Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-08 / 158. szám
-~| 2000. Júuus 8., Szombat KAPOSVÁR Somogyi HMap - 5. oldal Hírek GRUNDOK. Két pályázatot nyújtott be az önkormányzat az Ifjúsági és Sportminisztériumhoz városi grundok építésére, s mindkettővel nyert. A Toldi lakótelepen és a Pipacs utcai aszfaltozott pályák helyén három-három pálya épül; ezeken görkorcsolyázni, kosárlabdázni és focizni lehet majd, a környéken lakó gyerekek legnagyobb örömére. A tizenkilencszer harmincnyolc méteres pályák közvilágítást is kapnak. A kivitelezést augusztus végéig fejezik be, tájékoztatott Bajzik Imre, a városháza műszaki irodavezetője. (bt) PERMETEZNEK. A koros platánfákat permetezik július 12-én illetve 13-án az éjszakai órákban. Az alkalmazott szerkombináció a méhekre mérsékelten veszélyes, ezért kérik a méhészeket, hogy ezen a két napon zárják el az állatokat, (szk) m Megsértik a temetkezési törvényt A megyei temetkezési és szolgáltató kft meghívta azokat a somogyi magánvállalkozókat, akik temetkezéssel kapcsolatos tevékenységeket végeznek. Tájékoztatták az érintetteket az új törvény rendelkezéseiről, különös tekintettel a szolgáltatásokról.- Ennek ellenére több szabálytalanságról is tudomásunk van, de ezek közül egyelőre csak egyet tudunk bizonyítani, ez pedig az elhunytak törvénytelen hűtése. A jogszabály kimondja: a holttestet az eltemetés helye szerinti temetőbe kell szállítani, a közigazgatási határ betartásával, hűteni pedig csak a legközelebbi ravatalozóban lehet. Kaposváron két nagy hűtőrendszerrel rendelkezünk, a keleti temetőben tizenkettő, a nyugatiban négy hűtő áll rendelkezésre. A kapacitásunk elegendő, senkit nem zárunk ki a szolgáltatásból, már csak azért sem, mert a városhoz tartozó hetvenhat település többségében nincs ilyen rendszer, ezért az ott elhunytakat is ide szállítják - mondta Puskás Béla, a társaság ügyvezető igazgatója. A törvény egyértelműen kimondja, hogy a halottat feleslegesen utaztatni nem lehet, ugyanis ez kegyeletsértő. A temetkezési kft-nek azonban tudomása van róla, hogy nem mindegyik vállalkozó tartja be ezt a rendelkezést, mely bevétel kiesést jelent a cégnek. Talán kevesen tudják, hogy az ebből befolyt összeget elkülönítve kezelik, ezt a temetők üzemeltetésére forgatják vissza. Amennyiben a hozzátartozók aláírják a nyilatkozatot a más településre való szállítással kapcsolatban, akkor is törvénytelenül jár el a vállalkozó, ha nem a legközelebbi ravatalozót választja. Ilyen esetekkel nemcsak a megyeszékhelyen, hanem Somogy más részein is találkoztak. Ezért is hívták meg a magánvállalkozókat, hogy egyértelművé váljanak bizonyos rendelkezések, melyek hosszú távú be nem tartása súlyos következményeket vonhat maga után. A törvénytelenségekre felhívták dr. Kéki Zoltán jegyző és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat városi intéze- tének figyelmét is._________sz.k. Az elhunytakat a legközelebbi ravatalozóba kell szállítani és ott gondoskodni a megfelelő hűtésről. A temetkezési törvény ezen rendelkezését több vállalkozó nem tartja be. MOBIL-ANTENNA. Átjátszó állomást építettek a Vodafone mobil- szolgáltató megbízásából a Füredi 45-47-es tízemeletesre. Ezen az oldalon többször írtunk róla, ezúttal már meg is mutathatjuk: toronymagasan így fest a környék lakóit megosztó berendezés. Miután 4 méter alatti, építési engedély nem kellett hozzá, ám a kivitelező azért bejelentette a tényt a szakhatóságnak. fotó: török anett Megkérdeztük Vaui aki egész évben spórol, s van akinek gondja sincs azzal, miből teremtse elő a nyaralás költségeit. Sőt, az sem mindegy, hol és kivel nyaralunk a nyáron... Varga Andrea, főiskolai hallgató: - Mivel az ösztöndíjamnak csak egy töredékét tudtam év közben félretenni, gondolni sem tudok külföldi nyaralásra. Sőt még a Balaton is túl drága a pénztárcámnak. A barátaimmal gondoltunk egy egyhetes desedai víkendre. Nem is lesz nehéz összehangolni az indulást, mivel valamennyien diákok vagyunk. Kétezer forint talán elég az egy hetes „nomád nyaralásra”. Csonka Norbert, fogtechnikus - Az idei nyáron nem megyek nyaralni. Sem az anyagiak, sem a munkám nem engedi. Nagyon szép emlékeim vannak a tavalyi fonyódi nyaralásról, amikor a barátaimmal lehettem. Ha nagyon akarnánk meg tudnánk szervezni néhány napos kikapcsolódást, netán egy biciklitúrát hétvégére. Jövőre majd úgy alakítom programjaimat, hogy a munka és a család mellett a nyaralásra is jusson időm. Németh Sándor vállalkozó: - A feleségem Görögországot, én pedig Olaszországot választottam. Azért, hogy mindkettőnk vágya teljesüljön, elutazunk mindkét helyre. A gyerekek már nagyok, gondoskodnak magukról. Jut még arra is időnk, hogy a balatoni nyaralónkban is eltöltsünk néhány hetet. A nyaralásra sosem sajnáltam a százezreket. Dr. Szilvási Zoltán, háziorvos: - Az utóbbi években Horvátországban nyaralok a legszívesebben. Itt szenvedélyemnek, a búvárkodásnak is élhetek. Most is ezt a vidéket választottam. Nemrég jöttem haza az egyhetes nyaralásból, de már most tervezem, hogy mielőbb újra visszautazzak. Fontos számomra, hogy az általam választott nyaralóhely a közelben, s tengerparton legyen. Szeretek a sziklás parton sétálni, a közeli kisvárosokban nézelődni, kirándulni. Bár a horvátországi nyaralás is egyre drágább lesz, főleg az étkezés miatt, mégis szívesen utazom oda. Szabadidőm is van, s a munkám is lehetővé teszi a több hetes nyaralást. _____________■ P ÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet az alábbi intézményvezetői állásokra: 1. Pécsi utcai Általános Iskola 7400 Kaposvár, Pécsi u. 45. A vezetői megbízás 5 évre szól A vezetői megbízás kezdő időpontja: 2000. október 1. A vezetői megbízás megszűnése: 2006. július 31-ig Pályázati feltétel: Felsőfokú iskolapedagógusi szakképesítés és legalább 5 év szakmai gyakorlat A pályázat formája és tartalmi követelményei: szövegszerkesztővel szerkesztett vagy írógéppel írott, kettő példányban benyújtva. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó szakmai életrajzát, az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programot és a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseket. Pályázat elbírálásának határideje: 2000. szeptember 21. Bér: A Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján. 2. Iparművészeti Szakközépiskola 7400 Kaposvár, Szántó u. 11. A vezetői megbízás 5 évre szól A vezetői megbízás kezdő időpontja: 2000. október 1 -tői A vezetői megbízás megszűnésének időpontja: 2006. július 31-ig Pályázati feltétel: Egyetemen szerzett tanári végzettség és szakképzettség, és legalább 5 éves pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. A pályázat formája és tartalmi követelményei: szövegszerkesztővel szerkesztett vagy írógéppel írott, kettő példányban benyújtva. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó szakmai életrajzát, az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programot és a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseket. A pályázat elbírálásának határideje: 2000. szeptember 21. Bér: A Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján. A pályázatokat a Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesterének címezve, Kaposvár Megyei Jogú Város Jegyzőjének (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.) lehet benyújtani. A pályázat benyújtásának határideje: 2000. július 26. (17770) A Szarvas üzletház melletti terület végső rendezésére keresik a megoldást FOTÓ: LANG RÓBERT Jövő héten tárgyalnak ismét az elátkozott telekről, közismertebb nevén a Szarvas Üzletház melletti területről. 1998 őszén - sokak örömére - végre elkezdődött a beruházás, azonban korai volt még a derű, ugyanis hamarosan le is állt. Sárái Péter, vagyongazdálkodási igazgató a Somogyi Hírlap érdeklődésére elmondta: a napokban beszélt a Dóm Részvénytársaság vezetőivel, hiszen hamarosan megoldást kell találni a terület végső rendezésére. Jelenleg a teljes kivitelezés egyötödét készítették el, de pillanatnyilag a legsürgetőbb feladat az állag- megóvás lenne. A háromszázhatvan négyzet- méteres telek tulajdonosa nem az önkormányzat, ugyanis megvásárolta a szekszárdi székhelyű részvénytársaság. A tervek szerint szolgáltató üzletközpont épült volna, melyben irodák, butikok kaptak volna helyet, valamint kétszintes százharminchat gépkocsi elhelyezését szolgáló parkolóhely. A részvénytársaságnak kellett volna a közművesítést is elvégezni, de ahogy az építkezés áll, így ez a teendő is háttérbe szorult.- A legnagyobb gondot az okozza, hogy a telken éktelenkedő szeméthalmaz rontja a városképet, zavarja a meglévő üzletház bérlőit és - nem utolsó sorban - vásárlóit. Az Irányi Dániel utcában is elkezdődött az átépítés, hamarosan be is fejeződnek a munkálatok, éppen ezért erre a területre kell koncentrálni erőinket. A cél, hogy megoldást találjunk, lehetőleg minél hamarabb, így nem maradhat. Elképzeléseink szerint az ideiglenes hasznosítás, ha részlegesen is, de megoldaná a gondok egy részét. Persze, mindenki azt szeretné, ha az eredeti elképzelés végre valóra válna, főként azért, mert a parkolási nehézségek egy részére is orvoslást nyújthatna - közölte Sárdi Péter. Mint ismert már többször írt ki a város pályázatot erre a területre, de ki tudja miért eddig egyik cég sem váltotta be vállalt ígéretét. Ráadásul a jelenlegi állapot rossz a területnek is, ahogy telnek-múlnak az évszakok, úgy lesz egyre nehezebb az elkészült „épületet” befejezni. ____________________sz.it. T árgyalások az elátkozott telekre Soha nem látott mértékű cél- támogatást kapott Somogy. E héten kedden döntöttek kormányülésen a beérkezett pályázatokról, melyet Szita Károly polgármester ismertetett tegnap a sajtó képviselőivel a városházán. Elmondta: az országban 109 milliárd forint értékű beruházás indul el, az állami támogatás mértéke pedig hatvankét milliárd. Ebből az összegből 4 milliárd 620 milliót ítéltek a megyének.- Pályázatot négy területre lehetett benyújtani, életveszélyessé vált általános iskolai épületek tantermeinek kiváltására, egészségügyi rendelők, kórházak gépműszer beszerzésére, szilárdhulladék lerakótelep építésére valamint szennyvíztisztító létesítésre és az elvezetésre. Ez utóbbira érkezett a legtöbb igény, mely az Európai Unió szigorú környezetvédelmi előírásaival magyarázható, ennek jelentőségét a legtöbb önkormányzat felismerte - közölte Szita Károly. Bárdudvarnok, Hetes és Kadarkút 83 millió forintot kapott az iskolai tantermek felújítására. Kaposvár egy fogorvosi kezelőegységre, Marcali, Siófok és a megyei kórház egészségügyi gépbeszerzésre nyert összesen 51,5 milliónyi támogatást. Hulladéklerakó telepre nem adtak be Somogyból pályázatot. A tisztítótelepre Barcs és a hozzá tartozó 17 település jelezte igényét, Somogyszob, Barcs és Somogy jád szennyvízcsa- tomázni szeretne. Az utóbbi szennyvizét a megyeszékhelyre szállíttatja, ezért nincs szüksége tisztítóra. A beruházások elkezdését most már semmi sem hátráltatja, hiszen erre a célra 4 milliárd 18 millió forintot kaptak, a tisztítótelepre 473 milliót utalnak át. A polgármester tudatta: ezen támogatások két-három évre szólnak, a zömük kettőre, ez azt jelenti, hogy ennyi idő alatt el kell készülniük a kivitelezéseknek. szabó kinga Ünnepeltek a vasutasok Tegnap tartotta ünnepségét a MÁV Rt Forgalmi Szakigazgatóság Kaposvár Csomóponti Főnöksége az 50. Vasutasnap alkalmából. Eddig minden évben július második vasárnapján emlékeztek meg a vasutasnapról, de idén szakítottak a hagyományokkal: a Központi Vasutasnapi Ünnepségek a jövő héten lesznek Szerencsen. Dávidházi Tibor, állomásfőnök- helyettes köszöntötte a dolgozókat, s ünnepi beszédében visszatekintett a kezdetekre. A Dombóvár- Gyékényes vasútvonal megépítésének jelentőségéről, a régi és a mostani állapotok különbségéről és az utazóközönség kiszolgálásának fontosságáról szólt. Megemlítette Stróbel János és Makkos Józsefné dolgozókat, akik Pécsen forgalmi szakigazgatói dicséretben részesülnek. A kétnapos rendezvényen sportprogramokat szerveztek: öt csapat mérhette össze foci-tudását, tekézhettek a dolgozók. _______________józsa V ÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel: 318-27 - Az északnyugati városrészben, a Margit templom előtti gyalogátkelőnél ugyan működik a közlekedési lámpa, ám az autósok gyakran nem is figyelnek a piros jelzésre és a gyalogosokra. Van úgy, hogy autós és gyalogos egyszerre közlekedik a zebrán. Félő, hogy baleset lehet mindebből. Ősz István, rendőr-őrnagy, a közlekedésrendészeti osztály vezetője: - A Margit templom előtti útkereszteződés forgalmi rendjét - több nagyvároshoz hasonlóan - úgy alakították ki, hogy a kanyarodó járművek, illetve a kijelölt gyalogos átkelőhelyen egyenesen áthaladók egyidőben kapnak szabad jelzést. E forgalomtechnikai megoldás - az induló járművek alacsony sebességtartománya miatt - nem balesetveszélyes. Az említett csomópontban a közlekedési balesetek nagy része nem emiatt volt, hanem a gyorshajtások miatt. ■ Programajánló A tegnap esti megnyitó után hajnalban elkezdődött a Horgász- maraton 2000 meghívásos csapat- verseny: helyszín a Töröcskei tó. A horgászok vasárnap 15.50-ig váltják egymást a 2000 perces monstre parti partin. A kaposvári Békevári napok programja ma 17 órakor a baptista imaházban nyugdíjas esttel folytatódik. ■ Moziműsor 4.: Tök alsó (am.), 6.: Tűzzel- vassal (szinkr. lengyel) Célmilliárdok szennyvízcsatornázásra