Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-16 / 139. szám
í' m 2000. Június 16., péntek HAZAI TÜKÖR Somogyi Hírlap - 7. oldal Mádl Ferenc készülődik Budapest Jelenleg két - egy hivatalban lévő és egy megválasztott, de jogait nem gyakorló - államfője van az országnak. Mint azt Takács Albert alkotmányjogásztól megtudtuk, az augusztus negyedikéig tartó átmeneti időszakban Mádl Ferencnek meg kell válnia mindenféle kereső tevékenységétől. Göncz Árpád hivatali ideje hátralévő részében teljes jogkörrel ellátja teendőit, ám az íratlan szabályokat szem előtt tartva már nem tesz olyat, amivel kellemetlen helyzetbe hozhatná utódát, az augusztus 4-én őt váltó Mádl Ferencet. Az alkotmányjogász szerint az esküt tett leendő köztársasági elnöknek ugyanakkor egyelőre semmiféle jogosítványa sincs, így idejét minden bizonnyal az új munkakörrel összefüggő felkészüléssel tölti. Megszüntet például mindenféle, az alkotmányban előírt összeférhetetlenséget. Az államfői poszttal eleve összeférhetetlen a kereső tevékenység, ezért Mádl professzor a jövőben legfeljebb meghívott vendégként tarthat előadást az egyetemen, de havi fizetésért nem taníthat. Az alkotmányjogász hozzátette: furcsa is volna, ha a délelőtt még közkegyelmet gyakorló köz- társasági elnök délután szeminá-- riumot tartana. A hivatalban lévő államfő nemzetközi bíróságnak sem lehet tagja, s párt nevében politikai közszereplést sem vállalhat. Korábbi tudományos, művészeti tevékenységét azonban szabadon gyakorolhatja tovább, mint ahogy nem korlátozza őt a jogszabály abban sem, hogy mivel tölü a szabadidejét, kik a barátai, vagy milyen hivatású a felesége, t. h. A közvélemény oltalma Milyen a valóságos tanúvédelem? Budapest Bár fontos információkat mondott el az olajbizottság előtt megjelent - azóta már nevén nevezett - védett tanú, a bizottságnak nincs jogosítványa arra, hogy garantáltan megvédje a férfi életét. „Különösen védett tanúnak” jogi értelemben ugyanis csak az a személy minősül, akit ügyészi kezdeményezésre ilyen minőségében hallgat ki a bíróság. Maga Pallag László, az olajos bizottság elnöke is elismerte, hogy a közvéleményen kívül senki és semmi nem védi a fontos tanút, aki kínos részleteket szolgáltatott ki az olajmaffia és több politikus összefonódásáról. Sándor Zsuzsa büntetőbíró, a Fővárosi Bíróság szóvivője elmondta: efféle jogi kategória tavaly március óta „különösen védett tanú” címszó alatt létezik a büntetőeljárási törvényben. A körültekintő védelem ügyészi kezdeményezésre olyan, kiemelt súlyú ügyben pótolhatatlan információkat nyújtó tanúnak jár, aki saját, illetve családtagjai életét is kockáztatja azzal, hogy elmondja, amit tud. Az ilyen személy nevét és tartózkodási helyét az ügyészen kívül csak a hatóságok ismerhetik, de kihallgatásának körülményeiről sem értesülhet más. Kivéve a néhány, külön e célra kijelölt bíró közül azt, aki a „semleges” helyen történő kihallgatást lefolytatja. Sándor Zsuzsa szerint a speciális védelem egyik garanciája, hogy a kihallgató bíró és a büntetőügyet tárgyaló bíró még véletlenül sem lehet ugyanaz a személy. Ilyen esetben a titkos kihallgatásról készült, csak az elmondottakat rögzítő, de a tanú adatait nem tartalmazó jegyzőkönyvet később eljuttatják az ügyben eljáró bírónak. A törvényben rögzített módszer miatt szinte bizonyosan homályban marad a kulcsszemély, s családjának sem kell rettegnie. Ezért volna fölösleges őröket állítani a különösen védett személy otthona elé. Bócz Endre fővárosi főügyész a fentiekhez hozzátette: a parlamenti bizottságok eljárási rendjében nem szerepel a tanú definíciója. Ezek a bizottságok nem tanúkat, hanem személyeket hallgatnak meg. A főügyész szerint ettől függetlenül a rendőrség indokolt esetben elrendelheti egy- egy ilyen személy védelmét, mint ahogy minden állampolgárt köteles megvédeni, akinek életét oktalan veszély fenyegeti. Pallag László megerősítette: továbbra is a nyilvánosság védelmében bízik, ezért sem tartja tragikusnak, hogy nyilvánosságra került az olajbizottság zárt ülésén meghallgatott tanú neve. A honatya ugyanakkor furcsállja, hogy a Bács-Kiskun megyei vállalkozót csak tegnap idézték be tanúként az Országos Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni igazgatóságára, s nem korábban. A most már közismert Nógrádi Zsoltot, aki állítólag tartogat még egy-két olajosmeglepetést, egyesek szerint a jövő héten újra meghallgatja a Pallag vezette bizottság. Információink szerint - tanúvédelem ide vagy oda - újabb informátorok is jelezték: készek a bizottság elé állni, takács wariann Autópályát gyorsan és jól Politikai vitanap a parlamentben A Szabad Demokraták Szövetségének kezdeményezésére és támogató szocialista aláírásokkal politikai vitanapot tartott az Országgyűlés az autópálya-építésről. Pontosabban a nem építésről, mert az ellenzék egyik fő kifogása az volt, hogy két éve egyetlen centiméternyi autópálya sem készült el. Budapest Három államtitkár és számos kormánypárti képviselő kifejtette: a Horn-kormány idején az eleve rossz koncessziós szerződéseket a külföldi vállalkozók javára módosították. Ezért volt elviselhetetlenül magas az útdíj, ezért ment csődbe az Ml-est üzemeltető cég, ezért nőtt a régi utak mentén fekvő települések terhelése. Manninger Jenő közlekedési államtitkár törvénysértések gyanújáról is beszélt. A kormány képviselői azt is hangsúlyozták: a korábbi években sem volt közbeszerzési eljárás az autópálya-építés során. Bebizonyosodott: a profitérdekeltségen alapuló koncesszió, a külföldi működő tőke bevonása itt nem jó megoldás. Állami tulajdonú cégek irányításával, alkalmas hazai vállalkozók bevonásával kell utat építtetni, mert vannak ilyenek, így érhető el, hogy mind a beruházás, mind a használati díj olcsóbb legyen. A szocialisták és a szabaddemokraták - köztük Lotz Károly és Kovács Kálmán, az előző kormány közlekedési minisztere és államtitkára - a vádakat visszautasították. Ők a hátrányos szerződéseket - mint elmondták - elődeiktől örökölték és igyekeztek javítani rajtuk. Maguk is észlelték, hogy a koncesszió nem vált be és az M3-ast már állami céggel kezdték építtetni nemzetközi pályáztatással. Fenntartották álláspontjukat, hogy most is közbeszerzési eljárást kellett volna kiírni, mert e nélkül fennáll a korrupció veszélye és lehet, hogy drágán dolgozó, alkalmatlan vállalkozás kapja a megbízást. Autópályát ugyanis csak tapasztalt és jól felszerelt cég tud készíteni. Az ellenzékiek képtelenségnek tartják, hogy a korábbi átlagárnál olcsóbban lehetne most építeni, hiszen az anyagárak nőttek, és hangsúlyozták: a kormány megszegte ígéreteit, eddig még egyáltalán nem épített autópályát, és a miniszterelnök kijelentése ellenére sem április elsején, sem azóta nem láttak munkához az M3-ason sem. A hatórás politikai vita igen heves volt és az álláspontok nem közeledtek. A kormány és a kormánypártok képviselői azt a zárókövetkeztetést vonták le, hogy eddigi politikájukat kell folytatni. Glattfelder Béla, a gazdasági tárca államtitkára megjegyezte, hogy a kabinet elképzeléseiben „kapuk nélküli autópályák” szerepelnek. Közölte: a kormány célja az, hogy mind nagyobb mértékben és elsősorban magyar vállalkozókat vonjanak be a munkálatokba. Az EU-támogatások ügyéről szólva Glattfelder Béla megemlítette, hogy az unió nem segíti e munkálatokat, a kormány pedig a vasúthálózattal kapcsolatos munkákhoz kért segítséget. Az Országgyűlés Külügyi Bizottsága rendkívüli ülésének összehívását szorgalmazta csütörtökön Eörsi Mátyás, a testület SZDSZ-es tagja az elmúlt hét év autópálya-építéseiről szóló dokumentum szövegének a magyar külpolitikát érintő vonatkozása miatt. Az ellenzéki képviselő a külügyi bizottság ülésén elmondta: a kormányzati fejléccel ellátott, aláírás nélküli, parlamenti képviselők számára hozzáférhető dokumentum súlyos vádakat tartalmaz az előző kormány működésével kapcsolatban. Eörsi Mátyás különösen a szöveg azon mondatára hívta fel a távirati iroda figyelmét, amely szerint Franz Vranitzky volt osztrák kancellár és Jörg Haider karintiai tartományfőnök diplomáciai nyomást gyakorolt a magyar döntéshozókra magyarországi bányák számukra célszerű privatizációja érdekében. - Ilyen vádak megfogalmazása csak akkor lehetséges, ha bizonyítékok állnak a kormány rendelkezésére - mondta Eörsi Mátyás. - Ha viszont kiderül, hogy propagandafogásról van szó, amellyel a kormány saját autópálya-építési botrányairól igyekszik a figyelmet elterelni, akkor ez a rendszerváltozás óta példa nélkül álló felelőtlen lépés - vélekedett a képviselő. Eörsi Mátyás javaslatát a külügyi bizottság csütörtöki - a tavaszi ülésszakban utolsónak tervezett - ülésén az MSZP jelen lévő képviselői támogatásukról biztosították. Szent-lványi István (SZDSZ), a bizottság elnöke közölte: a dokumentum elolvasása után dönt arról, összehív- ja-e a testület rendkívüli ülését. __________feb/mr P LAKATKIALLITAS. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a Libri plakátkiállítást rendezett a menekültek napjának alkalmából. A kiállítás másik indoka, hogy a főbiztosság most lett 50 éves. Képünkön az UNHCR magyarországi képviselője, Stefan Berglund._________________fotó, feb/diósi imre E RDŐTÜZEK. Bócsánál tegnap kora délután eloltották a hirtelen támadt erdőtüzet, folynak az utómunkálatok - közölte tegnap Geiger János ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Az ezredes tájékoztatása szerint tegnap egy újabb erdőben keletkezett tűzről is jelzést kaptak Kiskunhalas-Harka- kötöny között, egy vegyes erdőben égett az aljnövényzet öt hektáron. Kiskunhalason nem egészen 24 óra leforgása alatt 12 tűzeset történt, döntően villámcsapások miatt. JOGI ÚT. A szocialisták a jövő héten az Alkotmánybírósághoz fordulnak, és az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény valamint a hozzá kapcsolódó kormányrendeletek főbb pontjainak hatályon kívül helyezését kérik - jelentette be csütörtökön Kökény Mihály frakcióvezető-helyettes Budapesten. AGRÁRSTRATÉGIA. Az Agrár szövetség Nemzeti Agrárpárt szakmailag megalapozott hosz- szú távú agrárstratégia és végrehajtási program elkészítését szorgalmazza, amely a kormányzati ciklus második felére nemzeti konszenzus megteremtésével készíti fel az agráriumot az uniós csatlakozásra - mondta Mayer Bertalan, az Agrár-szövetség elnöke csütörtökön Budapesten. LAKÁSHITEL. Július elsején hatályba lép az a kormányrendelet, amely minden magyar állampolgárt jogosulttá tesz az egyszeri 8 százalékos kamatozású lakás célú hitel felvételére - közölte Szegvári Péter, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára az Ingatlan Expó 2000-et kísérő konferencián csütörtökön, Budapesten. Többe kerülnek a kezelések A biztosító ellenőrzi a gyógyfürdő-beutalókat A számítógép csak gép marad A középiskolai beiskolázási rendszer működőképes A társadalombiztosítás ezután nem téríti meg teljes egészében a betegek számára rendelt gyógyfürdő-kezeléseket - tájékoztatta lapunkat dr. Hagymási Miklós, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) osztályvezetője. Budapest Az idén bevezetett új, számítógépes középiskolai felvételi rendszer kisebb hibákkal bár, de megfelelően működött - ismeri el az oktatási tárca mellett az érintettek többsége. Ebben az évben 122000 általános iskolás jelentkezett valamelyik középfokú tanintézménybe, közülük 17000 kényszerült az első kör után rendkívüli felvételi eljárásban helyet találni magának. Az illetékes szerint a változtatásra részben azért volt szükség, mert a fürdők üzemeltetői az elmúlt év szeptemberében bejelentették áremelési kérelmüket. December 1-jétől ennek megfelelően átlagosan 17 százalékkal magasabb áron számoltak el a biztosítóval. 1999- ben a 100 százalékos tb-térités mellett a tervezett kétmüliárd forintot 5 százalékkal lépte túl a társadalombiztosítás gyógyfürdőkezelésekre fordítható éves kasszája. Idén a tb-költségvetési keret 2,4 milliárd forint erre az ellátási formára, ami nem elegendő a teljes költségtérítés további fenntartására. Az OEP álláspontja szerint a társadalombiztosítás által 100 százalékosan átvállalt térítési díjak csak az életmentő terápiák, illetve a legsúlyosabb betegségek, mint például a rák gyógykezelésében tarthatók fenn. Dr. Hagymási Miklós elmondta azt is: az egészségbiztosítási pénztár nem tudja megakadályozni azt, hogy a 154 gyógyfürdő bármelyike is a megállapodásban rögzített térítési díjnál magasabb ösz- szeget kérjen a betegektől. A gyógyturizmus örvendetes fejlődése mellett sajnos a külföldi vendégek megjelenése néhány helyen annyira felsrófolta az árakat, hogy a magyar betegek „másodrangúvá” váltak. Kiderült az is, hogy nagyon sok rászoruló nem jut el a gyógyfürdőkbe, míg mások igen gyakran üdülés jelleggel kapnak beutalókat. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a jövő hónapban hozza nyilvánosságra azoknak az éve eleje óta elvégzett ellenőrzéseknek a tapasztalatait, amelyekben éppen a gyógyfürdőkezelések elrendelésére illetékes szakorvosok beutalóit vizsgálták, alapvetően azt, hogy kapott-e ugyanaz a személy esetleg kétszer-háromszor is lehetősé- get gyógyüdülő használatára, w. zs. Budapest Az érintettek jobb tájékoztatása több kellemetlenségtől, adminisztratív pluszmunkától óvhatta volna meg az iskolákat, idegességtől a szülőket, diákokat - véli a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára. Borbáth Gábor lapunknak elmondta, hogy a számítógépes rendszer a felsőfokú intézményekbe történő jelentkezéseknél már több éve jól működik, de a számítógép csak gép marad. Apró finomságokra és előre nem látható problémák megoldására nem képes, ezért a következő évi felvételik előtt jó lenne az idei tapasztalatokat megszívlelnie a szaktárcának. Bár igaz - mondta a főtitkár -, hogy az első körben fel nem vett tanulók a rendkívüli eljárás során létszámuknál háromszor több iskolai hely között választhattak, mégsem bizonyos, hogy azok az üres helyek abban a lakókörzetben találhatóak, ahová a diák még el tud utazni. Vannak ugyanakkor más vesztesei is a mostani felvételiknek: azok, akiket felvettek ugyan, de az alacsony létszám miatt az iskolafenntartó úgy dönt: nem indítja el azt az osztályt. Az Oktatási Minisztérium (OM) helyettes államtitkára tegnap az új középiskolai beiskolázási rendszer tapasztalatairól, a jövőre bevezetendő módosításokról beszélt az önkormányzatok közoktatással foglalkozó szakemberei előtt. A minisztérium jövőre nem korlátozná a tanuló által megjelölt középfokú intézmények számát, a felvételi eljárás jelenlegi három hetét négy hétre növelnék, és a felvételi vizsgát tartó intézményeknek legalább két napot kell majd meghirdetniük a diákok számára. A felvételi eljárást értékelő Kömyd Lászlótól megtudtuk: az idén 74 reklamációból egy sem bizonyult jogosnak. ____________h. m.