Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-27 / 123. szám
2000. május 28. ★ SPORT ★ 11 Tizenkettedszer is siker Az első gólt szerző Horváthot szorongatja ellenfele fotó: kovács tibor Rákóczi FC-Contlmex- III. Kerület 3-2 (1-1) Újabb neves ellenféllel szemben folytatta dia- dalútját és immár sorrendben tizenkettedszer sem talált legyőzőre a Rákóczi. Szombati győzelmének értékét növeli, hogy vert helyzetből sikerült megfordítani az eredményt. Nem keltett ugyan meglepetést, ám csak tíz perc elteltével vált bizonyossá, hogy a kerületiek nem tisztelik a hazaiak remek sorozatát és félre téve az óvatosságot három támadóval rohamoztak. Meg is lett az eredménye. A 21. percben egy gyors akciójuknál Márkus lövése a kapufán csattant, az ismétlést Házi még kiütötte, ám a felpattant labdára jókor érkezett Mbemba és közelről a hálóba fejelt. 0-1. Húsz percet késett az egyenlítés. Jéger, Tóth B. összjáték után ez utóbbi a szabadon hagyott Horvát- hoz adta a labdát, aki még át is vehette majd laposan a kapuba lőtt. 1-1. Az 56. percben a vendégek tizenhatosán belül a labdát átvenni készülő Neubauert Rajnai lerántotta, a játékvezető tizenegyeset ítélt, melyet Barna ezúttal is biztosan értékesített. 2-1. Tíz perccel később a bajnokság legszebb gólja született: hazai szöglet után Horváth Derűéhez passzolt, aki a védőktől szorongatott barnához továbbított. A védő felpörgette a labdát majd félfordulattal tizenöt méterről a kissé kint álló Lipták fölött a bal felső sarokba lőtt. 3-1. A 76. percben Fischer 30 méteres szabadrúgása felpördült a sorfalon, Házi bravúrral ugyan kiütötte a labdát, de az Márkushoz került, aki az ötös sarkáról a hálóba vágta. 3-2. A rekkenő hőségben két támadó szellemben futballozó csapat élvezetes, változatos mérkőzését hozta a találkozó. A vendégek nem álltak be védekezni, s bizony góljukkal meg is lepték a hazaiakat. A Rákóczit dicséri, hogy gyorsan rendezte sorait, a nagy kedvvel játszó és sok jó egyéni teljesítményt felvonultató együttesnek sikerült fordítania, s ha támadói kissé jobban koncentrálnak, még nagyobb arányú győzelmet is elérhettek volna. Ezzel az újabb győzelemmel tovább tart tehát a kaposváriak diadalútja. így játszottak Kaposvár, 1200 néző. Vezette: Szarka Z. (Boda, dr. Szabó) Rákóczi-Contimex: Házi- Meksz-Tamás, Novák, Bar- na-Tóth B., Bruncvig, Horváth Z., Szabó M.-Jéger, Neubauer. Edző: Bőzsöny János. III. Kerület: Lipták-Hege- düs-Szurov, Rajnay-Felföldi, Balázs, Mbemba, Pálfi-Már- kus, Fischer, Sitkú. Edző: Schróth Lajos. Csere: Szurov helyett Kovács N. (46. p.), Bruncvig helyett Deme (65. p.), Jéger helyett Rajczi (69. p.). Sárga lap: Rajnai (56. p.), Barna (74. p.), Meksz (80. p.) Szöglet arány: 9:4 (4:2) Jók: Házi, Tamás, Barna, Tóth B„ illetve Hegedűs, Felföldi, Mbemba, Fischer. Bőzsöny János: Ezt a küzdelmes mérkőzést azért tudtuk megnyerni, mert ezúttal is megvolt az a tartása a csapatunknak, ami az eddigi sikereket hozta. Schróth Lajos: További sportdiplomáciai sikereket kívánok a Kaposvárnak. Jutási Róbert Petrák Viktor hagyatéka Az utóbbi időben nem ül edző a Kaposvölgye-Vállalkozók NB Ilias csapatának kispadján. Petrók Viktor ugyanis hetekkel ezelőtt elköszönt, s a játékosedzővé avanzsált Hanusz János az általa Irányított öt találkozón mindösz- sze öt perecre huppant le elődje elárvult helyére. Mint emlékezetes, a téli szünetben hivatalosan megszűnt a Nagyberki NB III-as csapat és új névvel átvette a kaposfürediek jogát. Erre a tranzakcióra azért volt szükség, mert a fürediek a tabella második helyén álltak, mindössze három ponttal lemaradva a vezető bajaiak mögött. Akkoriban sokan csodálkoztak, hogy az „ezüstérmes” joggal együtt miért nem a füredi trénert, Márton Józsefet kérték föl edzőnek. Az új klub vezetői ezt azzal magyarázták, hogy Petrók Viktor jobb helyi ismerettel rendelkezik és munkájával is elégedettek. A tavasszal aztán a kaposvölgyiek az ötödik helyre csúsztak vissza, hátrányuk is tetemesebbé vált az elsőtől. Ilyen előzmények után - bár baráti kézfogással - megtörtént a váltás. És láss csodát! Az a csapat, amely heteken át a vesztes keserű poharából ivott, azóta megtáltosodott. A „Hanusz érában” lejátszott öt mérkőzésen nem veszítettek és ismét karnyújtásnyira vannak a dobogótól, sőt játékuk is sokat javult. A szakmában járatosak azonban tudják, hogy egy új tréner sem tehet csodát napok, hetek alatt, így Hanusz János sem, habár mindig is többre hivatott (egyébként ma is jó ) labdarúgóként tartják számon. Ám időnként apró, nüánsznyi dolgok is befolyásolhatják egy-egy csapat szereplését. Képletesen mondva néha egy szertáros csere is üdvözítő lehet. Nos feltehetően az utód is tudja, hogy eredményességükben Petrók munkája is benne van, aki azért hagyott valamit hátra. Egyébként ő maga sem tagadta, hogy számos előre nem látott nehézséggel kellett a nyitánykor szembe néznie. Ilyen volt a füredi kulcsemberek kiesése, a két különböző környezetben szereplő garnitúra összegyúrása, s ennek érdekében a bajnoki mérkőzéseken történő kísérletezés. A volt tréner ehhez játékosaitól bizony nem mindig kapta meg a segítséget. Gáspár Attila klubelnök a váltáskor sem tagadta, hogy ők elégedettek voltak Petrók edzésmunkájával, s lám a mostani eredmények is alátámasztják jó meglátásukat. Kétségtelenül kockázatot vállaltak Hanusz János kettős megbízatásakor - akár játékost és edzőt is veszíthettek volna, ám szerencséjük volt. Nyertek egy jó játékosedzőt. Hanuszról a fociban járatosak tudják, hogy ballábas. Ám hogy nem „két-balkezes” azt hétről-hétre most is bizonyítja. Jutási Róbert * Tegnap félezren választották programul a kerékpározást ' Ötszáz sportembert vonzott a Ford Olimpiai Ötpróba és az Indra ZöldI tusa eseménysorozat harmadik kihívása. A Kaposvári Zöldpont ÉletI módklub és a társrendező Gárdonyi iskola közös kerékpáros progÍ ramján kicsik és nagyok egyaránt lelkesen teljesítették a különböző távokat. Már kora reggel tucatjával érkeztek a I nevezők a Somogy-Zalai régió rendezési jogával megbízott szervezet renÍ dezvényén. A 20, 40 és 80 kilométeres távok teljesítésére nemcsak SomogyI ból, hanem Pécsről, Budapestről, Tatáról, sőt Záhonyból is érkeztek vállalkoI zó kedvű ötpróbázók. Az időjárás igazán kedvezett a lebonyolításnak, így közel négyszázan töltötték aktív mozgás- I sal a szombat délelőttöt. Volt olyan ke- ■ rékpár is, amely két alkalommal teljesíI tette a pályát, hiszen aki végigment átadta a kétkerekűt egy következő induló( nak. A Pécsről érkező profik igazán technikásnak nevezték az erdészeti utaljon kijelölt pályát. Egy nem látó fiú tanFOTÓ: LÁNG RÓBERT demen teljesítette a 80 kilométert. A szokásoknak megfelelően valamennyi résztvevő ajándékot kapott. A régióban immár 27 olyan ötpróbázó van aki, 40 pontot összegyűjtve melegítővel is gazdagodott. A gyermek számára a cseri parkban jelöltek ki ügyességi feladatokat, melyeket az apróságok nagy kedvvel oldottak meg. Az 502 résztvevő közül az olimpiai ötpróbán 87-en 80, 17- en 40, míg 40-en 20 kilométert kerékpároztak. A zöldtusázók közül összesen 265-en tekerték végig a különböző távokat. A csoportos nevezők létszáma 190 fő volt. Az iskolák - 1.2 millió forintos - mozgósítási versenyére kilenc intézmény jelentkezett. A kaposvári Gárdonyi 60 fővel nyert, az 56 fővel induló Táncsics gimnázium és a Toldi iskola (42 fő) előtt. A zöldpontos csapatnak mindez kiváló felkészülés volt a jövő hétvégi Fertő-tavi programra. A szervezők a Barátságos Kerékpáros Kaposvárért akcióhoz számos aláírást gyűjtöttek. Mindezzel fel kívánják hívni a figyelmet a város biztonságos kerékpáros közlekedésére. Kun fKánikuláhan 1 {kerékpároztak Aszfaltlovagok Már délelőtt rekkenő hőségben kezdődött Kaposváron a második alkalommal kiírt Valvoline Streetfighter és Continental Drag- Bike verseny. A több száz köbcentiméteres motorokat vezető aszfaltlovagok ezreket csábítottak a Vásár-téri útra. Szinte izzott a levegő a forró aszfalt felett tegnap a kaposvári Vásár-téri úton, ahol több ezer kíváncsi néző figyelte a néha kaszkadőröket megszégyenítő ügyességű motorosokat. A kockázatos mutatványok gyakran csaltak ki tapsot a hálás publikumból. A streetfight- erek, vagy más néven utcai harcosok hajmeresztő dolgokat produkáltak. A legkülönbözőbb pózokban lovagolták meg a lóerőktől duzzadó gépeket. Haladtak első és hátsó keréken ülve vagy állva, de akár elengedett kézzel is. Á Drag-Bike viadalon a 402 méter (negyed mérföld) hosszú egyenesen gyakran 200 kilométer feletti óránkénti sebességre felgyorsuló gépek hatalmas hanggal repesztettek. Azt, hogy a motorozás nem veszélytelen sportág, jól példázta az a bukás, amely még az időmérő edzésen történt. Szerencsére a motorosnak nem történt nagyobb baja, hála a speciális bőrruhának. Igazi különlegességnek számított a metanol meghajtású, több mint 400 lóerős (!) szupergép is. A jelentkezők természetesen különböző kategóriákban (125, 250, 4-500, 600, 750 és 750+ ccm) mérhették össze tudásukat. A rekkenő hőségben még egy rögtönzött futóversenyt is tartottak, ahol a tét egy láda sör volt. A verseny végén a nézők között a Belmoto Bt 100 ezer forint értékű robogóját sorsolták ki. Kun FISCHER® HUNGÁRIA UTAZÁSI IRODA BUY & FLY CSALÁDOSOKNAK! Gyermekei teljesen ingyen nya- ralhatnakcsak a repülőjegy árának felét kell kifizetniük! COSTA BRAVA ♦♦hotel 1 hét/2 hét FP 89 925/123 675 Ft-tóll 1 gyermek 2-10 éves korig 2 hétre is szállás, ellátás INGYEN! GRAN CANARIA ***apartman 6 nap/13 nap FP 129 675/ 174 675 Ft-tól 1-2 gyermek 2-7 éves korig 13 napra is szállás, ellátás INGYEN! Info:1067 Budapest, Teréz krt. 25. az Oktogonnál Tel 374-1060 - 65-ig; Internet: www.fischer.hu ; . b £QJ rÜJ ii bi Ül b Y&l a Somogyi Hírlap előfizetésére 2000...........................hónaptól Címzett: a Somogyi Hírlap Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. fizetési időszak 1 hónapra [""J negyedévre [7] Előfizetés díja Az árus árhoz viszonyított kedvezmény egy hónapra negyedévre 875 Ft 2625 Ft 280 Ft 840 Ft *Próbaolvasást kérek □ név ' (1 hétig ajándékba adjuk az újságot, kérjük tapasztalata alapján döntsön) lakcím A borítékra nem kell bélyeget ragasztani! s Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Ingyen hívható: 06-80/200-434. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzékszám: 11-09001415. NAGY.CSATÁK KIS PÁLYÁN Két napja zajlik a Focizz velünk elnevezésű országos utcai labdarúgó-bajnokság kaposvári fordulója. A gyermekek mérkőzéssorozatát a Pécsi VSK csapata nyerte, a felnőttek holnap zárják a háromnapos tornát. A gyermekek viadalán tizenhat együttes vett részt. Az országosbajnokság előző két fordulójában Zalaegerszegen, és Szegeden összesen volt ennyi csapat, így a somogyi részvétel akár csúcsnak is tekinthető. Az 1989 január 1-e után születettek számára rendezett bajnokságon Kaposvárt a Toldi és a Berzsenyi iskola csapatai, valamint a Konrád és a Mézga Focisuli együttesei képviselték. Somogy megyéből Siófokról, Somogyvárról és Tabról érkeztek még csapatok. Négy négyes csoportban folytak az előcsatározások a két műfüves pályán. A csoportokból két- két gárda jutott a legjobb nyolc közé. Itt már egyenes ági kieséses küzdelmek voltak. A négyes döntőbe a Somogyvár, Konrád Focisuli (Kaposvár), a Tabi Focisuli, és a Pécsi VSK együttesei jutottak. Az elődöntőben a pécsiek a somogyváriakat győzték le, míg a másik ágon a Konrád Focisulit a tabiak múlták felül. A Pécs-Tab döntő 3-0-ás baranyai sikert és ezzel együtt tornagyőzelmet hozott. A bronzmeccsen a Konrád Focisul 1-0 nyert a Somogyvár ellen. A felnőttek csatározása ma fejeződik be. Kun