Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-11 / 187. szám
Somogyi Hírlap 2000. Augusztus 11., Péntek Csurgói Tükör 7. OLDAL Lovagok találkozója Augusztus végén Csurgón tartják a Johannita Lovagrend protestáns ágának lovagi napját. Ezen a találkozón új tagokat is avatnak. Az 1119-ben alapított templomos lovagrendnek az Árpád-korban hetven rendháza volt Magyarországon. A csurgóit akkoriban a legjelentősebbek között tartották számon. A múltat kutatók szerinf 1193-ban már birtoka is volt itt a lovagrendnek. A tagjai csaknem kétszáz évig meghatározó szerepet játszottak a település életében. Erről is megemlékeznek majd a Johannita rend protestáns ágának tagjai, akik évi két lovagi napjuk közül a vidéken tartandót augusztus 26-ra Csurgóra hívták össze. A vendégek közé meghívták Tőkés Lászlót, a rend tiszteletbeli tagját, Semjén Zsoltot, ide várják Németh Zsoltot, a Külügyminisztérium politikai államtitkárát, s a hírek szerint Csurgón avatják a rend tagjává Varga Mihályt, a pénzügyi tárca politikai államtitkárát. A rend 120 tagja közül többen határainkon, ületve a tengerentúlról érkeznek. Az alsoki református templomban lovagi istentiszteleten vesznek részt, majd a közösségi házban közgyűlést tartanak. A lovagi találkozó résztvevői természetesen fölkeresik a Szentlélek plébániát is, hiszen a katolikus templom a középkori elődök emlékét őrzi. ■ Szökőkút a millenniumra Megkapó formák, iparművészeti remekek a tárlaton Ambrus Éva iparművész munkáiból nyílik kiállítás ma délután a városi múzeumban. A tárlatot és az alkotót Bihari- né Asbóth Emőke alpolgármester ajánlja a nagyközönség figyelmébe. Érdekes pályakép Ambrus Éva csurgói tárlata. Ha valaki nem tudná, hamar rádöbben, hogy az alkotó életében volt, kellett lennie egy időszaknak, amikor közvetlen kapcsolatban állt a porcelán használati eszközökkel, mert a kiállított tárgyak többségének a praktikussága szembeszökő. S valóban, a most hatvanéves alkotó, aki 1967-ben Schrammel Imre tanítványaként az iparművészeti főiskola porcelántervező szakán diplomázott, majdnem két évtizedig a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyár tervezője, illetve művészeti vezetője volt. Munkáit díjak dicsérik. A hetvenes években sok megbízást kapott, aztán a nyolcvanas évek végétől egy csendesebb időszak következett. Nemcsak azért, mert saját műhelyt hozott létre s időbe telt, mire a feltételeket kialakította, hanem mert azok az évek változást követeltek a művészvilágtól is.- Az én generációmból sokan nem tudták megtanulni, hogy a munkára nem lehet otthon várni, Ambrus Éva kerámiáit is bemutatják fotó: györgyfalvi Új berendezések világszínvonalon Sorra érkeznek a megrendelések, precíz munkál végeznek a Metallux szakemberei fotó; györgyfalvi zita Hétfőn Répcelakra utaznak a csurgói Metallux szerelői. Egy olyan berendezés helyszíni összeszerelését kezdik el, amilyet korábban még nem gyártottak, de ha sikerrel járnak piacot hódíthatnak meg. A Linde Gáz Magyar- ország Részvénytársaság rendelte meg a csurgóiaktól azt a patronmosó berendezést, amely tizennégy kádat vált ki, s nem a szénsavpatronok vándorolnak egyik edényből a másikba, hanem számítógép-vezérléssel egyetlen kádban cserélődnek a vegyszerek. Augusztus utolsó munkanapján kell átadni a berendezést a felhasználónak. - A Metalluxnál jól tudják, hogy ha kiválóra vizsgáznak, akkor piacot nyernek - jegyezte meg Holczer József, az ipari szövetkezet elnökhelyettese, aki egyébként tegnap egy kisebb táskával Bécsben járt. A fém százforintossal megegyező nagyságú műanyag alkatrészeket mutatott be a Collini-Skolnik GmbH vezetőinek. A rendkívül apró darabok egy bonyolult forgódob legfontosabb alkatrészei, amelyek lehetővé teszik kis méretű tárgyak vékony ezüstréteggel való bevonását. A bemutató tétje nem kisebb volt, mint egy 8-10 millió forint értékű munka elnyerése. Az osztrák cég a piacvezetők közé tartozik, ezért ha sikerül üzletet kötniük, akkor további megrendelésekre is számíthatnak. A hónap végén az elnökhelyettes egy nagyobb utazásra is készül. A próbaüzem befejezésével véglegesen üzembe helyezik Kínában azt a zsírtalanító berendezést, amit a yuhuani hűtőgépgyár kompresszorüzemében szereltek föl. Az időközben szükségessé vált alkatrészeket kínai üzemektől rendelték meg, így csak azokat kell kicserélniük. A csurgói gépsort - a hírek szerint - megkedvelték a Távol-Keleten, ezért is bíznak az ipari szövetkezetnél abban, hogy hamarosan újabb, hasonlóan jelen- tős munkára kapnak megbízást. ______________■ M egbízott igazgató a gimnázium élén Eredménytelen volt az a pályázat, melyet Széli Károly igazgató lemondása után a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium vezetésére írtak ki. Az intézmény irányítására egy évre Fehér Zoltánné Tüzes Zsuzsanna igazgatóhelyettest kérték fel.- Amikor újraindult a református gimnázium, én voltam az iskola- szervező igazgató. 1993. július 1-jé- től 1996-ig álltam az intézmény élén. Akkor született a kisebbik gyermekünk, s akkor választották Széli Károlyt igazgatónak.- Az ő lemondása után pályázatot írtak ki a nagyhírű iskola vezetésére, s egyetlen jelentkező sem akadt. Ön sem pályázott. Miért?- A református iskolák első számú vezetőjének református vallású- nak kell lennie; ennek a követelménynek nem felelek meg.- Megbízott igazgatóként milyen tervekkel kezdi az új tanévet?- Szeretném fölvenni azt a fonalat, amit 1996-ban leraktam. Csak a vezetőtársakkal együtt tudom elképzelni az intézmény irányítását. Olyan szakemberekre van szükség, akiknek a véleményét kérhetem s akik segítenek. Nagyon fontosnak tartom a tanárok szakmai továbbképzését, s hogy senki ne rekedjen meg azon a szinten, amit a diploma elnyerésekor elért. A szakterületét érintő információkhoz mindenkinek hozzá kell jutnia. Két nagy feladat áll előttünk: 2001-től bevezetik Fehér Zoltánné Tüzes Zsuzsanna 1958-ban született Nagykanizsán, s ott érettségizett matematika tagozatos osztályban. A szegedi tudományegyetemen szerzett tanári diplomát matematika-lizika szakon. 1981-től Csurgón tanít. Két gyermek édesanyja. a kerettantervet, s ehhez kell igazítani a pedagógiai programunkat és a helyi tantervet. Régóta foglalkoztat a minőségbiztosítási rendszerhez való kapcsolódás is, ez a jövő évtől amúgy sem lesz megkerülhető. Ehhez szeretném megnyerni pedagógus társaimat. Az iskola munkájába be kell vonni a szülőket is, hogy az itt tanuló diákok szívesen járjanak a csurgói református gimnáziumba. Megkérdeztük őket a tanrendről is; javaslatukra térünk át a háromhetes tanítási ciklusról a kéthetesre. Bővítjük a szabadidős lehetőségeket; bevezetjük az úszás- és a néptánc-oktatást, fölelevenítjük a kézműves-szakköröket. Szeptembertől 220 diák tanul nálunk: hetvenen most lépik át először az iskola kapuját. A hatosztályos képzésben egy új osztály indul, s két újat indíthatunk a négyosztályos gimnáziumiban. Diákjainak száma folyamatosan nő, s ez jobb munkára kell, hogy ösztönözzön mindenkit. ■ Hírek MARKELÓBAN TÚRÁZTAK. Csurgó hollandiai testvértelepülésen, Markelóban járt a református gyülekezet 30 tagja. A holland és a magyar reformátusok tizenegy éve ápolnak partnerkapcsolatot. A markelói gyülekezet hatezer guldennal támogatta az új református templom építését, s részt vesznek ennek avatásán, október végén a polgármesterük vezetésével. ZÁSZLÓDÍSZBEN A VÁROS. A Csurgóért-Somogyért Egyesület augusztus 20-ra kétszáz csurgói zászlót adományoz a városnak; ezekkel a lobogókkal a település köztereit díszítik föl ünnepnapokon. MEZŐGAZDASÁGI ÖSSZEÍRÁS. Csurgót is kiválasztotta a statisztikai hivatal azok közé a települések közé, ahol reprezentatív mezőgazdasági összeírásokat végeznek. Első alkalommal augusztus 1-15. között mérik föl az állatállományt, a gépeket és eszközöket, majd évente négy alkalommal készítenek statisztikákat. FELÚJÍTJÁK A TEMPLOMOT. Kilencszázezer forint támogatást kapott a református egyház alsoki gyülekezete a felzárkóztatási alapból a templom felújítására. Ebből a pénzből folytatni tudják a korábban elkezdett munkát. VÁROSATYÁK AZ ÜZEMBEN. Kihelyezett ülést tart 17-én a CsFa gyártelepén a város képvi- selő-testülete. Ez alkalommal megismerkednek a faipari üzem legutóbbi fejlesztéseivel, a lamellaparketta gyártásával, illetve a fejlesztés távlati elképzeléseivel is. ISMÉT ALKOTÓTÁBOR. Au gusztus 25. és szeptember 10. között ismét megrendezik a csurgói képzőművészed alkotótábort. Hét művész munkájára számítanak a szervezők. Gisella Oberbeck, Brigitte C. Reichl és Tamás Petres Münchenből érkezik, Mario Steigewrwaldot Uru- guayból, Masko Isót Japánból, Cristopher Woodot Írországból, Sebestyén Sándort pedig Nyíregyházáról várják. INDUL A HELYI JÁRAT. A tan év kezdetével, augusztus 28-án újra megindul a helyi autóbuszközlekedés a városban. A tanítási szünet idejére ugyanis leállították a buszt, mert nem voltak kihasználva a járatok.________■ Oldalszerkesztő: Nagy Jenő Vágja ki, mert szüksége lehet rá! k Somogyi Hírlap hirdetésfelvevő helyei Csurgón és környékén Varga Imréné, Csurgó, Kert u. 47. A takarékszövetkezetek csurgói, zákányi, berzencei, barcsi, babócsai, csokonyavisontai, darányi, lakócsai, homokszentgyörgyi, szuloki, vízvári irodájában Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Somogyi Hírlap-nak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok a jelenlegi előfizetőink akik új megrendelőt szerveznek lapunknak, ajándékot kapnak. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél ér- Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. kezése Után kifizeti. Zöldszám: 06-80/200-434. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzék szám: 11 -09001415. |----------------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél a Somogyi Hírlap előfizetésére 2000...........................-tői Címzett: a Somogyi Hírlap Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak: Előfizetés díja: Az árus árhoz viszonyított kedvezmény Beszervező előfizető: Név ....... L akcím: Beszervezett előfizető: Név........ L akcím:. egy hónap L. J Játék a játszóterekért Játékra hívja a csurgóiakat a gyermek- és ifjúsági önkormányzat; a céljuk az, hogy csinosítsák és gyarapítsák a pihenőparkokat és a játszótereket. A város öt játszóterének a környékén élőket biztatják versenyre: ki tud harmincezer forint felhasználásával ötletesebb játékokat építeni vagy főzőhelyeket kialakítani. Ebbe a gyerekek bevonhatják a felnőtteket, és újabb támogatókat is kereshetnek. A vetélkedés végén a felnőtt-önkormányzat tagjai zsűrizik a pályamunkákat, s a győztesnek újabb harmincezer forintot adnak a játszótér további bővítéséhez. ■ FESTEK * VEGYIARU * BARKACS * HÁZTARTÁSI ESKOZOK * AJANDEK Nagyatád, Hunyadi u. 2/a. (Renault Szalon mellett) Tel.: 82/452-456 SZÉLES VÁLASZTÉKKAL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! Fal-, zomán- és lazúr festékek Függönykarnis, vitrage rúd, kis bútor Tisztító- és tisztálkodó szerek PVC-, laminált padló Szerszámok, csavarok, zárak Futó- és rongyszőnyegek Edények, konyhai eszközök Műanyag és fa lambéria, tapéta Műanyag kerti bútorok Cement, mészhidrát Ajándéktárgyak, fonott termékek Selyemvirágok GÉPI FESTÉKKEVERÉS LEVIS FESTÉKRENDSZERREL Nyitva: h-p 7.30-17.00, szó: 7.30-12.00 óráig íanem utána kell menni - mond- a a művész, miközben a stációi- ól beszélgettünk. - Nekem sze- encsém volt annyiban is, hogy imikor a férjem nyugdíjba ment, vállalta a menedzselésemet. így ütöttünk el Csurgóra is, ahol felkérést kaptam egy szökőkút elkészítésére, hogy a közösségi láz előtti téren felállítsák. A núltat idéző téren a közösségi láz épülete egy kicsit már a má- íak szól. Ebben a helyzetben kellett megfelelő megoldást talál- íi a megbízás teljesítésére. Én emélem, hogy ezt a munkámat s szeretni fogják az itteniek. A millenniumi díszkutat au- jusztus 20-án avatják. Ambrus iva tárlata pedig egy hónapig tekinthető meg a városi múzeumján. ____ ____ ____■