Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-27 / 123. szám

2000. május 28. ★ KÖZELRŐL ★ 3 feltételes MEGÁLLÓBAN Hajlott hátú, kissé riadt tekintetű, ma- dárcsontú emberke ül velem szemben, csíkos fürdőköpenyben, papucsban. Talán maga sem tudja pontosan hon­nan és miért jött -, vagy hozták? - a so­mogyi faluba. Egyik este szakadt nad­rágban, ingben, vállán kardigánnal, rossz cipőben leltek rá az út szélén. K ő? Személyi igazolvány, tb-kártya nélkül akárki is lehet. Magát Szabó István, 77 éves, nyugalmazott egyetemi tanárnak vallja, s - mint mondta - egykor szebb napokat látott a pesti kertészeti és a gö­döllői agrártudományi egyetem kated­ráján. Kissé zavaros történetét hallgatva hamar kiderül: senkinek sem hiányzik.- Furcsa dolog történt velem - kezdi. - Budapesten laktam a Teleki téren egy szoba komfortos lakásban egyedül. Fele­ségem már korábban meghalt, gyerme­keink nem voltak. Most jóformán sem­mim sincs. Szinte csak az maradt, ami rajtam van. Ugyanis megszöktem. Egy hölggyel ismerkedtem meg tavaly nyár közepén és havonta kétszer-háromszor meg is látogatott. Nem volt köztünk sze­relem, csupán őszinte barátság.- Minden további nélkül be merte en­gedni a lakásába?- Igen.- A hölgy hány éves volt?- Negyven körül.- Mi voh a barátság alapja? Mitől vált ilyen feltétlenné ez a bizalom?- Ennek kicsit hosszabb története van. A harmadik emeleten laktam, s arra let­tem figyelmes az előszobából, hogy egy idősebb férfi és egy hölgy jön-megy a lép­csőházban, mintha valakit keresnének. Észrevették és kopogtattak. Bejöhetnek? - kérdezték. Mondtam, tessék. Sokan biz­tos azt mondták volna, jó lesz vigyázni. Én nem. A férfi azt mondta: nem tudnak tovább menni az autóval, mert nincs üzemanyaguk. Nem tudnék-e nekik ezer forintot adni kölcsön? Akár hiszi, akár nem, adtam nekik. Kicsit még beszélget­tünk, majd elmentek. Megígérték: sürgő­sen visszaküldik. Nem másnap, de har­madnap már visszaküldték a pénzt attól a nőtől, aki bejött hozzám a férfival. Be­szélgettünk erről-arról, majd a nő azt mondta: nagyon megszerettem magát, és nagyon tisztelem. Megengedi, hogy több­ször is eljöjjek ? Nekem ugyanis volt hanglemez, kazetta és bélyeg­gyűjteményem...- Partnere tudott lenni ez a hölgy?- Viszonylag. Láttam, hogy nincs telje­sen otthon ezekben a témákban és jó né­ven vette, hogy én elkalauzolom. Beszél­gettünk. Ezt követően sosem jött egyedül, csak másodmagával.- Mindig ugyanazzal?- Nem. Mással, és mindig nővel. Főleg fiatalokkal. Amikor jöttek megkérdezte: vehetnek-e azok közül a mütyürök közül, melyek ott voltak a lakásban. Poharak, ékszerek, miegymás... Én nem tudtam velük mit kezdeni, ezért mondtam, válo­gassanak. Kiválogatták és elvitték, ami kellett nekik. Ez így ment hónapokon ke­resztül.- Nagyon egyedül volt?- Nem, nem különösebben. Csak ma­gányos, mert nem volt senkim.- Eszébe sem jutott, hogy nem önzetle­nül járnak önhöz?- Dehogynem...- Ennek ellenére kockáztatott?- Igen. Ráadásul később már mindig este jöttek és nagyon sok mindent kértek és én sok mindent oda is adtam. A hölgy eljövetelének utolsó előtti napján például egy fiatal vidéki lánnyal érkezett, akinek mint mondta, születtet egy kisbabája, de a szülei nem pártfogolták. Azt mondták: el kell jönnie Pestre dolgozni és nincs hol aludjon, nincs ágyneműje. Adnék-e neki? Volt nekem vékonyabb, vastagabb papla­nom is. Miért ne adtam volna ? Nem tu­dom elfelejteni, hogy amikor elment a fia­tal lány, egy darabig ő is utána ment. Na, mondom, ez is elment, nem jön már visz- sza. Egy ideig nem is jött, de a következő alkalommal mással, egy férfival állított be, Nem jöttek fel, csak felcsengetett, nem mennék-e le. Lementem. Ott volt még ve­le három fiatalember. Az egyik férfi azt mondta: jaj, nekem vécére kell men­nem... Mondtam, itt a vécé, de az már zárva volt. Fölvittem a sajátomra. A hölgy pedig mint aki már járatos ott, megkér­dezte: - Nem akarjátok, hogy feltegyek valamit? Láttam, hogy el is indította a lemezját­szót, de még akkor sem tűnt fel nekem különösebben, hogy mit akarnak. Ma sem tudom miért voltam olyan bátor. Hál Istennek végül békében elmentek. Egy­szer egyedül jött a nő. Beszélgettünk, majd azt mondta: ott marad. Egye fene - mondtam. Semmiféle kapcsolat nem volt köztünk, ő ugyanis elmondta, hogy két éve nagyon súlyos baleset érte, mineku­tán a lábába és a combjába több helyre platinát ültettek. Simogathatom, csókol­gathatom, de mást ne...- Mégis miért ajánlotta föl?- Azt mondta, hogy szeretné, ha a pla­tina kivétel után élettársak lennénk. Ugyanis azt állította: a platina tabu... Azt is kérdezte: mi lenne, ha eladnánk a la­kást? Igazából én azt sem tudtam, hogy el lehet adni.- A tulajdona volt. Nem ?- Nem tudtam erről. Én odamentem valamikor lakni... Ennyi.- Mi lett ezután?- Azt mondta a hölgy, költözzünk el Ecsekfalvára.- Miért éppen oda?- Mert ő onnan származott. Édesapja állítólag gazdasági vezető volt.- Leutaztak Ecsekfalvára. Ott valóban vök lakás?- Volt. Be is költöztünk.- Akkor mi volt a gond?- Semmi. Azt állította, hogy a lakás az enyém, az én nevemen van.- Elhitte?- Igen. Azt mondta közös. Dolgozott, kereste a pénzt.- Mikor jöttek a gondok?- Másfél hónap múlva. Addig úgy ne­veztek: papa. Én voltam a papácska. Nem engedett semmit sem csinálni. Sőt. De már akkor érzékeltem valami furcsát, mert azt mondta: ha egy mód van rá ne menjek a faluba. Egyik nap beállított két állami gondozott gyerekkel, egy fiúval, meg egy lánnyal. Mint később kiderült, a sajátjai voltak. Olyan kilenc, tizenöt évesek. Ezt én csak most tudtam meg, mielőtt eljöttem. De volt egy húsz éves fia is.- Hogy jutott el a szökés gondolatáig?- Egy idő után nem bírtam elviselni a körülményeket.- Azí, hogy nem mehet ki a faluba?- Többek között.- Miért nem mehetett ki?- Attól féltek, hogy elérek a rendőrsé­gig és elmondom az igazságot. Egyéb­ként azok közül a férfiak közül is, akik­kel Pesten nálam volt a hölgy, némelyik ott volt hosszabb rövidebb ideig. Válto­gatták egymást és dolgoztak. Ez azt je­lentette, ha a hölgy ment valahova, akkor vitte őket, segített nekik. Az utóbbi idő­ben már tyúkokat is vásároltak.- Mikor indult útnak és hogyan?- Már régóta terveztem, de múlt hét elején, kedden értem ide.- Céltudatosan ment Kadarkútra?- Amikor már annyira elviselhetetlen­né váltak a dolgok érdeklődtem a szom­szédoknál, hogy kivel beszélhetek. A szomszédasszony az orvost ajánlotta. Elmentem hozzá. Kértem, ne haragud­jon, hogy ismeretlenül zavarom, de sze­retnék telefonálni. Tudhatta miről van szó, mert azt mondta: csak telefonáljak. Onnan telefonáltam Kadarkútra, Vácra.- Mit várt ezektől a telefonoktól?- Segítséget. Annak idején amivel csak lehetett segítettem a rokonaimon. Azt gondoltam ezt nem felejtik el. Felül­tem a buszra és elmentem Kaposvárra, onnan meg Kadarkútra.- Soha nem olvasott még könyvet, nem látott ftlmeket?- De igen. Ennek ellenére hittem. Na­iv voltam. Nem akarok semmit, csak él­ni akarok - suttogja maga elé.- Ha még egyszer kezdhetné, hol pa­rancsolna megálljt magának?- Nem tudom, hogy egyáltalán elkez­deném- e. Ez olyan, mint lavina. Ha be­indul, nincs megállás. Várnai Ágnes Segítség, felszarvaztak! Pszichiáterhez menni dön­tés, az SOS lelkisegély­szolgálatnál viszont ano­nim marad a hívott és a hívó fél is. Terenyi Zoltán kaposvári pszichiáter, a megyei kórház pszichiátri­ai osztályának adjunktu­sa szerint szükség van erre a szolgálatra, mert kiegé­szíti az egészségügyi ellá­tás egy szeletét. A hívások nagy része megoldja a problémát anélkül, hogy intézményi segítségre szo­rulnának az elkeseredett emberek. Az SOS-vonaltól, a családtól, a közvetlen környezettől kapott segít­ségnek köszönhetően új­ból visszatér a régi élet- és munkakedvük. Ha vi­szont elmarad a segítség, akkor depressziósok ma­radnak. A depressziós sze­mélyek egy részénél ön­gyilkossági fantáziák je­lennek meg. Ez azonban nem jelent tényleges kész­tetést és kísérletet. Ma­gyarország szerencsére már nem vezeti az öngyil­kosságok világranglistá­ját, s ez a hangulatjavító gyógyszerek alkalmazásá­nak is köszönhető. A férfi panaszkodik: meg­csal a feleségem és bevall­ja: néha kihasználja a kí­nálkozó alkalmat. - De az mégsem járja - horkan fel hogy nem törődik a gye­rekekkel, késő éjjel hozat­ja magát haza taxival, és érzem rajta, hogy ivott. Hi­ába beszéltem vele, azt mondta, neki így jó, és ha nem tetszik, akkor fel is út, le is út. Nem akarom el­hagyni, mert szeretem... Az SOS Élet Telefonszolgálat a 06-80-505-509-es szám a Matáv jóvoltából díjtalanul hívható este 7-től reggel 7-ig. Buzsáki Tünde pszicholó­gus, a Családsegítő Központ Gyermekjóléti Szolgálatának vezetője azt mondja: 9 éve mű­ködik ez a telefonos lelkise- gély-szolgálat és egyre többen fedezik fel Somogybán. Azért jó, mert nem kell elárulni kilét­ét az elkeseredett telefonáló­nak, de a vonal másik végén lé­vő, segítségnyújtásra szegő­dött ügyeletesnek sem. Éjszakánként 3-4 komoly hí­vás érkezik. Évente 1200-1500- an hívják a számot. A segítsé­get kérők egyre többen van­nak. 15-20 önkéntes váltja egy­mást - jelképes tiszteletdíjért, ami a buszköltséget jó, ha fe­dezi. De jönnek, s az éjszaka csöndéjében várják a telefon- csörgést. Képzett, laikus segí­tők ők, akik három hónapos intenzív tanfolyamon vesznek részt, mielőtt szolgálatba állnának. Egy alkalmassági vizsgán es­nek át, hiszen csak az tud segí­teni, bátorítani, reményt adni, akinek ép a lelke. A titoktartás és az ideológiai semlegesség fő követelmény; csak ez jelenthe­ti a garanciát arra, hogy bárki bizalommal forduljon a szolgá­lathoz. S hogy meddig tart egy be­szélgetés? Öt perctől akár más­fél óráig is. De egy beszélge­téstől illúzió lenne azt várni, hogy végleges megoldást hoz. Ezért a szolgálat munkatársai felajánlják: egy idő után hívják fel újra őket, és számoljanak be arról, változtak-e, s válto­zott-e a környezetük. Többnyire súlyos problé­mákról, halálesetről, gyógyít­hatatlan betegségek elviselésé­ről esik szó, de az évek óta tar­tó társtalanság is komoly mo­tiváló erő arra, hogy felvegye az illető a telefont. Ahol jó szót, vigasztalást kap, hagyják kibeszélni, próbálják megérte­ni a bánatát. Családban élők is gyakran telefonálnak, hogy egyedül vannak. Hiába van mellettük a férj, a feleség, ma­gányos a lelkűk, életükből hi­ányzik a derű, depressziósak lettek. Sorozatos csalódások tárulnak fel, keserű életsorsok, megdöbbentő helyzetek. Olya­nok, amelyekről nem sikk be­szélni társaságban. A nők gyakrabban nyúlnak a kagyló után, panaszkodnak a férjükre, munkahelyükre, anyósukra, vagy ahhoz kérnek tanácsot, hogyan kezeljék gye­reküket, akiről gyanítják: szipuzik. A férfiak ritkábban csörögnek, s ha felemelik a te­lefont, akkor valóban válságos élethelyzetben vannak a te­remtés koronái. Identitászava­rokról, szexuális problémákról esik szó, és a zsarnokoskodó, kemény kezű feleségről, aki amazonként viselkedik: min­dent megmond, egyedül dönt, és az ágyban is harcias. Régebben a középkorúak és az idősebbek kértek segítséget, ám mostanában egyre gyako­ribb a 13-21 évesek telefonja. Előfordult, hogy a kollégium­ból jött a hívás: bevettem már a gyógyszert, mert ki akarnak rúgni a rossz átlagom miatt, anyámék meg úgysem segíte­nének. Ilyenkor .marad a langyos víz, a hánytatás, és akkor meg­oldódik magától a probléma, de az is előfordul - természete­sen akkor, ha felfedi kilétét az illető -, hogy mentőt külde­nek. Olykor viszont lecsapja a kagylót az öngyilkosjelölt. Az­tán néhány fiatalt sikerül rá­venni arra, hogy jelentkezzen a pszichiáternél. A segítők között fiatalok is vannak. Egy huszonhárom éves hölgy ül velem szemben; óvodapedagógus és szo- ciálpedagógus a végzettsége.- Van-e kellő bölcsessége ehhez a feladathoz? - kérde­zem.- A képzésen felkészítenek bennünket sokféle élethelyzet­re, megoldási kulcsokat ad­nak, s idővel talán bölcsebbek is leszünk, hiszen oly sok sze­rencsétlen sorssal találkozunk - mondta. - Kéthetenként egy stábértekezletet tartunk, ahol elemzzük az eseteket, és az adott tanácsokat. Ezekből is tanul az ember és a feszültsé­get is levezethetjük így. Buzsáki Tünde vallja: sok esetben nem is arra van min­dig szükség, hogy bölcs vála­szokat adjanak, inkább az a fontos, hogy a kapaszkodó te­lefonálókat türelemmel meg­hallgassák. Már ez is gyógy­ulás. A segítők talán jobban tűrik a másságot, a szélsőséget, s az agresszív, durva hangot, mint az átlagember, de olykor napo­kig, hetekig is motoszkál ben­nük a feltárt, meglehetősen nyomasztó szituáció. Úgy, mint ahogy a jó színész fejében az éppen játszott főszerep. S hogy miért vállalják az éjszaká­zást? Azért, mert segíteni sze­retnének. Segítségre pedig kimondva-kimondatlanul is so­kan várnak. Buzsáki Tünde szerint jó volna, ha Kaposvá­ron létrehoznának egy ifjúsági információs irodát egy drog- és egy mentálhigiénés központot. A telefonos ifjúsági lelkisegély­szolgálat viszont - legalábbis úgy tűnik - sínen van. Egyelőre heti 2 alkalommal indul június közepén. Lőrincz Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents