünkre elmondta: nem akar sen­kivel sem vitatkozni, de neki a település és a környék érdekét kell néznie. Kaproncáig gyorsforgal­mi út épül, ha Berzencén keresztül akarnánk ezt elérni, akkor a Dráva melletti töltésen vezető utat meg kellene erősíte­ni. Egyszerűbb Gyéké­nyesnél rátérni a drávai közúti hídra. A döntés­előkészítéshez szükséges ma­gyar tanulmánytervek egyébként már a horvát parlament terület- fejlesztési bizottságának aszta­lán vannak. Ismeretes, hogy a közelmúltban Budapesten foly­tattak tárgyalásokat erről, a kö­zeljövőben pedig Zágrábba vár­ják a magyar szakembereket. Rö­videsen így döntenek arról, lesz- e, vagy sem átkelő Gyékényes­nél. Ez a döntés azonban nem érzelmi alapon, hanem szigorú­an szakmai érvek alapján fog megszületni.__________ nagyjenö Együttműködnek ha baj van Együttműködési megállapodást írt alá tegnap Kaposváron Heizler György tűzoltó ezredes, a So­mogy Megyei Katasztrófavédel­mi Igazgatóság vezetője és Lökös Ottó nyugalmazott dan­dártábornok, a Magyar Nemzet­őrség Somogy Megyei Parancs­nokságának parancsnoka. A nemzetőrök vállalták, hogy köz­reműködnek a katasztrófák fel­számolásában, a helyreállítások­nál és a különböző vészhelyzetek felszámolásában, mint tették a tavasszal is, amikor a tiszai árvíz- nél segítettek, mentettek. hagy Útra kel a somogyi búza Az al-dunai hajózás újrakezdésének késedelme miatt új szállítási megoldások után kutatnak a gabonafelvásárlók. Alapos számítás után döntenek, hogy az értékes rakományt miként jutassák a tengeri kikötőkbe. A kaposvári MG Produkt Kft tegnap indította útnak az idei első, mintegy 300 tonnás búzaszállítmányt. Nyugat-Szlovénia volt az úticél, s a folyamatos megrendelés nyomán még csaknem négy és fél ezer tonnát visznek vasúton. Hanyecz Imre ügyvezető igazgató elmondta: ked­vezményes feltételekkel, bérelt vagonokban szállítanak. Az idén mintegy 30-40 ezer tonna kalászos gabona exportját tervező vállalkozás azonban kamiont is bérel. Szlovéniába csaknem 35-40 márkába kerül egy tonna áru továbbítása, ám egyebek mellett az időszakos szállítási kedvezmények alapján döntik el, hogy melyik lehetőséggel. Most épp a vasúti szállítás olcsóbb, mint a közúti. A MÁV kaposvári csomóponti-főnökségén elmondták: a korai aratás ellenére a vártnál később kezdődik a szállítási csúcs. Schiszler László állomásfőnök szerint a felvásárlók egyelőre várnak az exporttal, számításuk szerint 2-3 hetet késik a szezon, s noha versenyképes árat kínálnak, kevés az érdeklődő. Kaposvárról egyébként a murakeresztúri határig most mintegy 1380 forintba kerül egy tonna gabona továbbítása. A szerelvény egyébként a köpeti kikötőig megy. Gyékényesig - tonnánként - 1280 forint a szállítási díj. A csomóponti-főnökségen tegnap mindössze 17 kocsit rakodtak meg, fát, ületve ócska vasat szállítottak el. harsányi miklós Levél az egészségügyi miniszterhez Várhatóan a megyei kórházban dolgozók több mint 90 szá­zaléka csatlakozik az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók bérhelyzetének rendezésére indított aláírásgyűj­téshez - hangzott el az Egészségügyben Dolgozók Demokra­tikus Szakszervezetének (EDDSZ) bizalmi testületi ülésén, a Kaposi Mór megyei kórházban. Kaposvár Eddig tizenegy osztályon fordult meg az aláírásgyűjtő ív, amelyet az ott dolgozók 95 százaléka lá­tott el kézjegyével - mondta dr. Orbán Istvánná, az EDDSZ so­mogyi szervezetének elnöke. Hozzátette: ezúttal az orvosok is csatlakoznak az akcióhoz, amely az egészségügyi dolgozók tart­hatatlan bérhelyzetén segíthet. Ezáltal a szabadságolások elle­nére is valószínű, hogy az 1700 dolgozónak több mint 90 száza­léka csatlakozik a megalázónak tartott egyszeri juttatás utáni til­takozáshoz. Az íven többek kö­zött szerepel, hogy a nyilvános­ság előtt tett nyilatkozatoknak megfelelően az érintett ágazatok képviselői részesüljenek az egy­szeri bruttó 100 ezer forintos bérkiegészítésben. Követelik az éves költségvetésben a felada­toknak megfelelő források bizto­sítását is. A bizalmi ülés résztvevői egy­hangú szavazással csatlakoztak a szigetvári városi kórház dolgo­zóinak országos felhívásához, amely az egészségügy tarthatat­lan állapotának megreformálását szorgalmazza. Szintén egyhan­gúlag fogadták el dr. Boldizsár Ferencnek, a pszichiátriai osztály vezető főorvosának levelét, ame­lyet dr. Gógl Árpád miniszternek címzett. A groteszk hangvételű levélben köszönet hangzik el a bérkiegészítésre szánt összegért, amely csaknem háromnegyede a magyar futballra fordítandó gyorssegélynek. A vezető főor­vos táblázatba gyűjtötte az osz­tályán dolgozó munkavállalók „százezres” jutalmát is. Ebből ki­derül, hogy egy segédápoló hat évi munkaviszony után 15.555 forintot kapott, míg a ranglista élén álló harminckét éve állo­mányban lévő nyugdíjas főorvos is csak 45 ezer forintot vihetett haza. Dr. Boldizsár Ferenc sze­rint az elkövetkező időszakban eldől, hogy a kormány komolyan veszi-e az elkeseredett tiltakozó akciókat, vagy a vonatok után az egészségügy is leáll az éppen elégséges működési szinten. TAKÁCS Hírek BIRTOKBA VESZIK. Birtokba veszik a csurgói önkormányzat szőlőhegyi szabadidő-pincéjét a hegyközség és az Őszirózsás Nyugdíjas Klub tagjai. Csurgó és térsége megkapta a bortermő hely besorolást, s az itt élők hamarosan kialakítják majd a térség borútját. A hegygazdák egyesülete és a nyugdíjas klub pályázatokat nyújt be a pince felújítására. A szabad­idő pincénél a tervek szerint szál­láshelyet is kialakítanak, (szga) SZÜNETEL AZ ÓVODA Felújí­tás miatt ideiglenesen bezárt az osztopáni óvoda. A termek belső festése mellett a játszótér faesz­közeit is felújítják. A munkával az iskolakezdésre végeznek, (pé) SZÉPÜLŐ BODROG. Bővítik a Bodrog központjában álló kul- túrházat. A könyvtár, a klubte­rem, s az itt felállítandó polc- rendszer már elkészült, a kondi­cionáló termet a falunapkor ad­ják át. A vis maior pályázaton nyert összegből az orvosi rende­lő tetőhéját újították fel. (pé} VIRÁGZÓ BORONKA. Meg újúlt keresztekkel büszkélked­het Boronka. A Boronkai utcá­ban, a templomkertben és a Ma­dách utca sarkán álló három ke­reszt felújítása 372 ezer forintjá­ba került az önkormányzatnak. Faragó János a Nemzeti Múze­um kőrestaurátora végezte el a munkát. A kereszteket Sass Ru­dolf plébános szenteli fel az au­gusztus 12-i falunapon. (pé) TÜZEK A MEGYÉBEN. Kigyul ladt tegnap egy Fiat személygép­kocsi motortere Zamárdiban. A tüzet a tulajdonos eloltotta, mie­lőtt a siófoki tűzoltók a helyszín­re értek volna. A siófoki egységek vonultak ki Ádándra is; itt avar és gaz égett, (szs) _____________■ • > - ,.i£­iric»*2l!^í^orint H A nyár legszebb pillanata ' Olyan rövid a nyár! Gondoskodj róla, hogy le ne maradj a legszebb pillanatairól! Szereld fel magad egy Ericsson A1018s mobiltelefonnal és Praktikum Priváttal bruttó 22 900, Praktikum Classic-kal bruttó 26 900 vagy Praktikum Pro-val bruttó 34 900 forintért! Amiből 3 600, 8 100, illetve 18 000 forintot lebeszélhetsz! Az ajánlatban szereplő készülék csak Pannon GSM SIM-kártyával használható. Az árak az áfát tartalmazzák. A részletekről és további készülékajánlatokról érdeklődj képviseleteinken (Siófok, Fő u. 176.: Kaposvár, Fő u. 16.) vagy a hozzád legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! Készülékajánlatunk a készlet ere­jéig tart. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu Ai élvonal PANNON gsm IJI m ' A péntek 13 októberben szerencsés szám: nyereményszüret vár a Somogyi Hírlap előfizetőire! 13 értékes ajándékot sorsolunk ki október 13 -án, pénteken azok között, akik akkor legalább 3 hónapja folyamatosan előfizetői lapunknak vagy addig legalább három hónapra előfizetik. , ... h,le „. , Ajándékaink: golrisütö motoros kapálógép Értékük összesen 300 ezer forint. // szódaszifon motoros fűnyíró Ha előfizetőnk, nem kell semmit tennie. Hd Hem azf akkor akciónkkal kapcsolatban hívja ingyenes zöld számunkat 06-80-200-434 Vagy keresse kézbesítőinket! Somogybán otthon vagyunk. Somogyi Hírlap

Next

/
Thumbnails
Contents