Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-09 / 107. szám

I 2000. Május 9., Kedd KAPO S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal Barátság a Török József még gyerekként kapta első fényképezőgépét. A fotózás iránti érdeklődés adott volt, nagyapai „örökség­ként”, és adott volt gyermek­kora óta a természet szeretete is. Azt mondják: ha valakinél ez a kettő összeadódik, abból menthetetlenül természetfo­tós lesz... Török József „számvetése” szerint amit eddig természetfotózásra köl­tött, abból már rég felépíthetett vol­na egy családi házat. Mégsem bán­ja, hogy évtizedekkel ezelőtt a ter­mészetifotózást választotta.- Pénz, idő, rengeteg türelem és kitartás - nagyjából ennyi ennek a hobbinak a „receptje” - mondja. - Valószínűleg azonban egy termé­szetfotós sem érez fáradtságot, amikor hajnali fél háromkor elin­dul, hogy szarvasbőgést vagy dám- varcogást lásson, vagy végre meg­talál egy olyan ritka növényt, amit kockásliliom tövében már évek óta szeretett volna lefo­tózni. Mert amit cserébe a termé­szettől kapunk, az sem forintban, sem órában nem mérhető. A haj­nali erdő párája, a természet min­den szépsége. S ami még ennél is több: társakat, életre szóló barát­ságokat. Hihetetlen érzés, amikor az ország különböző részéből jött fotósok találkoznak egy néhány négyzetméteres terület körül, mert éppen csak akkor és csak azon az egyetlen kis helyen nyílik a koc­kásliliom vagy a légybangó. A természetfotózás - érmék el­lenére - magányos hobbi. Nyuga­lom és csend kell hozzá, hogy a fo­tós pontosan el tudja kapni azt az egyetlen pillanatot, amiben min­den benne van. Itt nincsenek sza­vak, arcvonások, mozdulatok vagy gesztusok. Viszont vannak fények és árnyak, vannak színek, kompo­zíció - és van a fotós, aki nemcsak az ujjával, hanem a leikével is „megnyomja” az exponálógom­bot. Aztán az alkotás magányos fo­lyamatát a megmérettetés követi - mert hogy ez is fontos. Nem az elis­merés, hanem hogy megmutathas­sa a Világot, a természetet a termé­szetfotós szemével és az ő lelkén át. Török József nevét az egész ország­ban, sőt a határon túl is megismer­ték. Számos elismerést kapott már, legutóbb például a Nimród Fotó­klub pályázatán és a Magyar Fotó­művészek Szövetségének nemzet­közi pályázatán lettek díjazottak a fotói, 11 ország természetfotósai­nak több mint ezer alkotása közül. A „nagyközönség” számára pe­dig igazi ritkaság, ha képeiből láthat egy csokorra valót. Több mint tízezer darabból álló gyűj­teménye ugyanis nagyrészt diák­ból áll, amelyeket legtöbbször ve­títésen, klubokban mutat be. A Megyeháza Galériában tegnap nyílt tárlaton azonban fotók látha­Töröfc József, természetfotós. 1958-ban született Kaposváron. „Civilben" művezető egy autószalonban. Nős, három gyermeke van, lánya 20. fiai 14 és másfél évesek. tók, régi és új képek, amelyek nemcsak a természet iránt érdek­lődőknek jelentenek igazi él­ményt, hanem a művészet szerel­meseinek iS. JAKAB Látogatás a testületeknél Az eddigi évekhez ha­sonlóan a tanév végé­hez közeledve látoga­tást tesz Szita Károly polgármester a város valamennyi oktatási in­tézményében. A neve­lőtestületi értekezlete­ken tájékozódik az ak­tuális feladatokról, problémákról és a jövő­beni tervekről.- Miután Kaposvár költségve­tésének 47,5 százalékát fordítja oktatásra, kíváncsi vagyok, hogy a testületek a rendelkezésre álló összegekkel miként bánnak, megvalósítandó céljaik közül mi­re elegendő - mondta a Somogyi Hírlap kérdésére Szita Károly. Idén az állami normatívát 1,9 mil­liárd forinttal kellett kiegészíteni, így 4, 586 milliárdból gazdálkod­hatnak a város által fenntartott ál­talános és középiskolák. A pol­gármester közölte: elkészült a munkaanyaga az oktatá­si intézmények fejleszté­si tervének, amely 2006- ig iskolákra lebontva tar­talmazza az elkövetke­zendő hat év tennivalóit. A beiratkozás első kö­re lezárult, idén 789-en kezdik az első osztályt, míg tavaly ez a létszám 759 volt. Három év múl­va - számítások szerint - 120 gye­rekkel lesz kevesebb, ez azt jelen­ti, hogy nem kell iskolát bezárni akkor sem a megyeszékhelyen. Az elmúlt években a pedagógus­létszám 490-ről 484-re csökkent. Elbocsátani nem kellett, a kötele­ző „apadást” nyugdíjazással ol­dották meg. Szita Károlytól meg­tudtuk azt is, hogy 2001-től ön- kormányzati alapot hoznak létre az intézmények minőségbiztosí­tásának bevezetésére. Az igényelt összegekre pályázhatnak az isko­lák. sz. K. Életmentő hajléktalan Alig láttam a gomolygó füsttől, vészesen fogyott a levegő. Tud­tam, nincs sok időm, és másod­perceken múlhat az ember éle­te. Siettem, ahogy tudtam, de nem féltem a haláltól - mondta tegnap lapunknak Vörös József, aki két gyermeket és egy idős asszonyt mentett ki az Arany utcai égő lakásból. Vörös Józsefnek emlékezetébe vé­sődött a szerda, kitörölhetetlenül. Sokszor eszébe jut a tragédia. Az a tűz az életét is megváltoztatta. Lép- ten-nyomon megállítják az embe­rek, s faggatják. Vörös József nem érzi magát hősnek, bár sokan an­nak tartják. A negyvenéves hajlék­talan férfi azt mondja: kötelességét teljesítette, s megtenné ma is, úgy, mint azon a verőfényes délelőttön.- Csődület támadt az utcán; egy lakásból gomolygott a füst. Egyik ismerősöm mondta: kisgyermekes család lakik ott, s valószínű benn vannak a gyerekek. Szörnyű érzés volt. Ilyen helyzetben töprengeni nincs idő. S döntöttem: bemegyek, kihozom őket. Földszinti lakás, így könnyen fölmásztam a párkányra, s kézzel bezúztam az ablakot. Be­jutottam; égő ruhák iszonyatos szaga csapott meg és a füst. Az utcáról kiabálták, hogy a két gyerek biztosan a másik szobában van. A néhány lépés megtétele iszonyatosan nehéz volt. Szinte araszolva jutott a másik szobába. Alig látott a füsttől, s közben a leve­gő vészesen fogyott. Nehezen iga­zodott el az amúgy kis otthonban. Vörös József azonban nem félt a haláltól; biztos volt abban, hogy mindenkit sikerül kimenteni. Hirte­len agyába villant: mi lesz, ha be­lobban a gáz? Levegőbe repülhet az egész épület is. A gázórát kereste, de nem találta. Hirtelen észrevette a két áléit gyermeket. Először a kisfi­út, utána a kislányt emelte ki. Ne­hezen jutott el a biztos menekvést jelentő ablakig. Kiadta a gyermeke­ket, aztán ismét visszafordult. Kintről kiabáltak: biztosan bent van a nagymama is. Vállalta a koc­kázatot, s újra nekiindult, sűrű füst­ben próbálta felkutatni. Sérült, vér­ző kézzel kúszott a szobában. Meg­magyarázhatatlan érzés: biztosra vette, van bent valaki. Sejtése be­igazolódott. Közben odaértek a ka­posvári tűzoltók is. Annyi ereje még maradt Vörös Józsefnek, hogy elmondja, mi történt. Sőt, az idős Vörös József, az életmentő fotói török asszony kimenekítésében is segéd­kezett. Nem nyugodott meg; a kórház­ban négyszer is fölkereste a szeren­csétlenül járt családot. Az intenzív osztályon ápolták a két gyermeket és nagyanyjukat. S reménykedett, hogy mindhárman fölépülnek. - Rendesek voltak a kórházban - mondta -, megengedték a látoga­tást. A gyerekek a szívemhez nőt­tek. Mintha a rokonaim lennének. A hajléktalan, biztos kereset nél­küli férfi napokig kuporgatta gyér forintjait, csakhogy ajándékot ve­gyen kis barátainak. A kislányt játékmackóval lepte meg, s az általa következetesen csak kisfőnöknek becézett fiúnak kisautót vett. A legutóbbi találkozáskor j döbbenten szembesült a tragédiával. [ A kislány ugyanis meghalt... Amikor anól kérdeztem Vörös Józsefet, mihez kezd, arról beszélt: megpróbál talpra állni. - A biztos állás segítene - tűnődött. Hat éve ugyanis munkanélküli, s csak egyik napról a másikra él. Elmondta: az utóbbi időben többen is kihasználták nehéz helyzetét; előfordult, hogy napokig ingyen robotolt, mert nem fizettek neki. Pedig elvállal minden munkát: fát vág, építkezéseken dol­gozik. Hozzászokott s bírja a fizikai munkát. Nem kér segítséget, de néhány ismerőse időnként élel­met, ruhát ad neki. Az utóbbi évek­ben vagy harminc kilót fogyott, gyakran napokig alig eszik. Nagyon várta a nyarat - tudtam meg tőle, remélte, most könnyebb lesz a megélhetés. Legalább is néhány hónapig. habsányi miklós VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 421-165: - Az egyik belvárosi étterem kerthelyiségébe hama­rosan kiülhetnek a vendégek. A korábbi években mái tapasztal­tuk, hogy a vendégek este 10 óra után hangoskodásukkal zavarják a környéken lakókat. Megelőzhető ez? Dr. Farkas Edit, a közszolgáltatási iroda vezetője: - A vendéglátó- egységek tulajdonosai kötelesek betartani a helyi rendeletben leírta­kat, amely vonatkozik arra is, hogy a környéken élők nyugalmát nem zavarhatják az üzletben hangoskodók. Ha azonban konkrét bejelentés érkezik hozzánk, úgy hatósági eljárást kezdeményezhetünk. ■ Középpontban a csatornázás lölte Baka József alpolgármestert és Sárái Péter vagyongazdálkodási | igazgatót a dél-dunántúli regionális idegenforgalmi bizottságba - erről tájékoztatta a képviselőket tegnap Baka József a részönkormányzat ve­zetője. így teljes rálátásuk lesz a tér- j ség fejlesztésére és leendő beruházá­saira. A Desedán kívül a lovas és a szállodaturizmus kiemelt jelentősé­gű, de a tervek között szerepel egy vásárközpont létrehozása is. Elége­dettek voltak a testület tagjai a Tava­szi Fesztivállal. Tavaly ugyanis kér­ték, hogy populárisabb programo­kat is szervezzenek, ennek a kérés­nek eleget is tettek a rendezvény ösz­SZeállítÓj. __ SZABÓ KINGA Ó voda családi környezetben A gyerekek a kreszpályának köszönhetően már ismerik a közlekedés legfontosabb szabályait fotói török anett Két új óvodavezető mutatko­zott be tegnap a kaposfüredi részönkormányzat ülésén. Pá­lyázatuk véleményezése kel­lemes gondot jelentett a kép­viselőknek, hiszen a jelentke­zők munkái színvonalasak, nem volt egyszerű dönteni kö­zülük. Az intézményvezetői megbízatásokról a közgyűlés dönt majd. A testület napirendi pontjai kö­zött szerepelt a térség eddigi idegen- forgalmi tevékenysége is. A város­résznek ez a téma főként a Deseda miatt fontos - mondta Kurucz János a részönkormányzat vezetője. A fü­rediek is mindent megtesznek azért, hogy a tó bekapcsolódjon a régió vérkeringésébe. Összesen 800 csalá­dot érint a szennyvíz-csatornázási program, melyre pályázatot nyújt be Kaposvár. Idén a Hóvirág utcában el­kezdődnek a munkálatok, de jövőre csak akkor tudják folytatni, ha a kért összeget megkapják. Meghallgatták továbbá a cigány kisebbségi önkor­mányzat elmúlt hat évének eredmé­nyeiről szóló beszámolót. Füreden mindössze négy roma család él, probléma nincs velük. Az idegenforgalom fejlesztése és a szennyvízcsatornázás kérdése sze­repelt a toponári részönkormányzat ülésén is. A gazdasági miniszter kije­Családias, otthont idéző környezetben a természet test­közelbe hozására törekszik a Sörház utcai óvoda. Az ideális csoportlétszámok elősegítik a személyre szóló, gondolkodásra időt hagyó foglalkozásokat - tudtuk meg Dömötömé Pap Beatrix óvodavezetőtől. Az intézmény­be járó gyerekeknek a heti úszásoktatáson és a tartásja­vító tornán túl az egyik óvodapedagógus, néptáncoktató segítségével népijáték foglalkozásokat is tartanak. Vala­mennyi szolgáltatás az apróságok térben való tájékozó­dását, a fizikai állapot, az állóképesség, a vázizomzat és a csontozat egészséges fejlesztését irányozza elő. Az ud­vari kresz pálya és az idén nyáron megújuló fürdőme­dence évről-évre nagy örömet szerez a Sörház utcai óvo­dába járóknak. A városrészhez tartozó könyvtárral egyeztetve tematika alapján a gyermekek irodalomsze- retetét, szókincsük gazdagítását, a magyar nyelv megis­mertetését célozták meg, egyúttal alakítják könyvtár- használati szokásaikat is. Az intézmény kisforgalmú, csendes utcában, zöldövezetben helyezkedik el, udvara tágas, jól felszerelt, mindenfajta mozgási tevékenység megvalósítható. Az óvoda rendszeresen részt vesz a városi rendezvé­nyeken, de saját keretén belül is igyekszik hasznos prog­ramokkal nevelni és szórakoztatni a lurkókat. sz. k. Füred története könyvben Hamarosan a nyomdába kerül a Kaposfüred történetét bemutató könyv kézirata. A monográfia szá­mos alkotó több éves gyűjtőmun­kájának eredménye. Puskás Béla régóta kutatja a városrész történe­tét. A hobbiból komoly munka lett, s néhány éve úgy gondolta: a levéltárból, múzeumból, vissza­emlékezésekből összegyűjtött fel­jegyzéseket egy könyvben is meg­jelenteti. A könyv 1192-től napja­inkig mutatja be Füred történel­mét, hagyományait, sport-, kultu­rális-, oktatási-, vallási vagy ép­pen pártéletét. A lakók kérésére a könyvben benne lesz valamennyi füredi lakcím, s a lakók névsora is. Puskás Bélától megtudtuk, Kaposfüred a környék legősibb te­lepülése. Már emiatt is megér­demlik az ott élő tősgyökeres illet­ve a városból kitelepült lakók, hogy megismerjék lakóhelyük j múltját. A kéziratok május végén j kerülnek a nyomdába. S augusz­tusban, - a millenniumi ünnep- | ségre - már könyv formájában is olvasható a füredi monográfia. ___________________________ita | J égre vitt vezetők A májusi hőségben a téli meg­csúszás elleni fortélyokat is gya­korolhatták azok a járműveze­tők, akik részt vettek a családi közlekedési találkozón. Szimu­látorautó, kresz-teszt és elektro­mos kiskocsi várta a jelentkező­ket a házigazda Didaktika Kft- nél. A mostani találkozóval véget ért a közlekedésbiztonsági hét. Az ENSZ hirdette meg a májusi programsorozatot, a, felhívás nyomán számos versenyt tartot­tak a megyeszékhelyen. S mi­közben az apróságok a tanpá­lyán gyakoroltak, a szomszédos közlekedési felügyeleten ingye­nes műszaki ellenőrzést tartot­tak. A Didaktika Kft ügyvezető igazgatója, Kovács Sándor azt mondta: várhatóan később is rendeznek családi napot. Lőrincz József, a megyei baleset­megelőzési bizottság tagja és társai gondosan kiépítették a gyakorlópályát. A munkában polgárőrök is segítettek. S mi­közben a kisebbek az elektro­mos autón gyakoroltak, a felnőt­tek szimulátor gépkocsin tehet­ték próbára ügyességüket. Spe­ciális berendezés segítségével a sáros-, a havas-, illetve a jeges úton való közlekedést gyakorol­ták a bátor járművezetők. Külö­nösen ez utóbbi volt izgalmas. Noha a májusi hőségben száraz a tanpálya, a legkisebb kor­mánymozdulatra a jármű jobb- ra-balra csúszkált, s a vezetőnek minden tudását össze kellett szedni ahhoz, hogy a kijelölt úton maradjon. Katona Mária főhadnagy, a városi baleset­megelőzési bizottság titkára azt mondta: számos kedvező visz- szajelzést kaptak a résztvevők­től, tovább folytatják a preventív munkát. Vácz Edit főhadnagy, a megyei bizottság titkárától meg­tudtuk: a mostani tapasztalato­kat felhasználva tovább színesí­tik a foglalkozásokat. A hétvégi találkozón egyébként 10 család versengett, s ezen Szűcs András és családja győzött. A második Kovács Zsolt-, a harmadik helyet Csongrádi Lajos és családja sze- rezte meg. _______________h. m. Pr ogramajánló A Zrínyi Ilona iskolában ma dél­előtt kilenc órakor értékelik az Oxford University Press megyei pályázatát, s 9.30-kor brit és amerikai civilizáció címmel me­gyei angol versenyt rendeznek. Moziműsor HÁROMNEGYED 4: ÁRVÁK HERCEGE (am.) Háromnegyed 6, 8: A TEHETSÉGES MR. RIP­LEY (am.) *12890*

Next

/
Thumbnails
Contents