Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-12 / 110. szám

8 oldal - Somogyi Hírlap 2000. Május 12., Péntek MHI CSURGÓ I TÜKÖR Újra találkoznak az öregdiákok Ballagásra és az öregdiákok vi­lágtalálkozóra készülnek a csur­gói református gimnáziumban. A nagyhírű Alma Materben 28 érettségizőtől búcsúznak a Fes- tetics-kapunál. Hagyomány ez; az újakat itt fogadják diákká, s itt búcsúznak a maturandusok- tól. így lesz ez holnap is, amikor huszonnyolc diák ballag el. Az ünnepséget és az istentiszteletet azonban már a közösségi ház­ban tartják. A gimnáziumban készülnek egy nem mindennapi rendezvényre is: a hónap végén a millennium jegyében megtart­ják az öregdiákok világtalálko­zóját. Ezt korábban már közhír­ré tették a reformátusok lapjá­ban, így az Egyesült Államokból, Brazíliából és Argentínából is je­lentkeztek érdeklődők. Az óva­tos becslések szerint is száz­százötven egykori csurgói diák tér vissza ezen a napon. Akkor avatják fel a csurgói Varga János Csokonai Vitéz Mihályt ábrázoló faragását. ____________ ■ Bezár t a diszkont Bezárt az áfész diszkontboltja, amit két és fél éve nyitott a régi bútorbolt helyén. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Arra számítottak: 430-440 áru­cikket olcsón kínálva jelentős lesz a forgalma. Dr. Gulyás Ár­pád elnök szerint megfejthetet­len, hogy miért, de sikertelen volt. S mert egymillió forint alá esett a forgalma, bezárták. Csak a nagy ABC korszerűsítésének befejezéséig hagyták meg. A nyár közepéig eldől, hogy mi lesz a helyén._________________■ B ARCSI NEMZETKÖZI KERESKEDELMI ÉS IPARI VÁSÁR BARCS 2000. JÚNIUS 01-04. a magyar - horvát gazdasági kapcsolatok feljesztése érdekében. Részletes információ: 06-82/462-044, 06-82/463-019 ____________________________________________(12859) ST/HL Szerszám- és Kisgép Szaküzlet 7500 Nagyatád, Damjanich u. 1. Tel./fax: 82/453-521 Csurgó, Pavilonsor • Tel.: 82/473-241 , MÁJUS 31-ig T* STIHL BOZÓTVÁGÓ J \ AKCIÓ A LEGKEDVEZŐBB FELTÉTELEKKEL! Arak: 36 800-219 600 Ft-ig. RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG! A város új aljegyzője Csurgó aljegyzőjévé nemzeti ünne­pünkön nevezték ki Rádics Lászlónét. Egyedül pályázott erre a posztra, ám azt mondják: ha több je­lentkező lett volna, akkor is a leg­esélyesebbek között szerepel. A jegyzőválasztás után újra pályáza­tot írt ki az önkormányzat: ezúttal már az aljegyzői tisztségre. Dr. Ko­vács Tamásné nem titkolta: szeretné, ha közvetlen munkatársa a hivatali apparátusból kerülne ki. Esélyes je­löltjét a hivatalban jobbára csak Mar­góként említik, így kissé meglepett, mikor elhangzott Rádics Lászlóné neve. Nem tudtam, arról van-e szó, akivel a testületi üléseken rendre ta­lálkoztam és aki akkurátus pontos­sággal'vezeti a jegyzőkönyvet; az az asszony, akihez bármilyen kérdéssel nyugodtan fordulhatunk, mert élő lexikonként tud minden döntésről, határozatról.- Szinte mindenütt jelen van. Mi a feladata egy aljegyzőnek?- A jegyző helyettesítése. Egy olyan kisvárosban, mint Csurgó, ter­mészetesen nem lehet csak a jegyző helyettesítő­je; az önkormányzati és intézményirányítási irodát is én vezetem. S a testületi munka szervezése ugyan­úgy feladatom, mint a sze­mélyzeti munka vagy az igazgatási és ügyfélszolgá­lati iroda felügyelete. A testületi ülésekről szó­ló tájékoztatókat készítem közzétételre, s közvetlen segítséget kell nyújtanom az ügy­rendi bizottságnak is. Csurgó körjegyzőség székhelye, hozzánk tartozik Csurgónagy­marton és Somogycsicsó. Valahogy úgy ala­kult, hogy a két kisközség mindenféle gondjá­val is engem keresnek meg.- Könnyen rászánta magát erre a pályázat­ra? Pontosabban: könnyen rábeszélték, hogy pályázzon?- Különösképpen nem kellett rábeszélni, mert tudtam, mi vár rám.- Mégis várt az utolsó pillanatig.- Arra vártam, hogy lesz-e jobb pályázat. Mert nem szeretem a kudarcot.- Pedig ezen a pályán abban is lehet része. Miért pont a közigazgatást választotta hivatá­sul?- Egyedül nevelt engem s testvéremet az Rádics Lászlóné 1954-ben született Gyékényesen, marcaliban a közgazdasági szakközépiskolában érettségizett ügyvitelszervező! szakon. Dolgozott a berzencei tanácson, majd vb-titkár volt Somogy- szobon. Húsz éve a csurgói polgármesteri hivatal alkalmazottja. Március 15-től a város aljegyzője. édesanyám, így érett­ségi után nem volt le­hetőségem a továbbta­nulásra; dolgoznom kellett. Berzencén föl­vettek a községi tanácshoz. S adódott a lehe­tőség, hogy a szombathelyi tanácsakadémián tanulhassak, közben kaptam a fizetésem is. Akkoriban kevesen voltunk, akik megszerez­ték ezt a képesítést. Még az iskolában megke­resett a járási tanács vezetője, s közölte: Somogyszobra megyek vb-titkárnak. Négy évig ott dolgoztam, majd 1980-ban Csurgóra költöztünk. Mindenki tudja, hogy ha tisztes­séggel akarja ellátni a munkáját, tanulnia kell. Elvégeztem az államigazgat/ főiskolát, letet­tem a szakvizsgát, és így egyre szorosabb kö­telék fűzött a pályához. Húsz éve jöttem ebbe a hivatalba, azt hiszem, ismerem a várost és a csurgóiakat.- Soha sem kívánkozott el innen? Vagy más­képpen: szokott-e álmodozni?- Ki az, aki nem? Egy idő után azonban el­jut az ember oda, hogy megtanulja mi a reali­tás. ■ Kevés a fiatal szakmunkás A szakmunkásképzésben is szere­pet akar vállalni a csurgói Metallux Ipari Szövetkezet, hogy az igényeiknek megfelelő szakem­bereket foglalkoztathassanak. - Egyre kevesebb az olyan fiatal géplakatos, aki műszaki rajz alap­ján el tud készíteni valamüyen részegységet - panaszolta Tóth Já­nos, a Metallux Ipari Szövetkezet elnöke. S azt is hozzáfűzte: kelle­nének elektronikai képzettségű szakmunkások is, csakhogy nin­csenek. Hiányolják azt is, hogy az újak nem az öreg mesterek mellett tanulják meg a szakma fortélyait, mint régen. Ezért úgy döntöttek, hogy szerepet vállalnak a szak­munkásképzésben, saját jól felfo­gott érdekükben. Az elnök elmondta: a közel­múltban Kínában döbbent rá, hogy a magyar szakmunkás legna­gyobb erénye másokkal szemben éppen a sokoldalúságban rejlik. Ezt a hagyományt pedig nem sza­bad veszni hagyni. A Metalluxnak azért is szüksége van sokoldalúan képzett szakmunkásokra, mert a munkák gyakran távoli vidékekre szólítják őket, ahol a szerelőknek nem lehet arra várni, hogy jön va­laki, aki meg­csinálja azt, amihez nem ér­tenek. Egyre nagyobb hang­súlyt kap a kör- nyezetvéde- lem, így az álta­luk gyártott be- rendezések iránt megnőtt a kereslet, a hazai beruházásoknál és külföldön is. Hogy helyzeti elő­nyét megőrizhesse a Metallux, meg kell őriznie szakembergárdá- jának a felkészültségét is. ______■ V irágos ünnep, kertavató Ismét megrendezik a virágok ün­nepnapját Csurgón. Lesz kertka- vató,virágkiállítás, játékos vetélke­dők. Május 27-e a virágok ünnep­napja lesz. Emlékeznek és emlé­keztetnek arra: Csurgón volt Török Bálintné Pemflinger Katalin virá­goskertje, amit a kortársa ország­szerte a legszebbnek tartottak.. Hasonló, ám jóval kisebb kertet avatnak a csurgóiak május 27-én - tudtuk meg Bihariné Asbóth Ernő­ké alpolgármestertől. A virágok ezen a napon megjelennek fest­ményeken és rajzokon is, illetve megrendezik a virág vezeték- és utónevűek vetélkedőjét. Most két­napos lesz az ünnep, mert másnap a vígság a város millenniumi em­léknapjával folytatódik. Délelőtt a Szentlélek plébánia szomszédsá­gában fölavatják a Szent István- emlékművet, a közösségi ház előtt pedig Ambrus Éva millenniumi szökőkútját adják át a nagyközön­ségnek. Ez a nap alkalom arra is, hogy az arra érdemeseknek át­nyújtsák a város elismeréseit. A Csurgó díszpolgára címet az idén posztumusz elismerésként Feste­tics György grófnak, a református gimnázium nagy pártfogójának adományozzák. Egy másik dísz­polgárát viszont könyvbemutatón köszönti a város. Kovács Andor, a Svájcban élő közgazdász Ezeréves ágsorsok Dél-Somogyban című munkájával ismerkedhetünk meg. A csurgóiak is átveszik a millenni­umi emlékzászlót, ezt a kormány nevében Dávid Ibolya igazságügyi miniszter hozza el a városba. ■ Közmunka vízrendezésnél Negyvenkilenc csurgóit foglalkoz­tathat az önkormányzat az idei közmunkaprogramban a vízfo­lyások karbantartásánál. Négy éve kezdődött a közmunkaprogram Csurgón, s azóta elvégezték három nagy vízfolyás és a csapadékvíz-el­vezető árkok karbantartását. Most ismét nyertek pályázati támogatást a közmunkára. Csurgón és a kör­nyező 15 településen 125 munka- nélkülit tudnak foglalkoztatni hat hónapig. így a városban májustól októberig majdnem ötvenen jut­nak jövedelemhez, s egyúttal el­végzik a legfontosabb vízrendezési munkákat is. Pályáznak állami céltámogatásra is a szennyvízprog­ram elindításához. A 2,3 milliárd forintos beruházással a város mel­lett Gyékényes, Berzence és So- mogyudvarhely szennyvízelhe­lyezési gondjai is megoldódnának. MAGYARORSZÁG HÁLÓZAT Szeretné üzleti ötletét 2 hónap alatt megvalósítani és ezzel vállalkozását sikeresebbé tenni? Mikrohitel 1,3 millió Ft-ig jelenleg 11%-os kamattal, ha • egyéni vállalkozó vagy gazdasági társaság, • vállalkozása mikro- vagy kisvállalkozás, • rendelkezik életképes üzleti tervvel, • elképzelései perspektivikusak, • és azok megvalósításához kedvezményes forrásra van szüksége, Mi segítünk. Az Európai Unió és a Magyar Kormány által finanszírozott Mikrohitel Program keretében vállalkozása rövid időn belül hozzájuthat a piacinál kedvezőbb hitelhez. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány az ország valamennyi megyeszékhelyén és a fővárosban a Helyi Vállalkozói Központokon keresztül nyújt segítséget, hogy ez a kedvezményes hitel eljusson vállalkozásához. Keresse fel a területileg illetékes Vállalkozói Központot, hogy üzleti ötlete megvalósuljon. Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány (Somogy megye) 7400 Kaposvár, Ondvezér u. 1. postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 223 Tel.: 82/500-700, Fax 82/500-787, E-mail: csordas@somogy-hvk.hu Katonákat öltöztet a Napsugár Egyre élesebb a verseny - Segítség a holtidény átvészeléséhez Az év munkahelyi öltözete versenyen a védőruha kate­góriában első helyezett lett a Pannon-Flax alapanyagá­ból Csurgón varrt kétrészes motoros védőruha. A csur­gói Napsugár Ruhaipari Részvénytársaságnál azon­ban ez a siker sem adhat okot az elégedettségre. Egyre kiélezettebb a piaci ver­seny a ruhaiparban - vallja Feke­te János elnök. A Napsugárnak ugyan vannak állandó partnerei, mint a Löffler, amely a tervezett­nél húsz százalékkal több moto­ros- és kerékpárospólót rendelt a közelmúltban, s ezzel ugyan­csak feladták a leckét a csurgói­aknak, mert határidőre kell elké­szíteni, ám egyre nehezebb megtartani a partnereket. Az árak nem változnak, követke­zésképpen állandó belső szer­vezéssel kell növelni a haté­konyságot. Jó ötleteket kaptak ehhez a minap azon a szakmai továbbképzésen, amelyet oszt­rák szakemberek meghívásával tartottak. Az rt elnöke elmond­ta: minden nagy megrendelő pályáztatja a lehetséges beszál­lítókat. Csak akkor lesz munká­juk, ha megfelelnek az igények­nek. Nemrégiben a Magyar Honvédségtől nyertek megbí­zást 37 millió forint értékű munkára. Ballonkabátokat és esővédő öltözeteket varrnak a seregnek. Pályázatot nyújtottak be egy 220 millió forint értékű megrendelésre is. Ha elnyerik, akkor újfajta, kétrészes terep­színű egyenruhát készítenek a honvédségnek. Pályáztak az olasz hadsereg öltöztetésére is. Egy hónap múlva kiderül, hogy Csurgón varrják-e azt a 120 ezer darab olasz egyenruhát, amire szükségük van. A katonai meg­rendelések nemcsak a cég presztízsét növelik, hanem se­gítenek a holt idény átvészelé­sében is. A konfekcióipar idény­jellegű, ha lefut egy-egy szezon- termék, akkor eme megrendelé­sek nélkül nem lenne munká­juk. Nem hazai jelenségről van szó, a nyugat-európai varrodák­ban is hasonló a helyzet. Mert egy-egy divatcikk rövid életű, jobbára csak egy szezonra szól, a megrendelő minél olcsóbban szeretné megkapni, így kicsi a jövedelmezősége is. A Napsu­gárnál ezért azt mondják: az igényesebb piacokat kell meg­célozniuk. ■ A verseny mindenkitől kiváló és pontos munkát kíván FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Hirdetőink A Csurgói Tükör következő számába is folyamatosan feladhatják hirdetéseiket a 82/528-148-as faxszámon. A Csurgói Tükör legközelebb június 9-én jelenik meg a Somogyi Hírlap ban. Megrendeléseit előző nap is várjuk. ■

Next

/
Thumbnails
Contents