Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-06 / 131. szám

2000. Június 6., Kedd MEGYE I K Ö R K É P Somogyi Hírlap - 3. oldal VÉLEMÉNYÜNK Munkabíró Van az a plüssnyuszi a reklámban, ki- illetve lemeríthetetlen, elemes, evez, akár a horváthkolonics, húz, egyre csak húz, s amikor már mindenki kibukott, elfáradt, megszakadt, akkor ő még mindig csak lapátol, bele a narancsvörös naplementébe. A szupertartós, ceruzaelemes nyúl a munkavállalókról jutott eszembe. Szép metafora, azt hiszem. Benne van a mai magyar átlagdolgozó kiszolgáltatottsága, a melósé, aki ha meg akar élni, akkor húz, erőn felül is, és az egyetlen elképzelhető mentalitás számára a gyors és okos - ennek ellenére vagy tán éppen ezért - félszeg nyúlé. Az ellentmondás izgat, nem a törvény. A jog fontos, de lassú, a teknős izgágaságával reagál a társadalmi változásokra. Egyik oldalról a vásárlói szokások változásaira: a piacgazdaság verse­nyében könnyű volt hozzászokni ahhoz, hogy a háromnapos ünnep végén nem kell négynapos kenyeret enni, mert nyitva tart egy sor bolt. Másrészt, alaposat változott a munkaerőpiac is. Ti­zenöt-húsz százalékos állástalansági ráta árnyékában nem lehet ugrálni. Ha munka van, meg kell fogni a végét, vállalni az orosz­lánrészét. Nyálként is. És betegen, fáradtan, ki- illetve lemerül- ten is. És dolgozni állami ünnepen, leltározni éjnek évadján. Csi­nálni kell, mert a boltban a Munka Törvénykönyve legneme­sebb paragrafusait sem váltják parizerre. Az ellentmondás ott van, hogy ha a felnőttként kezelhető munkavállaló lemond a pi­henés néhány órájáról, mert akkor tud igazán keresni, orrára g koppinthat-e a jog: elég a dologból, irány az ágy, szakikám! Vagy szabadalmaztatni kell Sztahanov szaki új szüleményét, a har­minc órás napot? A gond az, hogy a szociális és egészségügyi ellátás fejlődése nem annyira dinamikus, amennyire az aktív társadalom lerob­banni látszik, mondjuk 2010-re. Es gond, hogy a somogyi tenger munkával is csak a sereghajtók mezőnyében erősködik átlagfi- zetésileg. A szakszervezetek tísztes erőfeszítései mindeközben nem sokkal érnek többet (leszámítva például a nyaralási lehető­séget), mint a húsvétkor osztott csokinyuszi. Meg a látástól Mi- kulásig-csomag télidőben. Egy, ami megnyugtat: a nyugdíjjal mind kevesebbet kell gon- dolnia az államnak. Balassa tamás Bűn a túlzott túlóráztatás (Folytatás az 1. oldalról) A szociálisan érzékenyek enni, tisztálkodni azért elengedik őket néhány órára. így naponta 16-20 órát is dolgoznak a szabályos 12 helyett. A túlórakeretet is átlépik, ez négy egymást követő nap leg­feljebb 8 óra lehet. Siófokon egy művelődési in­tézményben más jellegű szabály­talanság történt: két szakszerve­zeti tisztviselőt rúgtak ki a fel­sőbb érdekképviseleti fórum ál­lásfoglalása nélkül. A sütőipar­ban gyakori, hogy a kollektív szerződésben szereplő vasárnapi pótlékot megspórolja a foglalkoz­tató. Jellemző az is, hogy a szer­ződéseken kevesebb összeg sze­repel a valós fizetésnél; egy őrző­védő cég 40 embert alkalmazott teljes munkaidőben, olykor 24 órás szolgálatban 5 ezer forin­tért, és 20-30 ezres költségtéríté­sért. Végh Sándor elmondta, a munkaügyi felügyelőség az elkö­vetkező hetekben a diákok nyári munkavállalását ellenőrzi majd kiemelten. Balassa tamás Erdélyben leltek testvérre Nagyatád Az erdélyi Kézdivásárhellyel kö­tött testvérvárosi megállapodást Nagyatád. Tavaly nyáron vette fel a kapcsolatot Nagyatád a 21 ezres lélekszámú Kézdivásárhellyel, amely Kovászna megyében, a Ke­leti Kárpátok csücskében fekszik, a megyeszékhely Sepsiszent- györgytől 50 kilométerre. Nehéz­ipari, három textilipari, tejipari és fafeldolgozó cégek működnek a 95 százalékban magyarok lakta te­lepülésen, de különleges vasban és magnéziumsókban gazdag gyógyvizük, s a vízre, valamint a kipárolgó gőzökre alapozott mofe- ta gyógyfürdőjük is. Szembetűnő a hasonlóság Na­gyatáddal, s ezért nemcsak a két város kulturális és sport közössé­gei között szeretnének kialakítani kapcsolatokat, de a meglévő adott­ságokra, kölcsönös érdeklődésre építve a későbbi gazdasági együtt­működésre is lehetőség van Hat tagú nagyatádi küldöttség a na­pokban járt Kézdivásárhelyen, hogy Ormai István nagyatádi és dr. Szigethy István kézdivásárhelyi polgármester aláírják a két város hivatalos együttműködésének kezdetét jelző megállapodást, b. m. Korai aratásra készülnek Az aszály és a kora nyári hő­hullám nyomán két-három héttel korábban kezdik el az aratást Dél-Somogyban. A kombájnok bevetésre készen várják az aratást, az utolsó szemlét most tartják, napo­kon belül már a szántófölde­ken dübörögnek a gépek. Megyei körkép- A 140 hektáron termesz­tett árpa csaknem fele kény­szerérett - mondta tegnap Buncsák Sándor, a csurgói Zrínyi mezőgazdasági szö­vetkezet elnöke. A legutób­bi határszemle után eldön­tötték: június közepén kez­dik a betakarítást, ezzel is csökkentve a kiesést. Nincs értelme tovább várni, hi­szen a hőséget és az aszályt megsínyli a növény, elen­gedhetetlen a korai rajt. A szakember nem emlékszik arra, hogy az utóbbi 30 év­ben ilyen korán kezdték volna el a betakarítást. A szokatlan időjárás miatt egyébként néhány táblán csaknem 15-20 százalékos hozamcsökkenés várható: míg tavaly hektáronként 4 tonna volt az átlag, most jó, ha 3,5-4 tonna lesz. Egyes területeken viszont ennél is kevesebbet, alig 3 tonna őszi Aratási gépszemlére készülnek a kaposfői szövetkezetben árpát takarítanak be. A 170 hektárnyi repce után a 650 hektáron elvetett búzát aratják le, utoljára a tritikálét. Ezt mint­egy 120 hektáron vágják, a munkához szüksé­ges öt kombájnt már felkészítették. Noha mindennap ellenőrzik a növényeket, még nem lehet pontos kárbecslést mondani, ám annyi már bizonyos, hogy a szénatermés alig harmadát sikerült eddig begyűjteni. A fű első kaszálásakor a hektáronkénti 30 mázsa helyett csak tizet vágtak le. Az aszály és a korai aratás nagy dilemma elé állítja a többi dél-so­mogyi gazdaságot is. Babócsán tegnap kezdték el újból öntözni a 80 hektárnyi hibridkukori­cát, s ez eddig legalább 500 ezer forintos több­let költséget jelentett. Toldi János, a Határőr szövetkezet elnöke szerint alkalmazkodni kell a szokatlan helyzethez, s érdemes mihamarabb learatni a kalászosokat. Elmondta: a kistérség­FOTÓ: LANG RÓBERT ben évtizedek óta nem volt példa ilyen korai aratásra: napokon belül megkezdik a 120 hek­tárnyi őszi árpa vágását. Ebből - hektáronként- négy tonnás hozammal számolnak. Ezen kí­vül még 150 hektár repcét, 380 búzát, illetve 200 hektár tritikálét takarítanak be. A barcsi Dráva-Coop mezőgazdasági szövet­kezetben a héten tartják az aratási gépszemlét- tudtuk meg tegnap Nagy Imre közgazdasági elnök-helyettestől. Pünkösd után kezdik el a legfontosabb nyári munkát, s hogy időben vé­gezzenek, már elkészítették a részletes terve­ket. Annyi már most látszik: a szárazság szám­lájára csaknem 10 százalékos hozamveszteség írható, így csak mintegy 4,4 tonna árpával szá­molnak. Az utóbbit kétszázhetven hektáron termelték, míg repcét kétszáznegyven hektá­ron. HARSÁNYI Tolvajként néznek egymásra Nagykorpád Gyanakodva vizslatják egymást a nagykorpádi lakosok: mindenki gyanús. Megrongált ajtók, kira­bolt virágtartók, eltűnt kerítések jelzik, hogy lassan senki és sem­mi sincs biztonságban a faluban. A temető kerítését háromszor, a régi termálfürdőét eddig kétszer lopták el Nagykorpádon két év alatt. A közmunkások által készí­tett 35 óriás virágládából és a falu összes telefonoszlopára szerelt száz virágcserépből sorra tűnnek el a dísznövények. A szülők által rendbetett óvodaudvarral és bejá­rattal egyetlen hétig sem büszkél­kedhettek, mert kilopdosták a fél­tő gonddal ültetett virágokat. Leg­utóbb a polgármesteri hivatalba és az orvosi rendelőbe törtek be a riasztó ellenére, s az autóbusz vá­ró ablakai és alumínium borítása is rendszeresen áldozatul esik a rongálásoknak.- Sok feljelentést tettünk már a rendőrségen, de szinte teljesen eredménytelenül: a legtöbbször ismeretlen marad a tettes - pana­szolta Tóth Tibor polgármester. - Tűrhetetlen a közbiztonság rom­lása az utóbbi két-három évben. Sajnos hiába kérünk nagyobb rendőri jelenlétet a faluban. Ettől nemcsak a bűncselekmé­nyek visszaszorítását, de a rend­őrségnek a lakossággal való jobb kapcsolattartását is várnánk. Nem az a megoldás, hogy az egész fa­luban tolvajként nézzenek egy­másra az emberek. S hogy milyen a segítség és az együttműködés a lakosság részéről, az nemcsak raj­tunk múlik. b. m. Hírek FALUGONDNOKI AUTÓ Négy millió forintért Toyota Hiache gépkocsit vásárolt az alsóbogáti önkormányzat a nemrégiben lé­tesült falugondnoki szolgálat­nak. A korszerű jármű árához a Népjóléti Minisztérium 2,7 mil­lió, a területfejlesztési tanács 800 ezer forinttal járult hozzá. A mű­ködtetéséhez kapott évi egymil­lió forint támogatást az önkor­mányzat mintegy félmillió fo­rinttal kénytelen kiegészíteni. Az alsóbogátiak Nagy Lajos falu­gondnoknak szavaztak bizal­mat. (vá) FESZTIVÁLDÍJ. Három feszti­váldíjat osztottak ki a hét végén Dombóváron, ahol a IX. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesz­tivál regionális döntőjét tartották. A13 fellépő csoport között szere­pelt a Bárczi Gusztáv iskola szín­játszó együttese is, akik A Pál ut­cai fiúk című regényt állították színpadra. Játékukat fesztiváldíj­jal jutalmazta a zsűri, (ié) PÓTGYERMEKNEP. A zselic kislaki nyugdíjas egyesület látta vendégül a helyi gyerekeket. Ve­télkedőket és különféle verse­nyeket szerveztek, majd ajándé­kokat kaptak a helyi vállalkozók jóvoltából. A településen élő csaknem 40 apróság felejthetet­len órákat töltött együtt az idő­sekkel. (szk) TÁMOGATOTT NYARALÁS. Balaton-parti nyaraláshoz nyújt segítséget a Független Nőszö­vetség kaposvári szervezete. A megyeszékhelyen működő, Gyermekek Háza Alapítvány ál­tal gondozott gyerekek, egyhe­tes balatonlellei nyaraltatását vállalta a szövetség. A július kö­zepétől induló nyaralás kereté­ben a nőszövetség a gyerekek szállását biztosítja. A támogatott üdülési program várhatóan még az idén folytatódik, (vs) HÉTSZÍNVIRÁG TÁMOGATÁS. Az állami normatív támogatá­son túl a megyei önkormányzat 13 millió forint többlettámoga­tást biztosít a marcali Hét-szín- virág Általános Iskolának. Az in­tézmény alapfeladatainak ellátá­sához biztosított személyi és tárgyi feltételek nem érik el a törvényben rögzítetteket.. 172 enyhén értelmi és középsúlyo­sán fogyatékos gyerekkel foglal­koznak, a 11 tanulócsoportra 25 pedagógus jut. (szk) VONULTAK A TŰZOLTÓK. Akadt dolguk bőven tegnap is a tűzoltóknak. Rinyabesenyőn az egyik családi ház szobájának berendezése égett. Tabon a sze­méttelep melletti erdő aljnö­vényzete gyulladt ki, míg Ság- vár és Töreki között az avar oltá­sához riasztották az egysége- ket. szk) m Kiáltvány a szegénység ellen Civil tagozatot alapított Balatonlellén az egészségügyi dolgozók szakszervezete Balatonlelle Civil tagozatot alapított az egészségügyi dolgozók szakszervezete. Közös nyi­latkozatot fogadtak el a sze­génység, a kirekesztés és a társadalom kettészakadása ellen. Tiltakoznak a tör­vénysértő módon elmaradt érdekegyeztetés miatt. Az Egészségügyi Dolgozók De­mokratikus Szakszervezetének alapszervi titkárainak tanácsa teg­nap civil tagozatot alapított Balatonlellén. Kilépett a szűk szakmai érdekképviselet keretei­ből és a szakmai szervezetekkel, valamint a civil szervezetekkel együtt küzd - ahogy a közös nyi­latkozat fogalmaz - a szociális el­nyomorodás, a társadalom ketté­szakadása és a kilátástalanság el­len az alkotmányos jogok védel­mében, minden magyar állampol­gár érdekében. Az együttműkö­déshez, amelynek okiratát rövi­desen aláírják csatlakoznak a 3,5 millió nyugdíjast képviselő szer­vezetek és a 16 ezer működő egyesületet és szövetséget képvi­selő civil parlament is. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy új Magyarországot választanak: valódi tartalmat akarnak a jogin­tézményekben, valódi érdek- egyeztetést és olyan közszolgálta­tásokat, amelyek az állampolgá­rok egészségét és jogbiztonságát szolgálják. Értékelésük szerint mára ellehetetlenült az egészség­ügy és a szociális szféra. A kor­mány törvénysértő módon elzár­kózik az érdekegyeztetés elől. Ál­lította: az idei évre ígért 8,25 szá­zalékos közalkalmazotti bérfej­lesztés nem valósult meg. A ter­vezett negyvenezer forintos mini­málbér a szo­ciális szféra 73 százalékát érinti. Az egészségügy ellehetetle­nült, s ez ve­szélyezteti az állampolgárok alkotmányos jogát az egész­ségügyi ellá­táshoz és a szociális biz­tonsághoz. Dr. Kemény Csaba a civil parla­ment képvise­letében el­mondta: a munka világában csa­ládi hátterét adja a 60 ezer civil szervezet, s régóta keresték az együttműködést a szakszerveze­tekkel. Rajcsányi Péter a civil par­lament elnöke hozzátette: azt vár­ják, hogy a kormány az EU bizott­ságának céljait valósítsa meg és teremtse elő az egészségügy fel­zárkóztatásának anyagi forrásait. GÁLDONYI MAGDOLNA Az EDDSZ szerint mára ellehetetlenült az egészség­ügy és a szociális szféra. Állították, hogy az ez évre ígért 8,25 százalékos közalkalmazotti bérfejlesztés nem valósait meg, miközben a tervezett minimálbér­emelés a szociális szféra 73 százalékát érinti. A gyümölcsöző védelem "Aventis Ns Ni M yí Mikal( AlietteV _ Rovral® Previcur^^rf rí Aventis CropScience Kft. 1036 Budapest, Lajos u. 48-66. Telefon: (+36 1) 436 96 99 Fax: (+36 1) 367 25 90 Információ: Horváth Tibor (30) 230 11 82

Next

/
Thumbnails
Contents