Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-16 / 139. szám
2. oldal -Somogyi Hírlap V I L Á G TÜKÖR 2000. Június 16., péntek | §1J Egységkormány Izraelben? Jeruzsálem David Lévi külügyminiszter nemzeti egységkormány alakítását javasolta az ellenzéki Likud részvételével. Az izraeli politikus kifejtette: a pártoknak össze kell fogniuk, különben félő, hogy a palesztinok olyan területi követelésekkel állnak elő, amelyek veszélyeztethetik Izrael érdekeit. Barak miniszterelnök kormánya szorult helyzetbe került a múlt héten, amikor legfőbb szövetségese, az ultraortodox SASZ párt és két másik koalíciós partner igennel szavazott arra a jobboldali ellenzéki javaslatra, hogy oszlassák fel a törvényhozást, és tartsanak előrehozott választásokat. ■ Schuster kórházban Pozsony Magas láz és kiszáradás miatt szerda este kórházba szállították Rudolf Schuster szlovák elnököt. A 66 éves államfőt a pozsonyi belügyminisztériumi kórházban ápolják. Kezelőorvosa közlése szerint állapota csütörtök reggelre javult, láza leesett, de a következő két napra tervezett programját el- háasztották. Az egy éve hivatába lépett államfő népszerűségi mutatója mostanában 21,7 százalékról 6,5 százáékra esett vissza. A Vladimír Meciar ellenében induló Schuster a szavazatok 57,18 szá- záékát kapta meg, mára viszont nemcsak az exkormányfő előzi meg, hanem Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, a parlament alelnöke is. ■ Hamis hadfik ZÁGRÁB Az új horvát vezetés ellenőrizte a védelmi, váamint a háborús veteránok ügyeivel foglalkozó minisztérium ákámazottjá közül mindazokat, akik eddig hadirokkantakat megillető anyagi támogatást élveztek. Ivica Pancic, a háborús veteránok ügyeivel fog- lákozó miniszter eddig 18 katona - közöttük hét tábornok - hadirokkant-státusát szüntette meg. Ugyanerre a sorsra jutott a Horvát Hadirokkantak Szövetségének az elnöke, váamint megyei szintű vezetőségeinek több tagja is. ______ _______■ K özös európai agrárpolitika Az uniós csatlakozás legfontosabb témáit, így a mezőgazda- sági támogatásokat csak a felvételi folyamat záró szakaszában tárgyalják majd meg - mondta luxemburgi látogatása után Martonyi János. Budapest - Brüsszel Csorbítatlanul alkalmazni kell az egyenlő elbánás elvét, nem lehet különbséget tenni termelők között attól függően, hogy mely ország polgárá - jelentette ki luxemburgi látogatása után a magyar külügyminiszter. Hazánk álláspontja szerint tehát a tagjelölteknek is joguk van az úgynevezett közveüen kifizetésekre, ám megegyezés erről csak a tárgyalások legutolsó szakaszában születhet. Az Európai Unió központjában egyébként megoszlanak a vélemények a közös mezőgazdasági politikáról, amelyről a The Wall Street Journal Europe vezércikke egyenesen úgy véli, hogy akadályozza Európa agrári- umának korszerűsítését, és útjában áll a versenynek. Arra kényszeríti a földrész polgárait, hogy a szükségesnél jóval drágábban táplálkozzanak, kártékony hatása szétterjednek az EU egész gazdaságára, de érezhetőek a tagjelöltekében is, ami már közvetlenül rontja a bővítés kilátásait. Az amerikai lap szerint az ötvenes években valóban enyhíteni kellett a mezőgazdaságból az ipaba való tömeges átáranüás hatásait, de ez a folyamat már rég lezajlott. Az EU népességének alig öt százaléka él a mezőgazdaságból, ráadásul a szubvenciók négyötö-dét a gazdák leggazdagabb húsz százaléka élvezi, köztük például Károly brit trónörökös. A lap szerint az Európai Bizottság érvei hamisak, mert a közös agrárpolitika súlya alig csökken a közös költségvetésben, és a kelet-európai országok felvétele után még nőnie is kell. Ráadásul az EU mezőgazdasági elvei a legeltetés, az öntözés, a művelés, a műtrágyázás és a vegyi gyomirtás túlzásaira ösztönöznek; reformjai eddig sosem jártak igazi eredménnyel, csak egyes problémákat másfélékkel váltottak fel. Az unió mezőgazdasági politikája az átlagos négytagú európai családnak évi 1200 dollárjába kerül magasabb adók és árak formájában, veszélyezteti az EU bővítését, kereskedelmi feszültségeket okoz, nem állítja meg a mezőgazdasági jövedelmek csökkenését és akadályozza a mezőgazdaság modernizálását - sorolta érveit a lap. ___■ P utyin az adósságelengedésért Berlin Emberjogi aktivisták, köztük a kormányzó koalícióban részt vevő Zöldek képviselői tüntettek a német fővárosban tartózkodó Vlagyimir Putyin ellen. Az orosz elnököt a csecsen nép elleni irtóhadjárattal vádolják. Az újraegyesült Németország fővárosában most először jár a Kreml első embere. A tárgyalások középpontjában - a madridi úthoz hasonlóan - ezúttal is a gazdasági kapcsolatok fejlesztése, a külföldi beruházások ösztönzése áll. Putyin célja az is, hogy elérje az orosz adósságok elengedését. Mielőtt azonban Gerhard Schröder kancellárral megkezdte volna tárgyalásait, a szövetségi kormányzat értésre adta: Moszkva nem számolhat teljes adóssága eltörlésével. Oroszország a maga 75 milliárdos tételével ugyanis Németország legnagyobb adósa, és Berlin csupán a hitelállomány átütemezését hajlandó fontolóra venni. A látogatásra azonban nemcsak a meg-megújuló csecsen- földi akciók miatt vetül árnyék, hanem az úgynevezett Guszinszkij-ügy miatt is. Vlagyimir Guszinszkijt, az orosz Média-Moszt sajtóholding elnökét a minap vették őrizetbe és az eset nagy nemzetközi vihart kavart. Maga az orosz-izraeli állampolgárságú sajtócézár is „politikai intrikát” sejt őrizetbe vétele hátterében, és-ezzel összefüggésben a hatalom magas beosztású képviselőit a sajtószabadság elfojtásával, a totalitárius rendszer újjáélesztésével vádolja.Hivatalosan azzal gyanúsítják, hogy a Russzkoje Video cégből „kimosta” az állami részesedést. Az orosz ügyészség nyomozói azonban mindeddig nem emeltek vádat. Berlini fellépés Búcsú az atomerőművektől Berlin Németország lemond az atomenergiáról, s fokozatosan felszámolja nukleáris erőműveit - jelentette be Schröder kancellár. Az áramszolgáltatókkal most megkötött egyezség az üzembe helyezéstől számítva 32 életévet engedélyez a ma még működő 19 német atomerőműnek. így az utolsó - legfiatalabb - nukleáris erőmű 2021-ben fogja bezárni kapuját. A reaktorok közelében átmeneti tárolókat kell létesíteni a nukleáris hulladékok számára. Berlin azonban 2005 júliusától fogva megtiltja a sugárzó anyagok újrafeldolgozását is. Ezt eddig egy francia és egy brit létesítményben végezték, ám 1998 óta szüneteltették, mert hibákat fedeztek föl egyes szállító konténerek szigetelésében, és a környezetvédők Európa-szerte tiltakoztak ellene. A német áramtermelés hozzávetőleg harmadát kitevő nukleáris energiáról való lemondás képezte a szociáldemokraták és a Zöldek 1998 őszi kormánykoalíciós megállapodásának kulcselemét, s ennek nyomán még 1998 decemberében kezdődtek meg a tárgyalások az energiaiparral. A 32 évi üzemidő több a piroszöld kormány által szorgalmazott harminc évnél, viszont kevesebb a konszernek által követelt 35 évnél. Schröder ésszerű kompromisszumnak nevezte az egyezséget, amely szerinte megfelel mind a politika, mind a gazdaság érdekeinek. Az ellenzéki pártokhoz hasonlóan a környezetvédő szervezetek is elégedetlenek a kompromisszummal. A Greenpeace németországi irodája „a hanyatló atomenergia-szektornak juttatott kedvezményt” lát az egyezségben. Az ugyanis nem jelent búcsút az atomenergia hasznosításától, hanem ellenkezőleg: „meghosszabbított garanciát nyújt a konszerneknek az erőművek üzemeltetésére”. ■ HÍREK RÖVIDEN Arafat a Fehér Házban Jasszer Arafat palesztin vezető csütörtökön Washingtonban találkozott Bili Clinton amerikai elnökkel, hogy megpróbálják kimozdítani a holtpontról az izraeli-palesztin béketárgyalások ügyét. Érdemi eredményekre utaló jel az lehetne, ha háromoldalú találkozót tűznének ki Clinton, Arafat és Ehud Barak izraeli kormányfő között, ám ennek egyelőre semmi jele. Szegények között a pápa Róma szegényeivel ebédelt csütörtökön II. János Pál pápa. Az olasz főváros különböző részeiből kétszáz személyt hívtak meg a katolikus egyházfő ebédjére. Az olasz, albán, afrikai és más nemzetiségeket képviselő nincstelenek tízesével ültek egy-egy asztalnál, köztük egy bíboros vagy püspök és két önkéntes segítő foglalt helyet. Schüssel az EU székhelyére látogat Brüsszelben tesz látogatást az Európai Bizottság meghívására július' 12-én Wolfgang Schüssel osztrák kancellár. A bejelentés az Európai Unió állam- és kormányfőinek hétfőn esedékes félévi találkozója előtt hangzott el. Bár a csúcsértekezleten az EU-országok Ausztria elleni szankcióinak feloldása nem lesz hivatalos téma, az ülésen az osztrák kormánykoalíció politikájának megítélése is bizonyosan szóba kerül. Egyesülhet a két Korea Több pontban egybeesik Kim Dzsong II észak-koreai vezető és Kim De Dzsung dél-koreai elnök elképzelése arról, hogy milyen formában lehet megvalósítani országaik újraegyesítését. A folyamat fel- gyorsításához alapdokumentumként szolgáló közös nyilatkozatban Dél-Korea azt javasolja, hogy egyfajta államközösség megteremtésével menjen végbe a két ország egyesítése, Észak-Korea pedig konfö- derációt ajánl. ___________________________________________■ V írus és nemzetbiztonság Ellenség a komputerkalózok tettei mögött? Washington Amerika már az állam biztonságát félti a számítógépes kalózoktól. Mind gyakrabban érkeznek hírek arról, hogy az informatikai betörők egész komputerrendszereket bénítanak meg. A főként ifjú „mesterek” felelőtlen kalandjainál azonban még veszélyesebb az, amitől az amerikai hadsereg mostanában fél: hogy ugyanis valódi ellenség támadja meg a nemzetbiztonság szempontjából létfontosságú számítógépes hálózatokat. Ettől tartottak már az Öböl-háború idején is, ám elmaradt Szaddám Húszéin iraki elnök várt elektronikus hadviselése, amellyel akár meg is béníthatta volna a szövetséges haderőt. Az amerikai védelmi minisztérium szakértői szerint a veszély ennek ellenére nagyon is jelen van: a „hackerek”, a számítógépes kalózok egyre nagyobb szakértelemmel támadják a rendszereket - és a mögöttük álló kormányokat. Washingtonban meg vannak győződve arról, hogy e támadások hátterében egyre több esetben állnak bizonyos ellenséges államok vagy államcsoportok. Ezeket az amerikai aggodalmakat nem nagyon osztják Nyu- gat-Európában. Elismerik ugyan, hogy a veszély valós, ám kevésbé érzik magukat érintve. Az Egyesült Államokban ugyanis sokkal nagyobb mértékben támaszkodnak biztonsági kérdésekben is a számítógépes rendszerekre, mint Európában.________________feb Taposóaknales London Egy brit milliárdos jóvoltából hamarosan óriási léggömbök segítenek az aknamezők hatástalanításában. A helyi háborúk sora után a földben taposóaknák milliói maradtak, amelyek napjainkban is ártatlan embereket ölnek vagy nyomorítanak meg. Az aknamezők felderítése hosszadalmas feladat, hiszen sokszor csak szóbeszédre lehet támaszkodni. Richard Branson, a Virgin Airlines tulajdonosa, aki már többször megkísérelte lég- göm-bön körülutazni a világot, most felajánlotta a segítségét. Tizennégy léghajóját most aknafelderítő radarokkal szerelik fel. A radart számítógép segíti. ____________■ Ú jabb bonusz a Hungáriától! Az akciósorozat folytatódik! A nyár beköszöntővel egyre többen és többen ülünk autóba, indulunk komolyabb utazásra, vagy járjuk megszokott útjainkat országszerte. Az ember könnyen azt hihetné, hogy a nyári, száraz utakon kevesebb bajjal és veszéllyel kell számolnia. A statisztikák azonban azt bizonyítják, hogy a veszélyhelyzetek időjárástól és évszaktól függetlenül utunkba akadnak, és sajnos ezeket az esetek többségében mi magunk, vezetők okozzuk. Az autó utasai, valamint gépjárművünk épsége érdekében a Hungária Biztosító Rt. több évtizede törekszik arra, hogy biztosítottjainak ne csak káreseménykor, hanem annak megelőzésében is segítséget nyújtson. Ez vezérelte a tavaly novemberben útjára indított és a piacon egyedülálló Hungária Extra 2000 akciósorozat második fordulóját is. A Hungária gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfelek közül pont ezren lettek gazdagabbak az egynapos, különleges, nemcsak pénzben kifejezve értékes vezetéstechnikai lehetőséggel. A program keretében a nyertesek a Hun- garoring belterületén kialakított, Közép-Európa legkorszerűbb tanpályáján teljesen biztonságos körülmények között, profi oktatók segítségével tanulhatják meg, hogy hogyan lehet lélekjelenléttel és vezetéstechnikai felkészültséggel a váratlanra jól reagálni, s a legrosszabbat, azaz a balesetet elkerülni. És aki most éppen nem nyert? Régiónk legkorszerűbb vezetéstechnikai oktatását mindenki, aki Hungária gépjármű-biztosítással rendelkezik, 15%-os kedvezménnyel veheti igénybe! Ráadásul a Hungária Extra 2000 tovább folytatódik és ősszel újabb bonusszal bővül! Az akciósorozat őszi, harmadik fordulójában 100 db 10.000 forintos és 400 db 5.000 forintos bón talál majd gazdása. A bonokat a szerencsés nyertesek szabadon használhatják fel a biztonságot szolgáló minőségi gumiabroncsok, vagyonvédelmi berendezések és autóklubos műszaki szolgáltatások megvásárlásánál, vagy akár MÓL vásárlási utalványokra is beválthatják! A Hungária Extra 2000 tehát továbbra is olyan egyedülálló pluszt nyújt a gépjármű-felelősségbiztosítás mellé, amely nemcsak az Ön biztonságos közlekedését, hanem a mindennapi megelégedettségét is szolgálja, mint ahogy ezt Ön el is várhatja Magyarország piacvezető biztosítójától. (X) A Peugeot biztosítja Önt! Egy évig nem kell cascót fizetnie? ha most vásárol részletre Peugeot Boxert vagy Expertet! A biztosítás kulcsa most az Ön kezében van! Az ajánlat egyéb Peugeot-model lekre is érvényes. * Csak hitelre történő vásárlás esetén Kampf és Társa Kft Kaposvár Toponári u. 2. íJTelefon: 82/424-850 $ PEUGEOT