Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-02 / 101. szám

12. oldal - Somogyi Hírlap HAZAI TÜKÖR 2000. Május 2., Kedd AZ ÁRVÍZ által érintett telepü­léseken - Szolnok kivételével - öt nap múlva-feloldják a rendkí­vüli készültséget - közölte hét­főn Katona Kálmán közlekedé­si, hírközlési és vízügyi minisz­ter. Elmondta: Szolnok térségé­ben 800 centiméter alá kell apadnia a Tiszának ahhoz, hogy a rendkívüli készültségi fokozatot harmadfokúra csök­kentsék. Az Országos Vízügyi Főigazgatóságon (OVF) arról tá­jékoztattak, hogy felgyorsult az apadás üteme, ennek ellenére a gátakon jelenleg is több mint tíz­ezren dolgoznak. FONTOS DÖNTÉSEKRE ké szül ezen a héten a Parlament. Az Országgyűlés ma Polt Péter helyettes ombudsman legfőbb ügyésszé választásáról szavaz. Ugyancsak kedden tesz esküt Demeter Ervin, a nemzetbizton­sági szolgálatokat felügyelő le­endő tárca nélküli miniszter. A MEZŐGAZDASÁG tavalyi termelési értéke csaknem azo­nos volt az előző évivel - adta közre a Központi Statisztikai Hi­vatal (KSH). A kimutatás szerint a növénytermesztés 1998-hoz képest 1,1 százalékkal emelke­dett, az állattenyésztés teljesít­ménye viszont 0,8 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Az élelmiszeripar múlt évi ter­melése 2,6 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. A me­zőgazdaságban dolgozók bruttó átlagkeresete 1999-ben a nem­zetgazdasági átlag kétharmadát tette ki. AZ ÜLDÖZÖTT PAPOKRA emlékeztek hétfőn a budavári Mátyás-templomban. A kon- celebrációs szentmisét azoknak a meghurcolt papoknak és szer­zeteseknek az emlékére tartot­ták, akik a hitleri és a sztálini egyházüldözés áldozatai lettek. AZ ABORTUSZ szigorítása el­len rendezett demonstrációt a hét végén négy civil szervezet a budapesti Képviselői Irodaház mellett. A tüntetők szóvivője az akaratukon kívül teherbe esett nők megalázása és meghurcolá- sa törvényének nevezte a közis­mert nevén abortusztörvény módosítástervezetét. A KAZINCZYRÓL elnevezett Szép magyar beszéd országos döntőjének díjait kiosztották Győrött. 15 gimnazista, 15 szakképző iskolai tanuló és 5 határon túli magyar diák kapott Kazinczy-érmet. Az ünnepsé­gen hangoztatták, hogy a nyelv az összetartozásnak, a kultúra ápolásának az eszköze. Szem- keő Judit államtitkár szerint a családon belüli beszélgetések hiánya a szeretet elhalásának egyik mutatója. A politikus úgy vélte, hogy az anyanyelv törvé­nyi védelmére lenne szükség. Tízéves a szabad parlament Az első szabadon választott Országgyűlés megalakulásának 10. évfordulójára emlékezve tegnap kora este ünnepséget rendeztek a Magyar Állami Operaházban. A találkozóra meghívták az elmúlt tíz esztendő valamennyi parlamenti képviselőjét és miniszterét. vét, amelyet 1956-ban és az el­múlt év folyamán elnyert.” A jubileumi koncerten első­ként felszólaló Szabad György, az 1990-ben alakult parlament el­nöke az elmúlt két évszázad ese­ményeire emlékezve rámutatott, Budapest Pontosan ma tíz éve, 1990. május 2-án tartotta alakuló ülését a rendszerváltozás utáni elsőt de­mokratikusan megválasztott többpárti parlament. Az ese­ményre emlékezve „Tíz éve szabadon” címmel szerveztek ünnepi hangversenyt Budapes­ten. Emlékezetes, hogy az első ülésen felszó­lalt Varga Béla, a Nem­zetgyűlés egykori elnö­ke, aki máig érvényes gondolatokat fogalmazott meg: „Egyéni kívánalmak, politikai ambíciók, világnézeti osztály­harcok vagy faji ellenségeskedé­sek nemcsak a nép lelki egysé­gének ártanak vészesen. Ne fe­cséreljük el ezekkel Magyaror­szág magas nemzetközi hírne­hogy a magyarság nem szegődött egyetlen birodalom szolgájának sem, mindig a jó európai kapcso­latok megteremtésén munkálko­dott, ez vezérelt mindenkit, aki felelősen gondolkodott az or­szágban. Magyarország ezért le­het tíz éve követésre méltó, de­mokratikus példa a nemzetközi közvélemény számára. Göncz Árpád köztársasági el­nök beszédében felidézve a tíz évvel ezelőtti helyzetet, hangsú­lyozta, hogy bár a demokrácia gyökerei megvoltak hazánkban, annak hagyományai nem voltak, nem is lehettek erősek. Éppen ezért mintaértékű mindaz, amit az ország az elmúlt tíz évben al­kotott. A három szabad választás önmagában is bizonyítja a ma­gyar demokrácia erejét - húzta alá az elnök. Áder János, jelenlegi Ház-elnök úgy fogalma­zott, a demokrácia nevű közös gyermekünk kö­szöni, jól van, eleven és egészséges. Igaz, van­nak kisebb bajai, de ez egy felső tagozatba in­duló gyermeknél természetes. Az ünnepi koncerten a Ma­gyar Rádió Zenekara Dvorák Új világ szimfóniáját játszotta. Ez a zenei jelkép is kifejezte, hogy korszakhatárra emlékeztek az egykori és mai politikusok az Operában. ___________________■ T orgyán váltógazdálkodást akar? A pártelnök nyilatkozata lapunknak Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke a párt szombati országos gyűlésén bejelentette: nem vállalja el a köztársasági elnöki posztra szóló jelölést. A szocialisták meghátrálásnak tekintik a lépést, az SZDSZ ismét az alkotmánybíró Németh János jelö­lésének lehetőségét látja a helyzetben, a MIÉP pedig azt, hogy talán nem párt- politikus lesz az államfő. Budapest A koalíciós partnerek közül a Fidesz helyénvaló­nak tarja ezt a megoldást, bár a miniszterelnök lapzártánkig még nem mondott véleményt a visszalépésről, az MDF pedig változatlanul a kö­zös tárgyalások megkezdését sürgeti. Torgyán Jó­zsef lapunknak elmondta, hogy tárgyalásokat kezd - de csak Orbán Viktor kormányfővel - a Fi­desz és az FKGP közti 2002-es választási együtt­működésről.- Biztosra veszem, ha elfogadtam volna a je­löltséget, meg is választanak. Hogy mégis nemet mondtam, annak egyetlen indoka van. A politi­kától való távolmaradásom miatt veszélybe ke­rülhetett volna a konzervatív, nemzeti és keresz­tény erők hosszú távú közös kormányzása, a 2002-es választási győzelmünk.- Ön felhatalmazást kapott az országos gyű­léstől, hogy maga jelöljön valakit a köztársasági elnöki posztra. Milyen embert látna szívesen a kisgazdák által önnek szánt székben?- Legyen nemzeti konzervatív elkötelezettsé­gű, ökumenikus keresztény, ismerje ki magát a jog dzsungelében. Legyen képes a nemzet érde­keit érvényesíteni.- S emellett kisgazda is legyen? Esetleg kor­mánytag?- Az nem lenne hátrány, ha kisgazda politikus lenne. De inkorrekt lenne tőlem, ha neveket em­lítenék, mielőtt Orbán Viktor kormányfővel egyeztetek erről. Vele a jövő hét közepén kez­dünk a hosszú távú koalíciós együttműködésre is kiterjedő tárgyalásokat. Erről az együttműködés­ről annyit elmondhatok, hogy a 2002-es választá­sok során mi az úgynevezett azonosság elvéből szeretnénk kiindulni. 176 egyéni körzet van. Mindkét párt a listaállításhoz elegendő számú je­löltet indítana. Elképzeléseink szerint a Fidesz ugyanannyi körzetben támogatná a mi jelöltjein­ket, ahányban mi az övéiket. A konzervatív koalí­Az FKGP elnöke nem vállalta az államfőjelölést FOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE ció választási győzelme esetén a több mandátu­mot szerzett párt adná a miniszterelnököt, a má­sik pedig a következő köztársasági elnököt.- Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi koalíció választási győzelme esetén akár ön is lehetne a következő miniszterelnök, illetve 2005-ben köz- társasági elnök?- Én még 2005-ben is túl dinamikus leszek ahhoz, hogy egy protokolláris feladatkörbe von­jam ki magamat. Sporthasonlattal élve: a jó hosszútávfutók is úgy érnek el eredményt, hogy váltva vezetik a mezőnyt. ______________csík rita A z összefogás majálisa Budapest A rendszerváltás óta elő­ször ünnepelte együtt má­jus elsejét a hat országos szakszervezeti szövetség. Az MSZOSZ, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Autonómok, a Liga, a Munkás- tanácsok, és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömő- _______ r ülés vezetője két-há- romezer ember élén, egy sorban, kart kar­ba öltve vonult a Vá­rosligetig, ahol a szak- szervezeti majálison már nagy tömeg gyűlt össze. Valamennyi konföderáció nevében szólva Sándor László, az MSZOSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy a legszervezet­tebb erőt Magyaror­szágon ma a hat szak- szervezeti tömörülés tagsága jelenti. Felol­vasták a nagygyűlé­sen Göncz Árpád üd­vözlő levelét, amely­ben a köztársasági el­nök azt kívánta, hogy a kormányzati szer­vek ismerjék fel a szakszervezetek és az állam együttműködé­sének fontosságát. A szocialisták város­ligeti majálisán a párt­elnök közölte, hogy a parlamentben hatpárti Városligeti vidámság egyeztetést kezdemé­nyez az államfőjelölt személyé­ről. A cél olyan jelöltet találni, akit az Országgyűlés döntő több­séggel tud megválasztani - mondta Kovács László. A Munkáspárt elnöke, Thür- mer Gyula együttműködésre hívta fel a szakszervezeteket, a szocialistákat és a baloldali de­mokratikus erőket, valamint a civil szervezeteket a Hősök te­rén rendezett munkáspárti ün­nepségen. 15 ezer vendége volt a belügyi majálisnak, ahol Pintér Sándor belügyminiszter arról beszélt, FOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE hogy az ország közbiztonsága évek óta javul és a rendőrség technikai fejlettsége is lassan el­éri a kellő színvonalat. o* «KCl O IRODAI SZEREK már 5800 Ft+áfa-tól, TREND IRODABÚTOR 25% árengedménnyel, régi DELTA I. IRODABÚTOR piros lábbetéttel 80% árengedménnyel. Egyes kiegészítő elemek kedvezménnyel kaphatók április 3-tól május 15-ig a GARZON IRODABÚTOR STÚDIÓBAN. 7400 KAPOSVÁR, Rákóczi tér 2. (a színházzal szemben) Telefon/fax: (82) 414-508 Szökésben a Whiskys (6.) A szóvivő viccnek vette Május 17-ikén kezdődik a Whiskys néven elhíresült rab­ló bírósági tárgyalása. Ambrus Attila most másodszor van la­kat alatt Hat évig tartó bank­rablás-sorozat, majd lebukás után tavaly júliusban sikerült megszöknie. Két ismert újság­író, Gyuricza Péter és Kardos Ernő kinyomozta a Whiskys szökésének és egyik legna­gyobb rablásának körülmé­nyeit, találkozott bújtatóival és barátnőivel, áldozataival és őreivel. Lapunk a megjelenés előtt álló könyvből közöl exk­luzív részeket Talán a rendőrséget sokkolta legjob­ban a hír: Ambrus Attila 1999. július lo-én szombat délelőtt megszökött a BRFK Gyorskocsi utcai fogdájából, amely a legszigorúbban őrzött he­lyek egyike. Szabadulása mindössze hét percet vett igénybe. A hírt a rend­őrség dermedten, hitetlenkedve fo­gadta s csak jóval a szökés után zár­ták le a fővárosból kivezető utakat. Később a határoknál is fokozott el­lenőrzést rendeltek el. Az eset fintora az, hogy a közutakra kivezényelt, go­lyóálló mellényt viselő rendőrök kés­ve kapták meg a Whiskys fotóját, így sokáig úgy kukucskáltak be az autók utasterébe, hogy pontosan azt sem tudták, kit keressenek, hogyan is néz ki a körözött személy. A szökés idő­zítése mesterinek bizonyult, mert a rendőrök többsége, így a BRFK szóvivőjeDézsi Mihály is hétvégi pi­henésére készült. A hírek kommen­tálása talán épp ezért is - órákig vára­tott magára.- Sokáig egyszerűen nem tud­tunk, mit mondjunk. Önmagunkat marcangoltuk, azt kerestük, miben is hibázott a rendőrség.- Gondolom, hideg zuhanyként érte a hír?- Éppen halászléfőző versenyre készültem Bajára. Az akciócsoport­ból telefonált a barátom, hogy ugrott a program, nem megyünk. Nem is hittem el az első pillanatban. Mond­tam, ne szórakozz már velem! De erősködött, hogy ne hülyéskedjek már, hisz megszökött a Whiskys. Amire én rövid úton elküldtem a fe­nébe. Végül kiderült, tényleg igaz a hír.- Amikor már Ön is elhitte, miért nem mondott valamit a hírre éhes sajtónak?- A szökés tényén kívül nem tud­tunk az égvilágon semmit. Meg kel­lett várni a belső vizsgálatok eredmé­nyeit, és azt, hogy mit mond az ügyészségi nyomozó hivatal. Egy­szerűen nem tudtuk, miben és hol hibáztunk. Órákig helyszíneltünk. A Gyorskocsi udvarától, a harma­dik emeleten keresztül az utcáig min­dent aprólékosan megvizsgáltunk. Lényeg a lényeg, nem tudtunk mon­dani semmit. Fogalmunk sem volt, hogyan szökhetett meg Ambrus.- Érezhető volt a gyakorlott szóvi­vő számára, hogy ez a minden szem­pontból hírszegény állapot a Whis­kysnek kedvez, hogy továbbépíti a csavaros eszű bankrabló képét, ezzel pedig szinte sárba tiporta a rendőr­ség egyébként is megtépázott tekin­télyét?- Igen, ezt éreztük. Ha valaki az egyik legjobban őrzött objektumból meg tud szökni, akkor annak követ­kezményei vannak. Azért sem be­széltünk, mert kommunikációs szempontból egyszerűen nem tud­tunk jót húzni. Csak a bizonyítvá­nyunkat magyarázhattuk volna, de ezt nem akartuk. Ezért szorítkoz­tunk csak a szikár tények közlésére.- Mindössze ez a szerepkör ma­radt a rendőrségnek?- Igen, de ez visszavezethető Ambrus Attila első elfogásának előz­ményeihez. Ugye évekig kerestük a Whiskys néven elhíresült bankrab­lót. A nyomozás közben és az elfo­gás után, pontosan a sajtó hihetetlen információéhsége miatt próbáltunk sok kis színes ügyet tálalni. Ilyen volt például a kutya-ügy. Ambrus az állat­tal együtt próbálta az országot el­hagyni. A határhoz érve, közvetlen a lebukás előtt a határőr, aki szintén kutyabolond, kérte a Whiskyst, száll­jon ki a kocsiból, mutassa meg azt az egyébként tényleg gyönyörű jószá­got. Ilyen sztorikat meséltünk az új­ságíróknak, mert a nyomozás, a bi­zonyítékok megszerzése érdekében mást nem mondhattunk. De így akaratlanul is bemutattuk a kutyájáért kockázatot vállaló, az álla­tot szerető embert.- Tehát a kényszerhelyzetben lévő rendőrség még tovább fokozta a Whiskys addig is pozitív megítélését.- Ehhez még hozzájárult az is, hogy a kirabolt bankok alkalmazot­tai, a sokszor traumatikus állapotba került pénztárosok, állampolgárok, akik ugyancsak átélték a bankrablás nem éppen stresszmentes körülményeit, egyszerűen nem nyi­latkoztak. Megtiltotta nekik a kirabolt intézetek vezetése. Más lett volna a helyzet, ha megszólal az a sokkos állapotba került asszony, akit hajánál fogva ráncigáit a padlón. Sorolhatnám a példákat arra, hogy tényleg más lett volna az Ambrusról kialakult kép, ha a tényeknek megfelelően tudjuk és tudatjuk róla: nemcsak pénzéhes, de erőszakos bűnöző is.- Ha ez így van, miért nem ezt mondták?- Ismétlem, a bankfiókok vezetői megtiltották a nyilatkozattételt, de az ügyelek sem vállalták a nyilvános szereplést, mert egyszerűen nem szívesen beszéltek róla, vagy mert nem akarták a történteket ismét átél­ni. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents