Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-03 / 129. szám
Somogyi Hírlap 2000. Június 3„ Szombat Hétvége A XXI. század katedráján Pokorni Zoltán oktatási miniszter szerint a pedagógusoknak, az igazgatóknak meg kell értetniük az önkormányzatokkal: az iskola nem ködös művészkedés, úri luxus színtere, hanem nagyon fontos intézmény, hiszen itt dől el, hogy a tanítványokból a társadalom, a gazdaság fékjei, koloncai, avagy erőforrásai lesznek-e. Ezért nem lehet kidobott pénznek tekinteni az oktatásügyre szánt milliókat. Az oktatási miniszter Kaposmérőben az új iskolai szárny avatásán arról is beszélt a Somogyi Hírlapnak, hogy a minőségbiztosítási és - fejlesztési program - amelyet minden iskolának 2001-ig meg kell alkotnia s amihez pályázati úton a Comenius program keretében nyújt segítséget a tárca - sokat emelhet az oktatás színvonalán. Az idén 500 iskola, jövőre_pedig még több kapcsolódhat be, és minden intézmény rendelkezésére áll a minisztérium által kifejlesztett programcsomag. Ezt már szeptembertől gyakorlatban is alkalmazhatják a pályázaton nyertes iskolák.- Minden bizonnyal ön is tapasztalta: még él a poroszutas pedagógia: vannak iskolák, igazgatók és pedagógusok, akik nem tudnak vagy nem is akarnak szabadulni ettől a mentalitástól, s ahol a tanító, a tanár nem pedagógus, hanem tanerő...- Kontinentálisnak is szokták nevezni a porosz utat, talán így nem annyira pejoratív, pedig vannak értékes hagyományai is. Néha ezzel a poroszos jelzővel jellemzünk fölösleges merevséget, azt a fajta, sokszor hivatali, bürokratikus szemléletet, amely valaha az iskolák egy részének sajátja volt, ahol pusztán a tankötelezettség adta azt az erőt, amiért a gyerekek iskolába jártak, és nem az, hogy a gyerekek itt kapják meg életük során az egyik legfontosabb segítséget és támaszt, mert itt dől el, hogy a gazdaságban, a tudományban, a saját életükben milyen szellemi erőforrásokra, tartalékokra támaszkodhatnak. Ma már minden szülő - akár buszsofőr, vízvezetékszerelő, akár könyvtáros, akár gyógyszerész vagy pedagógus - tisztában van azzal, hogy gyereke szempontjából sorsfordító az iskola, és szerencsére ma már bele is akar szólni, hogy mi történjék ott.- Mit tapasztal: a mostani pedagógusgeneráció mennyire szókimondói A nem szakszervezeti tagok is szembe mernek szállni érdekeikért az igazgatói vagy a fenntartói hatalommal?- Egy olyan pedagógusgeneráció nőtt fel és olyan pedagógiai kultúra erősödött meg, amely az igazgatót nem ellenségnek, az önkormányzatot nem ellenfélnek tekinti. És a szabadságát sem abban látja, hogy becsukja a tanteremajtót, ablakot és azt tanít, amit akar - mint ahogy erre az értelmiségi öntudattal vallott, igen korlátozott szabadságtudatra volt is példa a 80- as években -, hanem partnernek, vitapartnernek tekinti az önkormányzatot, amelyet meg kell győzni arról, hogy mi folyik az iskolában. A képviselőket rá kell Lecsillapodtak a viták A szülő azt kívánja, hogy partnernek tekintsék és vegyék figyelembe igényeit, véleményét. Az oktatásban azok a viták, amelyek ebből az igényből táplálkoznak, soha nem szűnnek meg, de nem is kell, hiszen a munkánk jellegzetességéhez, lényegéhez tartoznak. Azok az elkeseredett politikai, ideológiai viták azonban, amelyek az elmúlt tíz évben, különösképpen a rendszerváltás első éveiben jellemezték az oktatásügyet, úgy látom, megszűntek. Ma már végre nem a pártok vitatkoznak az oktatásról, hanem azok, akiknek ez a dolguk: a szülők, a pedagógusok, az iskolafenntartók, a gazdasági szakemberek. Szerintem ez nagy eredmény, hiszen sikerült kivonni az oktatásügyet a napi pártpolitikai küzdelmekből, és valóban egyfajta, pártok fölötti közös üggyé tenni. venni, hogy a mindig szűkös közpénzt erre a célra fordítsák, mert meghatározó a település, az itt felnövő korosztályok szempontjából. A pedagógiai kultúrának érvei vannak arra, hogy az iskola nem ködös művészkedés, úri luxus színtere, hanem gazdasági erőforrás, hiszen itt dől el, hogy a következő évtizedekben mi lesz hazánkból, és az is, hogy ezek a fiatalok a fékjei, koloncai lesznek-e a gazdaságnak, a társadalomnak vagy pedig a motorja.- Megszűnt az Állami Tankönyvkiadó monopóliuma, mellette kisebb-nagyobb kiadók jöttek létre, és ontják a drága tankönyveket, munkafüzeteket, segédanyagokat - gyakran rosszul felépített, selejtes feladatokkal -, amelyekből nehéz tanítani. Hogyan lehet rendet tenni a tankönyvpiacon? Mi szabályozza a tankönyvkiadást?- A piac is korlátozza részben önmagát. De ne legyünk álszentek! Ez egy sajátos piac, ahol más rendel, és más fizet. így ezt nem lehet csak a piacra bízni. Ezért módosítottuk tavaly a tankönyv-engedélyezést végző köznevelési tanács rendjét. Vége van a hősi időszaknak, amikor úgymond társadalmi munkában, felelősség, szakértelem és apparátus nélküli delegáltak engedélyezték a tankönyveket. A köznevelési tanácsnak mint a társadalmi kontroll intézményének az a feladata, hogy ellenőrizze azokat a szakértőket, akik ezt a munkát elvégzik. A másik eszköz pedig a döntést hozó pedagógusok jobb tájékoztatása. A tankönyvkritika nehéz műfaj, a tankönyv kipróbálásáról, a gyakorlati használhatóságáról szóló tanulmányokat, kritikákat a tankönyvkiadóktól pénzügyileg független lapban megjelentetni a feladatunk, s el is indult két ilyen lap. Az én felelősségem, hogy ehhez minél szélesebb körben jussanak hozzá a pedagógusok. Az informatika fejlődése is kínálja a lehetőségeket. Három éven belül el tudjuk érni, hogy nem megyénként egy bemutatóhelyen, hanem minden internet-csatlakozással rendelkező iskolában hozzáférhető lesz a teljes tankönyvválaszték, ugyanis fokozatosan arra kötelezzük a tankönyvkiadókat, hogy elektronikus köteles példányt adjanak be, és tegyék hozzáférhetővé, láthatóvá a pedagógusok számára.- Az oktatási tárca jóvoltából a közelmúltban jelent meg egy statisztika, ebből kiderül: a magyar gyerekek naponta több órát töltenek el a televízió, a videó, a számítógép előtt, míg az édesanyjukkal 10-15 percet beszélgetnek, az apjukkal ennél is kevesebbet. Mi erről a véleménye?- Tavaly végeztünk egy vizsgálatot; azt mértük fel, hogy a pedagógusok szerint melyek a gyerekekre leselkedő legnagyobb veszélyforrások. A drogra voltunk igazán kiváncsiak, de meglepő módon a pedagógus kollégák azt mondták: ugyan a drog is jelentős kockázati tényező, de a legnagyobb az időhiány, mivel a szülők minimális időt töltenek együtt a gyerekeikkel. A négyórás té- vézési átlagunkkal az amerikaiak után 2. helyen állunk, s ez rendkívüli kockázat, amit sem az oktatás, sem a társadalom nem hagyhat szó nélkül. Ez nem azt jelenti, hogy gyűlölni, utálni kell a televíziót és a számítógépet, de ne ezek formáljanak bennünket a maguk hasonlatosságára, hanem mi igazítsuk az életrendünkhöz, értékeinkhez. Ez az iskolára fokozottan igaz. Ma még a technológiai elterjesztése folyik, hiszen két éve kezdtünk bele egy minőségi, tartalomfejlesztési programba, de elérkezik az az idő, amikor ennek a technológiának a korlátáiról is gondolkodni kell. Biztos vagyok abban, hogy az óvodában és az iskola alsó tagozatán nincs olyan módon helye a számítógépnek, mint ahogy azt 10-15 éve gondolták.- Mindannyiunknak van kedves pedagógusa, akire évtizedek távlatából is szeretettel emlékezünk. A XXI. század katedráján érvényesülhet-e a hajdani néptanítói attitűd?- A néptanítói korhoz képest megváltoNévjegy: Pokorni Zoltán 1962-ben született Budapesten, a 80-as évektől középiskolai tanárként dolgozott. A rendszerváltás idején érdekvédelmi szervezetet szervezett több kollégájával. 1993-tól a Fldesz-NIPP oktatáspolitikusa, 1994-töl országgyűlési képviselő, 1997-től a frakció vezetője, 1998-tól oktatási miniszter. zott a pedagógus helye, szerepe. Akkor sokszor a kultúra, a szakszerűség, a tudás, az egészségügyi nevelés a jogi tájékoztatás egyedüli forrása a tanító volt. Ma számos információs forrás áll a diákok rendelkezésére is. A jó pedagógus vonzerejét, ha úgy tetszik, hatalmát nem az információ birtoklásából nyeri, hanem abból, hogy megtanítja kezelni az ismereteket, megtanítja kiválasztani, hogy mi a fontos és mi a lényegtelen. Segítséget és példát kell mutatni ebben is, mint ahogy a pedagógus továbbra is nemcsak a szavaival, a tanórán nevel, hanem az egyéniségével. Ezért fontos, hogy kiegyensúlyozott, harmonikus emberek legyenek a magyar pedagógusok.- S akiket a munkájukért megfizetnek...- Csak az a pedagógus tud hatni a másik személyiségére, aki maga is átlátható, nyitott, hiteles ember, s akinek nincsenek megélhetési gondjai az alacsony fizetése miatt. Most is azon dolgozunk, hogy több bért kapjanak, lőrincz Sándor „Minden tanításnál és nevelésnél fődolog marad a tanító, a tanító szelleme” - vélte Friedrich Diesterweg. A XIX. század neves német pedagógusa mintha csak összebeszélt volna Petőfivel, Adyval vagy Gárdonyival, akik műveikben éppen ebben látták a néptanítóknak, a falu lámpásainak legfőbb tulajdonságát. S hogy ez a felbecsülhetetlen érték máig nem veszett el, arra vannak bizonyítékok Somogybán is. Flórián Judit a pályakezdő huszonévesek lendületével vetette bele magát az igazi „mélyvízbe”. Három éve végzett a kaposvári tanítóképzőben, s egy újsághirdetésre jelentkezve nyerte el eddei állását. Tizenhárom diák és egy tanító - ennyien vannak a templom tőszomszédságában álló egy- tantermes iskolában.- Mióta az eszemet tudom, mindig kis falusi iskolában szerettem volna tanítani - mondta a mosolygós tanító néni. - Talán azért, mert én is faluból, Balatonkeresztúrról származom. Sokan nem értették, miért vállalom egymagám egy idegen faluban ezt a hivatást, de nem bírtam ellenállni a kihívásnak. Persze van szolgálati lakásom, de időm javát az iskolában töltöm. Magam osztom be az időmet, így mindig olyan tárgy a sláger, amelyből éppen nehézségeink vannak. Szinte mindennap délután külön foglalkozik azokkal, akik épp lemaradtak a tananyagban. Sok a hátrányos helyzetű kisgyerek, a helyes beszéddel is gondjaik vanSomogyi falvak lámpásai nak, de ez az igazi kihívás a tanítónőnek. Nem érzi hátránynak, hogy három osztályt kell összevontan tanítania, hiszen a nagyok vigyáznak a kicsikre, akár egy nagy családban.- Büszke vagyok rá, hogy őszinték hozzám a gyerekek és a szüleik is. Gyakran még a hivatalos iratok kitöltésében és egyéb ügyes-bajos dologban is segítek nekik, de úgy érzem, ez a természetes is. Cserébe kapom az emberek megbecsülését, a szeretetet és a gyerekekkel közös felejthetetlen élményeket. A múltkor például az egyik kis csibész jól kifogott rajtam. Kiadtam feladatul az elsősöknek háromszori elolvasásra a „Gyuszi gyümölcsfáját”. Alig telt el egy perc, jelentkezett az egyik gyermek, hogy ő már elolvasta. Mondtam neki, hogy én azt nem hiszem. Erre ő: „Gyuszi gyümölcsfája, Gyuszi gyümölcsfája, Gyuszi gyümölcsfája.” Amíg élek, nem felejtem el az ilyen huncutságokat. Hát, egyebek között ezért is érdemes ebben megmaradni a pályán, a nehéz időkben is. így gondolkodott a gyógypedagógus házaspár is; ketten hetven évet tanítottak már a somogyvári intézetben. Horváth Ferencné harminckét, a férje harmincnyolc éve kezdte ezt a nehéz pályát. Életük is ott fonódott össze, a munkahelyükön.- Mindkettőnk sorsa közös a gyógypedagógia iránti elkötelezettségben - mondta Horváth Ferenc. - A legtöbb amit mondhatunk: ennyi év után sem bántuk meg a pályaválasztásunkat. Sokan el sem tudják képzelni, hogy Flórián Judit mennyire más a gyógypedagógus munkája, mint egy átlagos iskolában tanítóé. A legcsekélyebb eredmény is óriási öröm, ámde ezt hatalmas erőfeszítés előzi meg. Ha olyasmi történik, hogy egy kisgyermek, aki három évig még a ceruzát sem tudta megfogni, szépen lassan elkezd olvasni, az már hihetetlen eredmény. Gyakran vesznek részt somogyvári ünnepségeken is a gyerekekkel, akik nagyon szeretnek szerepelni. A produkció utáni taps persze elsősorban a fegyelmezettségnek szól, de hát már ez sem csekélység. Horváthék úgy tartják: elég egy kis taps, egy Ids szeretet, és már szinte a világot meg lehet váltani ezekkel a gyermekekkel.- Több száz gyermekkel foglalkoztunk, mióta itt vagyunk, de a hálájuk semmihez sem mérhető - állítják mindketten. - Együtt síHorváth Ferencné runk, együtt nevetünk velük, és örülünk a sikereiknek, bár tisztában vagyunk vele, hogy nem lesznek soha a normális iskolákhoz mérhető látványos eredményeink. Mi nem nevelünk leendő orvosokat, mérnököket vagy pedagógusokat, de ezt ennek az elfogadása nélkül nem is lehetne csinálni. Szinte hihetetlen, de sokan még tíz év eltelte után is küldenek képeslapot az ünnepekre. Van egy fiú, aki már régen Kastélyosdom- bóra került, de még most is gyakran telefonál egy-egy Fradi-meccs után, s részletezi a látottakat. Ilyenkor persze mindig visszahívjuk, mert dadog, s ezért általában elhúzódik a csapat aznapi teljesítményének elemzése. Hasonló öröm az ötvenedik életévébe lépett niklai iskolaigazgatónak, Dómján Nándornak is a találkozás egykori tanítványaival. Közülük jó páran választották a Horváth Ferenc pedagógus-hivatást. Nemrég a sá- volyi iskolában járt, ahol négy egykori tanítványa is tanít.- Frázisnak hat, de mindig pedagógus szerettem volna lenni; tervszerűen készültem erre a pályára. Képesítés nélküli nevelőként kezdtem, majd levelezőn végeztem a főiskolát, magyar-orosz szakon. Ma igazgatóként is tanítok két osztályban magyart. Mindig azt tartottam: a tantárgy a kiindulópont, hogy eredményes legyen egy tanár. A szavahihetőség és a karizma a legfontosabb, hogy visszajöjjenek az egykori tanítványok. Csak így kötődnek az iskolához, a pedagógushoz vagy egész egyszerűen csak ahhoz, amit tanított nekik. Dómján Nándor elmondhatja magáról, hiszen az iskolán kívül is rengeteg segítséget kap egykori tanítványaitól a niklai közösségi élet szervezéséhez. Tisztában van Dómján Nándor FOTÓ: KOVÁCS TIBOR vele, hogy ez rengeteg szabadidőt kíván, de megéri, hiszen a sikerélmény nem marad el.- Sosem szégyelltem bevallani: voltak az úttörőmozgalomnak szép oldalai is, s ezt pártatlanul felhasználhatjuk ma is. Nem res- telljük, hogy a falu életében vállaljuk a mindenes szerepét; tisztában vagyunk azzal, hogy a közélet és a pedagógus ma is elválaszthatatlan. A tekintély persze a változó körülmények miatt sok helyütt csorbát szenvedett, de ebben az értékvesztett világban is meg kell találni és át kell adni a tiszta értékeket. S erre ma is a gyerekek tanítói a legalkalmasabbak. Az igazgató pályája minden tapasztalatát egy mondatba sűrítve csak azt tudja mondani: Gárdonyi lámpásai kihunytak ugyan, de a gyerekek révén még ma is megvan a tisztelet az igaz tanítójuk iránt. TAKÁCS ZOLTÁN
