Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-30 / 151. szám

2. oldal - Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2000. Június 30., péntek fHIIBIH PORTUGÁLIA csütörtökön beje­lentette, hogy az Európai Unió 14 tagja elfogadta azt a tervet, amely elvezethet az Ausztriát sújtó két­oldalú politikai szankciók felol­dásához. A terv értelmében egy­előre érvényben maradnak a büntetőintézkedések, de a stras- bourgi Emberi Jogok Európai Bí­rósága kijelöl egy „három bölcs­ből” álló testületet, amely jelen­tést készít az „európai értékek” ausztriai tiszteletben tartásáról. BERLINBEN Madeleine Albright éles kirohanást intézett Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök rendszere ellen, és a balká­ni demokrácia támogatására szó­lított fel. Az amerikai külügymi­niszter, aki a délkelet-európai de­mokratikus folyamatok felkarolá­sára életre hívott konferehcián szólalt fel, úgy vélekedett, hogy Milosevics a „legnagyobb akadá­lya annak, hogy a térségben fej­lődjön a demokrácia”. NAGY-BRITANNIA az európai uniós csatlakozásra váró 13 tagje­lölt ország zászlóvivőjévé válva harcolni fog a „kétsebességű Eu­rópa” létrehozására irányuló francia-német terv ellen. Robin Cook brit külügyminiszter sze­rint nem szabad megengedni, hogy az „EU-klubtagság” szabá­lyai alapvetően megváltozzanak, mielőtt sor kerülne az újabb tag­jelöltek befogadására. INNSBRUCKI jelentés szerint még mindig válságos, de máris jelentősen javult Rudolf Schuster állapota. A szlovák el­nököt szerda este szállították át Pozsonyból Ausztriába, mivel kéthetes kórházi kezelése alatt a vastagbél átszakadásából eredő hasüregi fertőzést, és annak szövődményeit a hazai egész­ségügy siralmas körülményei között az orvosok nem tudták megnyugtatóan kezelni. A két életmentő műtét és a gégemet­szés után az életveszélyes álla­potban lévő betegnél egyre sú­lyosabb tünetek léptek fel. A Mosdósi Kórház árajánlatokat kér a mintegy 7000 m2 alapterületű, két felnőtt betegpavilonja takarítási feladatainak ellátására. Részletesebb információ kérhető: Szabó Jánosné ápolási igazgatótól. Az árajánlatok beadásának határideje: 2000. július 17. __________________________________________(17297) H azánkban az ENSZ főtitkára A világszervezet nagyobb figyelmet fordít a környezetvédelemre „Magyarország kis ország létére na­gyon fontos szerepet játszik az Egyesült Nemzetek Szerveze­tében, kiemelkedő részt vállal abban, hogy a közös érté­keket valló államok igazi nemzetközi közösséget alkossa­nak - jelentette ki csütörtökön Kofi Annan, a világ- szervezet főtitkára, aki háromnapos hivatalos látogatá­son tartózkodik hazánkban. Kofi Annan megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét fotó: europress/diósi imre Budapest Kofi Annan először magyar meghívójá­val, Martonyi János­sal tárgyalt. „A jövő­ben sokkal több energiát és erőforrást kíván fordítani Ma­gyarország az ENSZ- re, illetve a világ glo­bális kihívásainak kezelésére” - mondta a találkozó után a magyar külügyminiszter, aki szerencsésnek nevezte a főtitkári látogatás időzítését, hiszen ősszel kerül sor New Yorkban az ENSZ millenniumi közgyű­lésére. A főtitkár közölte: az ENSZ különleges figyel­met szentel a környezetvédelem ügyének. Utalt arra, hogy növelni kell a környezeti károkat oko­zókkal szembeni szankciók hatékonyságát. „A ti­szai ciánszennyeződés ügye is azt jelezte, hogy mindannyiunknak nagy felelősséggel kell kezel­nie a környezetvédelmet” - fogalmazott. Martonyi János külügyminiszter kitért arra, hogy Magyarország sikeres ország, biztonságpo­litikai helyzetünk az elmúlt tíz év során alapve­tően megváltozott, s miközben az Európai Uni­ós belépésről tárgyalunk, nyitottak kívánunk maradni az egész világ felé. A megbeszélésen szó esett a régió problémáiról, a délkelet-euró­pai stabilitási paktumról, valamint a koszovói helyzetről is. A vüágszervezet főtitkára délután Göncz Árpád leköszönő köztársasági elnökkel, majd Áder Jánossal, az Országgyűlés elnökével foly­tatott megbeszélést, este pedig találkozott a Ma­gyar ENSZ Társaság Kormányzó Tanácsának tagjaival. A kubai kisfiú hazaérkezett Több mint Elian ügye Washington - Havanna Mindössze 18 perccel azt követően, hogy lejárt az Egyesült Államok terüle­tének elhagyását megtiltó bírósági dön­tés hatálya, az amerikai fővárosból a le­vegőbe emelkedett az a különgép, amely végett vetett a 6 éves kubai kisfiú, Elian Gonzales hét hónapja tartó kálvá­riájának. A gyermek édesapjával, Miguel Gonzalesszel és külön ebből a célból Washingtonba érkezett rokonai­val hazautazott. A havannai repülőtéren kitörő örömmel ugrott nagyszülei nya­kába, s ez a gesztus az amerikai hatósá­gok első látásra meghökkentő döntését látszik igazolni, cáfolva a megrettent gyermek „kiszabadításáról”, Miamiban élő rokonaitól történt „elrablásáról” a vi­lágsajtót bejárt fotók sugallta érzelme­ket. „Csodálatos és kedves embereket is­mertem még ebben az országban” - mondta indulás előtt búcsúképp a kis­fiú, akinek személyes sorsa akár a két ország közeledését, a kubai olvadást is elősegítheti. FOTÓ: EUROPRESS/EPA ___________________________________________■ H elmut Kohl a kínpadon Berlin Tanúként hallgatta meg Helmut Kohl korábbi szö­vetségi kancellárt a CDU- nak szánt pártadományok ügyével foglalkozó vizsgáló- bizottság. A politikus min­den őt ért vádat visszautasí­tott, és megtagadta, hogy az adakozókat megnevezze. A testület azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy tisztázza: hivatali ideje alatt követett-e el törvénybe ütköző cselekedeteket Helmut Kohl vagy sem. Magyarán: való­ban felelős-e a hűtlen kezelés vádjában? Egyúttal szeretnének 2,1 millió márkának is a nyomára bukkanni, amit 1993 és 1998 kö­zött a CDU kapott különböző for­rásokból, de a párt egyetlen el­számolásában sem szerepel. Ez­zel kapcsolatban a bizottsághoz hasonlóan egyre többen firtatják: hogyan fordulhatott elő, hogy az 1998 őszén bekövetkezett válasz­derült ki vallomásából, akiknek semmi közük nincs a kormány tevékenységéhez. A kancellár ugyanígy kategorikusan kijelen­tette, hogy a CDU-nak semmi haszna nem származott a szász- anhalti olajfinomítónak, azaz a Leuna-műveknek az Elf Aquitaine francia kőolajkonszern számára történt eladásához, s nem kapott kenőpénzt a Sie­mens-konszerntől sem. „Egész életemben tiszteltem a törvényt, nem vétettem a parag­rafusok ellen. Soha nem voltam megvásárolható” - mondta felhá­borodva a hetvenéves Helmut Kohl azokkal a vádakkal kapcso­latban, amelyeket a kormány kü- lönmegbízottja, Burkhard Hirsch vetett a szemére. Az FDP-poli- tikus a többi között azt állítja, hogy a választási vereséget köve­tő egy hónapban a kancellária számítógépes adatállományának kétharmadát központilag török ték, s ezzel gyakorlatilag megha­misították, pontosabban „tisztára Kohl és ügyvédje, Stephan Holthoff-Pförtner a meghallgatáson fotó: europress/epa tási vereség után a bonni kancel- kívánták mosni” a Leuna-Minol lári hivatalban tömegével semmi- privatizációs ügyletét. Ezzel kap- sítettek meg különféle iratokat? csolatban Friedrich Bohl, a kan- őszemben sincs kiadni a ne- cellári hivatal korábbi minisztere veket!” - ezekkel a szavakkal ta- egy tévéinterjúban elismerte poli- gadta meg a vallomást a CDU-t tikai felelősségét, de tagadta, támogató személyekkel kapcso- hogy bűnös módon cselekedett latban. Kivétel nélkül olyan né- volna. met állampolgárokról van szó, ___________________________B*a Szibériában szabad az ég Oroszország Leomlott végre a hidegháború egyik utolsó tabuja: Moszkva hozzájárulásával júliustól immár nyugati légitársaságok gépei is átrepülhetik Szibériát. Ily módon közvetlenül az Északi-sark felett vezethetnek a légiközlekedési vonalak, és ez óriási előny: New York és Hongkong között például S órával rövidül le a menetidő, a Los Angelesből Indiába tartók­nak 4 órával kevesebbet kell a gé­pen ülniük. Ami pedig az utasoknak idő, az a cégeknek pénz. Mégpedig sok pénz: a lerövidített útvonala­kon dollár százmilliókat takaríta­nak meg évente. Igaz, a nagy költségkímélés várat magára, mert a megvalósulás még megle­hetősen kezdeti szakaszában van. A szibériai orosz légiirányító radarállomások ugyanis olyan le­épült műszaki állapotban van­nak, hogy légifolyosónként órán­ként csak két járatot tudnak fo­gadni. Moszkva azonban - kana­dai segítséggel - 2005-ig fokoza­tosan korszerűsít, s úgy tervezik, legalább 24 járat haladhat majd át óránként egy-egy légifolyosón. EUROPRESS Híd Dánia és Svédország között Július 1-jén II. Margit dán és XVI. Károly Gusztáv svéd ki­rály hivatalosan is fölavatja a lenyűgözően szép, a mérnöki tudás diadalát hirdető alkotást, a dán-svéd Öresund tenger- szoros felett átívelő hidat. Skandinávia A gigászi alkotás által az ötödére- hatodára rövidül a menetidő Mal­mö és Koppenhága között: nem egészen tíz perc alatt tehető meg a csaknem 16 kilométeres távol­ság gépkocsival, vonattal a tenger fölött és alatt. Miután az idő pénz, az áthajtásért gépkocsival, átszá­mítva 7900 forintot kell fizetni. Akinek megéri, kedvezményes bérletet is válthat. A pontosság kedvéért: a 15 900 méteres út három szakaszra tago­lódik. Malmö és a tengerszoros közepén épített mesterséges szi­get, Peberholm között feszül a 7800 méteres híd, a 4100 méter hosszú szigeten „szárazföldi” au­tópálya és vasúti sín húzódik, amely a dániai oldalon a tenger alá bújik, hogy a négyezer méte­res alagút végén a dán főváros­ban, a repülőtér közelében érjen célba. A páneurópai úthálózat része­ként megépült Öresund-híd révén - mint nagyvonalúan hangoztat­ják - az Északi-sarktól Gibraltárig „szárazföldön” juthat el az utazó. A hivatalos avatás után már tilos lesz a hídon a gyalogos közle­kedés. Négy és fél évig építették az im­pozáns, többszintes híd-szi- get-alagút-együttest, a skandináv összefogás büszkeségét. Mintegy 760 milliárd forintba került; fel­használtak hozzá 931500 tonna betont és 133 ezer tonna acélt, megmozgattak 7,5 millió köbmé­ter talajt. A szoros középén lévő sziget­ről Svédország felé induló híd is három részből áll: a sok-sok pillé­ren nyugvó nyugati és a keleti előhidakból, valamint a különö­sen látványos, 1092 méter hosszú központi magas hídból. A négy, egyenként 203 méter magas pilon 80 szál 25 centiméter vastagságú acélkábele emeli a tengerszinttől 57 méter magasba az út- és vasúti pályatestet. A pillérpárosok kö­zötti távolság 490 méter. A hidat kész elemekből szerel­ték össze. Ebből a célból a malmöi kikötőben óriási betonöntödét lé­tesítettek. A hídlábak alapjait a szomszédos szárazdokkban gyár­tották, az acélelemeket viszont a spanyolországi Cádizból szállí­tották hajókkal a helyszínre. A magashíd acél- szerkezete a svédországi Karlskronában készült. A pilon alapjait - ame­lyek kiilön-külön is 20 ezer tonnát nyomnak - 1997 áprilisában dup­la testű hajóval vitték a helyszín­re, a „maradé­kot” a világ leg­nagyobb úszó darujával, a hol­land Svanennel emelték a he- Három napig tartó ünneppel avatják fel a hidat fotó: europress/epa lyére. A híd szolgálati idejét legalább rés óránkénti sebességgel dübö- sága veszi leginkább a hasznát. 100 esztendőre tervezték, a beru- röghetnek át az építményen. Szabadon áramolhat, pontosab- házásnak azonban 27 év alatt kell Az ezredforduló legnagyobb ban ingázhat a munkaerő, járhat- megtérülnie. Közúti járművek leg- beruházásának a kelet-dániai és a nak iskolába a fiatalok egymás or- följebb 120, vonatok 200 kilométe- nyugat-svédországi térség lakos- szágában. _________kulcsár László

Next

/
Thumbnails
Contents