Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-02 / 128. szám

2000. Június 2., Péntek H I R D E T É S Somogyi Hírlap - 11. oldal Otthonából is feladhatja a lakossági apróhirdetését a 82/528-168 telefonszámon Éjjel-nappal várjuk hívását! SOMOGY TEMETKEZÉSI KFT. y Temetés felvétel: Fö u. 38. ■ 82/320-812 Keleti temető: 82/312-625. Nyugati temető: 82/321 -622 '■"■'•M;*' Ügyelet éjjel-nappal: 06-82/312-230, 06 60/368 430 Fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy ID. BALASSA JÓZSEFNÉ Siófok Szabadifürdő, Szőlős u. 28. szám alatti lakos, életének 73. évében, méltóság­gal viselt, hosszú szenvedés után eltávozott közülünk. Végső búcsút június 6-án, ked­den délután 16.30 órakor veszünk tőle a balatonszabadi temetőben. Lelki üdvéért 16 órakor engesztelő szentmisét mondunk a római katolikus templomban. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló családja, szerettei "Édesanyánk nem halt meg, Csak fáradt szíve szűnt meg dobogni." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szertték, hogy ÖZV. KOLLÁR LÁSZLÓNÉ Illés Margit öreglaki lakos életének 90. évében, május 30-án csendesen elhunyt. Temetése június 3-án, a 10 órai gyászmisét követően lesz az öreglaki temetőben. Gyászolják: ha, leánya, veje, négy unokája, umokamenyei, unokavejei és négy dédunokája "Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy feleségem, éde­sanyánk, nagymamánk MARICS JÁNOSNÉ Nagybajom, Kossuth L. u. 27.sz alatti lakos, 67 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése a nagybajomi temetőben, június 5-én, 16.30 órakor kezdődő szentmisét követően lesz. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család "Mi köszönjük, hogy Ő lehetett az édesanyánk" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk SZALAI BÉLÁNÉ Balatonfenyves, Vörösmarty u. 38. szám alatti lakos, 71 évesen elhunyt. Temetése június 7-én, szerdán 11 órakor lesz, a balatonfenyvesi temetőben. Gyászoló család t "Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérünk NÉMETH ISTVÁN volt nagybajomi lakos életének 55. évében elhunyt. Temetése június 2- án, ma 10.30 órakor lesz a nagyba­jomi temetőben. Gyászolja: nővére és az egész rokonság t "Mindenkitől búcsúzom, Isten veletek." Köszönetünket fejezzük ki minda­zoknak, akik NYÁRI JÁNOST utolsó újtára elkísérték: szeretteid és soha el nem múló fájdalommal Édesanyád t Fájó szívvel tudatjuk, hogy PÁL IMRE Balatonboglár, Dobó I. u. 9. sz. alat­ti lakos életének 70. évében váratla­nul elhunyt. Temetése június 5-én, hétfőn 16 órakor a balatonboglári temetőben lesz. Minden külön érte­sítés helyett. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOZÁRI GYÖRGY karádi, tátompusztai, majd kapos­vári lakos, életének 83. évében el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása június 6-án, kedden 11 órakor lesz, a kaposvári Nyugati temetőben. Fia, menye és unokái Fájdalommal tudatjuk, hogy JANCSIKITY GYULÁNÉ volt lengyeltóti lakos 64 éves korá­ban elhunyt. Temetése június 3-án, szombaton 13.30 órakor lesz a len­gyeltóti Keleti temetőben. Gyászoló család t Fájdalommal tudatjuk, hogy SZATANEK GYULÁNÉ csokonyavisontai lakos, 61 éves ko­rában elhunyt. Külön értesítés he­lyett, temetése június 3-án, szomba­ton 9.30 órakor lesz a Lajosmajor úti temetőben. Gyászoló leányai és unokái "Búcsúztam volna Tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapám HAJDÚ ISTVÁN a Somogyker volt dolgozója 77 éves korában elhunyt. Temetése június 5-én, hétfőn, 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmise június 7-én, 18 órakor a Szent Imre templomban lesz. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló szerettei Az hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN Hévízen a centrumban közvetlen az új Polgármesteri Hivatal szomszédságá­ban lakások eladók 35 m2-től 106 m2- ig. Lift van. Információ: 06-30-9475- 240 Ancsi Ingatlanforgalmazó Kft. Hé­víz. *15026* ELADÓ Kaposváron, a Damjanich u-ban 2 szo­bás, 3. em-i lakás. 82/427-487. •15131* SOMOGY megyében eladó családi házat vagy lakást keresek. Tel.: 06-20/9476-899. •15154* KAPOSVÁRON 18 m2-es üzlethelyiség eladó, vagy kiadó. 82/412-731. •15158* 8 SZÁNTÓFÖLDET, rétet vagy legelőt vásá­rolnék, 20-100 hektár nagyságút, reális áron. Telefon este: 06-33/415-610. •15193* 8 IGAL belterületén 1940 m2-es telek sür­gősen eladó. 06/25/490-119 este 19 óra után. •15204* KAPOSVÁRON a Tesco mellett Kanizsai u-ban. 3. em-i, 3 szobás lakás garázzsal eladó: kü- lön-külön is. Irányár: 6,5 MFt. 82/411-119 este. •15250* KAPOSVÁRON a Tesco mellett Kanizsai u-ban 2. em-i, kis 1,5 szobás, felújított lakás eladó, azonnal beköltözhető. Irányár: 3,7 MFt. 82/411-119 este. •15251* KAPOSVÁR közelében, 67-es út mellett 20 ha jó termőföld eladó. Tel.: jún. 3-4-én 18-20 óra között 82/370-074. *15255* BÖHÖNYE, Fő utcáján üzlethelyiség eladó. Tel.: 85/322-016. *15265* KAPOSVÁRON a Bajcsy-Zs. u. 48-ban 62- 110 m2-es lakások eladók, 130 E Ft/mJ, ugyanitt üzlet kiadó vagy eladó. 06- 30/222-4585. •15284* 8 KAPOSVÁRON Füredi u-ban, IV. em-i 2.5 szobás lakás eladó. 06-20/9/121-667. •15296* KAPOSVÁRON, Léva közben 2 szobás, erké- lyes IV. em-i lakás eladó. 06-20/311-0384. •15302* 8 BÁLÁT0NFÖLDVÁR0N, a Köröshegyi utca elején, 300 n-öles telken 150 m2-es családi ház 19 MFt-ért eladó. Gáz, víz, csatorna, ká­beltévé van. Érd.: 30/9/448-310. •15322* JELZÁLOGHITEL tehermentes ingatlanra kezes nélkül! Tel: 06- 20-9283-266. *15338* 8 NAGYBAJOMBAN családi ház eladó. Víz, villany, fürdőszoba+nappali, 2 szoba, több mellékhelyiség, nagy telek, termő gyümöl­csössel. 82/477-942 este. •15361* 8 BUDAPESTEN eladó 1.5 szobás lakás. 85/339-222. •15364* 8 BALATONENDRÉDEN családi ház, mellék- épületekkel, 700 n-öles telken eladó. Irányár: 4,5 MFt. 84/341-053. •15365* 8 KAPOSVÁRON 2 szobás, Kinizsi Itp-i, te­lefonos lakás eladó. Irányár: 4 MFt. Érd.: 06- 30/2266-342, 25/460-765. *15368* KESZTHELYEN Kórházzal szemben, 4-es tárasházban különálló 62 m2-es telefonos, egyedi vízórás, egyedi fűtésű házrész 200 m2- es udvarral, garázzsal eladó. Tetőtér beépíté­si lehetőség alatt. Tel.: esti órákban 83/318- 533,83/311-367. KAPOSVÁRON, Arany J. utcában 2.5 szobás la- kás eladó. Érd.: 20 óra után, 82/318-390, 431-513. •15410* KAPOSVÁR, Tallián Gy. u. 49. 3. em-i, tégla­épületben, egyedi gázos, 2,5 szobás lakás el­adó. Tel.: 82/422-736,06-30/9692-716.------------*15419* K APOSVÁRON a Billánál 3 szobás 1. em-i tég­lalakás garázzsal eladó. 316-351.--------- *15426* J ÁRMŰ “0" évestől törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron 06-20-9448-228. *4612* KARAMBOLOS autót vennék. 06-20/977- 8735. *10886* OPEL Corsa 96. évjárat 1,4 ezüstmetál, 48000 km-rel, első tulajdonostól eladó. Tel.: 06-30-2048-291. *14917* PEUGEOT 306 1.9 TDI 3 éves, gyári extrákkal, 90.000 km, türkizkék metál eladó. Részletre is megoldható. 06-30/9592-109. •15028* FIAT Marea 1,6 SX full extrás, 9 hónapos, Rat Punto 1.1 S fehér, 1,5 éves újszerű állapotban 7000 km-el eladó, részletre is. 06-30/9477- 639. •15194* KARAMBOLOS autót vennék. Tel.: 06- 20/9778-735. •15199* MAZDA 323 Sedan 1,3 16V 1992-es eladó. Csere érdekel. Tel.: 06-30-9469-704. A Forró Drót Kft. piacvezető távközlési szolgáltatások ^^értékesít&éreagili^^^ Magas jövedelmi lehetőség! A sikeres munkához biztos hátteret és szakmai képzést biztosítunk. Jelentkezés: 06-20/319-1859 *15208* JÓ állapotú Trabant eladó. 30/9942-805.------------------— *15261* “0 " ÉVESTŐL karambolos, totálkáros autót vennék. 06-30/9514-222. •15281* TOYOTA Starlet XU. 1997-es eladó. 82/314- 531. •15376* 8 I FA W-50 pótos, ponyvás szerelvény friss műszakival, Polski Rat 126 áron alul eladó. 82/710-058.06-30/217-4675. •15402* LADA kombi 92-es, Renault Express 95-ös, öt­személyes eladó. 06-20/9466-254. •15406* FÉKTÁRCSÁK, fékbetétek, fékpofák 20% ked­vezménnyel. Kaposvár, Fő u. 70. 82-510- 326.------------- *15418* 8 S IMSON mkp 70 cm3, kifogástalan álla­potban eladó. Tel.: 82/435-229, este. •15421* állást kínál SZOLGÁLTATÓ cég kaposvári irodája közép vezetői beosztásba keres munkatársat. Kö­vetelmények: minimum középfokú végzett­ség, jó kommunikációs készség, vállalkozó szellem, nagyfokú felelősségérzet, felhasz­nálói PC ismeret. Lehetőségek: változatos munka, kreatív gondolkodás, rugalmas munkaidő, előrelépési lehetőség, verseny- képes fizetés. Agilis fiatalok szakmai önélet­rajzát várjuk “Verseny 14762" jeligére a ki­adóba. •14762* NYOMDAI előkészítő munkára felveszünk montírozó fényképész képzettséggel szak­munkást. Jelentkezés június 5. és 6-án a Szenna Pack Kft-nél Szenna, Árpád u. 78. sz. alatt. __________________:--------------------_----------------- *14844* F ELSZOLGÁLÓT felveszek: 06-20-9663-335. *14918* A MATÁVÓR Kft. távfelügyelt vagyonvédelmi szolgáltatásai értékesítésére üzletkötőket fel­veszünk. 06-30/204-8342. —;------ ------------- *14971* C S0MBÁRDI Kastélyszálló férfi felszolgálót ke­res, útiköltséget térítünk. Érd.: 06-82/485- 655,06-20/9291-842. •15015* A RADIO-NET Kft. hírközlési üzletága munka­társakat keres. Feltétel: szakmai ismeret, kö­zépfokú végzettség, B kategóriás jogosítvány. Idegen nyelv ismeret előny. Bér megegyezés szerint. Jelentkezési határidő a hirdetés meg­jelenését követő tizedik nap. Jelentkezni le­vélben szakmai önéletrajzzal a az alábbi cí­men lehet. Radio-Net Kft. 7407 Kaposvár Pf. 39. •15232* BALATONFÖLDVÁRI vendéglő felvesz szakkép­zett felszolgálókat és konyhai dolgozókat. Ér­deklődni: 06-30-98-98-641. •15236* GYAKORLOTT Access programozókat keresünk Kaposvár és környékén. A jelentkezéséket részletes szakmai önéletrajzzal és fizetési igény megjelölésével “Access" jeligére kérjük a kiadóba.-------------------------- *15249* ÖN kőműves? Szeretne jobban keresni? Hívja 06-30/916-4717-es telefonszámot.-------------- *15268* V ENDÉGLÁTÓIPARI dolgozókat keresek éves állásra, szakácsot, kézilányt és pultost - Balatonkeresztúron. Rzetés megegyezés sze­rint. Tel.: 85/376-080. •15270* OLASZORSZÁGBAN élő magyar család háztar­tásbeli alkalmazottat keres, főzni tudás előny. Telefon: 06-30/9894-524. *15271* VENDÉGLÁTÓIPARI gépeket forgalmazó Kft. keres olasz, esetleg angol nyelvet beszélő, jó kommunikációs készséggel rendelkező sze­mélyt. 82/422-230,06-30/9297-092. •15274* ÉTTERMI kisegítőt keresünk. Hotel Tabán, Ba- latonlelle, Takács S. u. 47. •15283* ÜZLETKÖTŐKET felveszek palatetők mosása, festéséhez: 06-20-984-2926. •15321* CUKRÁSZÜZEMBE betanított munkást felve­szünk. Stefánia BT Kaposvár, Rómahegyi u. 4/b. *15332* ÉDESIPARI termékek értékesítésére érettségi­zett, gépkocsival rendelkező területi képvise­lőt keresünk. Tel.: 22/313-295, 9-15 óráig. *15356* KŐMŰVESEKET jó kereseti lehetőséggel felve­szek. 06-30/2474-272. •15369* IGAL Nagyközségi Önkormányzat Képviselő­testülete az Oktatási Közlöny 12/1. számában megjelent pályázat alapján pályázatot ír ki az Igali Napköziotthonos Óvoda vezetői és a Speciális Iskola és Diákotthon igazgatói állás­helyek betöltésére. A pályázat benyújtásának határideje: 2000. június 15. A pályázatokat Igái Nagyközségi Önkormányzat polgármeste­re Igái, Szent István u. 107. címre kell benyúj­tani. •15388* JOGOSÍTVÁNNYAL rendelkező vásári segítsé­get keresek. Jelige “15389” a kiadóba. *15389* OKTATÁS A LITE MINDENNAPOS Intenzív nyelvtanfolyamokat indít június 19- töl, kezdő és haladó szinteken. Akció jún. 10- ig! LITE garancia a nyelvoktatásban. Kapos­vár, Zárda u. 21., 318-847. •14720* SZOLGÁLTATÁS ZUHANYFÜLKE egyedi méretben, tetőtérbe, kádra is. 82/318-360. •11811* FÜRDŐKÁDFELÚJÍTÁS garanciával. 85/310- 818. •14587* KLÍMA 10% szezon eleji árengedménnyel, Kaposvá­ron a Honvéd u. 12-ben. Panellakásba léghű­tő: 19900 Ft. Japán és amerikai gépekkel: iro­dák, üzletek és lakások klímatizálása már 100 E Ft-tól. Tel: 82/311-000. *14763* PALATETŐ mosás, festés. 06-30/218-9054. *15164* VIKTORIA TAXI 313-333, 413-333 Velünk a legjobb úton jár! PALAMOSÁS, javítás, beázás megszüntetés, vízzáró, impregnáló palafestés, garanciával. Tel.: 06-20-9855-306. •15221* PALATETŐK mosása, festése, javítása, gipsz­karton szerelése, közületeknek is! Telefon: 06-20-984-2926. . *15323* TEUESKÖRŰ fék-futómű diagnosztika, javítás, beállítás garanciával. Lancsalics Autószerviz. 85/353-473 Szőlőskislak. *15359* REDŐNY-NAPELLENZŐ-HEVEDERZÁR-H.ajtó 31-51% eng. kamatmentes hitel: 82/429- 537. •15415* FOGYNI szeretne? Segítünk! 06-70/3160- 451. *15430* VEGYES HAGYATÉKOT, régiséget veszek. 74/435-182. •9994* THERMOPLÁN üvegezett ablakok, erkélyajtók 7000 Ft-ért, valamint belső-és bejárati ajtók. Kaposvár, 06-60/312-256. •12495* UNO-HOLZ Kft. export éger fűrészrön­köt május végi beszállítással 500 m3-t vásárol Rátót fűrészüzem telephelyére leszállítással, 22 csúcsátmérőtől 22 000 Ft- 26 000 Ft- 28 000 Ft-os egy­ségáron. Tel.: 94/410-700, 94/410­613. *14518* AKCIÓS MÉTERÁRU VÁSÁR! Minden vászon 100,- Ft-al olcsóbbban. Spandex 1550,-ről 1150,- Szatén zsorzsett 1380,-ról 850,- Nehézselyem 980,-ról 680,- Muszlin 770,-ről 550,-ra. “Bella" Méterárú Kisfaludy u. 11. *14776* FENYŐ BÚTOROK Rongy és gyapjúszőnyegek, ágytakarók kiáru­sítása 10% árengedménnyel amíg a készlet tart. Kaposváron a Somogy Áruház emeletén! 06-60/376-480. *14794* TAPÉTÁK 20-50% engedménnyel, öntapadós tapéta már 240 Ft- tól, poszterek és divatos bordűrök. Banelli Ta­péta Szaküzletek Kaposvár, Irányi D. u. 9., Honvéd u. 27. •15092* ÖREG dunyhákat, párnákat 500-600 Ft/kg, régi szekrényeket, festményeket és mindenfé­le régi hagyatékokat vásárolok. 06-74/435- 642,06-74/435-262. •15104* ING AKCIÓ 2 db ing ajándék nyakkendővel csak 4800 Ft. For-Ma Férfidivat Kaposvár, Kossuth L. u. 15. •15157* NYÁRFÁT vásárolnék nagy tételben is kész­pénzzel fizetek: 92/331-267, 30-2375-571. •15207* EGYNYÁRI virágvásár! Szezonvégi árleszállítás egynyári virágokból. Bálint Kertészet Balatonszemes, Dózsa Gy. u. 16/B. Tel.: 84/360-596. *15258* BALKONVIRÁG VÁSÁR Muskátlik, petúniák féláron. Kaposvár, Kos­suth L. u. 47. 312-861. •15425* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON, belvárosban 2 szobás gázos, bútorozatlan lakás kiadó. Tel.: 19 óra után 82/422-556. •15263* 8 KAPOSVÁRON a Búzavirág utcában, 1. emeleti, bútorozatlan, 2,5 szobás lakás hosz- szabb távra kiadó. Tel.: 82/312-915,19 óra után. •15381* KAPOSVÁRON 1,5 szobás bútorozott, telefo­nos lakás kiadó. Érd: 82/377-048,18 után. •15403* __________ÁLLAT__________ T ÖRZSKÖNYVEZETT vadászó szülőktől mag­yarvizsla kölykök eladók. 84/370-155, este. *15142* 8 ÉLÓ csirke eladó 230 Ft/kg. Toponár, Ta­mási Á. u. 5., 82/424-489, hétköznap 15 óra után, hétvégén 8-15 óra között. *15185* 8 MINŐSÉGI Roti törzskönyvezett kölykök, reális áron eladók. 82/485-226. •15307* 8 MAGYATARKA üszőborjak eladók. 93/377-104. •15384* NÉMETJUHÁSZ kiskutyák eladók. 20/9808- 159. •15411* ELVESZETT Ismeretlen tettes eltulajdonította a Kometa 99 Kft. Adószám: 10961511-2- 14. 12. feliratú bélyegzőt. Használata 2000. május 25-től érvénytelen. *15420* APRÓ-CSEPRŐ 8 FENYŐ épületfa, légszáraz 36 db eladó. Tel.: 82/487-342. GÉPEK BOURGOIN 4 soros önjáró csőtörőgép, Hesston körbálázó újszerű állapotban, 4 és 6 soros kukorica adapterek eladók. Sárbogárd, Táncsics u. 33. 06-20/9360-743. • 15280* MEZŐGAZDASÁG NYÁRFA rönköt, erdőt vásárolok 50 m3-es té­teltől, elszállítással és helyszíni készpénz fize­téssel. Tel.: 06-30-227-2636, vagy 92/401- 135. _________UTAZÁS_________ N YARALÁS: HR: lakókocsikban, 3-4 fő, I: lakó­sátrakban, 4-5 fő, 7 és 10 éj., 9000,- Ft/fő- től. Badacsonyban 2700 m2 panorámás sző­lő pincével eladó 2,5 M Ft. Tel.: 30-9564- 075. *15398* SZUPER EXPRESSZ MÉHÉSZEK figyelem! Repcemézet vásá­rolunk. Aranynektár tel.: 06-60/368- 599. *15476* 2 AJTÓS, tükrös, digitális, 380 l es Csil­la hűtő eladó. Irányár: 180 eFt. Tel.: 30/275-9590, 20/9433-723. •15227* CSIKÓS kancák, vemhes kancák, lovak, pónik eladók, vagy elcserélhetők ser­tésre, vágómarhára, mezőgazdasági munkagépre. Ugyanitt selejtkoca felvá­sárlás. Tel.: 06-30/266-2094. •15235* Ha 8 00 i “jroo , — I / óráig (pénteken és ünnepek elolt 15.30 óráig) express adja fel- akár telefonon is ­(82/528-168) lakossági apróhirdetését, másnap biztosan megjelenik.

Next

/
Thumbnails
Contents