Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-03 / 102. szám

2. oldal - Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2000. Május 3., szerda Hazánkba látogat a francia kormányfő Budapest Kétnapos hivatalos látogatásra ma Budapestre érkezik Lionel Jospin francia kormányfő, aki Or­bán Viktor miniszterelnök meghí­vásának tesz eleget. A látogatás­nak külön jelentőséget kölcsö­nöz, hogy közvetlenül az Európai Unió bővítése, és az Unió belső reformjai szempontjából megha­tározó soros francia elnökség előtt kerül arra sor. A miniszterel­nökök jelenlétében több ma­gyar-francia egyezményt írnak alá, közülük kiemelkedik a kör­nyel. A látogatás keretében csü­törtökön Budapestre látogat a vi­segrádi együttműködésben részt vevő másik három állam - Cseh­ország, Lengyelország és Szlová­kia - miniszterelnöke is, hogy magyar kollégájuk társaságában kötetlen formában találkozzanak Jospinnel.___________________■ Gyújtogató tüntetők Berlin Ismét erőszakba torkollott a né­met fővárosban a munka ünne­pe. Berlin Kreuzberg kerületében a sötétség beállta után a több száz felvonuló köveket és palac­kokat kezdett dobálni a menet út­vonalát biztosító rendőrökre. A randalírozók kirakatokat zúztak be és gyújtogattak, mire a rendőr­ség vízágyúkat és könnygázt ve­tett be ellenük. Az őrizetbe vettek száma megközelíti a négyszázat. A belügyi szenátor a gyüleke­zési jog szigorításáért szállt síkra. Werthebach hangsúlyozta: ezt nem a hétfői rendzavarás, hanem a szélsőjobboldali mozgalmak és pártok rendezvényei nyomán tart- ja szükségesnek. ____________■ C enter Tours Kaposvár NoszlopyG. u. 10. Tel.: 82/424-809 Itt a tavasz, jön a nyár, a Center Tours Önre vár! Utazásszervezés gyorsan és magas színvonalon! Ajánlataink: Nyaralóprogramok autóbusszal, repülővel, autóval és hajóval. Kultúrális körutazások nagy választékban. Exkluzív utak a világ minden tájára. Belföldi üdülések, üdülési csekkek beváltása. Repülőjegyek és nemzetközi autóbuszjegyek értékesítése. Szakmai programok szervezése. Vízumügyintézés, utasbiztosítások. Nyelvtanfolyamok külföldön. Last minute utazások nagy kedvezménnyel!!! Szegedi Szabadtéri Játékok-István a király Autóbusszal, idegenvezetővel, gemenci kirándulással 11 700,- Ft/fő Jelentkezését szeretettel várjuk! Magyarország megbecsült partner Martonyi János és Madeleine Albright amerikai találkozója Magyarország az Egyesült Államok szoros barátja és szövetségese, a Balkán né­peinek erős partnere, a kö­zép-európai biztonság és gazdasági stabilitás forrása - hangsúlyozta Madeleine Albright amerikai külügy­miniszter Martonyi János magyar külügyminiszterrel folytatott megbeszélései után. Washington A találkozóra a magyar rendszerváltozás tizedik év­fordulóján került sor. Ezzel kapcsolatban a kül­ügyminiszter asszony kijelentette: „Még néhány esztendeje is úgy tekintettünk Magyarországra, mint a demokrácia iskolájának diákjára. Ha így volt, az ország kitüntetéssel végzett, és ma nagyra becsült partner az Egyesült Államok és a NATO számára is”. Albright példamutatónak minősítette azt a - megfogalmazása szerint - vezető szerepet, amelyet Magyarország a dél­kelet-európai stabilitási egyezményben, illetve a szerbiai demokrácia támogatásában vállalt. Madeleine Albright szerint hasonló politikai bátorságot tükröz az Orbán-kormánynak a haderőreform melletti elkötelezettsége. „Az Egyesült Államok - mondta - figyelemre mél­tónak tartja a magyar gazdasági eredményeket, és támogatja Magyarország EU-csatlakozását. Reméli ugyanakkor, hogy ez nem hozza kedve­zőtlenebb helyzetbe az amerikai exportőröket és befektetőket.” Arra az újságírói kérdésre, hogy lehetségesnek tartja-e a szigorú amerikai vízumkövetelmények enyhítését a magyar beutazók számára, az ame­rikai diplomácia irányítója így válaszolt: „Tu­A két külügyminiszter közösen értékeli a kapcsolatokat FOTÓ: FEB/REUTERS dóm, hogy ez olyan ügy, amely sokakat foglal­koztat. A magyarok számára nagyon fontos, hogy teljesíthessék a vízummentességhez szük­séges követelményeket. Nagy jelentőséget tulaj­donítok annak, hogy minél több fiatal jöjjön az Egyesült Államokba olyan országokból, amelyek a demokratikus átalakulás folyamatában van­nak. Azt remélem, hogy ez a kérdés mindenki megelégedésére oldódhat meg.” Martonyi János a megbeszéléseken egyebek közt támogatta Szlovákia OECD-felvételét, vala­mint a NATO további kibővítését. A magyar kül­ügyminiszter megköszönte a katasztrófák - az árhullám és a tiszai ciánszennyezés - következ­ményeinek elhárításához nyújtott gyors és hat­hatós amerikai segítséget. A magyar külügyminiszter elfogadta Made­leine Albrightnak a „sötét szándékú”, úgyneve­zett „latorállamok” rakétái ellen oltalmat nyújtó országos védelmi rendszer kifejlesztése mellett felhozott érveit, de úgy vélte: meg lehet találni a módját annak, hogy az amerikai terv az Oroszor­szággal való konfrontáció nélkül megvalósul­hasson. ■ Emlékezés a holokausztra Ehud Barak egy túlélő társaságában FOTÓ: FEB/REUTERS Izraelben és Lengyelországban is ezrek emlékeztek meg a náci üldözés zsidó áldozatairól. A holokauszt-emléknap alkalmából az izraeli köztársasági elnök lengyel kollégájá­val közösen vett részt a kegyeleti aktuson. deportálás túlélőin kívül Német­országból és az Egyesült Álla­mokból érkezett diákok is jelen voltak. A két köztársasági elnök közö­sen üdvözölte az emlékmenet résztvevőit. Az 1988 óta minden évben sorra kerülő rendezvény szónoka, Joram Dami arra hívta Auschwitz - Jeruzsálem Alexander Kwasnievski lengyel és Ezer Weizman izraeli államfő hat­ezer fiatal társaságában gyalog tette meg a három kilométeres utat az auschwitzi koncentrációs tábortól a birkenaui gázkamrákig és vissza. „Az élők menetében” a fel a figyelmet, hogy ezekben az időkben, amikor történészek is kezdik tagadni a holokauszt té­nyét, egyre több nem zsidó is megjelenik a megemlékezésen. A felvonulók zöme kék rabruhát és Dávid-csillagot viselt; sokan az el­pusztított hozzátartozóik nevét hirdető fatáblát is magukkal hozták. Izraelben kedden megszólal­tak a szirénák, és két percre leállt az élet, hogy a túlélők a holokauszt hatmillió zsidó áldo­zatára emlékezzenek. A reggeli órákban a knesszetben megkez­dődött a „Mindenkinek van egy neve” szertartás: a résztvevők fel­olvasták összes meggyilkolt csa­ládtagjuk nevét. Az eseményen jelen volt Ehud Barak miniszter- elnök is. A Vörös-tenger melletti Eilatban - ahol a hajnali órákig tartottak az izraeli-palesztin tár­gyalások - Jasszer Abed Rabbo, a palesztin küldöttség vezetője szintén megemlékezett a gyász­napról. Hangsúlyozta: a paleszti­nok együtt éreznek a holokauszt áldozataival. London Nem hozott haladást az észak-írországi válság meg­oldásában a brit és az ír miniszterelnök által kezde­ményezett újabb megbeszéléssorozat. Tony Blair és Bertie Ahem célja az volt, hogy tárgyalásokat ké­szítsen elő az egymással szem­ben álló pártok képviselői között, s a békefolyamatot kivezesse a zsákutcából. A megbeszélések előtt Peter Mandelson, a brit kor­mány északír ügyekért felelős minisztere rendkívül derűlátóan nyilatkozott. Eközben az ulsteri unionisták főtárgyalója, Reg Empey megerő­sítette pártja álláspontját, amely szerint az ír köztársasági hadse­regnek, az IRA-nak le kell adnia a fegyvereit. Ezzel szemben Mar­tin McGuinness, a Sinn Fein kép­viselője úgy vélekedett: az áttö­rés kulcsa a béketárgyalások folytatásához London kezében van. Azaz: a korábban törvénye­sen föloszlatott tartományi kor­mányt vissza kell helyeznie hiva­talába. A brit kormány tíz heti működés után azért szüntette be az északír kabinet tevékenysé­gét, mert az IRA nem volt hajlan­dó a megállapodások szerinti le­fegyverzésre a tavaly május 22-i határidőig, és azóta sem. A ren­dezés ezúttal is a Sinn Fein ma­kacsságán bukott meg. A helyzetet bonyolítja, hogy az ulsteri unionisták és az IRA, valamint politikai szárnya, a Sinn Fein mellett a katolikus tá­bor másik pártja, a szociálde­mokrata tömörülés, továbbá a munkáspárt is a saját elképzelé­seit szeretné megvalósítani a fo- lyamat során.______________ifebi Ismét áttörés nélkül Észak-írországban nem sikerül a rendezés Hírek röviden Megsebesült egy francia KFOR-katona Koszovóban a nemzetközi békefenntartó erő egyik francia katonája könnyebben, egy szerb férfi pedig súlyosan megsebesült egy inci­dens során - közölték kedden szerb és KFOR-források. Az átmeneti ENSZ-igazgatás alá vont szerbiai tartomány északi részén, a Kosovska Mitrovica városánál felállított egyik ellenőrzőponton a szerb férfi „kissé ittas” állapotban egy esküvőről tért haza, gépkocsi­jával nekihajtott az ellenőrzőpontnak, ez okozta a katona sérülését. Újabb szociáldemokrata-liberális frigy? A két hét múlva esedékes tartományi választás után a jelenleg a kör­nyezetvédőkkel együtt kormányzó szociáldemokraták inkább a libe­rális párttal akarnak koalícióra lépni Észak-Rajna-Vesztfáliában - ír­ja keddi számában a Die Welt. A konzervatív napilap értesülései sze­rint a két párt összefogási szándéka komolyabb annál, mint amire a tartományi FDP-szervezet elnöke, Jürgen Möllemann „szirénhangja­iból” következtetni lehetett. Lefejezéssel fenyegetőznek a túszejtők A Fülöp-szigetek déli részén folyó túszdráma fejleményeként ked­den tűzharc bontakozott ki a katonák és az Abu Sayyaf nevét viselő szélsőséges muzulmán csoporthoz tartozó emberrablók között. A tűzharcban öt katona megsebesült. Mint a rendőrség közölte, a lö­völdözés „véletlenül” történt, és nem a túszok kiszabadulását célzó támadásról volt szó. A túszokat fogva tartó iszlám fegyveres csoport egyik tagja egyébként kedden azzal fenyegetőzött, hogy lefejezik két foglyukat, ha a tábort körülvevő katonák nem vonulnak vissza. Ármánykodott az örmény kormányfő Robert Kocsarján örmény elnök kedden menesztette a tavaly október 27-i parlamenti lövöldözés után kinevezett kormányfőt, Aram Szárkiszjánt - az akkor meggyilkolt miniszterelnök fivérét - és Vagarsak Arutyunján védelmi minisztert. A miniszterelnök leváltása az örmény alkotmány értelmében automatikusan a teljes kormány menesztését vonja maga után. Kocsarján ma kezdi meg a konzultáci­ót egy új kabinetről. Az államfő az ellene irányuló ármánykodással indokolta a miniszterelnök és a védelmi miniszter váratlan leváltását. Fogyóban Kelet-Európa népessége A kelet-európai országok 2050-re elveszthetik lakosságuk egyharma- dát, ha nem sikerül megfékezni a születési ráta drámai hanyatlását. Az ENSZ jelentéséből kiderül: a születési arány csökkenése a kom­munizmus összeomlásával kezdődött, és folytatódott a kilencvenes években is. A dokumentum szerint Lettországban és Bulgáriában volt a legrosszabb a helyzet, ahol a születési arány 1998-ban 1,09, il­letve 1,11 százalékos volt. Az egész térségben 1997-ben az átlag 1,37 százalékot ért el, szemben a fejlett országok 1,58 százalékos átlagá­val. A jelentés szerint mindenekelőtt a bérek csökkenése és a növek- vő munkanélküliség vezetett a születési ráta visszaeséséhez. ■ A Csiky Gergely Színház, a nagy érdeklődésre való tekintettel június hónapban az alábbi bérletszünetes előadásokat mutatja be: 3.19.00 Sweeney Todd 4.19.00 Világjobbítók 13.19.30 Balta a fülbe - Stúdióelőadás Jegyek válthatók a Jegyirodában Kaposvár, Fő u. 8. Telefon: 311-113 (12984) Építőipari nagyvállalat projekt menedzser, építésvezető pozícióba keres fiatal, dinamikus munkatársat. Szakmai elvárásaink: építészmérnöki, vagy építész­üzemmérnöki diploma, kivitelezői tapasztalat a magasépítési projektek A fonyódi Híradásipari és Kereskedelmi Szakközépiskola, vezetésében. Ipari és Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet Egyéb elvárásaink: felvesz még tanulókat a 2000/2001-es tanévre teljesítményorientáltság, a Híradásipari Szakközépiskolába és a mobilitás, előny a német és/vagy angol nyelvtudás. Szakmunkásképző 9. évfolyamára. Pályázatát a Jelentkezni május 12-ig, az általános iskolákban megjelenéstől számított beszerezhető jelentkezési lapon lehet. két héten belül 8601 Siófok 1., Pf.: 232. címre Cím: 8640 Fonyód, Béke u. 1. kérjük eljuttatni. (12863) (12671) MEGSZÜLETETT SUZI. Melbourne-ben jött a világra Ausztrália első klónozott borjúja. Az állat ugyan­olyan módszerrel „készült”, mint a skótok Dolly nevű birkája. Ian Lewis, a kutatás vezetője és társai azt remélik, hogy öt éven belül az ország ipari méretekben is képes lesz a mesterséges tehenészetek működtetésére.____________________________________________________________ fotó. feb/reuters I

Next

/
Thumbnails
Contents