Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-01 / 77. szám
6. oldal - Somogyi Hírlap SOMOGY I TÁJAK 2000. Árpilis 2„Szombat KILÁTÓ A KŐHEGYRE. Kilátót építtet kőből a zamárdi önkormányzat a Kőhegy legmagasabb pontjára. Ott most csak egy pihenőhely van, s így is belátható onnan a fél Balaton. Zamár-dinak régóta dédelgetett terve a turistákat vonzó kilátó. Az önkormányzat nemrég pályázaton pénzt is nyert erre, s ha némi saját erővel is kiegészítik, akkor a község szeptember tizedikéi millenniumi napján felavathatnák, (fi) MILLIÓK AZ ISKOLÁRA. Az általános iskola építésére költi az idén fejlesztési pénzét a bala- tonszemesi önkormányzat. A költségvetésben erre 295 millió forintot terveztek. A helyi adókból valamivel több mint 70 millió forintot várnak. A szemesi intézményekre 183 millió forintot költenek, a működési és fenntartási kiadások összege pedig meghaladja a kétszázmilliót. A falu az idén 524 millió forintból gazdálkodhat, (fi) _________■ S zemétszedő iskolások Nagyberény Az iskolások is részt vesznek a nagyberényi közterületek tisztává varázsolásában, az idén először. Az általános iskola osztályai délutánonként beosztás szerint a falu egy-egy területét tisztítják meg a szeméttől. Van dolguk bőven, tudtuk meg Szentpéteri László polgármestertől, s azt is elmondta: lehetőségéhez mérten Berény is csatlakozik a Tiszta Somogyért akcióhoz, a meghirdetett versenybe ugyan nem szállnak be. Nagyberényben hétfőn limlom-akciót tartanak; az önkormányzat akkor szállíttatja el a lakosok utcára tett, megunt holmijait. Az ezt tartalmazó felhívást közmunkások hordták ki, s bedobták minden postaládába. Ahogy Szentpéteri László mondta: azért, hogy valóban mindenki tudjon róla; a plakátokat ugyanis kevesen olvassák, f.i. Szivárvány a helyi közéletben Negyvenegy néhány szék fér el - Áldott Takács az asszonyok között Két évig gyűjtögették a pénzt, s nemrég fellépőruhát vásároltak; ebben lép közönség elé az énekkar fotó: eszes andrea Ságvár Amíg fiatalabbak voltunk és dolgoztunk, nem volt lehetőségünk felejthetetlen tájakra kirándulni és szórakoztató műsorokkal színpadra lépni. Most a Szivárvány nyugdíjasklub tagjaiként megtehetjük ezt - mondta Szecsődi Sándorné elnök. Mozgalmasan teltek az utóbbi napok, hetek a ságvári nyugdíjasklub tagjai számára. Kiránduláson vettek részt Városlőd-Ajka-Pápa útvonalon, aztán kiállítást rendeztek Róka Gyula siójuti fafaragó munkáiból. A nyugdíjas tanító a pályáját Ság- váron kezdte, így különös érdeklődéssel várták vissza egykori - ma már ugyancsak nyugdíjaskorú - tanítványai. Jutott idő arra is, hogy a száznégy kisóvodásnak ajándékot készítsenek. Közösen tartottak névnapokat, az énekkar és táncosaik pedig megkezdték a felkészülést a tavaszi színpadi produkciókra. Az egyesület ajándékot kapott a ságvári önkormányzattól: egy felújított épületet. - Csak az a gondunk, hogy már most kicsinek bizonyul, új tagokat ezért fel sem tudunk venni - jegyezte meg Szecsődi Sándorné elnök. - Mintegy hatszáz időskorú él a falunkban, tagok most negyvenegyné- hányan vagyunk. Nem fér el ennél több szék a klubhelyiségben, hetven év fölött pedig bizony nehéz végigálldogálni a találkozókat. Az egyesületnek csupán két férfi tagja van, az egyik Takács István. Ő azt állította: jó sorsa van. - Áldott vagyok az asszonyok között - hangoztatta. Körösi Lajosáétól tudjuk azt, hogy két évig gyűjtötték a tagdíjat, s mostanra egyenruhát vásároltak maguknak, s abban énekelnek.- Bekapcsolódtunk a helyi közéletbe - mondta. - Mindig is tevékenyek voltunk, s most sem akarunk a tévé előtt üldögélni. Csinálunk programot magunknak és a fiatalabbak számára is. A legutóbbi fellépésükre meghívták az endrédi nyugdíjasokat, ízlésesen megterített asztalhoz ültették őket, az ünnepi vacsorához valókat az egyesület tagjai sütötték-főzték. Az értékes tombolanyereményeket is maguk gyűjtötték össze. A műsorszámokat követően táncmulatsággal zárult a találkozó. Nem először s nem is utoljára dalolták el együtt a nyugdíjasok az Utca, utca, utca, utca, szép ságvári utca... kezdetű nótát. CZENE ATTILA Üdülőtulajdonosok adója Balatonföldvár Tagtoborzást kezdeményezett a Bala- tonföldvári Üdülőtulajdonosok Egyesülete, s ennek révén huszoneggyel bővült a létszámuk. A város vezetői figyelembe vették észrevételeiket a helyi adók mértékének megállapításakor is. A Balatonföldvári Üdülőtulajdonosok Egyesülete rangot vívott ki magának a városban; a képviselőtestület döntései előtt rendszeresen kikérik vezetőik véleményét. Több alkalommal sikerült már érvényesíteniük az üdülőtulajdonosok érdekeit, s közben - sok más településtől eltérően - megmaradt a jó munkakapcsolat az önkormányzattal. Bornemissza Károly elnöktől tudjuk, hogy a helyi adók meghatározásakor is figyelembe vették például kérésüket, így kedvezőbb helyzetbe kerülhettek a kis nyaralóval rendelkezők. Az építményadókkal kapcsolatban egyébként a halastó környékén élők közül harminchatan juttattak el észrevételeket tartalmazó levelet a civil szervezethez, amelyet továbbítottak Berkes László polgármesterhez. Eljutott a város vezetőihez az a panasz is, hogy az utcai hársfák betegek, ragacsos anyagot csöpögtetnek, ami kárt okoz az alattuk parkoló autókban és a kerítésekben egyaránt. Száz éve alapították az üdülőtulajdonosok egyesületének jogelődjét, s ennek megünneplésére jubileumi összeállítást készítenek. Ezt minden megjelenő egyesületi tagnak átnyújtják. Információnk szerint létre akarják hozni az Üdülőtulajdonosok Baráti Körét, amelybe a helyi lakosságot várják. CZENE ATTILA Fehér kuvaszt kerülgetnek Ádánd A sajtó újra attól hangos, hogy országszerte kutyák tépnek szét kisgyermekeket, időseket. Ádán- don egy fehér kuvasz miatt sokan nagyot kerülnek, ha a buszra, iskolába vagy boltba, orvoshoz sietnének.- Nagyon félünk a hatalmasra nőtt kuvasztól - panaszkodott több ádándi lakos. Egyikük beszélt arról is, hogy segítséget kérő beadvánnyal fordult a polgár- mesteri hivatalhoz. Nem egy kóbor eb jár az ádándi utcákon - hallottuk Imre László jegyzőtől. - Egyelőre még nem tudjuk, hogy a fehér kuvasznak van-e a gazdája - mondta a jegyző. - Az ádándi önkormányzatnak, sajnos, nincs pénze gyepmesteri telep működtetésére és az ehhez tartozó dolgozók fizetésére. Az ő feladatuk lehetne a kóbor ebek befogása, ellátása, amit egyébként szigorú paragrafusok szabályoznak. Imre László elmondta: fölvették a kapcsolatot a siófokiakkal annak érdekében, hogy a Bala- tonszabadiban levő gyepmesteri telep és kutyamenhely szolgáltatásait használhassák. c. a. Átkeresztelnék a falut Balatonendréd Somogyendrédre akarjuk változtatni a falunk nevét - ezt állította a Somogyi Hírlapnak Késmárki Tibor bal- atonendrédi polgármester. Nyomós oka van erre az ön- kormányzatnak: a szorító pénztelenség.- Hosszú évek óta képtelenek vagyunk pályázati pénzt nyerni, mert a községünk nevében ott a bűvös szó: a Balaton - mondta Késmárki Tibor. - S mindenki azt hiszi, hogy ez eleve gazdagságot jelent. Pedig nem így van. Filléres gondokkal küszködik az önkormányzat, mint általában is kis falvaké. S közben sorra hoppon marad a pályázatokon is.- Tudomásunkra jutott, hogy legutóbb is legelőször húztak ki bennünket a pályázatok elbírálásakor - tette hozzá. - Most szondázzuk a falubéli embereket, hogy mit szólnának a névváltoztatáshoz. Ugyanakkor utánanézünk annak, hogy miként lehetne véghez vinni hivatalosan az átkeresztelést. Késmárki Tibor a falu pénzhez jutási lehetőségével kapcsolatban egyébként megjegyezte még azt is, hogy amikor Hetesen járt Torgyán József földművelési és vidékfejlesztési miniszter, ott átadtak három kilométer hosszú utat.- Mi is szívesen fogadnánk a minisztert - állította -; akár minden héten kétszer is jöhetne. CZENE Mindenki továbbtanul Csoportfoglalkozásokon tanulják a szaktárgyakat fotó: eszes andrea Kőröshegy A kőröshegyi általános iskola végzős diákjainak a felvételi aránya kiemelkedő: száz százalékos a továbbtanulási arány. A gyerekek hatvanöt százaléka érettségit adó iskolában megy tovább, mindössze harmincöt százalékuk kerül szakmunkás iskolába. A visszajelzések alapján a diákok nagy része meg is állja a helyét, az általuk kiválasztott középiskolában. Ez annak is köszönhető, hogy a különböző tantárgyakat a képességek szerint kialakított kisebb csoportokra osztva tanulják a diákok. k. z A zárva maradt dosszié Barna dossziét mutogatott a térség polgármestereinek a megyei közútkezelő kht főmérnöke. Ebbe gyűjtötte össze, hogy hol és milyen megoldásra váró gondok vannak a közutakon. A polgár- mesterek persze nem voltak kíváncsiak rá, mert ki más tudná jobban, mint ők, hogy hol vannak buckák, nyelvtörő utak a saját településükön. Az meg nem vigasztalja őket, hogy másutt sem tökéletesek az utak. Amúgy indulatosak voltak a polgár- mesterek; először azért, hogy a megyei közgyűlés elnöke ott volt a teleki tanácskozásukon, de Jaczó Győző, a megyei közútkezelő kht vezetője nem tette tiszteletét. Másodjára akkor gurultak dühbe, amikor a főnökét helyettesítő főmérnök azt mondta a problémáikra: „Hozzá vagyok szokva a kritikához.” Akkor meg egyenesen elkerekedett a polgármesterek szeme, amikor a kht szakembere arról beszélt: Somogybán sokkal különbek a közutak, mint a szomszédos megyékben. A települési vezetők persze mind úgy érzik, hogy éppen az ő településük kivétel, csak oda nem jut el a megyei közútkezelő kht. Ki más lobbizna útjaikért, ha nem ők? S joggal mondják: a balatoni háttértelepüléseket más mércével is mérhetnék. Nagyberény vagy Balatonszabadi az útjaival bizony csak szégyenkezhet, ha turista téved arrafelé. Márpedig a falusi turizmus kezd kibontakozni; panziók nyílnak a tótól távolabbi falvakban is. Természetközeliséggel, csenddel csábítanák a turistát, akinek azonban az egésztől könnyen elmehet a kedve a tengelytörő utakon.- _____________________________________ FÓNAI IMRE Százmillió a ságvár-kiliti útra ÉSZAK-SOMOGY Új aszfaltszőnyeget mindössze egy helyütt terít a Balatonhoz közeli térség útjaira a megyei közútkezelő társaság: Ságvár és Kiüti között négy kilométer hosszan, százmillió forintért. A térség polgármesterei elégedetlenek a céggel.- Tudjuk, hol vannak a problémák a megye útjain - állította Szabó Tibor, a megyei közútkezelő kht főmérnöke a térség polgár- mestereinek teleki gyűlésén. Benne van az összes egy dossziéban. Ám csak annyi pénzt kapunk, hogy egy töredékével tudunk foglalkozni. Szabó Tibor sorolta - nem túl hosszan - az idei beruházásaikat. A Ságvár-Kiliti közötti aszfaltozás több év óta „érett”. Felületkezelést terveznek a 7-es úton a csomópont és Zamárdi között, valamint Szántód térségében. Záróréteget visznek az útra Andocs fölött is egy kilométer hosszan. Balatonőszöd és Szemes között 200 méteren szélesítenek, a 7-esen pedig Siófok térségében éjszakai vezetést könnyítő prizmákat helyeznek az útburkolati jelek mellé. Az utóbbi beruházást biztosító- társaság támogatja a balesetmentes közlekedés érdekében. S az idén befejezik a Szárszó és Szemes közötti útjavítást is.- Országszerte, amerre járok, télen ott vannak a homokkupacok az út mentén, a téli közlekedés könnyítésére; mifelénk ez nem divat - mondta Lenkey Tibor somi polgármester. - Tarthatatlan, hogy a Szekszárd, Pécs, Horvátország felé vezető 65-ös úton a Ságvár és Som közötti hármas domb kisebb havazás után már nem járható. Legutóbb előfordult: kilométeres sorok álltak, s a közútkezelő kht szántódi illetékese arról tájékoztatta a médiát, hogy nincsenek közlekedési gondok a térségben. A balatonszabadi Szerenka József szerint a Szabadit Ádánddal összekötő út atomjaira van hullva. S kérdezte: van-e remény a helyreállítására. A kht főmérnöke azt felelte: megvizsgálják a kérdést. - Megnyugodtam - válaszolta erre Szerenka József némi iróniával. Késmárki Tibor, Balatonndréd polgármestere arról beszélt: hét éve fejeződött be a gázépítés a településén, s már akkor ígérte a kht az út megjavítását, ám azóta sem történt semmi. Szabó Tibor szerint nem ők az illetékesek, hanem aki a gázberuházást végezte. Segítenek azonban az önkormányzatnak megtalálni és felelősségre vonni a kivitelezőt. - Én nem fogok futni utánuk - állapította meg Késmárki Tibor. Azt is kifogásolta: nem kaszálja le az árokpartot az útkezelő társaság, erről mindig az önkormányzatnak kell gondoskodni. Szabó főmérnök állította: nem egyszer, hanem évente 3-4 alkalommal is kaszálnak. S megígérte: lesznek homokkupacok télen az utak mentén. ___________________________________FÓNAI A megyei közútkezelő társaság adatai szerint az idén szinte példa nélküli, hogy százmillió forintot áldozzanak aszfaltozásra; ennyi kell a ságvári útszakaszra.