Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-17 / 165. szám
MEGY E I KÖR KÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal 2000. Július 17., HétM Dacoltak az esővel az első kaszások A szemerkélő eső ugyan megnehezítette az őrei melletti búzatáblában álló első kaszások és az aratóversenyre nevezett csapatok dolgát, de annál nagyobb lelkesedéssel vetették magukat a munkába az ötödik nemzetközi aratófesztivál résztvevői. Orci Barkóczy Gellért országgyűlési képviselő (FKGP) mutatta meg elsőként, hogyan is kell kaszálni. Ezt követően Francz Rezső és Pásztohy András MSZP-s honatya együtt aratott dr. Szabó József Andor Fidesz- MPP- s képviselővel és dr. Gyenesei Istvánnal, a megyei közgyűlés elnökével. A körülöttük álló sasszemű szakemberek mindegyiküknek szolgáltak jó tanáccsal. Az első kaszavágások után megkezdődő aratóversenyen tizenhét csapat mérte öszsze a tudását. A győztes a szabadkai „Bunevacko Kolo” csapat lett. Második helyen a „Nem csak a 20 éveseké a világ” hármasa végzett Fülöp- szállásról, a harmadik helyezést pedig az imrehegyi „Vastaps” tagjai nyerték el. Az aratóverseny mellett fogatos és traktoros szántóverseny is zajlott. A fogatosok közül Csiszár László bizonyult a legjobbnak, a traktorosok közül váltvaforgató ekével a szentgáloskéri Buzsáki Károly, nagy ekével Oláh Lajos a Kapostáj szövetkezetből, kis ekével pedig Szőke Zoltán az ádándi szakmunkásképző iskola növendéke. A közeli halásztó partján indultak útjukra a Mól traktor-cross terepverseny traktorai. A verseny győztese a Bárdudvarnokról érkezett Simon Sándor lett. A traktorok után a pályán moto-cross és off-road Kaszashow tipp-játék A Somogyi Hírlap a szombati orci aratófesztivál kapcsán játékra hívta olvasóit. Azt kértük tippeljék meg, hogy a somogyi első kaszások milyen öltözetben vágják majd a rendet. A helyszínen kiderült: Dr. Szabó József Andor öltönyben és nyakkendőben, dr. Gyenesei István és Pásztohy András munkásruhában és kötényben, Barkóczy Gellért és Francz Rezső pedig gyolcsgatyában és fehér ingben kaszáltak. A játék során sokan tippeltek, ám egyetlen olvasónknak sem sikerült a hibátlan, öt találatos megoldás / 2, 3, 1, 2, 3/. A legtöbb -négy - találatot a kaposvári Csapóné Nagy Bernadett érte el. Ő kapja szerkesztőségünk ajándékát. bemutató szórakoztatta a közönséget Ebédidő táján a tópartot fenséges illatot töltötték be: a Podravka és a Somogyi Hír lap által támogatott pörköltfőző-versenj résztvevői kivétel nélkül remekművet al kották. A Podravka vándorkúpát a zala Felsőrajkról érkezett Pálfi Anikó és Né meth László kapta meg nyúlpörköltjéért (A főző versenyről további információk £ 12. oldalon.) Délután az érdeklődőknél dr. Tamás Károly az FVM államtitkára .........................Barkóczy Gellért képvi selő és dr. Széles Gyula, a Kaposvári Egyeterr professzora tartott fó rumot, amelyen a falvak elszegényedése, £ Sapard-program és £ sertésfelvásárlási árai is szóba kerültek. A fórum után dr. Tamás Károly ünnepélyes keretek között millenniumi zászlót adott át Orcinak, amelyet Szlávik József polgár- mester vett át. A délután ezt követően a Barkóczy Gellért gyakorlott kaszás FOTÓ: LANG szórakozásé volt: a színpadon fellépett többek között Madarász Katalin ma- gyarnóta-énekes, és Poór Péter táncdalénekeS iS. * SZÉLESI SÁNDOR Hírek ROMANAP TAPSONYBAN. Sikeres volt a tapsonyi cigány kisebbségi önkormányzat által szervezett hétvégi romanap. Az eseményre a kisebbségen kívül kíváncsiak voltak a falu lakói is. A marcali és a garabonci hagyományőrző egyesületek műsora előtt kispályás labdarúgó bajnokságot rendeztek, melyre meghívták a szenyéri és a Zala megyei romákat is. Vendégcsalogató élőzene, ingyenes ebéd színesítette a programot. Néhány pedagógus délelőtt pedig játszóházat tartott a gyerekeknek. Az eső ellenére valamennyi szabadtéri programot megtartották, (szk) BIZTONSÁGOS KORLÁTOK. Közel félmillió forintba került a nagyatádi önkormányzatnak az Árpád utcai megdőlt betonkorlát és a művésztelep melletti út korlátjának kicserélése. Az Árpád utca nagy ívű kanyarjában 50 méteren helyeztek el biztonságos fém védőkorlátot, a Göröndi út mellett pedig esztétikai okból cserél- ték Id a régi elemeket, (bm) ■ Krónika a falunapra Villányi László és Pál Ernő polgármesterek avatták a székelykaput fotó, béresné Darány Millenniumi falunapot tartottak a hét végén Darányban, ahol egyben tíz éves testvérkapcsolatukat is ünnepelték. 1990-ben vette fel egymással a kapcsolatot a Dráva menti nagyközség és az erdélyi Székelyderzs és Székelymuzsna. - Ezt a kapcsolatot érdemes ünnepelni, hiszen csöppet sem formális, hanem valóban tartalommal teli - mondta Villányi László darányi polgármester. - Az ezer kilométeres távolság ellenére is igazi barátság alakult ki a családok között. Egy darányi család például erdélyi kislányt vett magához, hogy itt járhasspn iskolába. A két polgármester együtt avatta fel az erdélyiek ajándékát, a székelykaput, és együtt helyezte el a földben Darány millenniumi emlékhengerét, amelyben többek között a nemrég elkészült falukrónika is helyet kapott. A falunapon egy kiállítás is megnyílt. Ennek anyagát helyi alkotók - fotósok, fafaragók és képzőművészek - munkáiból állították össze. Bár az időjárás ezért mindent megtett, mégsem sikerült kedvét szegni a darányiaknak. Fociztak, lovagoltak, sétakocsikáztak és tapsoltak a fellépő helyi táncosoknak és nyugdíjascsoportnak, a so- mogytarnócai asszonykórusnak és a babócsai cigány fiúk együttesének. Este pedig hálóztak a Pod- ravka együttes muzsikájára, n- l Szakmák házassága a túlélésért Somogybán 130 kórházi ágy leépítése várható (Folytatás az 1. oldalról)- Kórházbezárásról szó se lehet, de az intézetek egy-egy osztályának működését áttekinti majd a tulajdonos valamint a kórház vezetése és a lehetőségeken belül struktúraváltoztatást hajt végre - mondta dr. Hargittai Mária. - Meg kell vizsgálni az adott kórház és osztályainak a működését, betegforgalmát és feladatát, majd ennek ismeretében kereshetik a megoldást. Számos pozitív példa van már erre, így Baján is, ahol felismerték: kevesebb ágyon is elláthatják ugyanazt a feladatot, s erre a rendelkezésre álló pénz is jobban elég. Ez egy hosszabb folyamat, melynek része lehet egy mátrix rendszer kialakítása, amely ésszerű határokon belül a jobb betegellátást és a rugalmasabb alkalmazkodást szolgálja. Ezt a tendenciát erősítette dr. Koncz Gábor megyei tiszti főorvos is, aki elmondta: az augusztus 7ére tervezett megyei egyeztető fó- | rumon szó esik azokról a jogszabályváltozásokról is, melyek a kis kórházak fennmaradását segítik. Somogybán 130 ágy leépítése várható, de az úgynevezett mátrix rendszer bevezetésével lehetőség adódik arra, hogy a korábbinál kisebb létszámú osztályok is működhessenek. Ennek lényege, hogy a rokonszakmák - például a sebészeten vagy a belgyógyászaton - kiegészítik egymás tevékenységét; az urológus mellett a műtétnél asszisztálhat általános sebész is. így kevesebb ággyal és szakemberrel működhet egy-egy osztály, mert a tb befogadja a tevékenységüket. Angol mintára ugyanakkor a szabadon praktizáló orvosok is részt vállalhatnak szerződéses formában egy-egy speciális terület ellátásába. Az új rendszer a szakemberképzést s [ egyben a biztonságosabb orvos- utánpótlást is támogatja, várnai JÁTSSZON, ÉS NÉZZE VELÜNK A TŰZIJÁTÉKOT! 0660 55 08 20 Hatvanék szemmel láthatóan élvezik a szabadságot. Persze, ezt könnyen megtehetik, hiszen 60-as mobiljukkal nemcsak kényelmükről és biztonságukról gondoskodhatnak, hanem egy feledhetetlen nyárestéről is. Talán épp az Ön és családja társaságában... Hívja fel a Hatvan család hangpostáját, és vegyen részt nyári nyereményjátékunkban! Egy kis szerencsével Ön és szerettei is a 6 nyertes család között lehetnek, akik - egy kellemes vacsorát követően - Hatvanék társaságában csodálhatják meg az augusztus 20-ai tűzijátékot. És mindezt egy dunai sétahajóról! Szóval, nyáron is érdemes velünk tartani. www.0660.hu A nyereményjáték július 3-ától augusztus 6-a éjfélig tart. A nyeremények készpénzre nem válthatók. A játékban való részvétellel a játékosok elfogadják annak feltételeit. A nyereményúton a játékosok saját felelősségükre vehetnek részt, a vonatkozó hajózási szabályok betartásával. A nyertesek neve a fenti telefonszámon augusztus 7-étől meghallgatható, de a nyerteseket az általuk megadott számon külön is értesítjük. A hajókirándulásra egy-egy családból - a hajó korlátozott befogadóképessége miatt - 4 fő részvételét tudjuk elfogadni. oooo