Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-06 / 156. szám

8. oldal - Somogyi Hírlap HAZAI TÜKÖR 2000. Július 6., Csütörtök „A kormányt csak nagyotmondáson kaptuk” A MIÉP elnöke szerint a társadalmi átalakulás körül van a baj A hét végén lesz két éve, hogy letette hivatali esküjét az Orbán-kabinet. A választási ciklus félidejéig vajon mi vált valóra a társadalomnak tett ígéretekből, s milyen fon­tos döntésekkel maradt adós a kormány? - erről, valamint saját pártjuk belső ügyeiről kérdeztük a parlamenti pártok elnökeit, közöttük Csurka Istvánt. A MIÉP első embere szerint ez a koalíció sokkal jobb az előzőnél, mégsem árt olykor a „hatalom körmére nézni”. Budapest- Örökzöld, kérdés, hogy vajon drukkere vagy ellendrukkere-e a koalíciónak a MIÉP? Némely meg­nyilatkozásuk kormánypárti, de nem ritka az sem, hogy az ellen­zékkel együtt szavaznak, vagy tel­jesen külön úton járnak.- Noha ellenzéki párt va­gyunk, fellélegeztünk a polgári kormány beiktatásakor. A hata­lomváltás volt ugyanis az egyet­len, ami véget vethetett a Hom- Kuncze-Suchman-trió uralkodása idején folytatott módszeres'hazu­dozásnak és a gyilkos privatizáci­ónak. Nem mintha Orbánék hi­bátlanok volnának, de legalább nem hazudnak. A MIÉP eddig legfeljebb nagyotmondáson kap­ta rajta a koalíciót, mondjuk olyankor, amikor a GDP növeke­dését jelző adatokkal dobálóztak az Országgyűlésben. Ha már a jogos kritikánál tar­tunk: nem tetszik a hazai és a külföldi tőke eltérő megítélése sem. Felháborító, hogy a vám­szabad területen garázdálkodó multik kiviszik a hasznot az or­szágból, miközben elveszik a munkát a hazai vállalkozások­tól. Elhibázottnak tartjuk az ál­lami költségvetés adósságszol­gálatra vonatkozó részét - emi­att nem is szavaztuk meg a bü­dzsét -, illetve általában a pénz­ügyekhez való hozzáállást. A kabinet akkor járna el helyesen, ha a pénz fölötti rendelkezést az MNB hatásköréből kivonva- saját kézbe venné. Több figyel­met érdemelne a környezeti ka­tasztrófák megelőzése, hiszen árvíz, belvíz, aszály jövőre is lesz. Mivel nyilvánvaló, hogy a gátépítés hitelből nem finanszí­rozható, az államnak - ha tet­szik, ha nem - mélyen a zsebé­be kell nyúlnia. De hogy jót is mondjak a kor­mány kétéves tevékenységéről: a családtámogatási rendszer megváltoztatása, a lakásépítési kedvezmények és bizonyos adó- kedvezmények bevezetése még akkor is érdem, ha a megvalósí­tás kicsit döcögősre sikeredett.- Az elmondottakból az követ­kezik, hogy ön és a pártja valószí­nűleg a minisztériumok eddigi produkcióját is igen eltérően ítéli meg.- Dobogós helyeket nem oszto­gatnék, de talán a Miniszterelnök­ségnél és a Pénzügyminisztéri­umnál mentek legsimábban a dol­gok. Az előbbi néhány kifejezet­ten jó bel- és külpolitikai kezde­ményezése, utóbbi mondjuk a 40000 forintos minimálbér fon­tolgatása miatt érdemel figyelmet. A Külügyminisztériumról már semmi jó nem jut eszembe. Szomszédsági politikánk elhibá­zott, s nagy baj az is, hogy képte­lenek vagyunk felismerni: nem kellünk az EU-nak. Az FVM-ben sok a fölösleges szó, és kevés a tett - nem tudnak például mit kezdeni a felvásárló maffiával -, a környezetvédelmi tárcánál pedig teljes a zűrzavar. A Belügymi­nisztérium vagyonfelélésre kész­teti az önkormányzatokat, ahe­lyett, hogy a bankokból a helyha­tóságokhoz csoportosítanák át a pénz egy részét.- Kifogásaikat nem rejtik véka alá a Házban sem, éri is önöket elég bírálat a jellegzetesen MIÉP- es, radikális stüus miatt...- Mintha a szocialistákat hal­lanám! Ha bajban vannak, min­dig ők jönnek elő holmi stílusbe­li okítással. Ők, akik a régi rend­szerben úgy megtanulták a ke­netteljes semmitmondást, hogy az már-már visszataszító. A parla­ment igenis csatározásra való. Et­től még nem durvul el a hang­nem, nem lesz kisebb a Ház te­kintélye.- Mit hozott a párt számára ez a két év?- A frakció tárgyszerűen hatá­rozott hozzászólásai nyomán len­dületbe jött a párt. Bár taglétszá­munk csupán 10000 körül mo­zog, főként fiatal értelmiségiekből álló holdudvarunk ennek a sok­szorosa. Egy felmérés szerint az internetezők 53 százaléka ránk szavazna. Meggyőződésem: a kö­vetkező ciklusban nem lehet majd a MIÉP megkerülésével kor­mányt alakítani. takács mariann Világutazó lelkipásztorok Budapest A Magyar Reformátusok IV. Vi­lágtalálkozója példás formában szolgálja nemzetünk külső és belső szétszakadásának gyógyí­tását - jelentette ki Tőkés László, a Magyar Reformátusok Világ- szövetségének elnöke a tegnapi ünnepi ülés után. Csiha Kál­mán erdélyi püspök a tanácsko­zó zsinat lelkészi elnöke el­mondta, hogy a Kárpátokon túl a magyar reformátusságnak csak mintegy 20 százaléka tagja a ma­gyar egyháznak, vagy valamely magyar szervezetnek. Éppen ezért a tanácskozó zsinat úgyne­vezett világutazó magyar refor­mátus lelkipásztori tisztség létre­hozását tervezi - jelentette be. Az ünnepi ülésen a résztvevők közös millenniumi nyilatkozatot fogadtak el, amelyben a reformá­tus egyház történelmi szerepét hangsúlyozzák. Legfőbb célkitű­zésként említik a nemzet egysé­gének visszaállítását, a megbéké­lést, valamint a nemzet vészes fo­gyatkozásának megállítását. A rendezvénysorozat július 22-én Genfben zárul. ■ Ingatlan külföldieknek Budapest A kormány várhatóan a nyári szünet után foglalko­zik a külföldiek ingatlanvá­sárlásának szabályozásával, miután a Fővárosi Közigazga­tási Hivatal (FKH) vezetője egyedülálló korlátozó rend­szert vezetett be Budapesten. A döntés a miniszterelnököt is meglepte, hiszen az ügyben a kormánnyal semmifajta konzultáció nem történt. Az FKH vezetője, Grespik László úgy intézkedett az elmúlt hét vé­gén, hogy országonként maximum 20 ingatlan vásárolható Budapes­ten; több adásvételi szerződéshez a hivatal nem járul hozzá. Ez a gya­korlatban az jelenti, hogy például csak 20 német állampolgár vehet la­kást, lakóházat, irodát a fővárosban egy év alatt. Grespik úgy véli: jelen­tős közérdeket sért az, hogy „ilyen tömeges mértékben terjedt el a kül­földiek budapesti ingatlanszerzé­se”. Tény, hogy a hatályban lévő VII/1996-os kormányrendelet elbí­rálási jogkört ad a közigazgatási hi­vatalok vezetőinek, jóváhagyhat­nak, illetve megtagadhatnak adás­vételi szerződéseket. Arra azonban még nem volt példa a gyakorlatban, hogy egy hivatalvezető valamilyen elvet hirdessen meg a rendelettel kapcsolatban. Szakértők jelentős többsége ha­tásköri túlkapásként ítéli meg a kor­látozó határozatot. Egy magát meg­nevezni nem kívánó, nemzetközi ügyekkel foglalkozó ügyvéd la­punknak elmondta, a rendelkezés­sel nemcsak a külföldiek tulajdon- szerzési szabadságát korlátozták jogtalanul, hanem az eladó magya­rokét is. Orbán Viktor miniszterel­nök a szokásos szerda reggeli rádió- interjúban közölte, a döntés nem­csak közigazgatási mérlegelést igé­nyelt volna, hanem politikait is. A kormányfő - ellentétben a hivatal vezetőjével - úgy gondolja: nem igaz az, hogy a külföldiek ingatlan- vásárlásai verik fel az árakat Buda­pesten; véleménye szerint több for­rásból is érkezik árfelhajtó erő. Az elmúlt év statisztikái azt mu­tatják, hogy a külföldiek elsősorban a Balatonon, Hévízen, a nyugati or­szágrészben és a fővárosban keres­nek eladó ingatlanokat. A közigaz­gatási hivatalok adatai szerint főleg az olcsóbb árfekvésű lakások, csalá­di házak, irodák és garázsok a ke­lendők. A legtöbb vevő német, oszt­rák, svájci, izraeli, román, kínai, il­letve ukrán állampolgár. STS Nagy Nyári Filmfesztivál indul június 12-től az RTL Klubon! Ezen a nyáron végképp nem erdemes váltogatni a csatornákat - ha igazi kikapcsolódásra vágyik, kapcsoljon csak az RTL Klubra. Akció, kaland, vígjáték, szupersztárok és szuperfilmek: minden este szupermozi a saját otthonában. Töltse a nyarat Hollywoodban, lubickoljon a filmtengerben és nyissa meg magánmoziját az RTL Klubbal! MINDENKI MINKET NÉZ www.rtlklub.hu

Next

/
Thumbnails
Contents