Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-11 / 187. szám
2. oldal - Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2000. Augusztus 11., péntek II BUDAPEST és a Szentszék megállapodást köt az 1997. évi egyezmény kiegészítéseként. Angelo Sodano bíboros, vatikáni államtitkár személyében 62 év elteltével ismét pápai legátus érkezik Magyarországra, az augusztus 20-ai Szent István- napi ünnepségekre. Budapest vendége lesz I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka, jelen lesz többek között Pityirim moszkvai metropolita is. SZLOVÁKIÁBA kedden visszatér Rudolf Schuster. Az ausztriai Igls szanatóriumában lábadozó szlovák államfő egyelőre szülővárosába, Kassára repül, de útközben rövid időre Pozsonyban is megáll. IZRAELBEN Ehud Barak miniszterelnök átmeneti időre Slomo Ben Ami közbiztonsági minisztert nevezte ki külügyminiszternek. A tisztséget Dávid Lévi augusztus 2-i lemondása óta nem töltötték be. Lévi távozásával a július végi Camp David-i csúcstalálkozón a palesztinoknak tett engedmények ellen tiltakozott. BUKARESTBEN többször is összecsaptak a csendőrökkel a csődbe ment Nemzeti Befektetési Alap tüntető kárvallottjai. Az összetűzések során két csendőr könnyebben megsérült, a tüntetők közül néhány személyt őrizetbe vettek. JERUZSÁLEMBEN az izraeli rendőrség megtiltotta a belépést az Óváros mecsetje előtü térre. A Templomhegy Hívei nevű szélsőséges zsidó csoport tíz tagja ugyanis be akart jutni az al-Aksza mecset előtti térre, amikor az az imádkozó muzulmánoknak volt fenntartva. A zsidók és a muzulmánok között verekedés tört ki. NAGY-BRITANNIÁBAN sertés vészjárványtól tartanak, miután egy suffolki tenyésztő telepen beteg állatokat találtak. 3500 sertést levágtak és megsemmisítettek. A sertésvész emberre ártalmatlan, de az állatok a járványban gyorsan elpusztulnak. HORVÁTORSZÁGBAN tegnap korlátozták a hajóforgalmat az Adrián, hogy egy bálna és borjúja a sekélyebb tengerrészről kitaláljon a nyílt vízre. Az óriás emlős már 11 napja bolyong a tengeren, mert a rendkívül nagy hajóforgalom s a motorcsónakok miatt eltévedtek. SIMON WIESENTHAL szerint nem lenne helyes betiltani a szélsőjobboldali pártokat. A 91 éves híres „nácivadász” elég szigorúaknak tartja a törvényeket, s a neonácizmus elleni harc legfontosabb eszközének a fiatalkori munkanélküli- ség leküzdését nevezte. ______■ O rosz-szovjet csúcstalálkozó Egységesen elítélik a nyolc halálos áldozatot követelő merényletet Putyin is virágot vitt az aluljáróba fotók: europress/epa Az orosz belpolitikai helyzet, ezen belül a törvényhozó hatalom reformja szerepelt Vlagyimir Putyin orosz államfő és Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök csütörtöki megbeszélésének napirendjén a Kremlben. Moszkva Már a konzultáció ténye is figyelemre méltó, hiszen az előző orosz elnök, Borisz Jelcin tüntetőleg nem törődött Gorbacsov véleményével, és semmiféle kapcsolatot nem tartott elődjével. Putyin viszont már májusi elnöki beiktatására meghívta az utolsó szovjet elnököt. A csaknem kétórás találkozó után Gorbacsov úgy nyilatkozott: támogatásáról biztosítja a helyi vezetőket tömörítő államtanács létrehozását- a német Bundesrat mintájára -, de egyelőre elzárkózott mindenfajta szerepvállalástól a majdani konzultatív testületben. A szovjet exelnök szavai szerint Putyin nem törekszik önkény- uralomra, „nem kacsingat a diktatúrára”, s nem képviseli az egyes klánok véleményét. Ezzel szemben arra törekszik, hogy az államhatalom, a bürokrata mechanizmus is mentes legyen az ilyen jelenségektől. Gorbacsov egyetértett Putyinnal abban, hogy a keddi moszkvai terroristamerénylet célja a belpolitikai stabilizálódás folyamatának megzavarása, s támogatásáról biztosította a moszkvai hatalom terroristaellenes intézkedéseit. Putyin szerda késő este találkozott Gennagyij Zjuga- nowal, az orosz kommunisták vezérével, aki szerint a kommunisták támogatni fogják „a legkeményebb intézkedéseket is”. A moszkvai csecsen diaszpóra vezetői százezer dollár jutalmat ajánlottak fel annak, aki- akár névtelenül is - segít a hatóságoknak az orosz fővárosban kedden elkövetett véres merénylet tetteseit kézre keríteni. (A halálos áldozatok száma időközben nyolcra emelkedett.] Malik SzajduUajev, a Moszkvában élő csecsének elismert, dúsgazdag vezetője csütörtökön közölte azt is, hogy kiterjedt kapcsolataikra támaszkodva saját nyomozásba kezdenek. Úgy vélekedett, hogy a moszkvai Puskin téri aluljáróban elkövetett robbanás Vlagyimir Putyin elnök rendteremtő politikája ellen irányult. Vaha Arszanov csecsen alelnök a Kavkaz- Centr csecsen tájékoztatási központnak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy a csecsen erőknek nincs közük a keddi, nyolc halálos áldozatot és csaknem száz sebesültet követelő moszkvai merénylethez. Arszanov az orosz titkosszolgálatok számlájára írta a véres akciót, úgy vélekedve, hogy akárcsak az egy évvel ezelőtti moszkvai házrobbantások esetében, most is egyes oroszt köröknek áll érdekében a feszültség élezése és a csecsenel- lenes hangulatkeltés. Sajtóközleményében az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) csütörtökön külföldi kapcsolatokat' valószínűsített az oroszországi terrorcselekmények mögött, emlékeztetve arra, hogy az úgynevezett „Heilo-Trust” nemzetközi társadalmi szervezet az utóbbi három évben több mint száz csecsen robbantási szakembert képzett ki. Az orosz nagyvárosokban fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, rendőrök ellenőrzik a forgalmasabb csomópontokat, repülőtereket és pályaudvarokat, valamint a közintézményeket és az áruházakat is. A Puskin téri aluljáróhoz ellátogatott Vlagyimir Putyin is, s virágokat helyezett el a tragédia helyszínén, ahova már moszkvaiak százai vittek csokrokat. ■ A belpolitikai helyzetről tárgyaltak Milosevics csalásra készül? Diplomaták meglátogatták a külföldi foglyokat Washington - Belgrád Nyilvánvaló, hogy Milosevics elnök arra törekszik majd, hogy meghamisítsa a jugoszláviai választások eredményét, hogy hatalmon maradhasson. így nyilatkozott az amerikai külügyminiszter azon az ünnepségen, amelyen Washingtonban a Jelena királynő-rend szalagját vette át a horvát elnöktől. Madeleine Albright szerint Belg- rádban a csalás máris megkezdődött, az ellenzéki sajtó elleni támadásokkal. A külügyminiszter asszony mégis úgy véli, a jugoszláv népnek most esélye van arra, hogy a szabadságot és a felvirágzást válassza az elszigetelődés és az etnikai gyűlölködés helyett. A kitüntetési ceremónián a külügyminiszter asszony gratulált a horvát népnek a demokratikus átalakuláshoz, és például állította Jugoszlávia elé is. Stipe Mesic horvát államfőt fogadta Bili Clinton elnök is, aki dicsérte Zágrábot azért, mert - az az amerikai elnök megfogalmazása szerint „lélegzetelállító sebességgel távolodik a múlttól”. Bili Clinton összesen 30 millió dollár értékben különféle segélyprogramok elindítását ígérte Horvátország elnökének. # Robert Gordon, Nagy-Britannia belgrádi érdekképviseletének vezetője és Craig Bale, Kanada belgrádi ügyvivője a katonai bíróságon találkozott a több mint egy hete Montenegróban őrizetbe vett két-két brit és kanadai állampolgárral. Mindketten úgy látják: a foglyok jó színben vannak, jó az egészségi állapotuk, és jól bánnak velük. Mind a négyen beszélhettek már telefonon családjaikkal is. Gjorge Durisic, a brit rendőrök védőügyvédje ugyanakkor azon reményének adott hangot, hogy a védencei ellen indított vizsgálat még a jövő hét vége előtt, pozitív kimenetellel befejeződik. Craig Bale is közölte: bízik abban, hogy a két kanadai fogoly, Shaun Going és Liam Hall a lehető legrövidebb időn belül visszanyeri szabadságát. A négy férfit Montenegró és Koszovó határövezetében vette őrizetbe egy jugoszláv katonai őrjárat. A két brit rendőr a koszovói EBESZ-misszió alatt működő nemzetközi rendőrség tagjaként a koszovói rendőrség kiképzésében vesz részt. ■ Elnököt jelölne az RMDSZ A politikai pártok megégették magukat Bukarest A jelenlegi rendkívül képlékeny romániai belpolitikai helyzet, a jobboldali erők gyengülése és megosztottsága „afelé taszítja” a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, hogy saját jelöltet indítson az őszi elnökválasztás első fordulójában - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke.- Szövetségünk még nem döntött arról, hogy indít-e saját jelöltet, vagy kit fog támogatni - jelentette ki Markó. - Ma még nincsenek meg a döntés feltételei. Ha lenne egy egységes jelölt, akinek már az első fordulóban komoly esélyei volnának Iliescuval szemben, elképzelhető lenne, hogy az RMDSZ már az első fordulóban támogatná őt. Ám amikor még a volt demokratikus konvenció is kettészakadt, saját jelöltet indít a liberális és a demokrata párt, a Szövetség Romániáért formáció és saját jelölt várható a konvenció maradék részétől is, nehezen elképzelhető, hogy az RMDSZ ide vagy oda álljon. Mindez eleve afelé taszítja az RMDSZ-t, hogy saját jelöltje legyen. Markó Béla szerint lehetséges, hogy aki mellett az RMDSZ kiállna, az bejutna a második fordulóba. „Ez érv lehet arra is, hogy az RMDSZ élesen politizáljon. Nagy a valószínűsége ugyanis annak, hogy aki mellett a magyarok leteszik a maguk 6-7 százaléknyi szavazatát, az eséllyel pályázhat a későbbiekben is. A kérdésben legkorábban szeptember 9-én döntünk - mondta a politikus. Az RMDSZ elnöke szerint Theodor Stolojan volt és Mugur Isarescu jelenlegi kormányfő politikai árfolyamának hirtelen emelkedése azt mutatja, hogy Romániában az elmúlt tíz évben nem alakult ki artikulált politikai élet. Éppen ellenkezőleg: a közvélemény nagy része elfordult a hagyományos értelemben vett ideológiáktól és ezzel együttia politikai pártoktól is.- A független kormányfő sikerének egyszerű a magyarázata: a politikai pártok az elmúlt években önös érdekeket képviseltek - folytatta Markó. - Ebben a koalícióban is legtöbbször egymással szemben politizáltak a pártok, visszafogták egymást, és saját programjukat sem teljesítették. Mugur Isarescu azonban mentes maradt minden pártpolitikai érdekektől, és ez meg is mutatkozott az eredményekben. Ha azonban a függetlenek feladják függetlenségüket, elvesztik azt az előnyüket, amivel rendelkeznek. ■ A kivégzések napja volt Peking - Huntsville Kínában tegnap kivégeztek hat bűnözőt, köztük egy sorozatgyilkost, aki szerelőnek öltözve jutott be áldozatai lakásába. A munkanélküli, 36 éves Li Hszia- lungot azért sújtották halálbüntetéssel, mert bűnösnek találták 23 ember - túlnyomórészt nők - meggyilkolásában. Áldozataival 1997 és 1999 között, az ország északi részén fekvő tartományokban végzett. Álruhában behatolt a lakásukba, kalapáccsal agyonverte őket, majd vagyontárgyaikat elemelve távozott a helyszínről. Két asszonyt meg is erőszakolt. Egy másik bűnözőt, a munka- nélküli Csang Tang-csit egy rendőr meggyilkolása és egy másik rendőr megsebesítése miatt ítéltek halálra. A négy további kivégzettről nem tudni, milyen bűn- cselekményeket követtek el. Kínában annyi bűnözőt végeznek ki, mint a világ többi részén együttvéve. Az adatokat nyilvántartó nemzetközi szervezet, az Amnesty International szerint 1998-ban 1769 emberen hajtottak végre halálos ítéletet Kínában. A legsúlyosabb büntetést alkalmazó országok között Kongó után az „előkelő” - harmadik - helyet foglalja el az Egyesült Államok, ahol jelenleg 3600 elkövető várja a siralomházban sorsa beteljesülését. Tegnap két gyilkost végeztek ki méreginjekcióval Texasban. Ezzel ötvennyolcra emelkedett az USA-ban idén végrehajtott halálos ítéletek száma, ebből 28 jutott Texas államra. Öt év alatt Bush kormányzó, a republikánusok elnökjelöltje 138 „állami gyilkosságra” adott engedélyt ______________________■ K incskeresés a görög tengereken Athén A történet a második világháború idejére nyúlik vissza, amikor a németek több ezer zsidó család értékeit rabolták el. Az akció vezetője, Max Merten Wehr- macht-tiszt a kincseket a pelo- ponnészoszi félsziget közelében a tengerbe süllyesztette. Maga Merten Németországba menekült, de 1945 után visszatért, hogy előbányássza az értékeket. Felismerték és háborús bűnösként elítélték, ám haláláig senkinek sem árult el semmit. Azaz egyvalakinek mégis: az illetőt Phantom X-nek nevezi a görög sajtó, s most kincsvadász- szá lépett elő. Ha kutatásait siker koronázza, a lelet felét a görög állam kapná, egy-egy negyedrész pedig a szaloniki zsidó közösség fellelhető utódainak, illetve Phantom X-nek jutna, iri HAZATÉRÉS ELŐTT. Utolsó napját töltötte csütörtökön a kotelnicsi elmegyógyintézetben Tamás András, Európa utolsó második világháborús hadifoglya. Magyar elmeszakértőknek köszönhetően sikerült személyazonosságát megállapítani, s így a hatóságok engedélyei alapján ma végleg hazatérhet. __________________________________________________________________________________________________________FOTÓ: EUROPRESS/EPA