Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-03 / 102. szám

I 2000. Május 3., Szerda Somogyi Hírlap - 11. oldal H I R D E T E S Otthonából is feladhatja a lakossági apróhirdetését a 82/528-168 telefonszámon • Éjjel-nappal várjuk hívását! SOMOGY TEMETKEZÉSI KFT. Temetés felvétel: Fő u. 38. ■ 82/320-812 Keleti temető: 82/312-625, Nyugati temető: 82/321 -622 ügyelet ejjei-nappai: 06-82/312-230/ 06-60/368-430 "Nagyon beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok. De mivel nem így történt, ezért búcsúzom most mindenkitől, Akik ismertek és szerettek. (Isten veletek!)" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy t SPÓHN FERENC » volt SÜTÉV nyugdíjasa, somogyaszaléi lakos türelemmel viselt hosszú betegség után 67 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 5-én, 14 órakor lesz a somogyaszalói temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászolják: felesége, lányai, vejei, unokái és a rokonság t Fájó szívvel tudatjuk, hogy JUHÁSZJÓZSEFNÉ Bugyesinczki Mária somogygeszti lakos elhunyt. Temeté­se május 3-án, ma 15 órakor lesz a somogygeszti temetőben. Gyászoló-család Minden külön értesítés helyett mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÉKÉSI JÓZSEF 51 éves korában váratlanul elhunyt. Búcsúztatása május 5-én, pénteken 15.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temető ravatalozójában. Temetése szűk családi körben a somodori temetőben lesz. A gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk, hogy ID. GYURÁKOVICS FERENC öreglaki lakos 70 éves korában el­hunyt. Temetése május 4-én, csütör­tökön a 9.30 órai gyászmisét köve­tően lesz az öreglaki temetőben. Ez­úton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család f Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÁROKJÁNOSNÉ somogyjádi lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése május 4-én, csü­törtökön a 14 órai gyászmisét köve­tően a Somogyjád, Bogáti úti teme­tőben lesz. Gyászoló család "Ha majd én nem leszek, Könnyet ne ejtsetek, hisz nyugalom lesz az életem. ” Fájó szívvel tudatjuk, hogy T BALAZS LAJOS csökölyi lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése május 4-én, csütörtökön 16 órakor lesz a csökölyi református temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BOGNÁR ANTALNÉ / Bozsika Gizella 71 éves korában elhunyt Hamvasz­tás utáni temetése május 5-én, 15 órakor lesz a fonyódi temetőben. Gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RESSJÓZSEF balatonkeresztúri lakos 79 éves ko­rában elhunyt Temetése május 4- én, a 9 órai gyászmisét követően a máriaalsói temetőben lesz. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy KATONA MIHALYNE Nagy Mária toponári lakos életének 89. évében elhunyt. Temetése május 4-én, 11 órakor lesz a toponári temetőben. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatom, hogy BURJÁN GÁBORNÉ Kaposvár, Hunyadi utcai lakos el­hunyt. Temetése május 5-én, 11 óra­kor lesz, a kaposvári Nyugati temető­ben. Vajda Sándomé Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁNDOR JANOS t polányi lakos, életének 72. évében váratlanul elhunyt. Temetése május 5-én, pénteken 11 órakor lesz a polányi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazok­nak, akik a temetésen részt vesznek. Gyászolják: felesége, leányai, veje és unokái t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy sze­retett feleségem, édesanyám, anyó­som DR. RUDOLF MÁTYÁSNÉ Sági Erzsébet nagyatádi lakos életének 56. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Te­metése május 5-én, 13 órakor lesz a nagyatádi Központi temetőben. Ez­úton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk, hogy VINKLER GYULA volt miklósi lakos, 75 éves korában elhunyt. Temetése május 3-án, ma a 10 órai szentmisét követően lesz a miklósi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk temetésén részt vesznek. Gyászoló család A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. pályázatot hirdet informatikai cégeknek a “Workflow" jellegű folyamatok megvalósítására alkalmas ügyviteli, iroda-automatizálási rendszer elkészítésére, valamint a dolgozók betanítására. A rendszer vázlatos leírása:- Levelek, faxok, e-mail-ek, szerződések több telephelyen való, egyidejű iktatása- Jelenléti ív, távollétek, szabadságolások nyilvántartása- Elektronikus naptár funkció- Belső publikálásra szánt dokumentumok, közös protokoll- és partner listák, stb.- Team munkát segítő eszköz, több ember - egy dokumentum, módosítások láthatók, naplózottak legyenek- A rendszernek rugalmasnak, később is bővíthetőnek kell lennie. A tenderdokumentáció 2000. május 9-én, 10.00 óráig megvásárolható a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségen 7621 Pécs, Tímár u. 23. (20 000,- Ft+Áfa). Előzetes konzultációs lehetőség 2000. május 8-án, 10.00 órakor a fenti címen. A pályázatok benyújtásának határideje: 2000. május 16., 10.00 óra. Információ: Horváth Csaba 72/513-760/ e-mail: horvath@ddrft.hu ,1298! FÜZESKER KFT SORBANÁLLÁS NÉLKÜL Századfordulós festményeket, bútorokat vásárol magas áron. Felvásárlás helye: Kaposvár, Kapos Hotel hallja Időpontja: május 4-5-6, 9-16 óráig. 06-30/9673-204 (12868) vizsgáztassa autóját nálunk! Fiat, Ford, Kia, Lada, Mazda, P. Fiat, Seat, Skoda, Volkswagen, Zastava gyártmányú gépkocsik helyszíni műszaki vizsgáztatása. Mazda Tóth Kaposvár, Damjanich u. 98. Tel.: 82/421-421 (lleM) INGATLAN ELADÓ megosztva is 7400 m2 vállalkozásra is alkalmas terület Lelle központjában. Tel.: 06- 30/9467-702.-------------------------------------------------------------------------------- *9383* BALATONLELLÉN, az Arai kút mellett faház vendéglátó egység eladó. Egyéb célokra is al­kalmas. Tel.: 06-20-92-67-119.-------------------------------------------------------------------------------- *12841* KAPOSVÁROMNa belvárosban 86 m2-es új tetőtéri lakás 92 000 Ft/m! áron, 95%-os készültségi állapotban eladó. Tel.: 30/216- 8568.----------------------------------------------------------------------------------*12865* 8 S0M0GYSÁRD0N 4 szobás, 2 nappalis, étkezős, 2 fürdőszobás, központifűtéses csa­ládi ház, 2 család részére is alkalmas, mel­léképületekkel, garázzsal eladó. 82/485- 328.------------------------------------------------------------------------------- *12886* B 0NYHÁD központjában 2 családnak is alkal­mas ház eladó. Irányár: 5,8 M Ft. 74/451- 166.------------------------------------------------------------------------------- »12958* B ELVÁROSI panorámás, tetőtéri, 70 m2-es la­kás sürgősen eladó. 72/333-907, 20/3310- 494-------------------------------------------------------------------------------- *12959* PÉCS, Tildy Z. u.-i IV em.-ben magasföldszinti 3,5 szobás lakás eladó. Érd.: este 461-324, napközben 20/9644-163-------------------------------------------------------------------------------*12961* G YÖNGYFA, Petőfi u. 15-ben családi ház, gaz­dasági épület, kert eladó. 73/476-344------------------------ *12962* B0NYHÁD központjában 2 családnak is alkal­mas ház eladó. Irányár: 5,8 M Ft. 74/451- 166.-------------------------------------------------------------------------------- *12965* ELADÓ vagy kiadó Kaposváron a Honvéd u. 16/c alatt 90 m!-es üzlethelyiség a volt Háziasszonyok Boltja. Tel.: 30/9577-353.-------------------------------------------------- *12977* 8 KAPOSVÁRON Kinizsi Itp-n, 2 szobás, magasföldszinti, erkélyes, reluxás lakás, fel­újított, átalakított konyhával eladó. Ár: 4,6 M Ft. 20/964-2567.----------------------------------------------------------------------------------*12980* __________JÁRMŰ__________ “ 0” évestől törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron 06-20-9448-228.-------------------------------------------------------------------:------------ *4612* K ARAMBOLOS autót vennék. 06-20/977- 8735.-------------------------------------------------------------------------------- *10886* “0” ÉVESTŐL karambolos, totálkáros autót vennék. Tel.: 06-30-9440-110.-------------------------------------------------------------------------------- *12782* RENAULT Megane Chic 1.4,98-as eladó, hi­telre is. Érd: Renault Márkakereskedés, Ka­posvár, Fő u. 45.--------------------- *12917* S PC 4 soros vetőgép és függesztett tárcsa el­adó. Telefon: 84/370-073.-------------------------------------------------------------------------------- *12925* ELADÓ 87-es BMW sürgősen, áron alul. 06- 30/9973-707.--------------------------------------'---------------------------------------- *12940* D AEWOO Tico 2 éves, szervizkönyves eladó. 30/9470-204. LADA 1500 kombi 5 sebességes 6 éves ext­rákkal vonóhoroggal kitűnő állapotban első tulajdonostól eladó. 20/9603-632 Szerecz Autóalkatrész Kereskedelmi Bt. Tel.: 82/411-401, 411-403 Alkatrészek nyugati és keleti típusú autókhoz Kaposvár, Vásártér u. 4. Nyitva: hétfő-péntek 8.00-16.30 szombat 8.00-12.00-ig DAEWOO Tico 2 éves, szervizkönyves eladó. 30/9470-204.---------------------------------------.---------------------------------------- *12964* R AT Ritmo 1.9D 2002-ig műszaki, 5 ajt. 170 000 Ft-ért eladó. 74/480-114, 30/223- 5855.-------------------------------------------------------------------------------- *13115* V W Passat kombi 1300 törzskönyvvel 150.000 Ft-ért eladó. 74/480-114, 30/223- 58-55.-------------------------------------------------------------------------------- *13116* POLSKI 125 176 000 Ft-ért eladó. 74/480- 114,30/223-5855-------------------------------------------------------------------------------- *13117* ÁLLÁST KÍNÁL PIACVEZETŐ háztartási vegyesiparcikk csalá­dok forgalmazásához keresünk agilis, áruteri- tésben tapasztalt, teljesítmény centrikus terü­leti képviselőt. Meglévő hálózatokat, boltokat átadunk! Furgon szükséges. Kézzel írott fény­képes önéletrajzot a 1193 Budapest, Bem u. 56/b. címre.-------------------------------------------------------------------------------- *11910* KASP0SVÁR0N a Calsberg Kávézóba felszol­gálót és pultos lányt keresek. Érdeklődni a helyszínen Kaposvár, Fő u. 4.---------------------------------------------------­--------------------------- 12237* P HT-PRINT Kft. Balatonleile, Hunyadi u. 5. al­katrész beültetéshez és minőség ellenőrzés­hez keresünk női munkaerőt. Felvételi elvá­rás: 18-52 éves életkor, 8 általános, kéz­ügyesség, jó látás. Továbbá keresünk német nyelvtudással rendelkező középfokú végzett­ségű kollégákat ügyintézői munkakörbe. Tel.: 85/351-041. '-------------------------------------------------------------------------------- *12246* G YAKORLOTT PÉNZTÁROST és felszolgálót keresünk, azonnali belépéssel Fonyód központjában. Korrekt munka, jó ke­reset. Jelentkezés: Fonyód, Szent István 1. Tel.: 85/360-87Q.-------------------------------------------------------------------------------- *12470* NÉMETÜL beszélő gondnokot keresek bogiári házamba egész évre: 06-20-9927-127.-----------------------------------------'■-------------------------------------- *12850* K APOSVÁRON a Baross Gábor utcai söröző, étterembe keresünk szakácsot, felszolgálót, kézilányt és pultost. Tel.: 06-20/313-8152. SIÓFOK közeli 60 fős üdülőbe üdülővezetőt keresünk egész éves munkára. Érdeklődni: 06-30-202-9247 munkanapokon 8-18 óráig.-------------------------------------------------------------------------------- *12869* TETŐN dolgozó szakképzett ácsot, tetőfedőt, festőt, bádogost felveszek: 06-20-9874-669.----------------------- *12876* B ÚTORÜZLETBE fiatal alkalmazottat keresünk állandóra. Lelle, Rákóczi út 312.-------------------------------------------------------------------------------- *12887* BALAT0NB0GLÁRI étterembe éves állásra né­met nyelvtudással felszolgálót keresek. 85/352-537,30/9325-789.-------------------------------------------------------------------------------- *12920* JÄGER Sörház felvesz szakácsot, felszolgáló­lányt. Kaposvár, Kisfaludy u. 9.----------------------------------------------------------------------------------*12939* SOKOLDALÚ hirdetési szolgáltatásaink ter­jesztésére Somogy megye területén üzletkötő­ket keresünk. 06-20/332-7400.-------------------------------------------------------------------------------- *12976» KŐMŰVEST, burkolót felveszünk. 82/412-457.--------------*---------------------------------------------------------------- *12978* F IATAL tetőn dolgozó ács, zsindelyező, tetőfe­dő, bádogos, festő, szakmunkásokat alkal­maznék. Tel.: 06-30-9015-186.-------------------------------------------------------------------------------- *12991* _________OKTATÁS_________ N ÉMET KÖZÉPFOKÚ szóbeli vizsga előkészítő indul máj. 8-án du., amely a júniusi vizsgára készít fel. LITE, ahol a minőség számít! Kaposvár, Zárda u. 21.318- 847----------------------------------------------------------------------------------*12631* A TURUL 13. Bt. személy és vagyonőr képzést indít levelező tagozaton, fegyvervizsgával, részletfizetéssel. Tel.: 22/312-573.-------------------------------------------------------------------------------- *12723* ÉRETTSÉGIZETTEKNEK szeptembertől utazási irodai ügyintéző-felsőfokú idegenforgalmi manager, idegenvezető képzés indul szomba­tonként Budapesten, Győrben, Miskolcon, Ka­posváron. Államilag elismert bizonyítvány. Je­lentkezés: Krúdy Felnőttképzés 1065 Buda­pest, Podmaniczky u. 2. 06-1/269-2315,06- 1/311-0876,06-30/940-5389.-------------------------------------------------------------------------------- *12926* __________KIADÓ__________ B OGLÁRON új üzletek kiadók 06-20/9703- 046.-------------------------------------------------------------------------------- *12359* ÜZLETHELYISÉGEK Fonyód központjában június 1-től kiadók. Érd.: Fonyód, Szent István u. 1. Tel: 85/360- 870. SZOLGALTATAS ZUHANYFÜLKE egyedi méretben, tetőtérbe, kádra is. 82/318-360.---------------1--------------------------------------*------------------------ *11811* R EDŐNY, árnyika akció 30-50%. 82/431- 355.--------------------------------------------------------------------------------*12700* VIKTORIA TAXI 313-333, 413-333 Velünk a legjobb úton jár! REDŐNY-NAPELLENZŐ-HEVEDERZÁR-H.ajtó 31-51% eng.kamatmentes hitel: 82/429-537.-------------------------------------------------------------------------------- *12722* PALATETŐK, cseréptetők bontás nélküli felújí­tása többféle variációban, tetőhöz tartó szak­ipari munkák garanciával. Telefon: 06-20- 9874-669. KEZES nélküli bankhitel közvetítés, gyors átfutással. 06-70/316- 8432. *12988* ÚTÉPÍTÉST, aszfaltozást vállalok garanciával. Olcsó árak, jó minőség. Tel.: 06-30-9289- 052, 06-60-326-510. E-mail: Juhasz@utepites.hu .-------------------------------------------------------------------------------- *12993* _________VEGYES_________ B ONTÁSBÓL tégla, faanyag olcsón eladó. Ka­posvár, Rákóczi tér 2/a. 06-30/2343-241.-------------------------------------------------------------------------------- *11372* NÉMET Utazási Iroda vendégei részére nyara­lókat keres Keszthelytől Siófokig a 2000/2001-es szezonra. Ingyenes katalógus, internet megjelenés. Minden vendég a tulaj­donosnál fizet. Tel./fax: 85/362-061, mobil 06-30/9940-594.-------------------------------------------------------------------------------- *12459* BÉLYEGZŐ cm JtTW hívjebykártya ■ szórólap Kaposvár - Múzeum u. *4. THERMOPLÁN üvegezett ablakok, erkélyajtók 7000 Ft-ért, valamint belső-és bejárati ajtók. Kaposvár, 06-60/312-256. ÓRIÁS 4 Kaposvár, Petőfi tér 1. Nyitva: h-p, 9-17, szó 9-12 8 82/419-955 Ballagásra öltönyakció! Nadrágok, ingek, pólók, extra női cipők 41 -46-ig extra, férfi bőr, sportcipők 47-52-ig kicsi férfi cipők 39-41-ig ANTIK bútor és kovácsoltvas kerítés eladó. 82/487-450.------------------------------------------------------------------------------- *12681* S ÓDER, homok, zúzalék. Verseczki Építőanyag Telep. Balatonboglár, Kislaki út. Tel.: 85/353- 853, 85/353-854.------------------------------------------------------------------------------- *12846* J IM Sanders, a Krisztus Szeretete Egyház fő­pásztora evangéliumot hirdet és kézrátétellel imádkozik a betegekért május 4-én, 18 óra­kor a kéthelyi művelődési házban. Részvétel ingyenes. Mindenkit szeretettel várunk. UJ GRACO BABAKOCSIK a 2000-es év legújabb színeiben, minden tí­pusban, csak a Mini és Tini Sarok üzletben. Kaposvár, Somssich P. u. 3. NYÁRON MÁR HŰSÍTI, TÉLRE KIFIZETI! NYUODÍJASOKNAK KAMATMENTES RÉSZLET. MINIREDŐNY, RELUXA, HARMONIKAAJTÓ VALAMINT NAGY SZÍNVÁLASZTÉKÚ SZALAGFÜGGÖNYÖK, ÉS KÖNYÖKKAROS NAPELLENZŐK MEGRENDELHETŐK AKÁR 12 HAVI RÉSZLETRE IS,-n -■-» BUDAI l< U REDŐNY JJX\ RELUXA ZS:’mr: »82/430-057 MINDENFAJTA szén megrendelhető ingyen szállítással, 06-30/232-9515.-------------------------------------------------------------------------------- *12975* HULLÁMLEMEZ AKCIÓ 1840 Ft/tábla (200x93). Kaposvár, Damja­nich u. 4. 412-457.-------------------------------------------------------------------------------- *12979* ALBÉRLETET KÍNÁL EGY szobás lakrész kiadó egy fő részére. 82/422-758. __________ALLAT ___________ V ÖRÖS tojótyúkok eladók 300 Ft/db áron, minden nap 8-17 óráig. Nagyrécse, Tsz. Ma­jor. Telefon: 06-30-9592-949. —-------------------------------------------------------------------------- *12855* S ELEJTKOCA felvásárlás. Tel.: 82/315-337, 06-30/266-2094.-------------------------------------------------------------------------------- *12871* LIMUZIN szopós borjú eladó. 82/477-402.---------------------------------------------------------------------------------.*12921* RÁNTANI való csirke eladó Gálosfán május 5- én és 6-án, reggel 7,30-9,30-ig. 06-30/902- 6642.---------------------------------------------------------------------------------*12969* Á LLÁST KERES KAPOSVÁRON középiskolás diálány nyári munkát vállalna. Tel.: 82/414-345.-------------------------------------------------------------------------------- *12769* HÁROM diáklány nyári munkát keres július 1- jétől. Tel.: 82/357-639.-----------;-------------------------------------------------------------------*12783* P ORTÁS állást keresek Kaposváron. 85/331- 123.-------------------------------------------------------------------------------- *12967* ALBÉRLETET KERES HOSSZÚTÁVRA albérletet keresünk Fonyód és Lelle környékén. Főbérlő nélkül. Tel.: 06-20- 9874-669.------------------------------------------------------------------------------- *12875* 8 GARZONT keresek Széplak-felső közelé­ben. Tel.: 06-30/9918-729. APRÓ-CSEPRŐ REPREZENTATÍV antik irodai bútor lehetőleg egyben eladó. Tel.: 06-30-9015-186.-------------------------------------------------------------------------------- *12836* BONTOTT szalufa eladó. 06/70/212-3575.------------------------------------------------------------------------------- *12927* ______JARMUBORZE______ D AEWOO Lanos 1.5 SE 4 ajtós, bordó metál 1998-as 39000 km-rel, extrákkal első tulaj­donostól eladó: 06-30-9391-297.-------------------------------------------------------------------------------- *12752* MEZŐGAZDASÁG MAGAS ÁRON vásárolunk terményeket (takarmánykukorica, búza stb.) készpénzfizetéssel. Tel.: 06- 20/9367-114. SZUPER EXPRESSZ A GENERALI-Providencia Biztosító Rt. ke­res Barcson és Igáiban fiókvezetőt, vala­mint Kaposvár vonzáskörzetében főállású munkatársakat. Tel.: 06-20-9513-245.---------.-----------------------------—----------■------------------ *12724* v állalunk. 06­BADOGOS munkát 20/9960-933. KAPOSVÁRON a Kisfaludy utcában felújí­tásra szoruló, külön álló udvari ház, udvar­ral, nagy kerttel eladó. Irányár: 3,9 mFt. Tel.: 06-30/245-7092. NÉMETÜL beszélő szakképzett eladót bal- atonlellei divatáru üzletbe felveszek. Tel.: 06-30/204-7206. Ha 8 oo i Tfoo , — I / óráig (pénteken és ünnepek előtt 15.30 óráig) express adja fel- akár telefonon is ­(82/528-168) lakossági apróhirdetését, másnap biztoson megjelenik.

Next

/
Thumbnails
Contents