Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-02 / 128. szám

6. oldal - Somogyi Hírlap SOMOGY I TÁJAK 2000. Június 2., Péntek ÚJRA PARCELLÁZNAK. Bár az igény rendkívül nagy, Cso- konyavisontán most egyetlen sza­bad üdülőtelke sincs az önkor­mányzatnak. Ezért az üdülőkör­zet növelését, új telkek kialakítá­sát határozták el. A terület tulaj­donosaival megegyeztek, s hama­rosan kezdik a parcellázást, (ni) DARÁNYI TORNASIKER. Ötö­dik helyezést ért el a darányi is­kola tornászcsapata a dunaújvá­rosi diák-tornászverseny orszá­gos elődöntőjében. A darányi csapat eredményének is kö­szönhető, hogy az iskolát a nemzeti atlétikai program bázis­iskolájának választották, (ni) VITAMIN VÍZVÁRRA. Vitamint is kapnak az ebéd mellé a vízvá­ri iskolások. A gyártó cég pályá­zatán az iskola Plussz gyerekvi­taminokból összeállított csoma­got nyert, s tartalmát szétoszt­ják a diákok között. Hasonló csomagot nyert a háromfai és a csokonyavisontai iskola is. (ni) FÚVÓSZENE A VÁSÁRON. Tegnap a városi fúvószenekar, ma fürdőruhás lányok és az Irigy Hónaljmirigy gondoskodnak a barcsi vásári közönség szórakoz­tatásáról. A szakmai program ma délelőtt a kiemelt vállalkozá­si övezetek lehetőségeiről szóló tanácskozással folytatódik, (ni) LAKÓCSAIAK GRADINÁN. Horvátországban vendégszere­peit a lakócsai iskola tambura- zenekara és néptánccsoportja. Gradinai testvériskolájuk hívta meg az 50 diákot és hét tanárt. A községi ünnepségen a lakócsa- iak tamburán dalmát népdalo­kat szólaltattak meg, majd a so­mogyi „ugróst” mutatták be s egy Dráva menti táncot, (ga) HAT FALU VERSENYE. Hat fa lura szóló rajzversenyt hirdetett a bélavári önkormányzat. Ha­zám, hazám, édes hazám cím­mel készíthetik el rajzaikat a résztvevő községek óvodásai és iskolásai Somogyudvarhelytől Babócsáig. A legjobbakat a falu július 18-i ünnepségén jutal­mazzák, s a rajzokat kiállításon is bemutatják, (ni) __________« T ájvédő a Dráva mentén Madárlesen az ártéren - Elismerés a természet értékeinek óvásáért Pro Natura emlékplakettel jutalmazták a barcsi tájegy­ség természetvédelmi veze­tőjének eddigi munkáját. Fenyősi László a környezet- védelmi minisztertől vette át a rangos kitüntetést. A Duna- Dráva Nemzeti Park­tól csak ketten - ő és egy pécsi munkatársa - kaptak ilyen elismerést. Szerencsés ember Fenyősi László, több mint tíz éve azt csinálhatja, amit szeret. Kutatja és gondozhatja a Közép-Dráva- vidék védett területeit, amelyet rábízott a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. - 1989-től, mióta a természetvédelmi igaz­gatóságnál dolgozom, ugyanaz a munkám, ami a hobbim - mondta. - Igaz, mostanában már a feladatok egyre nagyobb hányadát teszi ki a hatósági és irodai munka, amiért a termé­szetet járó em­ber kevésbé lel­kesedik. A fiatalember kezdettől természetvédelem­mel kapcsolatos pályára készült. - Már a kö­zépiskolában is az élővilág kutatásával, madár­megfigyelésekkel töltöttük az időt. Ez utóbbiak érdekeltek leginkább, 16 éves korom óta tagja vagyok a madártani egyesületnek. A Dráván is legszívesebben a vízimadarakkal foglalkozom. Ma egy öreg házban él a feleségével és há­rom gyerekével.- A feleségem soproni, most a Dráva Völgye Középiskolában tanít. Hozzám hasonló érdek­lődésű, így a gyerekeket is szeretnénk minél korábban beoltani a természet szeretetével. Nagyokat kirándulunk, ma már a vidék szinte minden szép pontját látták a kicsik. Alighanem ez a gyönyörű és feltáratlan Dráva-vidék az oka, hogy soha eszünkbe sem jutott innen el­menni. Lassan már ezen a tájon is látszik, hogy mekkora változáson ment át az elmúlt években a hazai természetvédelem. A tájegységek vé­detté nyilvánítása nagyjából befejeződött, ezek az ország területének tólenc százalékát teszik ki. Megalakult a kilenc nemzeti- park-igazgatóság, s védik a fonto­sabb növényeket és állatokat is. - Ami még hátra van: a természetvédelemben dolgozók létszámának a növelése - jelenleg egy őrre négy-ötezer hektárnyi terület jut - és a társadalmi háttér kialakítása. A természetvé­delem elfogadtatása és megismertetése ugyanis még a kezdeteknél tart. Ennek kárát a barcsi szakember a saját bő­rén is érezte, hiszen a Duna-Dráva Nemzeti Park létrejötte során jó néhány konfliktussal is szembe kellett néznie.- Ezeknek a legtöbbje tájékozatlanságból fa­kadt - mondta Fenyősi László. - Az itt élő em­berek többsége mára elfogadta a természetvé­delem törekvéseit. Megértették, hogy nem va­gyunk ellenük. Persze mindig vannak néhá- nyan, akiknek a természetvédelem valamilyen módon sérti az érdekeit, és az a néhány ember nagy zajt tud csapni. Legtöbbször azért sikerül szót érteni velük is, ehhez azonban fejlett em­pátia és jó adag diplomáciai érzék kell. E kettő nélkül ma nem lehet meg egyetlen természet- védő sem. __________________________________________________NAGY LÁSZLÓ F enyősi László 1966-ban született Barcson. A sop­roni egyetemen végzett, vadgazdálkodási mérnök­ként tevékenykedett, majd Keszthelyen természet- védelmi szakmérnöki diplomát szerzett. 1989 óta dolgozik a természetvédelmi igazgatóság, majd Du­na-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa­ként. Nős, három gyermeke van. Félszáz munkás a határban Homokszentgyörgy Több mint félszáz közhasznú és közmunkás fogott munkához; ez­zel a létszámmal az önkormány­zat már bátran pályázhatna a falu legnagyobb foglalkoztatója cí­mért. A napokban a megyei mun­kaügyi központtól újabb nyolc közhasznú dolgozó alkalmazásá­nak a költségeit nyerte el Homokszentgyörgy. Az 1,3 millió forint a nyolc állástalan öthavi foglalkoztatásához elegendő.- Nagy szükség van a közhasz­nú munkára a fiúban, hiszen a százat veri az állástalanok száma, és sokuknak régóta nincs más megélhetése. Ezek az emberek a közhasznú munka és a közmun­ka nélkül már régen elvesztették volna jogosultságukat minden tá­mogatásra - mondta Kulcsár Szil­veszter polgármester. - A köz­hasznú munkáért persze nem repes mindenki, de aki a jövede­lempótló támogatásnál több pénzt szeretne hazavinni, az kap­va kap rajta. A faluért dolgozók jó ha min­denhez értenek, mert az önkor­mányzat az intézmények felújítá­sától a parkok gondozásán át az árkok kitisztításáig szinte minden feladatot rájuk bíz. A nyolc új dol­gozó az óvoda, iskola és a műve­lődési ház karbantartási munkáit végzi el a nyáron. Egyebek között festés, lambériázás, a villamos és vízvezetékek hibáinak kijavítása lesz a dolguk. Egy másik, 13 tagú közhasznú brigád a temetőben, a szennyvíztelepen, a falu parkjá­ban és a többi közterületen tesz rendet. Hasonló feladatot kap az a 16 munkanélküli is, aki most parkgondozói tanfolyamra jár. A falu határában további tíz köz­munkás is munkába állt, ők a Rinya-Dombó Menti Víztársulat szervezésében dolgoznak. n. l. Tíz új gép az iskolában Darány Csaknem ötmillió forint értékben nyert számítógépeket az általános iskola, s ezzel a környék legmo­dernebb gépparkját alakították ki. Egy éve még csupa leselejtezett gépen tanították a számítástechni­kát. Mára azonban sikeres pályá­zataik folytán a térség egyik leg­korszerűbb gépparkját mondhat­ják magukénak. A Soros-alapít­ványtól négy, a Sulinettől hat új számítógépet nyertek, ezenkívül nyomtatót, szoftvereket, internet- bekötést, magyarán mindent, ami ma a számítástechnikában hasz­nálatos.- Tizenöt modern gépen tanít­hatjuk már a számítástechnikát - mondta Cseresznyés Géza igazga­tó. - Nem sok körzeti kis iskola büszkélkedhet ilyen fejlett gép­parkkal. A gyerekek ötödiktől heti egy órában ismerkednek a gépekkel, ezenkívül két számítástechnikai szakkör is van az iskolában. Sőt, az új számítógépeikre alapozva felnőttoktatás indítását is tervezik.- Már a tavasszal szerettük vol­na elkezdeni, mivel erre nagy az igény, de a felnőttképzés átcsú­szott a következő tanévre - mond­ta az igazgató. - Várhatóan csak augusztustól vagy szeptembertől ülhetnek a felnőttek az iskolapad- ba, a számítógépek elé, _______■ M úzeum a szülőházban CSOKONYAVISONTA Korhű bútorokkal, az egykori földművelési miniszter személyes holmijával rendezik be a Nagyatá­di Szabó István emlékházat Csokonyavisontán. Az épület még üresen áll, de jó esély van ar­ra, hogy év végéig összegyűjtik a bemutató anyagát s megnyitja ka­puját az emlékmúzeum.- A gyűjtés elkezdődött, már ér­keztek felajánlások - mondta Csík László polgármester. - Még Buda­pestről is jelentkeztek, hogy átad­nának egy Nagyatádi Szabó Istvánt ábrázoló szobrot. Az önkormány­zat is részt vállalt a munkából, hi­szen az emlékház a falu értékeit is gyarapítja, Csokonyavisonta ide­genforgalmi jelentőségét növeli. Az egykori kisgazda miniszter szü­lőháza egyébként nem csak jelké­pesen lesz hasznára a falunak. Itt helyezik el az információs irodát is, ahol a településre érkező turistákat útba igazítják majd s tájékoztatják a helyi és környékbeli látnivalók­ról. A költségekből is kiveszi a ré­szét a falu. A képviselő-testület 200 ezer forintot szavazott meg a ház berendezésének támogatására. Nagyatádi Szabó István vison- tai szülőházát tavaly újították fel 13 millió forintért. A kisgazda- párt által létrehozott Aranykoro­na alapítvány finanszírozta a munkát, és a költségekhez az egykori földművelési miniszter rokonai is hozzájárultak. A soká­ig cigányok lakta, elhanyagolt há­zat mára eredeti állapotában si- került helyreállítani. ________ill F elpaprikázta a piaci ár Tótújfalu - Kész ráfizetés a fűtés is ezzel---------------------------------------------- a drága szénnel; így inkább későn K i korán kel, helyet lel - mondta a ültettem ki a palántákat - pana- gazda, mert hajnalok hajnalán oda szólta. - Egy-két hideg éjjel mégis kell érnie a pécsi vásárba, be kellett fűteni a ka­különben nem jut neki zánt. Többször is meg­hely. Kertjükben többfajta néztem éjszakánként a paprika érik, szép már a PjflNHH fóliát. A salátával mégis paradicsom is. Elsősor- megjártam: a hirtelen ban piacra termeli. jött hó alatt beszakadt a Paprikás kedvében fólia, s az egész mun­van Gadányi Pál. Panasz- kánk kárba veszett, kodik. Pedig minden le- Hosszú a nap, ha az hetőséget megragad, ember csak hat órát al­hogy takarékoskodjon. - szik éjjel. - Nagyon sok Amit azonban meg kell adni a nö- munka van a kertészkedésben - vénynek, az nem maradhat el. állította Gadányi Pál -, és renge- Hatvan-hetven forint közötti áron teg a kiadás. Mi csak tudjuk, mert adtuk el tavaly a paprika kilóját - már harminc éve csináljuk a fele- mondta. - Ha rátennénk egy-két ségemmel... forintot, még kevesebben vennék; Egy kis dudálásra sem jut idő - hogy megtartsuk a biztos kun- hallottuk a híres dudástól. S meg- csaftokat, most sem emeljük az jegyezte: már nincs is rá igény. - árát. A barcsi áfész üzleteibe szál- Régen esténként összejöttek a Htjuk a termést, ritkábban a pécsi kocsmában az emberek, és jóked- vásárra vagy Szigetvárra. vűen énekeltek. Ma olyan álom a A költség sok, és keveset kap a közösségi élet, mint a virágzó me- primőrért. Ez a gondja Gadányi zőgazdaság - kesergett. - Meghalt Pálnak: a kiadások állandóan nö- itt minden, csak még nem temet- vekszenek, a bevétel pedig alig. ték el. __ gamos adrienn V isszhang a kagylóból Szülök Több településen hozzákez­dett a Matáv az RLL-tele- fonok cseréjéhez. A készü­lékekre sok volt a panasz, és most végre remélhető, hogy javuljon az érintett te­lepülések elérhetősége. A telefonos váltás azonban nem megy mindenütt simán. Szülők­ből például többen is azzal a pa­nasszal keresték meg a Somogyi Hírlap szerkesztőségét, hogy az új vonalak visszhangosak.- Visszhangzik az új készülék; emiatt sokszor alig érteni a vonal másik végén levőket - panaszolta Péter Lajos. - Az ember a pénzé­ért - nem kevés költséget jelent a vonalcsere - európai szolgálta­tást remél. Ez az átalakítás sem megy zökkenők nélkül. Kértem, hogy a telefonnal együtt a faxvo­nalat is vezessék be hozzám, mert a munkámhoz szükségem van rá. ígéretet kaptam erre, a be­kötést végzők azonban - mikor szóltam - elutasítottak, mond­ván: nem rájuk tartozik, nincs rá felhatalmazásuk. Mondanom sem kell, hogy a faxmodemet máig nem kaptam meg. Kovács Árpád, a Matáv Rt ka­posvári vezetőhelyettese el­mondta: 16 ezer RLL telefon vár cserére, és idén 4500 kicserélésé­re van lehetősége a társaságnak. Helyhez kötött mobiltelefonok váltják föl ezeket. - A francia ké­szülékekről a telepítés közben ki­derült, hogy programozási szoft­verhibával adta át őket a gyártó cég. A hiba kijavításán már javá­ban dolgoznak a szakemberek, és június 10-e a határidő, ami­korra el kell készüljenek. Az új szoftver belépésével megoldódik a szulokiak gondja is. _______hx B EMÉRTÉK A FOLYÓT Gépkocsival és hajóval járták végig a Drávát és a folyópartot a vízügyi igazga­tóság emberei, s meghatározott pontokon a levegőből is jól látható jeleket helyeztek el, Őrtilostól egészen a folyó torkolatáig. Ezeket az úgynevezett illesztőpontokat a horvát szakemberek repülőgépről mérték be; az új Dráva-térkép készítéséhez volt rá szükség - tudtuk meg Kalocsai Jánostól, a barcsi kirendeltség ve­zetőjétől. Az illesztőpontok bemérésével a napokban végeztek a horvát szakemberek fotó: lang Róbert Ápolják a tölgyest Vízvár Gondjaikba vették az Öregtölgyes parkerdőt a vízvári iskolások. Rendbe teszik, takarítják, s ha nyer a pályázatuk, a tönkrement erdei sportpályát is újjáépítik. Már most is az erdő gyakori vendégei a diákok, de még nagyobb szerepet szán ennek a területnek az iskola. Tanórákat, szakköröket, sportfog­lalkozásokat tarthatnának a szép környezetben - mondta Baba- icsné Dobozi Zsuzsa igazgató. - Jó szándéknak és ötletnek bővében vagyunk, pénznek azonban ke­vésbé, ezért az Ökotárs Alapít­vány támogatását szeretnénk el­nyerni az elképzeléseinkhez. A természet szeretetére nevelésben fő helyre kerülne a közeli védett erdő megóvása, de tervezik elő­adók - például Aigner Szilárd me­teorológus - meghívását és faülte­tést is a falu határában. n. l

Next

/
Thumbnails
Contents