Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-11 / 187. szám
2000. Augusztus 11., Péntek Somogyi Hírlap - 5. oldal KAPO S V Á R Hírek KÖSZÖNET. A tegnap megjelent A városháza száz éve című írásunk egy olyan egyedülálló feldolgozás alapján készült, amelyet dr. Kéki Zoltán készített. A polgárok házáról szóló tudnivalók, érdekességek ilyen formában még nem jelentek meg egy kiadványban sem. Ezért köszönetét mondunk a város jegyzőjének, aki rendelkezésünkre bocsátotta az információkat. TOLVAJ A HÁZBAN. Minden bi- zonnyal a lakását szerette volna felújítani az az ismeretlen „látogató”, aki hívatlanul kereste fel egy város környéki település egyik családi házát. A tolvaj az ablakot befeszítve jutott be a lakásba, ahonnan festékeket, hígítókat, ecseteket vitt magával, valamint magnót és horgász-felszerelést is. A tettest lopás bűntett alapos gyanúja miatt a kaposvári rendőrkapitányság nyomozói keresik. ■ Aranykereszt a volt rendőrnek Kovács Csaba nevét jól ismerik városz- szerte. Egyrészt azok, akik nem igazán szerették betartani a közlekedési szabályokat, az egykori rendőr ugyanis sokat megbírságolt közülük annak idején. Mostanában pedig a gyerekek kedvence, hiszen nyugdíjasként most iskolákban, óvodáidban tart foglalkozásokat Kovács Csaba már 17 évesen tudta, hogy a rendőri hivatást választja. A katonaság ugyan - mondja - nem szerettette meg vele az egyenruhát, de tervét akkor sem adta fel. Pontosan tudta, mit vállal, hiszen édesapja is hasonló munkakörben dolgozott: járta a megyéket KRESZ-előadásokat tartott és vizsgáztatott.- 1971-ben kezdtem a közlekedési osztályon, járőrözéssel. Amikor a városi és a megyei kapitányság kettévált, maradtam a városi kapitányságon. A '90-es években munkámat az irodában folytattam, főelőadó lettem. 1997- ben mentem nyugdíjba, nem volt könnyű döntés. Szerettem a munkámat, hiszen tulajdonképpen az egész életemet a baleset-megelőzésnek szenteltem.- Mennyit változott ez idő alatt a rendőrségi munka?- Korábban, a 70-es, 80-as években sokkal nyugodtabb volt. A járőröknek sokszor a puszta jelenlétük elég volt ahhoz, hogy rendet tartsanak. És volt is elég rendőr. Ma már sokkal veszélyesebb ez a hivatás: súlyosabbak lettek a bűncselekmények, több a szabálysértő, viszont kevés az ellenőrző járőr és az előadó.- Nyugdíjasként sem hagyott fel hivatásával...- Több iskolához visszajárok, előadásokat tartok, felkészítem a gyerekeket a balesetmegelőzési versenyekre. Tagja vagyok a baleset-megelőzési és a megyei gyermek- és ifjúságversenyeztetési bizottságnak is. Mindig is azért dolgoztam, hogy minél kevesebb közlekedési baleset történjen. Ezért már az óvodákban, általános iskolákban megkezdjük az oktatást. A KRESZ-előadások után a kicsik a Cseri parkban a gyakorlatban is kipróbálhatják, amit elméletben megtanultak. Az is tanulságos, amikor a gyerekek arról beszélnek, hogy hogyan közlekednek szüleikkel. A legkisebbekkel még azt is gyakorolni kell, hogy hogyan haladjanak át a forgalmas csomópontokban a gyalogátkelőhelyen.- Egy negyedszázadot töltött a rendőrség kötelékében. Mire emlékszik vissza a legszívesebben, s mi az, amit szeretne elfelejteni?- A legszebb, amikor előadásokon a gyerekek megismernek, legyen az egy falusi kisiskolában, városban, nagyobb oktatási intézményekben. Azt is örömmel veszem, hogy a kollégák ma is hívnak, tanácsaimat kérik, most is szeretek köztük lenni. A legszomorúbb emlék pedig a taszári autóbusz-baleset, ahol baleseti helyszínelőként dolgoztam. Erről ma sem tudok beszélni, nagyon megviselt. Sajnos az ilyen rossz élményeket nem lehet elfelejteni, ezekkel meg kell tanulni együtt éln.i Kovács Csaba munkája elismeréseként számos rendőrségi díjat, oklevelet vehetett át. Számára mégis a legkedvesebb a köztársasági aranykereszt, melyet a megye rendőrei közül először ő kaphatott meg. __________pápai év* Ko vács Csaba Hetesen született 194Sbaa Eredeti szakmája esztergályos, 1971-tol a rendőrség kötetekébe lépett Nős, gyermekei Zsolt (261 Edit (231 Tünde (181 Krisztina (7), unokái Attila (41 Mkoiett (21 Hobbga: kisálatgondo- zás, futtái. Rókák a szőlőben és a városban A napokban rókát fogtak Kaposváron egy Pécsi utcai zártkertben. A gyepmester szerint az eset nem egyedi: az utóbbi időben több rókát is fogtak a városban. A Pécsi utcai növendék rókát, mint Dómján János gyepmester lapunk kérdésére elmondta, rókacsapdával fogták meg, és a telephelyen elaltatták. A Kaposvári Állategészségügyi Intézet virológiái osztályán a tetemet megvizsgálták; az állat nem volt veszett. Dr. Surányi Andrea osztályvezető helyettes szerint mindig megvizsgálják a városban és környékén befogott rókákat. Minimálisra csökkent a veszett egyedek száma, ez köszönhető az évek óta folyó helikopteres vakciná- zásnak. Évente kétszer hétszáz- hatvanezer csalifalatot szórnak le, ez mintegy négymillió forintba kerül.- Mivel a rókának nincs természetes ellensége, valamint hazánkban a legnagyobb és legszaporább ragadozó, már a veszettség sem tizedeli őket, az elmúlt öt év alatt a számuk megduplázódott, a természetes elhullás megállt - mondta Buzgó József a Sefag vadgazdálkodási osztályvezetője. Hozzátette: a jó idő beálltával a rókacsalád kiköltözik egy szükségkotorékba, ami általában a gabonaföldeken van. Itt megfelelő táplálékot és takarást találnak. Az aratás után a földeken beszűkül az életterük, a kis rókák ekkorra már egyedül táplálkoznak, tapasztalatok híján nem félnek az embertől, bemerészkednek a lakott területekre is. A szeméttelepek környékén, gyümölcsösökben, kertekben bátran megjelennek élelem után kutatva. Intelligens állat, nagyon jól alkalmazkodik. A túlszaporodást csak vadászattal lehet megakadályozni, mert a környezet és az egészség védelmében szigorúan tilos a mérgezés és a ködgyertya használata. szarka ágnes Piachoz igazodó díjak A közterületi díjak Kaposváron elmaradnak a piaci értéktől, ezért emelésre tett javaslatot a vagyongazdálkodási igazgatóság. Az idegenforgalom fokozása érdekében a Sétáló utcán a vendéglátóipari előkertek használatát ingyenessé tették. Három övezetet különböztetnek meg aszerint, hogy a városközpontban, a családi házas övezetekben vagy a lakótelepeken történik az árusítás. Az idényjellegű tevékenységeknél az eddigi ár duplájára, az alkalmi és mozgó árusítások esetén pedig esetenként a háromszorosára emelkedett a bérleti díjak nagysága. A Fő utcán az idegenforgalmi szezon idején, vagyis március 15-től október 31-ig mentesülhetnek a kereskedők a díjfizetés alól. Ezzel a város azt szeretné elérni, hogy felpezsdüljön az élet a belvárosi utcákban. A rendelet továbbá részletesen szabályozza a közműépítéseket, felújításokat, ugyanis tarthatatlanok a városban uralkodó állapotok. A szolgáltatók a közterület-bontásokat nem szüntetik meg időben, ezért a jövőben nyomon követik a teljes folyamatot, vagyis hogy minél rövi- debb időre korlátozódjanak ezek a műveletek. Ha a helyreállított szilárd burkolat a garanciális idő alatt megsüllyed, a kivitelező köteles teljes szélességében helyreállítani. Amennyiben ezt nem teszi meg, akkor a Város- gondnokság elvégezteti a munkákat és a költségeket azonnal leemelheti a beruházó bankszámlájáról. November közepétől március közepéig közterületet bontani csak különösen indokolt esetben, a polgármester külön engedélye alapján lehet. Ugyanez vonatkozik az újonnan épített út- vagy járdaburkolatokra, ha öt éven belül bontják fel, illetve a park- és zöldterületekre, melyeknél két év a várakozási idő. SZ. K. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Radványi Géza, Kaposvár Arany János u.28.: - A házunkban egy lakó nem törődik a macskájával, sokszor látjuk a lépcsőházban. Ha a kapu zárva, az állat nem tud kimenni, s sorozatosan összepiszkítja a lábtörlőket. Mit lehet tenni, hogy ez a macska elkerüljön a házból? Németh István, a közterületfelügyelőség vezetője: - A kedvtelésből tartott állatok tartását helyi önkormányzati rendelet szabályozza. A rendelet szerint családonként két macskát tarthatnak a lakók, ha az a környéken élők nyugalmát nem zavarja. Ez az eset az állattartó környezetében élők nyugalmának megzavarásához sorolható. Az intézkedéshez azonban pontos adatokra lenne szükségünk. Amennyiben a tulajdonos a macskát valóban nem tartja az előírásoknak megfelelően, eljárás kez- deményezht sőt a macska tartása is megsziintetnető.___________■ Szombattól szól a Somogy Rádió Megújult a „megye hangja” - Új frekvencián Szombaton reggel 6 órától ismét szól a Somogy Rádió. A Kaposváron és környékén élők hét éven át hallgathatták a keleti urh-n működő adó műsorát. A rádió új, már nyugati frekvencián kapott lehetőséget a folytatásra, és megújult csapattal várják a holnapi indulást. A Somogy Rádió mintegy hét éven át sugárzott Kaposváron. Az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán nemrégiben új frekvenciát nyert, így szombattól 24 órán át szól a hallMegújult stúdióból szól a Somogy Rádió gatókhoz az ultrarövid hullám 91,2 megahertzén. A reggel hatkor induló adásnapon bárki bepillantást nyerhet a kulisszatitkokba, megismerheti a médium új arculatát. Minden műsorvezetővel és hírszerkesztővel megismerkedhetnek a hallgatók a nap folyamán. A műsorok felépítése eltér majd a megszokottól; a stúdióban nem váltják egymást az emberek, hanem a műsorvezető és a hírolvasó mindig egyszerre ülnek a mikrofonok előtt, folyamatosan beszélgethetnek és kommentálhatják a híreket. A megújult, fiatal újságírói csapat vezetője Márkus KataUn főszerkesztő.- Négy éve kerültem az akkor még középhullámon- működő rádióhoz. A meghallgatásra jó páran jelentkeztünk, és szerencsére bekerültem a csapatba. Akkor még nem tudtam, hogy milyen ez a munka. Aki egyszer leül a mikrofon elé, az nehezen szabadul onnan. Nem gondoltam, hogy hiányzik majd a stúdió, ha nem vezet az ember műsort.- Kikhez kíván szólni a megújult Somogy Rádió?- Egy helyi rádió nem mondhatja, hogy csak a fiatalok, vagy csak a középkorosztály adója kíván- lenni. Lehetőség szerint mindenkihez szólunk, olyan műsoraink lesznek, amelyek között minden ember megtalálhatja a neki tetszőt.- Mit kínálnak a hallgatóknak?- Változatos műsorokat. Mivel 24 órán át sugárzunk adást, fontos, hogy sokszínű, érdekes dolgokról beszéljünk. Az adás mintegy 70 százaléka lesz zene, a többi pedig információ. Sok helyi információt közlünk, egyelőre hírek, később hírösszefoglalók formájában. Tervezzük magazinok indítását is, lesz utazási, női és mezőgazdasági műsorunk. Ugyanakkor megtartjuk a legnépszerűbb összeállításokat, a kívánságműsort és folytatjuk a receptajánlót is. Szlogenünk új: a megye hangja. Szeretnénk megfelelni ennek a célkitűzésnek.-Az új munkatársak mind fiatalok. Mit vár tőlük?- A nyilvános felhívásra harmincötén jelentkeztek. Május végén tartottuk az első válogatást, majd rövidesen a másodikat, ahol elsősorban képességeiket mérlegeltük. Alapkövetelmény a kellemes hang, olyan, amelyet szinte öröm hallgatni. Fontos volt a járatosságuk a rádiózás területén, előnyt jelentett, ha valaki már dolgozott stúdióban. Alapműveltségre, sokoldalúságra van szükség, és nagyon lényeges az improvizációs készség. Többen jelentkeztek a Kaposvári Egyetem frissen végzett kommunikációs hallgatói közül is, akik a rádiózást nemcsak tanulták, hanem gyakorolták is már. Vettünk fel olyan tehetségesnek látszó fiatalt is, aki eddig még nem került kapcsolatba ezzel a szakmával. Négy jelentkezőt választottunk ki. Néhány hónapja együtt dolgozunk, ismerkedünk. Nagyon lelkes, ambiciózus és kitartó a csapat. Az idősebb szakmabeliek gyakran nehezen szoknak meg egy új közeget. A fiataloknál nem kell beidegződéseket kiirtani, és bár néha rutintalanok, nagyon sok jó ötletük van. A fiatal, kedves hangot pedig mindig kellemesebb hallgatni az éterben. Gulyás Lóránt az idén végzett újságíróként. Több rádió szerkesztőségével is megismerkedett az iskolai évek alatt.- Az első akadályokon sikeresen estem túl. Nagy hasznát vettem a meghallgatásokon az eddigi gyakorlatoknak. Legfontosabb célom, hogy magammal legyek megelégedve, mivel elég önkritikus vagyok. A másik az, hogy - bár ez szinte lehetetlen - minden hallgatónak tetsszen, amit csinálok. Szeretnék minél több embert szórakoztatni. Szombat este vezetek egy zenei műsort, terveim szerint kéthetente jelentkezne slágerlista, illetve stúdióbeszélgetés egy-egy érdekes személlyel. Mivel ez egy szórakoztató esti összeállítás, így szeretném interaktívvá tenni. Ha valaki számot kér, vagy csupán egy érdekes rövid beszélgetésre vágyik, felhívhat engem. így remélem közelebb kerülök a hallgatókhoz, és ők is alakíthatják a műsort. A megújult Somogy Rádió az eddigi területen, Kaposvár központtal mintegy 25 kilométer sugarú körben fogható, azaz mintegy 120 ezer ember hallgathatja. A tulajdonos, Törzsök Lajos minél több korosztályhoz szeretné eljuttatni a rádióműsorait.- Az új frekvenciával új hallgatói réteget célozhatunk meg. Eddig inkább a középkorosztály hallgatta az adásunkat, most már eljuthatunk a fiatalabbakhoz, így a potenciális reklámoztatókhoz és a vásárlókhoz is, ami egy kereskedelmi rádió esetében nagyon lényeges. A legfontosabb szempontok ugyanis: nyereségesen működni és szórakoztatni. Az átalakulás komoly beruházással járt: mintegy 8 millió forintot költöttünk az új számítógépekre, adáslebonyolító prog-ramokra, rádióadóra és a bútorozásra. A helyi rádiók között most fejlettnek mondható a technikánk. A rádióban jelenleg 12 ember dolgozik. Közülük kettő biztosítja a technikai hátteret, a többiek műsorvezetők, hírszerkesztők. A fiatal munkatársakban nagy a lelkesedés. Bennük van a bizonyítási vágy, meg akarnak felelni a kihívásoknak, és elsők akarnak lenni. Ez lendíti előre a rádiót. strasszer vau Értékelték a várost Nemrégiben tájékoztatót készített a műszaki igazgatóság a város környezeti állapotáról. Értékelték a vízminőség-, a levegőtisztaság-, a termőföld, a természet-, a zaj- és rezgés elleni védelmet valamint a hulladékok szelektív gyűjtését. Megfogalmazták a fejlesztési elképzeléseket is. A jelentés szerint a megyeszékhelyen egészségkárosító tényezők nincsenek, ezt igazolja, hogy tavaly mindössze 3,9 mü- lió forint környezetvédelmi bírságot róttak ki. A levegőszennyezés nem okozott gondot, zajra 3,4 millió, veszélyes hulladékra 530 ezer, míg a szennyvízre 8 ezer forintot fizettek ki a cégek. A befolyt összeg harminc százaléka illeti meg a várost. Kaposváron az iparszerkezet mentes a szennyező forrásoktól, átszellőzése jó, erdőövezet veszi körül. Az Európai Uniós csatlakozás azonban újabb feladatokat ad az önkormányzatnak. Csökkenteni kell a hulladékgazdálkodásból és a közlekedésből származó káros kibocsátásokat, változtatni kell a zaj- és rezgésvédelem valamint a szennyvíztisztítás paraméterein. Célkitűzés a vízminőség-védelemben az 5,8 kilométer hosszúságú NA 600-as vezeték, továbbá felkészülnek a Kapos vízminőségének javítására, foszformentesítésére, folytatódik a szennyvízcsatornázás, figyelmet fordítanak a Deseda természeti környezetének megóvására. A levegőszennyezés csökkent, ezt a folyamatot erősíti az elkerülő és a malomhoz vezető út építése, a fűtési technológiák korszerűsítése és a kisvállalkozások ipartelepi működése. A legtöbb teendő a hulladékgazdálkodásban van. A köztisztasági állapotot csak az itt élőkkel közösen tudják javítani, ezért is fontos a tájékoztatás és az iskolai nevelés szerepe. Az illegális lerakásokat folyamatosan tárják fel és szüntetik meg. A cukorgyár lokális hangszigetelések építését tervezi a legzajosabb gépeinek környezetében, ugyanis a szeletszárítóhoz túlságosan közel épültek a lakóházak, ezért a kampány idején zavarja az ott élők nyugalmát a zaj. __________sz. k. Mo ziműsor_____ 4 ,6,8,10: TITAN A.E - IDŐSZÁMÍTÁSUNK UTÁN (szinkr.am.) *19035* Kérdezzen: @ 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdő előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■