Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-15 / 138. szám

fe Pi 2000. Június 15:, Csütörtök SPORT Somogyi Hírlap - 9. oldal Atlétika Mudin Imrére emlékeztek Nagyatád Útban az autómodellező Eb felé Kaposvári segítség a csapatbronzhoz ____________ Kapfenhardt_____________ A németországi schwarzwaldi Kapfenhardtot a sebességi autómodellek „Mekkájaként” emlegetik. Nagy hagyo­mánya van az ottani versenyeknek, melyet az idén pünkösdkor immár 42. alkalommal bonyolítottak le. Egy, a sportág berkeiben ismert mondás sze­rint, aki számít valakinek az autómodellezés­ben, annak az Eb mellett részt kell vennie ezen a versenyen is. Nos ennek megfelelően nem­csak Európa, hanem a világ számos tájáról ér­keztek a „nagyágyúk", hisz közeleg a vilniusi júliusi kontinens bajnokság. Nyolc ország 69 versenyzője 83 modellel nevezett. Hazánkat - másfél évtizedes szünet után - a Kaposvári Textiles Kaposafil három, valamint a gyöngyösi Berva MK két versenyzője képviselte. A válto­zatos időjárási viszonyok közt rendezett ese­ményen minden kategóriában szoros és magas szintű vetélkedő zajlott. A kevés előverseny­nyel érkező kaposváriak eme hátránnyal is kénytelenek voltak megküzdeni. Mint várható volt, közülük a sokszoros bajnok Bogdán Endre szerepelt a legeredményesebben. Az úgyneve­zett „király-kategóriában” - amelyben a világ húsz legjobbja közül, tizenhét jelen volt - hu­szonhét modell versenyzett. Örökös bajno­kunknak, technikai problémái ellenére, a hete­dik helyet sikerült megszereznie. Ez biztató az idei Eb szereplése előtt. Bogdán egyébként 2,5- ös kategóriában is indult, s abban tizedik lett. Bogdánná Makó Anna a 3,5 ccm-esek mező­nyében a hetedik helyet szerezte meg, de ezzel hozzájárult a magyar csapat harmadik, helyezé­séhez, aminek értékét az adja, hogy magyar együttes 1983 óta rangos nemzetközi verse­nyen nem ért el dobogós helyezést. A harma­dik kaposvári - Tamasóczkiné Kovács Erika az 5 ccm-es kategóriában a 12. helyen zárt. A ka­posváriak Eb előtti utolsó megméretésére So­mogy székhelyén kerül sor. Július 8-9-én Ka­posváron nemzetközi bajnokság lesz a felké­szülés utolsó állomása. jutási Karate diákolimpia - Dunántúli elődöntő Szombathely A tiszteletadás, az emléke­zés, egyben az atlétika napja is volt a szombat Na­gyatádon. A somogyi város­ban felavatták hajdani testnevelőjük, Mudin Imre atléta emléktábláját, egy­ben a városi sporttelep is felvette az egykori olimpi­kon nevét. Az atádi sportszeretők vélekedé­se szerint is régi adósságát tör­lesztette a város. A település vala­ha élt legismertebb, leg­szebb eredményeket el­ért sokszoros magyar rekorder dobó atlétájá­nak állított méltó emlé­ket az utókor a sportte­lepen. Az emléktábla avatáson dr. Spiegl Jó­zsef, a megyei közgyű­lés elnökhelyettese és dr. Gábriel János, a NAC elnöke méltatta hajdani atléta ér­demeit, majd leleplezték a sport­telep épületének falán a Dunaholding alapítvány támoga­tásával készített emléktáblát. Ha­sonló márványtábla őrzi régebb óta a kaposvári Berzsenyi általá­nos iskolában is Mudin Imre ne­vét, aki a tízes évek elején éppen Nagyatádról került Kaposvárra. Immár a róla elnevezett sport­telepen rendezték meg az orszá­gos atlétikai gyermekversenyt és hagyományőrző játékokat. A rek- kenő hőség ellenére is százhar­minchat nevezője volt a sportese­ménynek, amely szép somogyi sikert hozott. Megyénk atlétái kö­zül korcsoportjukban az alábbiak nyertek aranyérmet. Barcs SC: Molnár Gábor (800 m.), Favorit AC: Hanyecz Réka (60 m. gát, kislabdahajítás), Müller János (60 m.), Lukács Máté (kislabda­hajítás), Nagyatádi AC: Császár Gyöngyi (60 gát és 800 m.), Fürst Dávid (60 gát, 800 m, távol-és magasugrás, valamint kislabdaha­jítás). Ez utóbbi öt ara­nyával a verseny leg­jobb fiú atlétájának bi­zonyult. (A leány győz­tes egy dombóvári ver­senyző lett.) E sportese­ménnyel párhuzamo­san egy régi versenytí­pust is felelevenítettek Nagyatádon, az úgynevezett ha­gyományőrző játékokat, amely­nek keretében helyből távol és magasugrás­ban vetélked­tek a résztve­vők. Ezt is Mudin Imre neve fémje­lezte, ő ugyanis a maga korá­ban e szá­mokban is re­korder volt. Két atádié lett a leg­jobb eredmény, távolugrásban 277 cm-el Kálmán Ottó, magas­ugrásban 155-el Bóta László győ­zött. JUTÁSI RÓBERT Immár ötödik alkalommal csatáztak az utánpótlás korosztályú karatékák a sportág diákolimpiái via­dalán. Az országos ver­senysorozat dunántúli elő­döntőjében Somogy megyét a Barcsi Budo SE és a Cso- konyavisontai KSE ver­senyzői képviselték. Eredmények: Kata. 10 éves leányok: ...3. Kal­már Evelin, 4. Márkus Adrienn (mindkettő Csokonyavisontai KSE). Fiúk: ...4. Boros Ákos (Barcsi Budo SE). 11 éves fiúk: ...2. Horváth Ta­más, ...4. Szabó Zoltán (mindket­tő Barcsi Budo SE). 12 éves leányok: ...4. Takács Fanni (Barcsi Budo SE). 13 éves leányok: ...3. Jakab Ro­xána (Csokonyavisontai KSE). Fiúk: 1. Vojnovics Balázs, 2. Vidák Balázs (mindkettő Barcsi Budo SE). 14 éves fiúk: 1. Csajbók Péter (Barcsi Budo SE), 2. Kiss János (Csokonyavisontai KSE). 15 éves leányok: 1. Kőfaragó Anita (Csokonyavisontai KSE). 16 éves fiúk: ...2. Eskutics Atti­la (Barcsi Budo SE). Kumite. 10 éves leányok: 1. Kalmár Evelin, 2. Márkus Adri­enn (mindkettő Csokonyavison­tai KSE). 11 éves leányok: 1. Mándi Bri­gitta (Csokonyavisontai KSE). 13 éves leányok: ...3. Jakab Ro­xána (Csokonyavisontai KSE). Fiúk: 1. Vidák Balázs (Barcsi Budo SE). 14 éves fiúk: 1. Kiss János (Csokonyavisontai KSE), ...3. Csajbók Péter (Barcsi Budo SE). 15 éves leányok: ...2. Kőfaragó Anita (Csokonyavisontai KSE). 16 éves fiúk: ...3. Eskutics Atti­la (Barcsi Budo SE). A karate diákolimpia dunántú­li elődöntőjéből Mándi Brigitta, Szabó Zoltán, Horváth Tamás, Takács Fanni, Jakab Roxána, Vojnovics Balázs, Vidák Balázs, Csajbók Péter és Kiss János jutott tovább az országos fináléba. ____ KUN La bdarúgás Motim TE-Balatonlelle SE 3-2 (2-0) Mosonmagyaróvár, 600 néző. V.: Megyebíró (Mészáros, Far­kas F.). Motim TE: Nagy K. - Mester, Záhorán, Rácz, Nagy P. - Fülöp, Miklós, Farkas, Károlyi - Oross, Szakáll. Edző: Turányi Imre. Balatonlelle SE: Gyenes - Czubelák, Buzsáki, Szabadi, Koller - Zabundu, Kiss L, Pécsi, Hosszú - Takács Gy., Földes I. Edző: Készéi Ferenc. Csere: Zahorán helyett Kellner a 18. percben, Fülöp he­lyett Szekeres a 46. percben, Zabundu helyett Silimon az 58. percben, Miklós helyett Soguvics a 68. percben. Az előző hetek nagyon megvi­selték a Balatonlelle SE csapatát; sérülések és kiállítások miatt csak tartalékosán tudtak elutazni Mo­sonmagyaróvárra az NB I „B” csoportos osztályozó első felvo­nására. Az első félidőben két gó­los előnyt szereztek a hazaiak, amit a második játékrészben még tovább növeltek. Ekkor mindent egy lapra tett fel a vendég Bala- ton-parti együttes, amely kétszer is bevette ellenfele kapuját, de ez csak a szépítésre volt elég. Gólszerzők: Oross 2 (a 31. pertben és az 56. percben), Kár­olyi (a 40. percben), illetve Ta­kács Gy. (a 63. percben), Silimon (a 71. percben). Jók: Oross, Károlyi, illetve Ta- kács Gy., Pécsi. ____kenéz istvAn ■ k k Jc A Balatonlelle SE csapata legkö­zelebb június 21-én, szerdán lép pályára, amikor is az NB III Drá­va csoport bajnokát, a Bajai SE együttesét fogadja. Június 24-én, szombaton a Motim TE látogat el Balatonlellére, június 30-án, pénteken pedig Bajára utazik Készéi Ferenc edző gárdája. ■ Alsecz Gábor Budapest-bajnok A hét végén Budapest junior atlétikai bajnok­ságán remekül szerepelt Alsecz Gábor, a NAC atlétája. 1500 méteren 4:11,6 - os idővel ezüstérmet nyert, 3000 méteren pe­dig 9:07,2-yel a dobogó tetejére állhatott és Budapest-bajnok lett. Mindkét ideje új egye­sületi csúcs. Julius Meinl Választék a javából! Ne induljon hosszú és fárasztó bevásárlókörútra, hogy megkeresse: mit hol vásárolhat meg kedvezményesen! Most egy helyen találhat meg több akciós terméket is: a Csemege Julius Meinl üzletekben! Június 13. és július 2. között számos élelmiszert és ház­tartási cikket kínálunk árengedménnyel: Csemege Julius Meinl tej, 1.5 %, Trappista sajt Csirke felsőcomb, előhűtött Félbarna kenyér, 1 kg Parasztkolbász Zóna párizsi Kamillás tusfürdő, 300 ml (érzékeny bőrre) Kamillás testápoló, 300 ml Kamillás pumpás kézápoló, 500 ml Charlotte gyümölcs tusfürdő, 11 (grapefruit, exotic illat) Charlotte gyümölcs habfürdő, 11 (grapefruit, exotic illat) Charlotte gyümölcs krémszappan, II (grapefruit, exotic és fruits illat) Ultra Viola mosópor, 3.6 kg Bip Öblítő, 11 (romantika és lagúna illat) Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! rtékes telefonról 17 70-rs számon. «'^vezetsz'­izmosán vez Vásárolj VitaMax-ot Nokia 3210-es készülékkel bruttó 34.999 Ft-ért, melyből bruttó 2.500 Ft-ot rögtön le is beszélhetsz! Ajándék: bruttó 5.999 Ft értékű headset! Keresd a Vodafone hivatalos viszonteladóinál. ‘Teö? O vodafone M d 11 y u u ? ------------------hivatalos partner A z akció csak a korlátozott mennyiségű készlet erejéig érvényes. A készülékek csak Vodalone SÍM kártyává! hasznaihatok. Egy személy maximum 2 kedvezményes készülékkel ertekesitett VitaMAX csomagot vásárolhat evente. Az akció 2000. június 21-ig tart.

Next

/
Thumbnails
Contents