Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-12 / 110. szám

12. oldal - Somogyi Hírlap K R Ó N I K A 2000. Május 12., Péntek Kalendárium Ma m^jus 12-e, péntek van „Az eszményi sosem a mennyiségben, hanem a minőségben rej­lik.” (Schlegel) Névnapjukon köszöntjük Pongrác, Ince, Viktor és Zsanett nevű ol­vasóinkat. A Nap ma: 5.11 órakor kél, és 20.11 órakor nyugszik. A Hold ma: 13.41 órakor kél, és 2.56 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Péntek, köznap. Napi igék: Kát.: Zsolt 116. Jn 6,52-59. Ref.: Neh 2,11- 20. 2Kor 8,1-15. Ev.: Zsid 13,13-16. LKor 1,1-9. Őrt.: ApCsel 3,1-8. Jn 2,12-22. Pongrác. Görög eredetű név, jel.: nagyon erős. Védőszent: Szent Pongrác vértanú gyermek, akit nevelőszüleivel együtt 304-ben kivégeztek. A népies meteorológiában az első “fagyos szent”. Az őrt. és a gör.kat. naptárban Szent Germanosz konstantinápolyi érsek és Szent Epiphániosz ciprusi püspök. Mai évfordulóink 155 éve hunyt el Batsányi János költő. Hosszú élettel ajándékozta meg a sors - 82 évet élt -, de szükség is volt rá, hiszen ötvenet belő­le börtönben vagy száműzetésben töltött, pedig különben békés em­ber volt, egyetlen szenvedély űzte, a szabadság utáni vágy, ő figyel­meztetett arra is, hogy „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” Az osztrák hatóságok pedig őreá vetették szemüket, ha meglátták, be­csukták, de volt, hogy a magyar felvilágosodás harcos költője eltűnt a szemük elől. Ekkor azonban körözést adtak ki ellene; „magas ter­metű, sárgásbarna arcú; hosszú és szabályos orra, fekete szeme, kis­sé szürkülő, elől levágott, hátul tekercsbe font haja” volt, de rendel­kezett különös ismertetőjele is: „tekintete, valamint viselkedésének módja büszke”. Ez hajszálpontosan illett rá, kézre is került hamar, így ismét rabságba vetették, ezúttal a spielbergi várbörtönbe. Sosem látta többé hazáját, az első magyar irodalmi folyóirat, a Magyar Museum egyik alapítója vigyázó szemét Linzben csukta le. Boldog születésnapot! 50 éves Renate Stecher német futónő. A hatvanas-hetvenes években versenyzett, s a rövidtávfutás királynője volt. Világversenyeken nyert aranyérmeit összeszámolni sem könnyű. Ha minden igaz, öt Európa- bajnoki címet szerzett, plusz négyet fedett pályán (világbajnokságokat még nem rendeztek.) Az 1972-es olimpián megnyerte a 100 és a 200 méteres síkfutást, 1976-ben pedig a 4x100-as váltó tagjaként akasztot­tak aranyérmet a nyakába. S mellesleg futott öt világcsúcsot is. 50 éves Készéi Ferenc labdarúgó-edző, februári menesztéséig a Nagykanizsa vezetőedzője. 35 éves Sibalin Jakab kézilabdázó, a veszprémi Fotex VSE és a vá­logatott egykori játékosa. 30 éves Carlos Alberto Secretario portugál labdarúgó, a Porto és a válogatott védője.______________________________ ■ Leszúrta nevelt fiát Évadnyitó a vidraparkban Ma már öt vidra várja Petes-malomban a látogatókat Öt-tíz év múlva So­mogy legértékesebb kirándulóhelye lehet Petesmalom - ezt dr. Persányi Miklós, a Fő­városi Állat-, és Nö­vénykert főigazgatója mondotta tegnap a vid­rapark tavaszi évad­nyitóján. A Lábod és Mike kö­zött lévő Petes-malom­ban a vidrapark 1998- ban nyílt meg a nagy- közönség előtt. Nem véletlen, hogy éppen itt, mert a szakembe­rek szerint Európa leg­nagyobb vidraállomá­nya Magyarországon található, s benne So- mogyot úgy tartják számon, mint a vidrák földjét. A civilizációs ár­talmak miatt Nyugat-Európa nagy részén már kipusztult ez az állat, s ez történhet ná­lunk is, ha nem óvjuk meg az állományt. A Fővárosi Állat- és Növénykert főigazga­tója, dr. Persányi Miklós szerint éppen ezért figyelemreméltó a Somogy Természetvédelmi Szervezet és az Alapítvány a vidrákért moz­galom összefogása. Elismerését fejezte ki az­zal is, hogy a budapesti állatkertben tablókon mutatják be a somogyi természetvédők mun­káját, a rétisasokért és a vidrákért tett erőfe­szítéseiket. Az állatkertből egyébként négy, ott született és nevelkedett vidra került Petesmalomba. Az egyik - mert megszökött - szabadon él valahol a környéken, a másik három társaikkal együtt bármikor megtekint­hető a védett területen. Többek között azzal a vidrával együtt, amelyet a ciánmérgezés után a Tisza vidékéről menekítettek ide. A vidrapark szomszédságában madárles talál­ható, ahol tegnap éppen fekete gólyát láthat­tunk, de ha kitartóan üldögél valaki a lesen, akkor ölyveket, sólymokat, sasokat is megpil­lanthat. Épül az erdei iskola is. Nem véletlen, hogy rendszeresen jönnek ide kirándulók. A természet megóvása azért is fontos, mert mint a főigazgató mondta, a külföldiek elő­szeretettel keresik fel az érintetlen természeti vidékeket. Somogy egyik legnagyobb kincse ez. Ha a gazdasági élet szereplői összefog­nak, akkor turisztikai központtá válhat a kör­nyék, s ami ennél is fontosabb: biztos mene­dékre találhat a kipusztulástól fenyegetett élő­világ. NAGY JENŐ Szerencsés a rabló, nem profi Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a So­mogy Megyei Főügyészség egy ságvári férfi ellen, aki azzal vádol­nak: leszúrta nevelt fiát. Az eset tavaly decemberben történt. A férfi feleségével és ne­velt fiával élt ságvári házukban. A fiú is, nevelőapja is gyakran ita­loztak, s olyankor mindennapo­sak voltak köztük a veszekedé­sek. Együtt ittak azon a decembe­ri napon is a házuk konyhájában. Az apa szemrehányást tett nevelt fiának, hogy az miért munkake­rülő, miért nem dolgozik, miért italozik. Ezen alaposan össze­vesztek, s a vita verekedésig fa­jult. A vádirat szerint a férfi felka­pott a konyhaasztalról egy kést és hasba szúrta a fiatalembert. A fiú a szomszédba menekült, ott kért segítséget. A mentők kórházba szállították, ahol megműtötték. Bár a szúrás végül is nem ve­szélyeztette a sértett életét, de az orvosszakértői vélemény szerint a szúrás eszközét, erejét, irányát tekintve meg lett volna a lehető­ség arra, hogy komolyabb, akár halálos sérülést okozzon. Az ügyészség ezért a férfit életve­szélyt okozó testi sértéssel vádol­ja^ ____________________J. E. T ovábbra sincs nyoma annak a rablónak, aki szerdán délután fél négykor kirabolta a Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet ka­posvári, Füredi úti kirendeltségét. A jelenet néhány perc alatt játszó­dott le: az álarcos férfi égy fegy­vernek látszó tárgyat fogott az al­kalmazottra, s arra kény­szerítette, hogy a pénzt egy zsák­ba tegye. A zsákmány 152 ezer fo­rint volt. Rabolhatott volna többet is, hisz - információink szerint - mintegy egymillió forintot nem sokkal a rablás előtt zártak el a pénzintézet páncélszekrényébe. Az alkalmazott lélekjelenlétén múlt, hogy ezt nem vitte el a rab­ló. A férfi ugyan azt a pénzt is kö­vetelte, nem elégedett volna meg a kasszában levő összeggel, ám a pult mögött álló hölgy - rémület ide vagy oda - nem adta. A férfi pedig feltehetően tudta, hogy nincs ideje vitatkozni, mert a ri­asztó működésbe lépett, s né­hány perc múlva odaérnek a rendőrök. Elmenekült a Füredi csomópont irányába, s eltűnt a házak között. A rendőrség véleménye - mindezek ellenére - hogy nem részletesen kidolgozott, átgon­dolt rablásról volt szó. Egyszerű­en szerencséje volt a rablónak - eddig ugyanis még semmit nem lehet tudni róla. Van ugyan szem­tanú, aki látta a menekülő férfit, de csak hátulról. Aki szemből lát­hatta, az sem tudott leírást adni az arcáról, mert azt maszk fedte. Mellesleg: ma is van még sza­badlábon ilyen ismeretlen kilétű, „szerencsés” rabló. Az eset kap­csán felidéződik a nemrégiben történt donneri postarablás, ahol szintén sikerült kereket oldani a rablóknak. Ott sem volt személy­leírás, sem nagyobb zsákmány, csak egy pár másodperc alatt, vil­lámgyorsan végrehajtott akció. Ott ugyan a rendőrök azonnal el­fogtak két fiatalembert, akikről feltételezték, hogy ők a tettesek, ám a bíróság felmentette mind­kettőjüket. A valódi rabló pedig azóta sincs meg. Remélhetőleg a mostani rablás tettese nem lesz ilyen szerencsés... Tarka sorok Tökéletes ember- Nem tudom, mit tegyek, dok­tor úr! Rosszul érzem magam, szinte állandóan fáj a fejem.- Sok alkoholt fogyaszt?- Egy kortyot sem!- Dohányzik?- Nem.- Rengeteget eszik?- Tervszerűen és mértéktartó­an táplálkozom.- A nőket hajszolja?- Nem érdekelnek.- Akkor a glória szorítja a fejét! Egy jó, egy rossz Az orvos behívatja a várószobá­ban üldögélő feleséget a rende­lőbe: - Asszonyom, van egy jó meg egy rossz hírem. A rossz hír az, hogy beigazolódott: a férje nemi beteg.- És mi a jó hír?- Nem öntől kapta! Szuper kocsi A texasi olajmágnás mutatja ba­rátjának a frissen vásárolt, töké­letesen automata kocsiját.- Hát ez meg itt milyen gomb?- kérdi a barát.- Ezt akkor kell megnyomni, ha esik az eső.- Akkor a kocsi teteje bezáró­dik?- Szó sincs róla. Eláll az eső... Jó trükk A farmert két hónapra elítélik adócsalásért. Feleségétől levél ér­kezik a börtönbe: „A krumplit nem tudom elvetni, mert egyedül nem tudom fölásni a kertet.” Az elítélt azonnal megírja a választ. „Kár, kedves, mert rengeteg ara­nyat és kábítószert ástam ott el.” Egy hét múlva új levél jön az asszonytól. „Tegnap rendőrök jöttek, és fölásták a kertet.” A farmer válaszol: Most már legalább nincs akadálya, hogy elvesd a krumplit.” ________■ Sk andináv Lottó 19. heti nyeremények: 7 találatos szelvény nem volt; a 6 találato- sokra 131419, az 5 találatosokra 3263, a 4-esekre 582 forintot fi­zetnek. ■ KÖNNYŰ,- nehézgépkezelői tan­folyamok indulnak. Meiszterics Au­tósiskola. 85/410-647, 30/9472-666. *13841* Csiky Gergely Színház 14.30 CSIPKERÓZSIKA L-bér- let, 19.00 HÁZTŰZNÉZŐ Kiss Mányi-bérlet *12910* Elaltatták az orrszarvút KERTI BÚTOR Óriási választékban B szék, asztal, napernyő, Hamvai Lakberendezési Áruház Kaposvár, Baross u. 2. Harminckilenc éves korában, a zürichi állatkertben tegnap elal­tatták Európa legidősebb orrszar- vúját. A Susi névre hallgató af­rikai fekete orrszarvú 1961-ben született Kenyában, és négy éves korában került a zürichi állatkert­be. Igen szép családdal büszkél­kedhetett, lányát, Mtotót, továb­bá öt unokáját hagyta maga után. Susi hosszú idő óta betegeske­dett, látása fokozatosan romlott, és néhány nap óta gyakorlatilag képtelen volt lábra állni. Az állat­kerti hatóságok ezt követően döntöttek elaltatása mellett. A fekete orrszarvúk Kelet-Afrikában. ma már nagyon ritkák. Számuk 2300 és 2500 között mozog, míg a hatvanas években még mintegy százezer élvezte az életet Dél- és Kelet-Afrika szavannám. ■ CSALÁDIHÁZ-ÉPÍTŐK, FIGYELEM! Építkezéséhez a szükséges transzportbetont, zsaluzó- és falazóelemeket, béléstesteket, E-gerendákat, térkövet, támfalelemeket tavaszi akciónk keretében TAVALYI ÁRON KÍNÁLJUK ÖNNEK! Szombaton is nyitva tartunk! DANUBIUSBETON DUNÁNTÚL Kft. 7400 Kaposvár, Kanizsai út 56. telefon: 82/315-928 8500 Siófok, Marosi u. 20. telefon: 84/311-007 , Megbízónk a csavarok és kötőelemek piacán rohamosan fejlődő, nemzetközi cég. Bővülő csapatába TERÜLETI KÉPVISELŐT keresünk SOMOGY megye területére. Azok jelentkezését várjuk, akik keresik a kihívást munkájukban, lelkesen dolgoznak és eredményes munkájukért megbecsülést várnak. Műszaki affinitás szükséges. Jelentkezni a megjelenést követő napokban írásban, fényképes önéletrajzzal lehet, „RECA" jelige megadásával. Cirvp, n-A C 1026 BudaPest/ Pasaréti út 1. r IDILLI IAO Telefon/fax: (06-1) 356-1390, CONSULT A.T I o* 212-9901. Küldjön egy viccet! Küldjön egy viccet vagy önnel, illetve családjával megesett hu­moros történetet lapunknak, a Somogyi Hírlapnak a Tarka so­rok rovat számára. A történetet vagy a viccet a beküldő nevé­nek feltüntetésével a Tarka so­rokban közöljük. A legjobb, leghumorosabb és legeredetibb viccek, történe­tek beküldői között a szerkesz­tőség ajándékait sorsoljuk ki. Arra kérjük beküldőinket, hogy ezek a történetek és viccek rö­videk (nyolc-tíz gépelt sornál nem hosszabbak) legyenek, jól érhetőek és csattanósak. írjanak nekünk. Leveleiket az alábbi címre kérjük szíves­kedjenek küldeni: Somogyi Hír­lap szerkesztősége, 7401 Ka­posvár, Pf.: 31. A borítékra írják rá: Tarka sorok. ■ O • TT^rj _ __ Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, ÖOmURVl lUTlaü VARGA OTTÓ. Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS kiadóvezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100 Fax: (82)528-155. Posta­cím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu . Hirdetés és reklám: MAJNIK MIKLÓS. Telefon: (82)528-158, fax: (82)528-148. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Sió­fok, Szabadság tér 2.1. em. 1. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. - Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Me­gyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/528-120. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a megye pénzintézeteinél folyószámláról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátolda­lára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással. Előfizetési dl] 1 hónapra 875.- Ft, negyedévre 2625.- Ft, félévre 5250.- Ft, egy évre 10 500 Ft. Árus terjesztését a PELS0HÍR Hírlapkereskedelmi Kft végzi. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadóink ér­dekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.

Next

/
Thumbnails
Contents