Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-01 / 152. szám

Bekövetkezhet, amit ma még csak fantasztikus filmekben látni: a mes­terséges intelligenciával ellátott robotok átveszik a hatalmat. Mindezt nem kisebb számítástechni­félünk ■ robotoktól? kai szakértő állítja, mint Bill Joy, az internet világ­nyelvének feltalálója. A hazai szakemberek közül van, aki egyetért amerikai kollégájával, mondván, hogy a mester­séges intelligencia sok­kal veszélyesebb, mint­ha valaki szabadon atombombát készítene, s akad, aki szerint a ro­botokat mindig az ember fogja irányítani. Tartozik a Fradi! 1998-ban javult a foglalkoztatottság, de a szak­emberek szerint a következő egy-másfél évben várhatóan megugrik a munkanélküliségi ráta. Úgy tűnik, Torgyán József, az FKGP elnöke, az agrárszféra első em­bere hasztalan pumpál pénzt szeretett klubjába, a Ferencvárosba: a zöl­dek ugyanis a közelmúlt­ban kapott több száz milliós konszolidáció da­cára ismét eladósodtak. A IX. kerületi egylet egy­némely játékosának há­rommillióval tarto­zik. Ennek ellenére az FTC edzőtábor­ba vonult, méghoz­zá az FM gödi ok­tatási központ- jába. Kérdés , csak az: va- J jón a minisz- J téri um vagy I a klub fizeti- e a számlát? Western Lapapusztán Tízezer márka értékű lovak nyergében Európa-bajnokok tartot­tak különleges bemu­tatót Lapapusztán. A western-lovasok éves bemutatóján kiemel­kedő értékkel bíró tenyészkancákat is végigmustrálhattak az olimpia műsorába is felvett lovassport sze­relmesei. A világ leg­sokoldalúbb lovait marhaterelő akció köz­ben is láthatták az érdeklődők. FOTÓ: LANG RÓBERT TUNÉZIA 1 hét/fö/Ft-tól 2 hét/fö/Ft-tól TENGERPART ÉS NAPFÉNY VÁRJA! Foglalja le nyaralását időben, speciális ajánlataink július 10-ig érvényesek! AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Fl 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft 1 hét/fö/Ft 2 hél/fö/Ft Turista osztály 49.900 64.900 64.900 89.900 59.900 79.900 54.900 74.900 Hotel** (reggeli) 64.900 79.900 79.900 109.900 69.900 99.900 64.900 79.900 Hotel*** 74.900 89.900 87.900 119.900 82.900 106.900 72.900 89.900 Hotel*** (FP) 79.900 109.900 99.900 139.900 94.900 129.900 84.900 109.900 Hotel**** (FP) 119.900 149.900 129.900 199.900 119.900 169.900 109.900 149.900 MALLORCA 1 hét/fö/Ft-tól 2 hét/fö/Ft-tól 1 hét/fö/Ft Turista osztály 54.900 74.900 69.900 Hotel'* (reggeli) 69.900 99.900 84.900 Hotel** (FP) 89.900 129.900 99.900 Hotel*** (FP) 104.900 159.900 109.900 Hotel**** (FP) 124.900 219.900 129.900 2 hét/fö/Ft 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft 94.900 64.900 86.900 54.900 84.900 116.900 79.900 109.900 69.900 99.900 149.900 89.900 129.900 79.900 99.900 169.900 104.900 149.900 94.900 149.900 199.900 114.900 194.900 104.900 169.900 Előrejelzés Somogy megye Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Média Kapcsolatok Osztálya térségére 20 km/ó Várható időjárás vasárnap estig: Napos, egyre me­legebb időre szá­míthatunk. Csak néha növekszik meg a gomolyfel- hőzet, zivatar va­lószínűsége nem túl nagy. Az észak- nyugatira forduló szél néha meg­élénkül. A leg­magasabb nap­pali hőmérséklet 30 fok körül va­lószínű. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 díja: 120 Ft/perc Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 120 Ft/perc Balatoni élőszavas tájékoztatás: 06-90-490-015 díja: 180 Ft/perc Speciális élőszavas tájékoztatás: 06-90-504*001 díja: 240 Ft/perc KRETA 1 hét/fö/Ft-tól 2 hét/fö/Ft-tól 1 hét/fö/Ft 2 hél/fö/Ft 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft Turista osztály 49.900 69.900 59.900 79.900 54.900 74.900 Stúdiók 64.900 84.900 89.900 114.900 79.900 99.900 Hotel** (reggeli) 69.900 89.900 79.900 109.900 74.900 99.900 Hotel*** (reggeli) 79.900 109.900 89.900 119.900 82.900 109.900 Hotel*** (FP) 99.900 129.900 119.900 169.900 109.900 149.900 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft 49.900 59.900 69.900 79.900 62.900 69.900 69.900 94.900 99.900 139.900 RODOSZ 1 hét/fö/Ft-tól 2 hét/fö/Ft-tól 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft Turista osztály 49.900 69.900 64.900 84.900 59.900 79.900 54.900 64.900 Hotel*** (reggeli) 69.900 99.900 74.900 99.900 69.900 89.900 59.900 69.900 Hotel*** (FP) 84.900 109.900 99.900 129.900 89.900 114.900 79.900 99.900 Hotel**** (FP) 99.900 149.900 114.900 169.900 99.900 139.900 89.900 129.900

Next

/
Thumbnails
Contents