Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-29 / 100. szám
8. oldal - Somogyi Hírlap HAZAI TÜKÖR 2000. Április 29., Szombat 1! ÚJ NYOMVONAL. Az M3 as autópálya vonalának kijelölésekor mind a kormány, mind a szakminisztérium egyértelműen azt a változatot támogatja, amelyik közelebb esik Nyíregyházához, mondta Manninger Jenő közlekedési államtitkár. A védett területek elkerülése miatt a nyomvonal délebbre tolódik el, ami előnyös lesz Debrecen megközelítése szempontjából is. DÍJÁTADÁS. Átadták pénteken a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) kulturális díjait, valamint az MSZOSZ 10. évfordulója alkalmából kitüntették az elmúlt év és az elmúlt tíz év kiemelkedő szakszervezeti dolgozóit Budapesten, a Postás Művelődési Központban. Szakszervezeti díjat kapott például a Rádiókabaré, a Nap-kelte című televízióműsor szerkesztősége és Gregor József operaénekes. LEVÁLÁS. A honvédelmi miniszter utasítása értelmében a Magyar Honvédség kulturális szervezetei júliustól közhasznú társaságokká alakulnak. A korábbi terveknek megfelelően így kikerülnek a tárca szervezetéből és költségvetéséből a haderő alapfeladataival szorosan nem összefüggő funkciók és szervezetek. INFORMATIKA. Az SZDSZ azt javasolja, hogy ne kormánybiztos, hanem tárca nélküli miniszter, úgynevezett e-miniszter irányítsa az internettel és az információs társadalommal kapcsolatos kormányzati munkát. A párt informatikai elképzeléseit tegnap küldték el a Miniszter- elnöki Hivatalnak. KERÉKPÁRÚT. Idén összesen egymilliárd forint jut az országos kerékpárút-hálózat fejlesztésére - jelentette be Katona Kálmán. A közlekedési tárca vezetője kifejtette: a kerékpárutak iránti igények az elmúlt két évben megháromszorozódtak. Nagy lendületet ad a bicikliutak kialakításához a tiszai gátak építése, amelyre az idén 5,1 milliárd forintot fordít a tárca. FELÜLVIZSGÁLAT. Hamaro san a kormány elé kerül a súlyos fogyatékosság minősítésének szabályairól szóló előterjesztés, amelyet támogat a Fogyatékosügyi Tanács is. A jövő év közepétől tervezett egységes támogatás bevezetése után háromtagú bizottság vizsgálja. Államfőt jelölnek a kisgazdák A parlamenti döntésnek júlins 4-éig kell megszületni Bár az FKGP mai országos nagygyűlésén kiderül, hogy az 1500 résztvevő Torgyán Józsefet jelöli-e a köztársasági elnöki posztra, s a választ mindeddig lebegtető pártelnök-miniszternek is színt kell vallania, az új államfő személyében még senki nem lehet biztos. Budapest Egyes felmérések szerint a lakosság többsége nem nézné jó szemmel Torgyán Józsefet Göncz Árpád helyén, s a honatyák körében is erősen megoszlanak az utódlással kapcsolatos vélemények. Mivel a koalíciós szerződés értelmében az FKGP tehet javaslatot az új köztársasági elnök személyére - bár a Fidesznek vétójoga van -, a mai kisgazdanagygyűlésen a pártberkekben folytatott előzetes felmérés alapján megnevezik a jelöltet. A tét nagy, hiszen ha Torgyán doktort kérik fel, ám a T. Házban nem gyűlik össze a szükséges mennyiségű voks, óriási presztízsveszteség éri az elnököt és pártját. Az FKGP tagsága erőskezű elnökét tartja a legalkalmasabbnak, míg a koalíciós partner MDF első embere, Dávid Ibolya azt nyüatkozta: Torgyán nem mindenben felel meg az államelnöki pozíció elvárásainak. A kisgazdapárt frakcióvezetője, Bánk Attila cinikusnak és gyomorforgatónak nevezte Dávid nyilatkozatát, hozzátéve, hogy már csak kötelességtudatból tekintí koalíciós partnernek az MDF-et. Többen tudni vélik, hogy Németh János, az Alkotmánybíróság elnöke lehet a befutó. Főként azért, mert az ellenzéken kívül a kormánypárti képviselők egy része is támogatná megválasztását. Bárki lesz is a jelölt, július 4-éig sort kell keríteni a parlamenti titkos szavazásra. Az első két menetben a 386 képviselő kétharmadának igen szavazatára volna szükség. Harmadik alkalommal már elegendő az 50 százalék plusz egy voks. A szavazást az Alkotmány szerint három napon belül be kell fejezni. Ha a fenti időpont után sincs érvényes döntés, átmenetileg Áder János venné át az államelnöki teendőket. Torgyán doktor esetleges megválasztása esetén az FKGP gondoskodna új pártelnökről. _______ui T örvényre várnak a kisebbségek Az Európai Uniós csatlakozás egyik feltétele a kisebbségekkel kapcsolatos kérdések rendezése. Egyelőre sem Magyar- ország, sem a többi visegrádi állam nem büszkélkedhet a kisebbségi problémák maradéktalan elsimításával. Budapest Dávid Ibolya igazságügy-minisz-ter meghívására ezúttal Magyar-országon találkoztak a lengyel, a cseh, valamint a szlovák kormány kisebbségi kérdésekben illetékes tagjai. Több kérdésben eltérőek még az álláspontok - nyilatkozta az őszintének minősített találkozót követően a magyar igazságügy-miniszter. Majdhogynem általános, hogy nem sikerült még megoldani a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletét. Magyarországhoz hasonlóan sem a Cseh, sem a Szlovák Köztársaságban nem rendezi törvény a kisebbségek parlamentbe jutásának feltételeit. így ezekben az országokban a más nemzetiségű képviselők csak mint valamelyik politikai párt tagjai kerülhettek be az ország- gyűlésekbe. Lengyelországban az a kisebbség, amely a választásokon 5 százaléknál jobb eredményt ér el, képviselőt küldhet a parlamentbe. Eddig egyedül a németek voltak képesek ezt a küszöböt átlépni, így a 480 képviselőből álló lengyel parlamentnek 2 német nemzetiségű tagja lehet. A tegnapi tanácskozáson részt vett Románia magyar nemzetiségű kisebbségügyi minisztere is, aki elmondta, hogy náluk pozitív megkülönböztetés segíti az ott élő kisebbségeket parlamenti képviselethez. Ennek köszönhetően a felsőházban 11, az alsóházban pedig 26 képviselője politizálhat a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének. Magyarországon még nem született erre a kérdésre olyan válasz, amely a parlamenti pártok kétharmadának támogatását bírná. _______ihorváthi E lső közös majális Budapest Közel egymillió ember képviseletében idén először tart közös majálist a budapesti Városligetben a hat országos szakszervezeti szövetség. Az MSZOSZ elnöke szerint a közös bölcsességnek, a SZÉF vezetője szerint bizonyos félreértések tisztázásának is köszönhető a kézfogás. Mind a hat nagy szakszervezet - az Autonómok, az ÉSZT, a Független Szakszervezetek Demokratikus ligája, az MSZOSZ, a Munkástanácsok és a SZÉF - képviselteti magát a hétfői közös majálison. Sándor László, az MSZOSZ elnöke elmondta: két év következetes munkája kellett ahhoz, hogy a szövetségek - a közös rendezvénytől tavaly még elhatárolódó Munkástanácsok is - ráébredjenek az együttes fellépés szükségességére. A közeledésben sürgető kényszerként hatottak a kormány munkavállalókat sújtó intézkedései, egyes munkáltatók önkényeskedései, illetve a szakszervezeti tagságot érintő rossz jogszabályok is. Szabó Endre, a SZÉF vezetője örvendetesnek tartja, hogy a korábban keresztény megfontolásból más napon ünnepelő Münkásta- nácsok is hajlottak a kompromisz- szumra, s hajlandóak voltak félretenni az állítólagos munkahelyi mellőzöttségükből eredő sérelmeiket is. Sokatmondó gesztus, hogy a hatos fogat nevében ünnepi beszédet tartó Sándor László előzetesen egyeztette elnöktársaival mondandója vázlatát, így legfeljebb a szófordulatokon lehet majd vitatkozni. TAKÁCS A Brown and Root teljesíti ígéretét A Brown & Root teljesíti korábbi ígéretét és öt hónapos szerződést írnak alá a dolgozókkal.- Munkavállalóink hosszabb idejű szerződést kértek tőlünk és mi azt ígéretünkhöz mérten megvalósítottuk - közölte tegnap lapunkkal John Downey, a cég magyarországi területi igazgatója. Az új, öt hónapra szóló munka- szerződés tartama megegyezik a vállalatnak az Egyesült Államok kormányával kötött szerződésének tartamával. Ez 2000. szeptember végéig érvényes. Ha meghosszabbítják, a következő munkaciklus már egy évig tart: októbertől a jövő év szeptember végéig. S ezzel együtt a munkavállalók szerződésének időtartama is. Megtudtuk: figyelembe kell venni azokat a követelményeket, amelyeket az Amerikai Hadsereg támaszt a céggel szemben. Szükség szerint ugyanis bármelyik szolgáltatást részben vagy teljesen törölhetik. Az új szerződés erre tekintettel olyan rendelkezéseket is tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a cég számára a munkaviszony megszüntetését a szerződés lejárta előtt. Ez egyébként a fővállalkozói tevékenység közvetlen velejárója. A munka- vállalói bizottság ülésein is napirendre került a hosszabb időtartamú szerződés bevezetése. A bizottság tagjai eltérő munkaterületen dolgoznak. Feladatuk, hogy a dolgozókat foglalkoztató kérdéseket, gondokat közvetítsék a vállalat vezetőségének. A Brown & Root céget 1919-ben alapították, most a Halliburton cég része, ami a világ vezető energiatermelést kiszolgáló, tervezői, építő és karbantartó vállalata. Tavalyelőtt a Halliburton pénzforgalma mintegy 17,4 milliárd dollár volt, amit 100 ezer dolgozóval 120 országban értek el. HARSÁNY! Hálózat az integrációért Konzorciumi szerződést kötöttek a vállalkozói központok A helyi vállalkozásfejlesztési alapítványok a hatékonyabb együttműködés érdekében 1996-ban létrehozták saját együttműködési fórumukat Vállalkozásfejlesztési Hálózat Egyesület néven. Az egyesületi forma, annak közgyűlése, választott fóruma alkalmas a helyi vállalkozói központok helyzetének értékelésére, célok meghatározására, javaslatok megtárgyalására, érdekeik megfogalmazására, de nem alkalmas a HVK-k együttműködési keretét biztosító jogi kötelezettségek vállalására és betartására. Ezért az EU által a hálózat vizsgálatára felkért tanácsadó cég javaslatainak megfelelően a megyei alapítványok egy stratégiai szövetség kialakítását, s ennek gyakorlati megvalósítására konzorciális megállapodás megkötését határozták el, amit tegnap írtak alá Gödöllőn.- A konzorcium létrehozását indokolja a régiók kialakulása, az uniós követelmények fokozatos előtérbe kerülése és a gazdasági élet - mondta Kruppai Győző a Somogy megyei vállalkozói központ igazgatója. - A kis- és közepes vállalkozások támogatási rendszerének módosításai előírják számunkra, hogy az előttünk álló években munkánk tervezésénél az eddigieknél sokkal jobban vegyük tekintetbe azokat a szakmai, földrajzi, gazdasági, arculati, humán erőforrásbeli különbségeket, amelyek az évtizedes működés során az egyes központok között kialakulnak. Fontos érdek, hogy az új helyzetben az eddigieknél jobban decentralizáljuk a döntési mechanizmust, lehetőséget adva valamennyi megyei központnak, hogy regionális vagy ennél is nagyobb térséget érintő programokat kezdeményezzen. A szerződés rögzíti: minden olyan hazai és nemzetközi program esetében, amelynek megvalósítása Magyarország területén vagy más országokban az országos hálózat együttműködését igényli, a megvalósításban való közreműködésre a hálózat tagjai együttesen tesznek ajánlatot. A szerződésben nagy hangsúllyal szerepel, hogy a hálózat eddigi egységes alaptevékenységét - tanácsadás, képzés, mikrohitelezés, beszállítói program - folytatni kell, egyidejűleg erőfeszítéseket teszünk az egységes arculat kialakításáért. Az együttműködés összehangolását a koordinációs bizottság végzi, amely a régiók egy-egy képviselőjéből áll.- A hálózat nem zárt rendszer, munkájában mindenki - s minden szervezet - részt vehet, aki, illetve amely céljaival egyetért, s hajlandó erőfeszítéseket tenni azok eléréséért. A hálózat reményeink szerint hozzájárul Magyarország sikeres uniós integrációjához, a gazdaságot alkalmassá teszi az Európai Uniós programok, források fogadására. ■ Szökésben a Whiskys 5. Ambrus, a magányos farkas Május 17-ikén kezdődik a Whiskys néven elhíresült rabló bírósági tárgyalása. Ambrus Attila most másodszor van lakat alatt Hat évig tartó bankrablás-sorozat, majd lebukás után tavaly júliusban sikerült megszöknie. Két ismert újságíró, Gyuricza Péter és Kardos Ernő kinyomozta a Whiskys szökésének és egyik legnagyobb rablásának körülményeit, találkozott bújtatóival és barátnőivel, áldozataival és őreivel. Lapunk a megjelenés előtt álló könyvből közöl exkluzív részeket. Dr. Bérdi Zsolt, a BRFK Vizsgálati Főosztály rablási alosztály-vezetője. 37 éves, nős, két gyermekük van. 13 éve rendőr. Munkatársai vizsgálták Ambrus Attila korábbi rablásait. Ő többször személyesen találkozott vele. Ezzel az üggyel is összefügg, hogy április elsejével felmentését kérte a rendőrségtől.- Sokat beszéltem Ambrus Attilával, gyakran találkoztunk, ha másért nem, mert itt, a szomszéd szobában hallgatták ki őt. Ambrus tudatosan építette fel médiaszereplését, szándékosan a jó oldalát mutatta. A “jó rabló” képét igyekezett magáról kialakítani. Ezzel a magatartással a bírónak is üzenni akart. Azt szerette volna, hogy pozitív előítélet alakuljon ki az emberekben vele kapcsolatban. Ezért borult ki annyira, amikor emberölési kísérlettel gyanúsítottuk meg.- Gondolja, hogy Ambrus tényleg emiatt szökött meg?- Igen, de ahhoz, hogy ki tudjon jutni, nagy adag szerencse is kellett. Nyár volt, kevés őr, őket is elvezényelték. Semmi jel nem utalt arra, hogy Ambrus szökni készülne. A Gyorskocsi utca harmadik emeletén az összes iroda ajtaját megpróbálta benyomni, végül itt jött be, mert ezt ismerte. Sehol máshol nem járt az épületen belül. Abban is szerencséje volt, hogy az épület kialakítása olyan, amilyen. Az ablaknál van egy kiugró rész, és a forgalom is olyan, hogy nem látszik, ha valaki lemászik. Hadd mondjak még valamit: Ambrus vakmerő.- Hogyan értesült Ambrus szökéséről?- Hétvégére meghívtam a barátaimat egy kis ünnepségre, mivel akkor fejeztem be a jogi egyetemet. Már indultunk volna, amikor azzal hívott föl az egyik kollégám, hogy megszökött a Whiskys. Jó vicc, hagyjál békén, válaszoltam. Kiértünk a telekre, éppen a pálinkás üveg tetejét csavartam le, amikor a főnököm hívott, és viccesnek egyáltalán nem mondható hangon megismételte a hírt, hogy Ambrus Attila kereket oldott.- Mit gondolt, hol bujkálhat?- Még a szökését megelőzően föltérképeztük valamennyi kapcsolatát. Tudtuk, hogy Ambrus magányos farkas, nem nagyon voltak társai. Utólag kiderült, egy vadidegen emberben bízott meg, nála bujkált. Segítette a munkánkat, hogy a szökéskor nem vitte magával az emlékiratait. Ezt a 200 oldalas dokumentumot odaadtam egy kriminálpszichológusnak, hogy az írásból következtethessünk Ambrus személyiségére. Ebből sejthettük, hogyan viselkedhet a szökése alatt. Az elemzés 90%-ban pontos volt.- Az írás alapján mire következtettek?- A legfontosabb megállapítás az volt, hogy Ambrus konzervatív típus. A konzervativizmust ez esetben úgy kell érteni, hogy elkövetési magatartása nem változott. Éveken keresztül ugyanúgy viselkedett. Talán ezért is ment vissza negyedszer a Grassalkovich úti OTP-be. Meg is lepődött, mert az utolsó rablása óta arrébb helyezték a páncélszekrényt, sőt egy időzítőszerkezetet is beépítettek. De a módszer ugyanaz volt. Egyedül ment, és piált a rablás előtt.Arra is következtetni lehetett, hogy ha az emberek nem úgy viselkednek, ahogyan azt ő elvárja, akkor pánikba esik. Az Üllői úton ez történt. Pánikba esett, ész nélkül elkezdett lövöldözni ahelyett, hogy maga mellé vett volna valakit, akitől megkérdezheti, hogy hol a kijárat. Ambrus később belügyi kapcsolatokra hivatkozott. Csakhogy, ha ő valóban kapott volna leírásokat, alaprajzokat, akkor nem randalírozott volna 20 percig az OTP-ben, és azt is tudhatta volna, hogy nincs belül feljárat a tetőre.- Mikor következtettek először arra, hogy Ambrus Budapesten bujkálhat?- Rögtön az elején. Ambrus Attilának két helyen volt helyismerete, Budapesten és Romániában. Ez a fickó Magyarországon nem volt járatos. A fővárosban senki sem feltűnő. A haja lehet piros, zöld, vagy lila, akár még a gatyáját is letolhatja. A másik lehetséges rejtekhely Románia volt. A havasokban nem találják meg. A szükséges intézkedéseket ezért nagyon gyorsan megtettük. A határfigyelést olyan szinten egészítettük ki, hogy a Magyarországról kimenő vonatok alját is nézzék meg.- 1989-ben Ambrus egy tehervonat aljába kapaszkodva szökött át Magyarországra...- így van. Ezért gondoltunk arra, hogy esetleg visszafelé is így próbálkozik.- Mikor vált bizonyossá, hogy Ambrus nem hagyta el az országot?- A Grassalkovich úti rablás után.- Ha valaki ennyire szereti az életet, a luxust, a fényűzést, akkor a szökésével miért keresett magának a Gyorskocsi utcainál sokkal szigorúbb börtönt, hiszen valódi szabadságról álmodnia sem lehetett rejtekhelyén? Nem mérte fel, hogy más azért rabolni, hogy nagylábon élhessen valaki, és egészen más, ha a bujkáláshoz, a szökéshez kell mindenáron pénzt szerezni?- így van. Immár az életben maradáshoz kellett a pénz. Amikor elfogták és behozták ide, beszéltem vele pár szót, és azt láttam, hogy a személyisége megbomlott. Látszott rajta, hogy a négy hónap alatt űzött vadként élt, másrészt az is hatott, amit a média művelt vele. Tele volt feszültséggel.- Megkönnyebbült, amikor elfogták?- Szerintem nem. Ambrus egészen addig nem fog megkönnyebbülni, amíg a fegyverhasználattal kapcsolatban nem lesz fekete vagy fehér a helyzet.- Azok a lövések számára most éveket jelenthetnek.- Igen. Egyébként ha valaki elkövet 27 rablást, akkor szinte mindegy, hogy megcsinálja-e a 28-adikat vagy a 29-ediket is; ennyi rablás a büntetési tételt eleve meghatározza. (Folytatjuk)