Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-01 / 152. szám

6. oldal - Somogyi Hírlap HAZAI TÜKÖR 2000. Július 1., Szombat ÜIHHI Tarthatatlan Budapest Már nem egyszerűen bérharcról van szó, hanem a szociális és egész­ségügyi ágazat működőképessége került veszélybe - hangsúlyozta dr. Cser Ágnes, az Egészségügyben Dol­gozók Demokratikus Szakszervezet­ének (EDDSZ) elnöke a pénteki or­szágos demonstrációt megelőzően. Az esti órákra az ország 50 városá­ban szerveztek megmozdulásokat az EDDSZ helyi szerve­zetei. Cser Ágnes szerint a rendszerváltás óta elő­ször fordul elő, hogy ilyen nagyarányú támo­gatást kap egy érdekvé­delmi felhívás. A nyüt le­vélben az EDDSZ sérel­mezi, hogy 1999-ben az idei költségvetést szak- szervezeti egyeztetés nélkül fogadta el az Országgyűlés, már akkor nyilvánvaló volt, hogy a szűkös pénzügyi feltételek tragikus helyzetet teremtenek az egészség­ügyben, miközben továbbra sem lesz változás a még rosszabb hely­zetben lévő szociális szférán belül. A szakszervezet elnöke szerint a Központi Statisztikai Hivatal adatai a bérhelyzet egyértelműen bizonyítják az ágazat dolgozóinak évek óta tartó reálkere­set-csökkenését. 1999-ben beindult a tömeges pályaelhagyás, amelynek eredményeként a fizikai dolgozók 7 százaléka másutt keresett megélhe­tést. Az egészségügyi szakdolgozók hiánya az intézményekben mára már 30-40 százalékos. A kórházak­ban több műszakban, túlórában, ügyeletben, nehéz munkakörül­mények között helytálló fizikai dolgozók nettó átlagkere­sete mindössze havi 34 918 forint, míg az orvo­soké is csak 50151 forint. A szociális intézmények­ben még rosszabb a hely­zet: a fizikai munkát vég­zők havi átlagos nettó fi­zetése 28 593, míg a szel­lemi foglalkozásúaké 38291 forint. Az EDDSZ tagjainak többsége azt sérelmezi, hogy még túlmunkával sem képes megteremteni családja számára a tisztességes megélhetés feltételeit. Cser Ágnes megengedhetetlennek tartja azt is, hogy egy szociális gon­dozó kevesebbet keressen, mint az általa gondozott nyugdíja. NÉMETH ZSUZSA HÍREK RÖVIDEN Nő az önkormányzatok terhelése A helyhatóságok lesznek a közhasznú munkások munkáltatói A nyár nemcsak a hosszú szabadságolások, hanem az épít­kezések és a felújítási munkák szezonja is. Az önkormány­zatok is ilyenkor végeztetik el a nagyobb közmunkákat, amelyre a munkanélküli-ellátásból kiesett állástalanok je­lentkezhetnek. Budapest Nincs azonban jó kedve a tele­pülési vezetőknek, mert a kor­mány tervei alapján a segélyen élő, dolog nélküli emberek fog­lakoztatásának összes költsége az önkormányzatokat terheli majd. Az önkormányzatok he­vesen tiltakoznak az ellen, hogy nekik kelljen kifizetni a munká­ba állás előtti kötelező vizsgála­tok költségeit. A munkanélküli­ek egészségügyi és szakmai al­kalmassági vizsgálatait ugyanis eredetileg a központi költségve­tésből, az Országos Egészség- ügyi Pénztártól, illetve az állás­talanok ellátásából származó pénzekből finanszírozták. A szükséges vizsgálatok nem olcsók: a szakmai alkalmassági 2500 forintba, a foglalkoztatha­tóságot vizsgáló szakvélemény pedig 3000-be kerül. Ráadásul várhatóan az eddigieknél jóval több ember fog jelentkezni köz­munkára, mert a foglalkoztatási törvény tavaszi módosítása kö­vetkeztében a munkanélküli-se­gély mindössze 270 napig jár, utána pedig csak azok kaphat­nak jövedelempótló támogatást, akik legalább 30 nap közmun­kát vállalnak. Tavasszal 165 ez­ren kaptak jövedelempótló tá­mogatást, akik közül előzetes becslések alapján az idén 100- 110 ezren jelentkeznek majd is­mét közcélú munkára. A már elfogadott kormány- rendelet módosításával a hely­hatóságok szerződnek a közcé­lú munkásokkal. így munkálta­tóként rájuk hárul majd az al­kalmassági vizsgálatok elvégez­tetésének felelőssége és teljes költsége. Az önkormányzatok panaszkodnak, hogy nincs pén­zük a feltételek biztosítására, ráadásul egy miniszteri rende­let letiltotta azoknak a munkák­nak az elvégeztetését, amelyek tényleges megtakarítást hoz­hatnának a településeknek. Ez azt jelenti, hogy tiloslistára ke­rültek az önkormányzati tulaj­donban lévő intézmények - kórházak, iskolák - körüli kise­gítő munkák, a más gazdasági társulással szerződés alapján elvégzett felújítások, karbantar­tások. Az önkormányzatok kötele­zettségei tovább növekednek azoknak a tolvajoknak, örömlá­nyoknak a foglakoztatásával, akik a fogházban letöltendő büntetésüket átváltják közérde­kű munkára. A helyzetet to­vább súlyosbítja, hogy az ön- kormányzatoknak kevés pén­zük van a munkához elenged­hetetlen szerszámok, munka­ruha, és egyéb feltételek bizto­sítására iS. WILK Bajban a konzul segít Ártatlanul is kerülhet valaki börtönbe Új kormányrendelet A lakáscélú támogatásokról szóló új, július 1-jétől hatályba lépő kor­mányrendelet szerint rugalmasabbá válnak a hitelfeltételek, az árvízká­rosultak is igénybe vehetik a támogatást, és bevezetik az Állami Támo­gatású Bérlakás Programot - nyilatkozta Hegedűs Éva, a Gazdasági Mi­nisztérium helyettes államtitkára pénteken Budapesten. Polgármesterek nyilatkozata Az önkormányzás az önkormányzatiság fejlődésének új szakaszához érkezett - szögezi le az a zárónyilatkozat, amelyet a Magyar Polgár- mesterek III. Világtalálkozója résztvevői pénteken, a rendezvény befe­jező napján közösen megfogalmaztak. A nyilatkozat hangsúlyozza: szemléletté érett az a felismerés, hogy az önállóság, az autonómia nem az elszigetelődés, hanem a közös érdekek mentén kibontakozó széle- sebb körű összefogás ösztönzője kell legyen. ___________________■ Bu dapest - KüM A külföldre utazó magyar állampolgárok döntő több­sége tiszteletben tartja a he­lyi szokásokat, jogszabályo­kat. Sajnos évente mégis ez­rek vannak, akik külföldön összeütközésbe kerülnek az adott ország törvényeivel. A törvények betartása külföldön is kötelező. Senki nem hivatkoz­hat arra, hogy nem ismeri a helyi jogszabályokat, és nem kérhet enyhébb elbánást vagy mentessé­get cselekedetének következmé­nyei alól pusztán azért, mert kül­földi állampolgár - hívja fel a turisták figyelmét a Külügymi­nisztérium. A nemzetközi jog minden kül­földön letartóztatott magyar ál­lampolgár számára lehetővé te­szi, hogy a helyi hatóságoktól igé­nyelje a magyar konzul haladék­talan értesítését. Célszerű már a magyar konzullal való kapcsolat­ba lépés előtt ragaszkodni a meg­felelő nyelvtudással rendelkező tolmács közreműködéséhez. Ira­tot csak akkor szabad aláírni, ha annak tartalma érthető. Nem árt ismerni az eljárás módját: a kon­zul felveszi a kapcsolatot a letar­tóztatottal, és a nemzetközi jog, a helyi jogszabályok által biztosí­tott keretek között igyekszik se­gítséget nyújtani. Bajbajutott honfitársaink ne­megyszer tartanak a „hivatalos személy” közbelépésétől, ezért megesik, hogy fontos részleteket elhallgatnak előtte. Pedig a kon­zul a vele közölteket bizalmasan kezeli, mások számára arról csak az érintett hozzájárulásával adhat tájékoztatást. A letartóztatott kérésére termé­szetesen értesíti a hozzátartozó­kat, ha kell, helyi ügyvédet keres, megszervezi a hozzátartozók lá­togatását, netán a letartóztatott orvosi ellátását is. Azonban nincs módja kivételes elbánást, jogkö­vetkezmények alóli mentességet vagy azonnali szabadon bocsá­tást elérni. Mindenképpen érdemes a kon­zul segítségét igénybe venni, hi­szen nem egy esetben ártatlanul, tévedésből vesznek őrizetbe, zár­nak be valakit. _________________________1*351 k SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvételi irodáiban akár kedvezménnyel is feladhatja lakossági apróhirdetéseit* HIRDETÉSFELVÉTEL: Kaposvár; Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-168, Siófok, Szabadság tér 2.1. em. Telefon: 84/311-668 Ingatlan, jármű hirdetés 3 sor esetén Megtakarítás 4038=0 2075 Ft Bármely hétköznap Szombati ráadás Hirdetési ráadás Extra ráadás II Ha jól választ, akár 500 OOO olvasót is elérhet! *Ha feladja lakossági apróhirdetését a SOMOGYI HÍRLAP valamely hétköznapi számába, jogosult a kedvezményes tarifa szerint megjelentetni hirdetését bármely, a táblázatban megjelölt újságban. A kedvezményes hirdetéseket csak az alaphirdetéssel együtt megrendelve adhatja fel! A kedvezmény az ingatlan és a jármű rovatokra érvényes.

Next

/
Thumbnails
Contents