Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-26 / 173. szám
6. oldal - Somogyi Hírlap SOMOGY I TÁJAK 2000. Július 26., Szerda HHBHI Újabb bútorokkal gazdagodott a göllei Fekete István-emlékház: a száz éve született író Amerikában élő fia adományozta a relikviákat a falunak. A kisebb berendezési tárgyakat Bodó Imre, a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület elnöke adta át Kovács Ernő göllei polgármesternek. (Is) CIGARETTATOLVAJOK. Isme rétién tettesek megrongálták a rinyakovácsi italbolt pénztárgépét és a játékautomatát, ez utóbbira a falu határában bukkantak rá, összetörve. Pénzt nem találtak a tolvajok a boltban, de az árukészletet jócskán megdézsmálták. Az ismeretlen tettesek tudták, mikor kell betörni a kocsmába, ugyanis az italboltot előző nap töltötték fel áruval. A tolvajok háromszáz- ezer forintos kárt okoztak. (Is) VÍZÜGYI TANÁCSADÓK. EU delegáció érkezett Dombóvárra. A Leonardo da Vinci kísérleti képzési projekt keretében vízügyi tanácsadói képzés indításának a lehetőségéről tárgyaltak a szakemberek. Az Apáczai Csere János Szakközépiskolában az ősszel kezdik a képzést, a tananyagot az angol, francia, osztrák és magyar szakemberek közösen állították össze, figyelembe véve a helyi sajátosságokat is. A kétnapos konzultáción ezt a tanmenetet tárgyalták meg. (Is) ADAPTERT LOPOTT. Egy ismeretlen tettes leszerelte a Hencse és Kőkút közötti útszakasz melletti villanypásztor adapterét, és ezzel kétszázötvenezer forintos kárt okozott. Az ismeretlen elkövetőt még keresi a rendőrség. (Is) ÚT ÉPÜL. Az esős időben járhatatlanná váló Kisfaludy utca útburkolatára nyert kétmillió forintot a területi kiegyenlítést szolgáló pályázaton Ecseny. Az egy- kilométeres földút felén szeretnék az év végéig befejezni a munkát 13 közhasznú segítségével. Gépek vásárlására 600 ezer forintot nyert az önkormányzat, s a pénzből bozótvágót és szer- számokat is vesz, (tz) ■ Fröccsöt mér a polgármester Kisasszond Ha valóban a kocsma a legjobb szociológiai helyszín, akkor Nagy József akár tanulmányt is írhatna a kisasszondiak életéről. De nem ír, inkább enyhíteni próbál a falubeliek gondjain. Ha kocsmárosként nem is, de polgármesterként ez a dolga. Délelőtt a polgármesteri, délután a kocsmahivatalban tart fogadóórát Nagy József polgármester. Élete eloldozhatatlan szálakkal fonódott össze a kis falu mindennapjaival; kisgyermek kora óta a zselici dombok északnyugati csücskében él, és sokat tett a közért. Miközben az utolsó cseppeket prüszköli a szódásballon a fröccsös pohárba, a falu első embere múltidézésbe kezd.- Itt jártam iskolába is, mind a nyolc osztályt ebben a faluban végeztem. Akkor persze még volt iskola, s több mint 300 lakosa ennek a községnek. Mára vagy másfélszáz maradt, jórészt öregek és munkanélküliek. Ez a legnagyobb bajunk. Nincs iskola, kevés az értelmiségi, munkahely alig akad, és hiányos az infrastruktúra. A közbiztonság kriminális, gyakoriak a pincefeltörések. Ha mindez nem változik, akkor Kisasszond csak a lehetőségek faluja marad. Leül a kocsma szegletében az ingatag székre, és sorolja a vágyaikat. A lista sokkal hosszabb, mintsem a megvalósítására - a ciklus végéig - esély kínálkozna. A falu mindenese mégsem tett le arról, hogy a környezeti adottságokat kihasználva egykor majd horgász- és vadászparadicsom legyen ez a település.- A legfontosabb most a Kossuth utca járdájának a megépítése; ehhez még egy hidat is kell emelni a völgy határában eredő Gátpatak fölé. Ehhez óvatos becslések szerint is 14 millió forintra volna szükség. Ugyancsak megoldatlan gond az iskolások szállítása és az öregek ellátása. Ezekhez elengedhetetlen egy falugondnokság létrehozása. Minderre pályázatokat nyújtottunk be, és reménykedünk, hogy sikerül nyernünk. A falusi életkörülmények javulása mellett persze a település lakói is boldogulni szeretnének, ami nem megy könnyen. Erről tizenkét éve esténként személyesen is meggyőződhet Nagy József, hiszen a délelőtti Nagy József 1945-ben Zselickislakon született.. Kisgyerekkora óta Klsasszondon él. Kőművesként dolgozott, majd vendéglátó-ipari szakvizsgát is tett. Tizenkét éve vezeti a falu kocsmáját, ennek az épületét a tavasszal vette meg. Nőtlen, gyermeke nincs. Az első választás óta a lalu polgármesteri tisztét is betölti, tervei szerint egészen 2002-ig, a harmadik ciklus végéig. pangás után estére csak megisznak egy-egy hosszúlépést a völgylakók.- A keresőképes lakosok nagy százaléka munkanélküli. Egypárnak próbáltam munkát adni, de nem állhatok egész nap mellettük, hogy elvégzik-e az aznapra elrendelt feladatot. Ezenldvül a mezőgazdaságból élők is pórul jártak az idén a nagy szárazság miatt; felvásárlóként tudom, két éve még kétmillió forint volt a gyümölcsforgalom, az idén pedig már csak 360 ezer forint. A kocsmai beszélgetésekből kiderül: sokan bennem látják a mentsvárukat, de én sem tudok pénzt osztogatni a semmire. Ráadásul a központi „műintézmény” forgalma is megcsappant az utóbbi időben, ezért a kocsmáros polgármester a bezárást is fontolgatja. Családja, gyermeke nincs, a haveri kör régen felbomlott már, így gázóraleolvasásra is jut idő keresetkiegészítés gyanánt. Ami a közszereplést illeti: három ciklus után úgy érzi, hogy átadja a lehetőséget másnak. Van rá jelentkező. Azt még nem tudja, hogy nyugdíjas éveit mivel tölti majd, de segít az utódjának, ha lesz rá igény. Nem szeretné, ha a falu is úgy járna, mint az egyik hegyi pince, amire azt írták: „Ne törjenek be, mert úgy sincs bent semmi!” TAKÁCS ZOLTÁN Karcsúsított a Terra Product Merhye elnöke elmondta, hogy a Terra azok már két hónapja megkapták Product nem áll felszámolás alatt, a felmondást. A végkielégítést is Számottevően csökkentették a ennek ellenére gazdasági okok- kifizették az elbocsátottak egy dolgozók létszámát a mernyei ból kénytelenek voltak megválni részének; augusztus negyedikéig mezőgazdasági szövetkezetnél. A két tucatnyi munkásuktól. pedig a többiek is kézhez kapják leépítést több ütemben oldották Megtudtuk azt is: nem érte a járandóságukat, meg. Csór Zoltán, a szövetkezet váratlanul az érintetteket, mert ___________________»író báláz» T öbb pénz az iskolakezdéshez Megközelítőleg félmillió forint többlettámogatást kell kifizetnie a mernyei önkormányzatnak a rendkívüli, 13. havi gyermekvédelmi támogatás címén. Arról azonban még nem döntöttek, hogy a beiskolázás megkönnyítésére szánt pénzt mikor osztják ki a 170 rászoruló gyermek szüleinek. Valódi segítséget akkor jelentene ez, ha már a tanévkezdés előtt kézhez kapnák. Klingné Mireider Gyöngyi, az önkormányzat pénzügyi előadója elmondta: a gyermekenként 3320 forintra emelt támogatást mindösz- sze hat családnak fizetik ki természetben, illetve az étkezési díj különbözeiével kapják kézhez a pénzt. A 13. havi gyermekvédelmi támogatás 30 százalékát az önkormányzatnak kell állni, de a következő hónap elejéig - amíg a költségvetésből vissza nem térítik ennek a 70 százalékát - a teljes összeget meg kell előlegezniük. Megtudtuk: ezenkívül több mint 300 mernyei kisdiák - kérelemre a középiskolások is - tankönyvei árának az 50 százalékát is állja az ön- kormányzat. Ez tavaly mintegy félmillió forint volt, a szociálisan rászorulók beiskolázási támogatása pedig valamivel több mint 200 ezer forint. Máris nagy ez iránt az érdeklődés; legkevesebb 1000, de legföljebb 7000 forint segélyre számíthatnak a szülők. A szociális kasszát leginkább az átmeneti segélyek terhelik meg; a pénzt legtöbben a megélhetésre igénylik, de olykor a magas gyógyszerköltséghez is. A közgyógyellátásban részesülők száma is meglehetősen nagy: 64. Alanyi jogon 44-en, rászorultság szerint öten, méltányosságból 15- en élhetnek ezzel a lehetőséggel. A méltányosságból odaítélt ösz- szeget - évente 12 ezer 450 forintot - a gyógyszerek esetében is az önkormányzati kasszából fizetik. A rendkívüli helyzetekre 58 ezer forintot tervezett az önkormányzat; ebből adnak többek között a tanulmányi kirándulásokra is. Memyén huszonkét jövede- lempótlóst tartanak nyilván, rendszeres szociális segélyből 17- en részesülnek. A közterületek karbantartásából öt közmunkás keresi meg a betevőt. _____várnai A szolgáltatásra építenek Felsömocsolád Befejezték a búza és a repce betakarítását a felső- mocsoládi Inter- Mező Kft földjein, a Mihály majorban. Az olajos- magvú növényt 90, a kenyérnek valót 123 hektárról aratták le. A 450 hektárra vetett korai kukorica szépen fejlődik, a késői takarmánynövénynél pedig most telítődnek a szemek. Éppen a legjobb időben jött az eső. Ha minden jól A hatalmas gépparkot folyamatosan gondozni kell alakul, előreláthatólag szeptember második felében megkezdhetik a korai szemes takarmány betakarítását. Szabó Gyuláné, a kft igazgatója elmondta: a meglehetősen gyönge talaj adottságok miatt a termesztésben nemigen tudnak megfelelni az uniós normáknak, ezért elsősorban a szolgáltatást bővítik. A három épületben mintegy öt-hatezer tonna terményt tárolhatnak; ezeket novembertől bérbe adják egy gazdaságnak. Nemrégiben felújították a 70 férőhelyes egykori szarvasmarha istállót, a cselédházban pedig szolgálati lakást, irodát alakítottak ki. A több tízmillió forint értékű géppark nemrég egy New Holland rakodógéppel gyarapodott, de újabb erőgépet is kell vásárolni. Az épületek és a géppark korszerűsége, a környezet higiénéje már megfelel az uniós követelményeknek. Öt év múlva pedig egy aszalóüzem létesítését tervezik. A feldolgozáshoz 1,3 hektáron barack- és meggyfacsemetéket gondoznak. Az Inter-Mező Kft 13 felsőmocsoládi és ecsenyi lakosnak ad munkát. várnai A Somogyi Hírlap hirdetésfelvételi irodáiban akár 3 sor lakossági apróhirdetés 4 sor lakossági apróhirdetés 5 sor lakossági apróhirdetés kedvezménnyel is feladhatja lakossági apróhirdetéseit!* mk m Bármely hétköznap Szombati ráadás Grátisz Vasárnapi ráadás Dunántúli Napló Tolnai Népújság összesen 1429 Ft 714 fi 4M Ft 1635 Ft 839Ft 9893 Ft 1425 Ft 250 Ft 200 Ft 200 Ft 100 Ft 100 R 2275 Ft I860 Ft 952 Ft 832 Ft 2189 Ft 1248 Ft 8884 Fi 1900 Ft 250 Ft 200 Ft 200 Ft 100 R 100 R 2750 R 2378 Ft 1199 Ft 799 Ft 272SFt 1558Ft 11885 Ft 2375 Ft 250 Ft 200 Ft 200 Ft 100 R 100 Ft 3225 Ft Lapjainkkal akár 500 OOO olvasót elérhet... •Ha feladja lakossági apróhirdetését a Somogyi Hírlap valamely hétköznapi számába, jogosult a kedvezményes tarifa szerint megjelentetni hirdetését bármely a táblázatban megjelölt újságban. A kedvezményes hirdetéseket csak az alaphirdetéssel együtt megrendelve adhatja fel! A kedvezmény az ingatlan, gépjármű rovatokra érvényes.