Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-06 / 81. szám
6. oldal - Somogyi Hírlap SOMOGY I TÁJAK 2000. Április 6., Csütörtök Sziklakertet építenek Kisbajom Köszöntő táblát sokfelé lehet látni az út mellett a településeket jelző tábláknál. Kisbajomban azonban egy sziklakertet is építtet az önkormányzat, hogy ennek pompás virágait pillantsák meg először a faluba érkezők. A régi kutasi út és a bekötőút találkozásánál, a legelső utca sarkán alakították ki nemrégiben a megemelt szigetszerű sziklakertet, félkörív alakúra, s ebben már most is virágot bontanak a hagymás növények, nyílnak a kisebb évelő virágok.- Tervszerű munkát és a település rendezését kezdtük meg ezzel a sziklakerttel - mondta Végh Gábor polgármester, miközben összegezte a tavaszi teendőket. - Ehhez hasonló virágágyásokat készítünk az összes útkereszteződés mellé, és átalakítjuk a falu főterét is. A megrongálódott út miatt ugyanis fel kell újítani a községben a buszfordulót; ezt most körjárdával és középen egy virágdombbal, kisebb szökőkúttal egészítjük tó. Mindezt azért, hogy mindig rendezett és vendégmarasztaló legyen a falu. Kisbajom ugyanis a falusi vendéglátásban látja majdani megélhetését, új munkahelyek teremtését, és így őrizheti meg hagyományait is. Ezért az idén is részt vesznek a Három szombat, a Virágos Magyarországért és a megyei településszépítési versenyben. Az igényesen kialakított virágágyások gondozását a közmunkások segítségével végzi el az önkormányzat, s ehhez szakmai segítséget is kapnak Kovács Ferenc dísznövény- kertésztől. A virágos díszeken kívül egy csaknem félkilométeres járdaszakasz is sokat javít majd Kisbajom utcaképén. A tavaly nyert kétmillió 180 ezer forint területfejlesztési támogatás segítségével építik meg. S negyven diófát is ültetnek az új út mellé, hogy azoknak árnyékát és termését élvezhessék majdan az utódok is. __________b. m. Bo zsoki János falugondnok (balról, elöl) irányította a sziklakért építést és a közmunkásokat. fotó: bíró mária Sokallják a költségeket Nagykorpád Sokallja a fűtés költségeit a nagykorpádi önkormányzat. A tartályos gáz helyett vegyes tüzelésű kazánnal szeretnék csökkenteni az iskola és az óvoda kiadásait. Hogy ne fázzon az 50 kisiskolás és a 25 óvodás, erre a télen több mint félmillió forintot áldozott az önkormányzat.- Szeretnénk csökkenteni a fűtés költségét, mert nagyon drága a gáz - mondta Tóth Tibor polgár- mester. - Ehhez olyan vegyes tüzelésű kazánt vásárolunk, amivel mindkét oktatási intézményünknek a fűtését elláthatnák. S bár ehhez új kazánházat is kell építeni, a testület számításai szerint két év alatt megtérülne a költségcsökkentő beruházás. Főleg ha a drága tartályos gáz helyett kiegészítésként fával is fűte- nének. ■ VERSMONDÓ KISDIÁKOK. 13 iskolából negyvennégy vett részt Görgetegen a területi vers- és prózamondó versenyen. Az alsósok közül Ungvári Gergely barcsi és Fabu Viktor görgetegi kisdiák lett az első, a felsősöknél a so- mogyszobi Diseri Dóra. (bm) JOBB KÖZVILÁGÍTÁS. Meg kezdték Lábodon is a közvilágítás korszerűsítését. Április 10-11-én a 68-as főút melletti szakaszon dolgoznak a szakemberek, így ekkor szakaszos áramszünetre is számíthatnak az itt lakók. A munkával húsvét- ra végeznek, (nj) KITÜNTETETT TARANYIAK. A falu millenniumi napján adták át Tarany kitüntetéseit; díszpolgárrá Horváth Géza nyugdíjas körzeti orvost választották. Díjat kapott Kozma Miklósné nyugalmazott iskolaigazgató és az Atád szövetkezet taranyi kerülete; Taranyért oklevéllel ismerték el Németh László volt iskolaigazgató és Horváth József sok évi munkáját, (bm) BUSZT KÉR BOLHÁS. Újabb reggeli buszjárat indításáról tárgyalt a bolhási önkormányzat a Kapos Volán Rt nagyatádi üzemegységével. A fél nyolckor induló busz ugyanis nagyon zsúfolt, s reggel a 33 általános iskolás mellett 25-35 felnőtt is rendszeresen utazik szobi és nagyatádi munkahelyekre, (bm) RIADÓKÉSZÜLTSÉG. Kiegé szítette a szervezeti szabályzatát a kutasi iskolafenntartó társulás, hogy akár egy bombariadó esetén is megelőzzék a zűrzavart. Tervezetben kidolgozták a diákok biztonságos elhelyezését, s ezt a tűz- riadókhoz hasonlóan kipróbálják, még a tavaszi szünet előtt, (bm) KIÁLLÍTÁS VASKÁLYHÁKBÓL Múlt századi öntöttvas kályhákat mutatnak be Berzencén a művelődési házban a Műszaki Múzeum Öntödei Múzeumának gyűjteményéből. A kiállítást Huszics György rendezte, s holnap délután Lengyelné Kiss Katalin múzeumigazgató ajánlja az érdeklődők figyelmébe, (nj) m Kertészkednek a kónyi cigányok Ötvöskónyi Piacra is termelnek zöldséget, krumplit az idén az ötvöskónyi cigányok. Legalább 550 négyszögölnyi területet kell szakszerűen megművelniük a családoknak, amelyek részt vesznek a Kertészet 2000 autonóm alapítvány által támogatott kísérleti programban. Bogdán József, a kónyi regionális cigányszervezet elnöke elmondta; konyhakerti zöldséget termelnek, s az ám felét értékesítik; az ebből származó bevételt pedig a kertre, a termelésre költik. A kétéves kísérleti program során természetesen nem kell ámtermelő kertésszé válni, de így a mindennapi megélhetést segítve némi jövedelemre is szert tesznek, s közben termesztési gyakorlatot is szereznek az ebben gyakran járatlan családok. Ezt a munkát a kónyi regionális érdekvédelmi cigányszervezet koordinálja, s ehhez 527 ezer forint alapítványi támogatást is nyert.- A szervezethez tartozó 35 család közül 13 vállalta a művelési feltételeket - mondta Bogdán József. - A szerves trágyát már tó- hordtuk a földekre, a szántást, talajelőkészítést, tárcsázást a családok végzik. A szükséges vegyszereket, vetőmagokat pedig két napja osztottuk tó, az igények szerint. A13 család pár hónap múlva abból a zöldségből, krumpliból főzheti az ételt, amit maga termel. Hogy piacon eladható terményt is előállítsanak, ahhoz nem lesz elég a szokásos házikerti művelés. Szaktanácsadással, folyamatos termesztési segítséggel is ellátják a kertművelő családokat, s így gyorsan megszerezhetik a szükséges gyakorlatot. A tanfolyamszerű tanácsadást a jövő héten kezdik, hogy még a vetés előtt megismerjék a műveléssel kapcsolatos szakmai tudnivalókat. bíró mária KUKORICA GYOMIRTÓ SZER Hatásos a magról kelő egynyári fűfélék és széles levelű gyomok ellen egyaránt A vetéstől kezdve a kukorica 3-4 leveles koráig is kockázat nélkül használható Kategóriájában az egyik legkedvezőbb hektárköltségű készítmény Szaktanácsért és információért forduljon helyi területi képviselőinkhez: SÉLLEY TAMÁS: 06-20-9-531-380 [Guardian ' Extra SZANYI ISTVÁN: 06-20-9427-841 IHÁROSI SÁNDOR: 06-20-9-534-942 LASSÁNYI LÁSZLÓ: 06-20-9-534-589 1 hektárra HIBRIDKUKORICA VETŐMAG MONSANTO Food • Flealth • Hopem Befizetett s hiányzó milliók Elavult hálózat, a másik zsebbe átrakott forintok Segesd A települések közvilágításának korszerűsítése, úgy tűnik, egyedül az önkormányzatoknak fontos, mert csak így tudják csökkenteni az áramdíjat. Következésképpen a legnagyobb teher is rájuk hárul, olykor nem egészen érthető kiadások miatt. Mit tudna kezdeni Segesd önkormányzata 2,7 millió forinttal? - kérdeztem a segesdi polgármestert. Dr. Mohr Tamás máris sorolta: nagyon jól jönne ez a pénz, például a millenniumi emlékmű kivitelezéséhez vagy a Rózsadomb utca korszerűsítéséhez. Álmodozni azonban nem érdemes, mert ez a pénz van is, meg nincs is. A szóban forgó 2,7 millió forint ugyanis a közvilágítás-korszerűsítés általános forgalmi adójának felel meg, amit az önkormányzat fizetett a kivitelezőnek abban a hitben, hogy majd visszakapja az áramszolgáltatótól. Kiderült azonban, hogy nem egészen így van. Az elavult hálózatok cserére szorulnak. A segesdi polgár- mester már évekkel ezelőtt kiszámította, hogy viszonylag elfogadható összegű fejlesztéssel jelentős összeget takaríthat meg egy-egy falu a szűkös költségvetésből. Ez azonban csak az önkormányzatnak érdeke. Az áramszolgáltatónak ugyanis az a fontos, hogy minél több áramot adjon el. Áz ország érdeke viAlapvető érdekük a korszerűsítés, de mélyen kell a pénztárcába nyúlniuk, és még az áfát sem igényelhetik vissza az önkormányzatok. szont az, hogy minél kevesebb áramot kelljen előállítani, mert ez esetben kisebb lesz az erőművek okozta környezetszennyezés. Ebben a láncolatban - ma legalábbis úgy tűnik - csak a privatizált áramszolgáltatók érdeke érvényesül. Ha egy település azt akarja, hogy jelentősen csökkenjen az áramdíja, olcsóbb és biztonságos közvilágítása legyen, akkor mélyen a pénztárcájába kell nyúlni. Abba a pénztárcába, amit az állami költségvetésből töltenek meg. Az önkormányzatnak ebből a pénzből kell fizetnie a beruházás áfáját, amit viszont semmilyen formában nem igényelhet vissza. Vagyis az állam az egyik zsebéből a másikba tesz milliókat. Dr. Mohr Tamás évek óta foglalkozik ezzel a gonddal, s hosszan sorolja a lehetséges megoldásokat. Egyik summázata szerint a szakminisztériumnak kellene megoldást találni. Az áfa-fizetési kötelezettség miatt ugyanis jelentős az önkormányzatokra háruló teher, s emiatt előfordulhat, hogy nem tudják vállalni azt a korszerűsítést, amely alapvető érdekük. Ha viszont vállalják, akkor a költségvetésből kapott forintok egy részét visszafizetik a költségvetésnek általános forgalmi adó címén, s lemondanak egy másik fejlesztésről, amire legalább akkora szükségük lenne, mint a közvilágítás korszerűsítésére. Ebben a bonyolult kérdésben kormányzati lépésre lenne szükség. NAGY JENŐ Sikeres szigorú gazdálkodás SOMOGYSZOB Új alpolgármestert akart választani a héten a képviselő-testület. Dr. Horváth Imre ugyanis betegségére hivatkozva lemondott tisztéről. A jelölt viszont nem kapta meg a szükséges többséget. Ezt az egyetlen kudarcot nem számítva mindenben sikeres volt a testület tevékenysége; nehéz és népszerűtlen döntések sorával egyensúlyba hozta a költségvetést. Tavaly ugyanis 2,5 millió forintos hiánnyal kezdtek, s végül négymillió forint pénz- maradvánnyal zártak. Az erről szóló beszámolót is most fogadták el. Az már biztos, hogy a somogy- szobi képviselő-testület az idén nem kényszerül olyan szigorú döntésekre, mint amilyenekkel tavaly átalakította a település intézményeit és gazdálkodását. Azzal, hogy összevonták az általános iskolát és az óvodát, a köz- művelődési könyvtárt és a kulturális szakfeladatokat, csaknem négymillió forintot takarítottak meg. Nagyobb létszámleépítés nélkül sikerült kialakítani a hivatal dolgozóinak számát. Mindezt úgy, hogy közben 25 millió forintot költöttek pályázatok segítségével az ivóvíz tisztítására, fejlesztésre, gépek beszerzésére, hárommillió forintot pedig belvízelhárításra, és szociális célokra is kifizettek 26 millió forintot. Ennyi különböző feladatra azonban nem jut az idén. A fő cél most a korábban félbeszakadt szennyvíztelep mielőbbi befejezése. Állami céltámogatásra Bolhással közösen nyújtott be a szobi ön- kormányzat pályázatot a terület- fejlesztési tanácshoz. ______(lm.