Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-15 / 164. szám

24. oldal - Somogyi Hírlap N A G Y A T Á D I TÜKÖR 2000. JOuus 15., Szombat Postánkból ____ P ontosított gyártörténelem Őszintén kedvelem a Somogyi Hírlapot, hiszen majdnem 30 évig tudósíthattam a lapot Na­gyatád sportjáról. Most pedig mindennap reggel 6 órakor olva­sással kezdem a napot. Főleg az atádi írásokat keresem, s kriti­kus szemmel böngészem azok tartalmát. Örülök ha a cikk tár­gyilagos, s főként ha pontos a tá­jékoztatás. Nem bírálatnak szánom, sze­retném azonban pontosítani jú­nius 29-i csütörtöki számukban ez első oldalon megjelent „Gyár­történelem” című írás egy két adatát. „1944 szilveszterén négyezer bomba hullott a tele­pülésre”. Valójában nem bom­ba, hanem aknagránát. Bomba csak 9, ebből 8 1944. augusztus 8-án a Kossuth utcában robbant, nyolcán maghaltak, és többen megsebesültek. Épületekben je­lentős károk keletkeztek. (Mint szemtanú, az eseményt meg is írtam.) Vitatom a 4000 aknagrá­nát. szilveszteri robbanását. Vé­leményem szerint a darabszánt „ex cathedra” kijelentés. A front ideje alatt többször is tartózkod­tam a községben, átéltem egy­két aknabecsapódást, így képte­lenségnek tartom, hogy bárki megszámolta volna ennek da­rabszámát. A konzervgyárban 1947-ben július elején kezdték meg a gyü­mölcs feldolgozását, valójában 1946-ban a Fonalgyárban - aug. 30.- indult be a termelés. Nagyatád történetét - 1890- 1945^- közötti időszakról én is kutatom főleg a somogyi újsá­gokból, így el tudom képzelni annak a helytörténésznek meg­lepetését - ha ismeri a két löve­dék hatóerejének hatását - ha el­olvassa ezt a cikket pl. 2050., vagy 2100-as években. HORVÁTH MIKLÓS, NAGYATÁD. Hirdetőink A Nagyatádi Tükör következő száma augusztus 17-én jelenik meg a Somogyi Hírlapban Megrendelését még előző nap is várjuk. ■ f Fehér Galambé Étterein Polgári konyhájával várja vendégeit minden nap 11-23-ig » Nagyatád. Széchenyi tér S. « Telelőn: 352-605 ,/g Bár a város elsősorban gyógy­fürdőjéről híres, a város északi részében fekvő termál strand­fürdő is népszerű a turisták kö­rében. A három hektáron fekvő strand a nyári kánikulában há­rom medencével várja a felfris­sülni vágyókat. A fürdőhelyen termálvízzel temperált, feszített víztükrű ötvenméteres úszó­medence, részben fedett termál él­ménymedence és gyermekmedence fogadja a látogatókat, tudtuk meg Iha- rosi Istvántól, a strand vezetőjétől. A medencék vízét a strand tőszomszéd­ságában fúrt termálkútból nyerik, melynek percenkénti hatszáz literes kapacitású, hatvan Celsius fokos vizét hűtéssel állítják be a kívánt hőfokra. A termálkút érdekessége, hogy a város­rész kétszáznegyven lakásának fűtését és melegvíz-szolgáltatását is innen oldják meg. A népszerű strandfürdő tavaly 55 ezer látogatót fogadott. A horvát turis­ták száma különösen magas volt, mondta Iharosi István. Előfordult olyan nap, melyen a fürdőzők hetven százaléka a szomszédos országból ér­kezett. A vendégforgalom a nyári hét­végéken elérte a 2500 főt.- A három évvel ezelőtt épített pezs- gőfürdős, zuhatagos élménymedencét a hűvösebb időben is szívesen látogat­ják a turisták. A strandon emellett köl­csönző és kondicionálóterem szélesíti a szolgáltatások választékát. A fürdő igazgatója hozzátette: a strandot egy újabb strandmedencével szeretnék bővíteni a közeljövőben. LANG RÓBERT FOTÓRIPORTJA-----------_—__l!L N épszerű a strand ban, a nyolc szoba nagyobb portok fogadására nem elegendő. Mivel szobák javarészét már a vénasszonyok nya­rára is lefoglalták, nem árt ha valaki jó elő­re jelzi szállásigényét egy nagyatádi kirán­duláshoz. TAKÁCS ZOLTÁN A külföldiek körében is egyre népszerűbb fürdőnek hála, Nagyatád hoteljei és panzi­ói évről évre tekintélyes vendégsereget fo­gadhatnak. A növekvő igényeknek persze meg kell felelni, ezért a szállásadók most sem ülnek a babérjaikon. Limbek Csaba három éve igazgatja a nagy­hírű Solar Hotelt, amely az elmúlt időszak következetes fejlesztéseinek köszönhetően a régió legmagasabb színvonalú vendég­szállása tudott maradni. Persze az ambició­zus fiatalember tisztában van a realitások­kal. Mint mondta: két év alatt sikerült „elad­ni” a várost, azaz olyan külföldi vendégkör­rel megismertetni, amely biztos alapot ké­pezhet a jövőre. Ilyenkor szájról-szájra ter­jed egy szálláshely minősége, ezért sokan felkeresik, majd lassanként beáll a vendég- forgalom az átlagos szintre. Jelenleg 50-60 százalékos a hotel kihasználtsága, amely megfelel a kezdeti hirtelen felfutási idő után tapasztalt állapotnak. Idén kevesebb a vendég mint tavaly ilyenkor, de a néme­tek, hollandok és belgák mellett júliusra beindult a belföldi turizmus is. A fiatal ho­telszakember szerint az utóbbinak a csekkrendszer körüli kálvária nem tett jót, ennek ellenére a gyógyfürdő Atádra csábít­ja mindazokat, akik az egészség- megőrzésre az átlagosnál na­gyobb gondot fordítanak. A für­dő és a strand mellett nagy von­zereje lehet az épülő sportcsar­noknak is, amely fogadhatja majd az edzőtáborozó csapato­kat. Persze a hotel vezetése nemcsak a városi beruházások­ban bízik, hanem bortúrákat, lovaskocsikázást, egyéb kultu­rális programokat is szerveznek minden generáció számára. Limbek Csaba elárulta: titokban készül egy különleges fejleszté­si terv, amely új fejezetet nyit­hat az atádi vendéglátás történe­tében. Nyolc szobájával más stílusú, hangulatos vendégváró hely a Viktória Panzió. A családias szál­ló vezetői Nagyné Huszár And­rea és Nagy József elmondták: egy éve indították újra a panziót, de már szinte száz százalékos a kihasználtsága. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy felke­resték az utazási irodákat, s mára négy ka­talógusban is szerepelnek. A csendes ut­cácska, a nyugodt, pihenést garantáló kör­Hangulatával vonz a Viktória panzió nyezet elsősorban az idősebbeket vonzza, de a teke, a kölcsönözhető kerékpárok és az exkluzív étterem a fiatalabbak igényeit is kielégíti. A tapasztalatok szerint elsősor­ban a belföldi turizmus és az átutazó forga­lom hozta vendégkör száll meg a panzió­Swift és Sjedan légkondicionálóval dupla légzsákkal, rádiós-magnóval metál fényezéssel csak amíg a készlet tart Karvalics Kft. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 86. Tel.: 565-211 m Nagyatád, Kossuth u. 11. Tel.: 351-830 Á GESZTÉI KISVEND ÉOL SS 6 Nagyatád, Dózsa Gy. u. 9. Itütöntegef uaöételekkel uátyuk Ugi eV ni vendégeinket tzotib ágakkal! Az élelmes megoldás! CBA kávé 250 gr 269,- Ft Rama kocka 250 gr 95,-Ft CSAK NAPIG! (18184) a Somogyi Hírlap • nagyatádi irodája várja a vásárlókat, az előfizetőket és a hirdetőket a Baross Gábor utca 5/a. szám alatt. Telefon/fax: 82/553-163. Szolgáltatásaink:- hírlapárusítás- hirdetésfelvétel- Somogyi Hírlap előfizetés Nyitva: hétfőtől-péntekig: 7.30-14.00 szombaton: 7.30-11.00 Jöjjön be, ismerje meg nyitási akcióinkat! Zöld számunk: 06-80-200-434 Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap ; Vendégváró kisváros

Next

/
Thumbnails
Contents