Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-27 / 174. szám

2000. Július 27., Csütörtök HAZAI TÜKÖR Somogyi Hírlap - 9. oldal Földházak - szép házak Beszélgetőpartnerünk: Mezei Sándor bioépítész Mezei Sándor szerint a föld- és vályogházaknak helyük van a hazai építészeti palettán. A bioépítész tizenöt esztendeje foglalkozik az Őrségben vályogtéglagyártással, vályogépüle- tekhez használható faváz-tetőszerkezetek építésével. A közelmúltban az emelkedő energiaárak és a globális környe­zetszennyezés hatására világszer­te újra jelentkezett az igény a kör­nyezetet kevésbé terhelő, hagyo­mányos technológián alapuló épí­tészeti módszerek iránt. Persze szó sincs arról, hogy az építészek a több száz éves földes-dohos kunyhókat akarják visszahozni, inkább - visszanyúlva a régi anya­gokhoz - az értékeket szeretnék átmenteni az új évezredben is lak­ható komfortos épületekbe.- Jobban szeretem, ha azt mondják rólam „természetes anyagokból építész”. Ugyanis semmilyen szintetikus anyagot nem használok, kizárólag „élő” anyagokból, földből, szalma-, nád-, faaprítékokból építek - régi­esen szólva - hajlékokat. A dön­gölt tömésfalak, a vert vályogtég­lából készült, vázszerkezet össze­fogta épületek technológiájából sikerrel alkalmazhatunk jó néhá­nyat. A föld tartós, sokoldalúan felhasználható, helyben kitermel­hető. Nyáron hűvös, télen meleg. Bár az ilyen ház szereti a termé­szetes anyagokat, jól társul a mo­dernekkel is: a fémmel, az üveg­gel. A mai igényeknek megfelelő­en kialakított nagy üvegfelületek, ablakok napcsapdaként működ­nek, ami ebben az energiadrága vüágban különösen előnyös. Ha megóvjuk a víztől, a csapadéktól, a tetőt és az alapzatot jól szigetel­jük, akkor nagyon-nagyon hosszú életűek. Megfelelő karbantartás­sal száz évig is fennmaradnak.- Tehát a vizes talaj az ellen­ségük...- Semmilyen házat nem sza­bad nedves helyre építeni, mert egy idő után még a téglaház is összedől. Ha nyakig mártózott a bel- vagy árvízben, a pórusokból a mocsok többé nem megy ki. A vályogházhoz masszív lábazatot, alapot kell készíteni, jól leszigetel­ni, elzárni az utat a nedvesség elől, attól kezdve stabilan áll. Rá­adásul könnyen és olcsón felújít­ható. Egy házra való korszerűnek mondható festékért alaposan, sokszor egészen bokáig kell be­nyúlni a zsebbe. Ennek elég a mész, egy kis tehéntúróval ele­gyítve.- Ha ilyen olcsó a földház meg­építése, akkor nagy terhet vehetne le a fiatalok válláról...- Csak akkor gazdaságos egy ilyen épületnek, családi háznak a megépítése, ha saját „anyagból” és saját munkaerőből, kalákában épül. Ugyanis hiába olcsó a hoz­závaló anyag, ha maga az építke­zés nagyon sokáig tart. Akkor meg a munkabér lesz óriási. De a mai munkanélküliséggel megvert térségekben - pontosan az élő-' munka igényessége miatt - jó fog­lalkoztatási alternatíva lehet a vá­lyogvetés vagy a földházépítés. A vályogházak divatja egyelőre Sárházak a dobogómajori üdülőközpontban a művészvilágban terjed. De mind a hazai, mind a külföldi tu- előbb-utóbb meglesz a helye, sze- ristákat. Ezekben a élő földházak- repe a vidékfejlesztésben, a falusi ban szeretettel lehet vendégeket vendégfogadásban, az ökoturiz- fogadni, jó magyar vendéglátás- musban is. Az ilyen tradicionális, ban részesíteni, hangulatos .épületek vonzzák _____________________ujvAm okéul* Ú jabb folyószennyezés Az orvosnak is félnie kell? Budapest - Nagybánya A román szakemberek szerint nem okoz nehézfém-szennyező­dést a Szamoson az az iszap, amely tegnapelőtt egy csőtörés nyomán jutott a Nagybánya kör­nyéki folyókba. A szennyezés már megérkezett Magyarország­ra, de állítólag annyira felhígult, hogy nem jelent semmiféle ve­szélyt. A helyi vízügyi igazgató szerint megbüntetik a herzs- abányai üzemet, ahonnan hat­száz köbméternyi szennyezett víz került a Szamosba és a Tiszá­ba. A nagybányai környezetvé­delmi főfelügyelő viszont azt mondta, büntetés csak azután várható, ha a vizsgálat lezárult. A legújabb folyószennyezés volt a fő téma a bálványosi sza­badegyetem tegnapi vitáján is. „Még ma Nagybányára utazom, hogy a helyszínen ismerjem meg az újabb környezetszennyezés ügyét” - mondta Gönczy János ti­szai kormánybiztos a vitanapon. „A román ipari vállalatokban nincs felelősségérzet, a vezetőket nem érdekli, hogy szennyezik a környezetet, a hivatali aktatolo­gatásban, a halogató ügyintézés­ben és a felelősségre vonás elma­radásában bíznak” - tette hozzá. A kormánybiztos szerint, ha ez így folytatódik, komoly baj tör­ténhet. MR Tilos a titkos megfigyelés Budapest vei törvény nem tiltja a munka­i------------­--------------------------------------- helyi megfigyelést, egyesek - kö­K omoly eséllyel indíthat kártérí- zöttük a Gyáriparosok Országos tési pert az a dolgozó, akit mun- Szövetségének szóvivője - szük- kahelyén tudta nélkül figyelnek ségesnek, sőt kifejezetten hasz- ügyesen elrejtett kamerák, vagy nosnak tartják a főnöki ébersé- akinek lehallgatják a telefon-jait, get. A szakember aláhúzta, hogy netán elolvassák internetes tize- a biztonsági okokból bankokba, neteit. Az Amerikában bevett vagy mondjuk közterületekre fel­módszernek számító „kukucská- szerelt térfigyelő kamerák sem lás” nálunk sem ismeretlen, leg- arra valók,- hogy a titkos randevú- feljebb nem verik nagydobra. Mi- ra érkezőket felvegyék velük. ■ A nagy sikerre való tekintettel hirdetési akciónkat a nyár végéig meghosszabítjuk! kettőt fizet, hármat kap! A hirdetésre szánt összeg egyharmadát továbbra is megtakaríthatja, ha a Somogyi Hírlapban hirdet. Az akció az apróhirdetéseknél augusztus 31-ig, keretes hirdetéseknél* augusztus 15-ig tart. Jöjjön be hozzánk vagy telefonáljon: Somogyi Hírlap hirdetésfelvétel Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158, 528-168 * A kedvezmény legfeljebb 2/100 méretű, fekete-fehér hirdetésekre vonatkozik. Ne feledje! Minden hirdetését 150 000 ember olvassa! Az érintettek szerint mdr-már kilátástalan a fogászat helyzete Szájápolási kultúránk el­maradottsága és az álla­mi orvosi ellátás fizetővé tétele egyaránt hozzájá­rult ahhoz, hogy mára a polgárok 90 százaléka szenved ínygyulladás­ban, 5 százalékuk száj­üregi daganatban, s a fel­mérések szerint gyakor­latilag mindenkit utolért a fogszuvasodás. Budapest Dr. Fazekas András, a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke pillanatnyilag remény­telennek látja a fogászat helyzetét. A társada­lombiztosítás által fi­nanszírozott ellátásra idén fejenként mindösz- sze 1030 forint jut, ami kevesebb, mint huszad része az európai átlag­nak. Míg a legegysze­rűbb fogtömés költsége eléri a 4000 forintot, addig a tb-térítés ezért mindössze 1180 forint. Az orvosok szerint óriási probléma, hogy a fogak állapota kihat az ember egész szervezetére, tehát a betegségek so­rozatát váltja ki a szájüregben megjelenő baj. Az egyik neves fogkrémgyártó cég tá­mogatásával idén szeptemberben is meg­szervezik a szájápolási hónapot. Csaknem 600 állami fogorvosi rendelőben várják majd a vizsgálatra jelentkezőket ajándék fogkrémmel és szájápolási útmutatóval. A tavalyi, hasonló akció eredményeként a felmérések azt igazolják: ma már a lakos­ság 75,2 százaléka tisztában van azzal, hogy a fogorvosi szűrővizsgálatok térítés- mentesek. A legfrissebb felmérések szerint to­vábbra is csak 2,5 tubus fogkrémet hasz­nálunk el fejenként, míg a fogkefefogyasz­tás sem éri el az évenkénti két darabot. A nemzet-közi átlag még kevesebb, de az európai országokban ennek a mennyiség­nek a négyszerese fogy. Pedig az orvosok szerint a szájüregi betegségek 40 százalé­kát lehetne megelőzni a rendszeres - napi kétszeri - fogmosással. Az országos értékesítési adatok szerint nagy keletje van a hajlékony és speciálisan kiképzett fogkeféknek, de ezeket továbbra is csak a tehetősebb rétegek vásárolják meg. A fogorvosok szerint a minimálbér­ből élőknek nem is lehet igazán a szemére vetni, hogy a családi költségvetésből nem jut elég pénz szájápolási szerekre. A rendelőkben dolgozó orvosok is pa­naszolják, hogy üresek a várók. A betegek többnyire csak akkor fordulnak hozzájuk, amikor már elviselhetetlenek a fájdalma­ik. Amikor viszont meghallják a kezelés térítési díját, sokan ismét rosszul lesznek. Igen gyakran sírva távoznak a betegek, mert nem marad másra pénzük. A nagyobb városokban előfordul az is, hogy megfenyegetik az orvost a fizetni nem kívánó, keletről érkezett külföldiek. N. ZS. Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olva­-----------------1 s ója, hanem ajánlója is lenne a i Megrendelőiével i Somogyi Hírlap-nak. Ezért I kérjük, hogy szervezzen isme­a Somogyi Hírlap előfizetésére 2000 .................. ......-tői rő sei, barátai körében új előfi­Címzett: a Somogyi Hírlap Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. zetőt lapunknak. 1 I Azok a jelenlegi előfizetőink I Előfizetési időszak: egy hónap | akik új megrendelőt szervez­I Előfizetés díja: 875 Ft nek lapunknak, ajándékot 1 Az árus árhoz 1 I kapnak. viszonyított kedvezmény 280 Ft 1 I 1 Beszervező előfizető: Név ...................... 1 ..........1 K érjük előfizetőinket, hogy ha Lakcím:............... 1 szerveznek új előfizetőt, akkor 1 1 az itt látható megrendelőlapot ki­| Beszervezett előfizető: Név....................... ...................1 töltve küldjék vissza. A boríték­Lakcím: ............... 1 ra nem kell bélyeget ragasztani, L __________1 a postai díjat kiadónk a levél ér­Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. kezése után kifizeti. Zöldszám: 06-80/200-434. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzék szám: 11 -09001415. | HÍREK POLITIKA ÉS RENDŐRSÉG. Parlamenti különbizottság felállí­tását sürgetik a szocialisták a bűn­üldöző szervek munkájának fel­ügyeletére. A párt alelnöke, Gál Zoltán tegnap arról beszélt, hogy a politika és a bűnüldöző apparátus egymás foglyává kezd válni, sőt előfordul, hogy a politika saját cél­jaira használja fel a rendőrséget. ENTERNET. Mindenki számára meg kell teremteni a lehetőséget, hogy hozzáférhessen az informá­ciós társadalom vívmányaihoz - hangsúlyozta Pokomi Zoltán ok­tatási miniszter az Entemet nevű budapesti bemutatóterem tegnapi megnyitóján. Szeptembertől nyolcszázzal több informatikust képeznek ki a hazai főiskolákon és egyetemeken. „Azt a célt fogal­maztuk meg, hogy 2004-2005-re a diploma megszerzésének feltétele legyen egy számítógép-alkalmazá­si jogosítvány is” - mondta a mi­niszter. ■

Next

/
Thumbnails
Contents